HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44631

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2010-04-15

Életem regénye 2-2

Erdélyben c. fejezet második részlete



Barátságok


A környékről sok diák nap-mint nap, csoportba verődve ballagott a különféle középiskolákba. Később a fiúk cipelték a táskáinkat. Jól összeszoktunk, majd elválaszthatatlan jó barátságba kerültünk, és együtt jártunk a tánciskolába is. Nem táncot tanulni, mert azt már mindnyájan tudtunk, hanem szórakozni. Ide csak diákok léphettek be, ahol megfelelő felügyeletről gondoskodtak. Soha nem volt ott semmi zűr-zavar. Alkohol nélkül is jókat mulattunk, jól éreztük magunkat.

Iskolánk előtt haladtak el minden délután - papi felügyelettel - a közeli Piarista gimnázium diákjai. Közülük került ki egyik gavallérom (Hetényi Emil), egy magas szőke fiú, akivel sokat táncoltam. Megismerkedésünk talán kissé szokatlan.

Kodak fényképezőgépemmel sok jó fölvételt készítettem, így gyakran megfordultam Bartha fényképész műtermében, ott hívták elő a képeket. Később a fényképész különféle alkalmakra (karácsony, húsvét) fényképpel, névvel ellátott üdvözlő-kártyákkal kedveskedett nekem a sok fölvételért, amit oda hordtam előhívni. Jó fényképarcomat mindig örömmel örökítette meg. Nekem is tetszett a dolog. Segítettem neki a műtermi fölvételeknél, s megtanultam a kész képeket retusálni. Jó kézügyességemnél fogva egész jól ment nekem, ezért én is örömmel foglalatoskodtam nála.

Mielőtt Emillel, a piarista-diákkal megismerkedtem volna, éppen egy fotósorozat készült rólam. A levelezőlapnyi képre eredetileg hat fölvétel került: piros diáksapkában, kabátban, iskolaköpenyben, civil ruhában, szemben, profilból. Mind a hat jó fölvétel, de a fényképész az egyik legjobban sikerült példányt megnagyítva kitette a kirakatba, engem is meglepve vele.

Azon a fölvételen világos tavaszikabátban, mosolyogva vagyok látható, majd piros diáksapka a fejemen félrecsapva, kibontott szőke hullámos hajam a vállamon szétterítve, kacér tekintettel, hátravetett fejjel nézek bele a lencsébe (a képre tekintőben olyan érzést keltve, mintha éppen a szemébe néznék). Apám szerint ezen a képen nagyon hasonlítottam az akkor híres, Szörényi Éva filmszínésznőre. A fényképeken valóban jól mutattam; mindig arra gondoltam és azt mondtam, hogy a valóságban nem annyira. Saját külsőmmel sosem voltam elégedett.

Nos, ezen a képen akadt meg a gavallérom szeme. Amikor a papok kíséretében elsétáltak az iskolánk előtt, a fiú fölfedezte, hogy valahol már látott engem! Ezután kereste az alkalmat a személyes találkozásra. Hamar sikerült neki, s a tánciskolában, ahová mindketten jártunk, egy ismerős fiú segítségével bemutatkozott. Nem tartott sokáig a barátságunk, a modorában találtam némi kívánnivalót. Egyszer hazakísért, bemutattam a szüleimnek. Beszélgetés közben elővette zsebéből a körömtisztítóját és azzal kezdett foglalatoskodni. Több se kellett apámnak! Amikor elment, csak annyit jegyzett meg: ezt a fiút se tanították meg otthon a jó viselkedés alapszabályaira! Micsoda neveletlenség társaságban a körmét piszkálni! Ezt követően nekem mindig, amikor megláttam, ez a megjegyzés jutott eszembe. A fiú nem is tetszett annyira, inkább a hiúságomat legyezgette az, amint áradozott rólam megismerkedésünk idején. Azt mondta: órákon át állt a kirakat előtt a képemet bámulva, és azonnal megtetszettem neki.

Tanáraink
Szabó Ferike Teréz, osztályfőnökünk, a földrajzot és gépírást tanította nekünk; mindkét tantárgy kedvenceim közé tartozott. De ha netán nem is kedveltem volna valamelyiket, biztos, hogy miatta megszerettem volna. Nagy tudású tanár, Párizsban végezte az egyetemet. Sokat tanultunk tőle minden tekintetben. A földrajzot nem könyvből tanította, hanem élményeit, saját tudását, ismereteit is megosztotta velünk. Nagyon örült, ha a következő órán rákérdezett és azt tapasztalta, hogy nemcsak a könyvből tanultuk meg a leckét, hanem megjegyezzük a tőle hallottakat is.

Nagy, sima füzetben térképeket kellett rajzolnunk. Akkor tanultam meg a Trianon előtti Nagy-Magyarország térképét ábrázolni úgy, hogy még ma is magam előtt látom, s kontúrját most is, bármikor, emlékezetből lerajzolom. Mivel mindig jó érzékkel rajzoltam, ezeket a térképeket nagy gonddal, színes tintával dolgoztam ki. Tetszett a tanárnőnek és ilyenkor "csillagos" egyest kaptam tőle (akkor az egyes volt a legjobb, a kitűnő érdemjegy). Nekem ez potyajegynek számított, mert egyébként is élvezettel rajzoltam.
Ferike a nála fiatalabb öccséről gondoskodott és taníttatta őt. Mindketten gyenge, vékony alkatú (külsőleg igazán nem valami mutatós) emberek voltak. Szüleiről sosem beszélt, pedig később igazán baráti viszonyba kerültünk egymással. Csak jóval később, amikor ő is, mi is visszamenekültünk a csonka hazába a háború elől, utána a családi ügyeiről levélben árult el személyes részleteket.
Igazi jó osztályfőnökünk szeretett a diákjaival együtt lenni. Vele jártuk a környéket, gyalog és vonattal, megismertük a közeli települések nevezetességeit. Állandóan nagy csapat diákja követte őt. Azokhoz a tanárokhoz tartozott, akik bizalmat ébresztenek a diákokban. Bármilyen gondban-bajban hozzá fordulhattunk, mindig megértett és segített nekünk.

Marosvásárhely terjeszkedését már akkor jól előkészítették. Amikor gyalog jöttünk haza a környékről, tapasztalhattuk, hogy a város határán túl is kiépítették a közműveket, kilométereken keresztül csatornázott úton, gyalogjárdán közlekedtünk.

Tornatanárnőnk Erzsike, kedves fiatal teremtés, Édesnéninek neveztük el. Alig idősebb nálunk, közvetlenül a főiskoláról cseppent közénk. Mindnyájan szerettük, ezért a sportköri foglalkozásain mindig sokan vettünk részt. Én például nem tartoztam a kiváló tornászok közé, de szorgalommal minden gyakorlatot megtanultam, addig ismételve, amíg jól ment. Akadtak olyan feladatok, amelyekben jeleskedtem. Ilyen a rúdmászás; mindig elsőnek értem a rúd tetejére, onnan néztem le azokra a leánytársaimra, akik nehezen birkóztak meg a feladattal. Szerettem futni, jól szerepeltem a magas- és távugrásban is. Nemcsak iskolai, hanem iskolák közti városi versenyen szereztem érmeket. Marosvásárhely nagyváros, - akkor ötvenötezer lakosával - így ez az eredmény komoly teljesítménynek számított.
Ő is azokhoz a nevelőkhöz tartozott, akin valósággal csüngtek a diákjai. Sok helyre jártunk vele iskolán kívül és kirándulni is. Gyakran közösen szervezték a kirándulásokat osztályfőnökünkkel. Egy alkalommal hazafelé jövet - a városba érve - mint a vásott gyerkőcök, úgy viselkedtünk: becsengettünk a kapukon, majd, uccu neki! - előreszaladtunk, hogy mire kijönnek a házból, hűlt helyünk legyen, vagy csak az utánunk jövőket találják ott. Az is előfordult, hogy az éppen odaérkező ártatlan járó-kelőt szólították meg a csengetés miatt.

Matematika tanárnőnket az "anyaországból" (ott, akkor a Csonka-Magyarországot illették ezzel a jelzővel) helyezték az iskolához. Jánky Mária kicsit visszahúzódó, komoly tanár, ennek ellenére kedves és barátságos, türelmes a diákokkal. Mint később megtudtuk, rossz házassága miatt elvált, és akkor került hozzánk. Amikor a kereskedelmi középiskolát választottam, ismerőseim azzal ijesztgettek, hogy ott igen nehéz a (kereskedelmi-) számtan. Ez nem igazolódott be, mert a tanárnőnk olyan türelemmel és érthetően magyarázott, hogy a nagy létszámú osztály többségének kedvenc tantárgya lett a matematika. Minden új feladatnál többször megkérdezte: értik-e mindnyájan? Az osztály átlaga jó eredményt ért el nála, holott ez ennél a tantárgynál igazán nem szokványos. Engem ő is kedvelt; meggyőződött arról, hogy a házi-feladataimat mindig elkészítem; a nagyalakú, francia-kockás füzetben a tatalom mellett alakilag is kitűntek a dolgozataim. Azt mondta, amikor ellenőrizte, hogy erre már nem is talál megfelelő érdemjegyet, legföljebb római számokkal tudja honorálni! Egy alkalommal elkérte tőlem a füzetemet, és átvitte a párhuzamos (fiú-) osztályba azzal a megjegyzéssel, hogy így kellene kinézni minden füzetnek! Képzelem, hogy ezzel a tettével, akaratomon kívül is felbosszantottam őket! Nekem viszont a szépen elkészített munka nem jelentett különösebb gondot, szép írásommal mindig jeleskedtem. Ez a szokás egyébként egész életemben meghatározó maradt.

Könyvvitel tanárunk: T. Gyurinak már az igazi nevére sem emlékszem. Ő bizony közutálatnak örvendett az egész osztályközösségben. Mindig, mindenkivel gúnyolódott, s igyekezett felbosszantani. Tantárgyát úgy közvetítette felénk, mintha mindnyájan legalábbis főkönyvelői ismeretekkel rendelkeznénk. Lehetetlen lett volna tőle bármit kérdeznünk, mert kiszekírozott volna érte a világból!
Ha véletlenül utcán találkoztunk vele, s netán' a sapka nem volt a fejünkön, utána következő óráján hallgathattuk ezzel kapcsolatos fejtegetéseit! Egyszer nekem is volt szerencsém tapasztalni saját bőrömön, mert előző napon, iskolából hazafelé menet a sapkámat hónom alá csapva, margarétát tűzve a hajamba, találkoztam vele. Nem is rajongtunk érte, és a tantárgyért sem, nyílván különös természete, hozzánk való viselkedése okán.

Román nyelvet oktató tanárunknak hasonló tulajdonságai voltak. Ő is gúnyolódott velünk. Az osztályban csak kilencen érkeztünk ide az "anyaországból", számunkra ez a nyelv teljesen idegennek számított. Osztálytársaink a román rendszer alatt a legtöbb tantárgyat románul kényszerültek tanulni, mi azonban egyetlen szót se értettünk belőle, talán azért, mivel rosszindulatától áthatva magyarázott nekünk, s érthetetlennek tartotta, hogy valaki ne értse a román nyelven előadott anyagot. De az sem maradt világos előttünk, hogy nekünk miért kell éppen a román nyelvet elsajátítanunk, mert máshol az egész ország területén a kereskedelmiben második nyelvként franciát oktattak. - Az általános iskola kilencedik osztályos tankönyvéből kellett (volna) megtanulnunk az anyagot, holott talán először az elsősök könyvével kellett volna megismerkednünk.
Mutatkozott is az "eredménye" ennek a furcsa tanítási módszernek. Szinte semmi se maradt meg bennünk a tananyagból. Néhány mondat talán, de - az is, iskolán kívül - egy pajzán versike formájában maradt meg, na meg az a rövid mondat, hogy "Dutyela Draku!" (Fonetikusan írom le, mert a román szavak helyesírását sem sikerült elsajátítanom.) Ami annyit jelent, hogy: "Vigyen el az ördög!"

Jogi ismeretekre és gyorsírásra Lyvia tanárnő tanított bennünket, akit egymás között Buncinak becéztünk. Szerettem ezt a tantárgyat, - különben nem szimpatizáltam volna vele, mert érezhetően kivételezett egyes ismerőseivel. Nekem persze nem árthatott, mert jól álltam mindkét anyagból, amit nekünk tanított. Gyorsírásból már második osztályban versenyekre állított ki a negyedikesekkel. Nekem előnyömre szolgált, hogy egy évi otthonlétem alatt az első éves tananyagot magánszorgalomból megtanultam (Guszti bátyám első szerelmétől kaptam tankönyvet.) Ezért nekem nem jelentett nehézséget az sem, amikor az egyik óráról a másikra házi-feladatként 40-50 oldalt kellett leírni gyakorlatként. Jogból is jól álltam, mert nyaranta egy ügyvédnőnél gyakornokként dolgoztam, akivel bírósági tárgyalásokra is jártam.

Német nyelvre "Macuka" (mi "kereszteltük" erre a névre) oktatott - volna - bennünket, ha egyáltalában figyelünk szegénykére. A nagy létszámú osztályban nem lehetett bennünket könnyű fegyelmezni, de nála aztán rettenetes dolgokat műveltünk. A nagyteremben, a falak mentén magas, támla nélküli székek sorakoztak körben (használaton kívül, mert ezt a termet egyéb célokra, nagyobb rendezvényekre is igénybe vették). A normál iskolapadokat középen, három sorban helyezték el. Szegény Macuka! Nem is tudom, hogyan bírt bennünket elviselni!
Órái alatt úgy rendetlenkedtünk, mint valamilyen vásott kölykök; helyében talán mindenki más kirohant volna az osztályteremből. Ő szegény, csak mondta a magáét, mintha mindenki figyelt volna rá. Pedig mi általában nem figyeltünk arra, hogy mit magyaráz csendben, saját magának. Előfordult, hogy többen, lónak használva a magas székeket, nagy csattogással körbe-körbe járták a nagytermet a lányok. Semmit nem tett ellene, hogy csend legyen, mindent eltűrt tőlünk. Igaz, nem sok ragadt ránk a német nyelvből, amíg ő tanította, de türelméért, kedvességéért mindnyájan szerettük.

Jenő bácsiról, a református tiszteletesről is meg kell emlékeznem, mert közel állt hozzám és diáktársaimhoz - vallásfelekezetre való tekintet nélkül. Bár engem nem tanított, de sokszor jártam velük kirándulni. Az ismeretség, barátság úgy kezdődött, hogy, Székely Klárival és Kiss Jucival együtt testi-lelki barátnők voltunk már az első évtől kezdve, együtt tanultunk. Ők mindketten reformátusok lévén, nekik a hittant külön teremben tartották, s Jenő bácsi volt a hitoktatójuk. A katolikusoknak is ugyanakkor tartották a hittant, az osztályteremben. Én elől ültem a bejárati ajtónál, és valakinek le kellett vinnie az osztálynaplót, amikor bennünket már bejegyeztek. És én voltam az a VALAKI, aki mindig átvitte a naplót a másik terembe. Ilyenkor Jenő bácsi leültetett néhány percre a többi lány közé, és barátságosan kicsit beszéltünk visszaindulásomig. Egyébként ő is olyan nevelők közé tartozott, akikért a diákok rajongtak.

Közgazdaságtant és alkotmánytant az igazgatóhelyettes-tanárnő adta elő nekünk, az Alkotmánytan oktatóját pedig Irminek vagy Katángkórónak neveztük, de róluk és a többi tanárunkról itt nem kívánok bővebben megemlékezni, mert a naplómban akkor nem rögzítettem, most pedig már annyira nem emlékszem vissza, hogy érdemes volna róluk szót ejtenem.

A város, ahol élek
MAROSVÁSÁRHELY gyönyörű város, akkor ötvenötezer lakosságával. Aki egyszer már járt ott és meglátta a központban elhelyezkedő két csodálatos épületet: a Városházát és a Kultúrpalotát, biztos, soha nem fogja elfelejteni. Előttük dús növényzettel betelepített gondozott tér és park, pihenő padokkal. A Kultúrpalotában gyakran megfordultunk: mozi, nagy könyvtár és színházterem, sok apróbb-nagyobb helyiség benne, különféle tevékenység céljára. Én, például ide jártan olasz nyelvtanfolyamra.

Fénykép: Kultúrpalota homlokzati része Marosvásárhelyen

Legcsodálatosabb benne az emeleti tükörterem, ahol többek között különféle reprezentatív rendezvényeket és bálokat tartottak.
A Főtér egyedülálló, nem sok város dicsekedhet hasonlóval. Hatalmas területet foglal el, fasorral, díszbokrokkal és virág-padokkal meg-megszakítva. Tavaszon ezerszámra nyíltak ott a tulipánok. A téglalap alakú tér egyik végén egy hatalmas ortodox templom terpeszkedett. (Amikor - harminc év múlva, - odalátogattam, még egy nagy bissericát (román templomot) láttam ott, a gyönyörű kút mellett tornyosulva, hogy végképp elvegye a tér páratlan szépségét és kilátását az odalátogatóktól.)

Iskolából hazajövet egy alkalommal - mi, a három barátnő - elhatároztuk, hogy megnézzük belülről is a hatalmas templomot. Kezünkben táskával léptünk be a forgóajtón. Valamilyen ortodox-ünnep lehetett, mert éppen szertartás folyt. Én eredetben még sosem láttam hasonlót, ezért most idegenként csodáltam, annyira ismeretlenek voltak számomra azok a pompázatos, cifra díszletek, és a miénktől annyira más szertartás. Amikor a pópa körbejárt a gyülekezetben, s füstölőjét lóbálva felénk tartott, összenéztünk, alig bírtuk magunkban tartani, nehogy nevetésben törjünk ki, ezért gyorsan megfordulva, igyekeztünk az ajtó felé. Illetlenségünkért megbüntetett a jó Isten, mert a kezem beszorult a forgóajtóba, s az egyik ujjamat összelapította. Persze, abban az időben nekünk nem sok kellett ahhoz, hogy nevetésre fakadjunk, még ennyi sem kellett hozzá, hogy kitörjön belőlünk a jókedv.

A nagy tér kiválóan alkalmas volt a különféle rendezvények, felvonulások és ünnepségek rendezésére, egy alkalommal nekünk, diákoknak is ki kellett oda vonulnunk. Borzasztó melegen sütött a nap, kellemetlenül érintett, hogy sokáig álldogáltunk, hallgatva az unalmas beszédeket és műsort, ami bennünket igazán nem érdekelt. Arra gondoltam: miért nem tudok ilyenkor elájulni, hogy gyorsan elvigyenek onnan?, és ne kelljen tovább sülni a napon, unatkozva álldogálni a végtelenségig...

Úgy emlékszem, a városban - akkor három mozi működött (s külön egy még a Kultúrpalotában is). Igaz, nekünk, diákoknak csak szülővel és külön osztályfőnöki engedéllyel lehetett látogatni az előadásokat, - de a szabályokat általában nem tartottuk be. Abban az időben nagyon jó magyar filmek készültek, általunk csodált, kiváló filmszínészekkel, - ezeket nem lehetett kihagyni. Én egy kis füzetbe jegyeztem be a látott darabok címét, bizony a felsorolás végtelen... Csak azt nem tudom, hogy a nagy világégéskor, menekülésünk idején hogyan került be ez is a kis kézicsomagomba, az emlékek, a fényképek, naplók, másnak talán semmiségek mellé. Én viszont örülök, mivel megőrződtek nekem emléknek.

Gyilkos tónál, 1942. húsvét
Amikor ott töltöttünk egy hetet az iskolai szünetben, a természet gyönyörű zöldben pompázott. Napsugaras, szép tavasz köszöntött bennünket, akkor nyílt a természet. Az erdőszélen, a réten, ahová a szem ellát, mindenhol tarka virágok pompáztak; az erdők ontották a fenyő friss illatát. Egy kis faházat bérelt ki apám a hegyoldalban. A közelben egy másik faházban, ugyanakkor üdült ott Szeleczky Zita színművésznő. Sokszor találkoztunk vele séta közben, járkálva a gyönyörű helyen.

Ablakunkból kinézve, velünk szemben a fenyőfák mögött, kissé megbújva, odalátszott a Gyilkos-tó, amiben akkor gyönyörködhettem életemben először. Később, amikor alkalmam nyílt újra megnézni, mindig elámultam a természet csodáján, különlegességén. Ott fenn a magasban valamikor, valamilyen természeti erő zárta el azt a részt, s az összegyűlt vízből keletkezett a tó, magába zárva a fenyőfákat, amelyek Isten csodálatos akaratából, ki tudja mióta, még most is ott meredeznek ki a vízből, emlékeztetve rá, hogy ott valamikor fenyves erdő pompázott. Gyakran csónakáztunk a tóban, de óvatosan kell benne lavírozni a kiálló facsonkok között, mert ki tudja, milyen mélységet takar a víztükör.

Kép: Gyilkos tó, saját fölvételem

Egyik nap lesétáltunk végéig a Békás-szorosban. Rengeteg fényképet készítettem, most is őrzöm azokat. Csodálatos a vidék, a táj. A völgyszorosban csak egy gyorsfolyású patak siet útjára keskeny medrében, mellette már csak egy kövesút fér el. Lassan ballagva, ott ereszkedtünk le a völgybe, a Trianon előtti Nagy-Magyarország határához. Közvetlenül a patak mellett, a vízből emelkednek felfelé az óriási sziklák, szinte az égig. Legcsodálatosabb talán az Oltárkő, melynek tetejére valaki egy hatalmas keresztet állított. Biztos nem volt könnyű megmászni a sziklát, hogy felvigye oda a keresztet.

kép: Oltárkő a Békás szorosban!

Apukám valamilyen iskolai elfoglaltsága miatt, két nappal korábban utazott haza. Amint mi is hazaérkeztünk, mosolyogva adta át nekem Szelecky Zita hírneves színésznő névjegyét, hátlapján saját kezű aláírásával. Elmesélte nekem, hogy a Gyilkos-tónál fölszállva, épp' a színésznő melletti üres helyre ült le az autóbuszon (s ahogyan nekem eldicsekedett, udvarolt neki!), és autogramot kért tőle - számomra. Ma is megvan emlékeim között, és őrzöm a kedvenc színésznő emlékére.

A kereskedelmi középiskola első évfolyamát elvégezve, ehhez a nyárhoz szép emlékeim fűződnek. Kiskoromban hozzászoktam a kirándulásokhoz, ezért most is mindig azokkal barátkoztam össze, akiknek hasonló kedvtelései vannak. Nos, ezen a nyáron több ízben csatlakoztam Jenő bácsi által (ő az evangélikusok hitoktatója) szervezett kirándulás résztvevőihez. Élményeimet, a nyár eseményeit (mint például: kirándulás, ismeretségek, séták, mozi látogatások, egy táborozás története) naplóban örökítettem meg.

Marosvásárhely, 1942. június 26. péntek
Vakáció elején a gyönyörű kirándulóhelyre indultunk, úgy hívják, hogy: Németkalap. Naplómat ezen a nevezetes napon kezdtem el:
Borús reggelre ébredtem. Minden szükséges holmit elkészítettem az útra, sok ennivalót csomagoltam be magamnak. Sietve készülök, már Jucinál vagyok a megbeszélt időben. Duzzogva közölte velem, hogy meggondolta magát, nem akar jönni. Mindig utólag talál ki valamit! Nekem azonban sikerült rábeszélnem, ha megígértük, akkor menjünk. Így kicsit később, de végre, indulhattunk a megbeszélt helyre, a református tiszteletes háza elé.

Nem késtünk el, kevesen érkeztek még, amikor mi odaértünk. Kis várakozás után tizenheten gyűltünk össze: Jenő bácsi (a tiszteletes úr) és felesége, a lányok közül: Ilus a húgával és mamájával, Kürti, Cica, Juci és én. A fiúk közül: Német Jenő, Kelemen Zoli, Kiskarádi, Balázs, Bandi (öcsém), Tibi, meg Pali. Már kilenc is elmúlt, mire indulhattunk. Az út kellemesen telt. Juci Kelemennel, én Némettel mentem. Az idő is kezdett derülni, meg az én kedvem is, hogy Jenővel lehettem.

A Somos-tető, gyönyörű, ahol sétálva haladtunk, madarak csiviteltek, a nap átsütött a fák koronái között. Eltartott két órát az út, mire a szép kirándulóhelyre, a Németkalaphoz értünk. Először kipihentük az út fáradalmait. Pali elővette hangszerét és harmonikázott, mi élveztük a zenét, közben dúdolgattuk a dalokat. Később Jenő is kezdett játszani.

Nemsokára előkerültek az elemózsiás csomagok, és megebédeltünk. Délután arra járt néhány cigánylány, velük beszélgettünk. A fiúknak valami csúfságot mondhattak, mert nagy volt köztük a kuncogás, de nekünk nem árulták el az okát.

Juci Kelemennel ment sétálni, én Jenővel beszélgettem - félrehúzódva egy dombon. - Később társasjátékokat játszottunk, a "Két cica előre fuss!" játékban nagyörömömre, én sokszor Jenő párja lettem. Ilusék korábban fölkerekedtek, sírva búcsúztak el a társaságtól, olyan jól érezték magukat. Többen elkísérték őket egy darabig. Mi, akik maradtunk, csendben beszélgettünk tovább. Kicsit rontott a hangulatomon, hogy Juci kikezdett Jenővel, pedig tudta, hogy mi tetszünk egymásnak.

Amikor a többiek visszatértek, ismét játszottunk, később, vacsora előtt énekeltünk. Aztán összeszedtük a cókmókot, és indultunk hazafelé. Én Jenővel tartottam, de aztán a rossz hangulatom miatt inkább Balázshoz csatlakoztam. Nagyon elszomorított, hogy Juci ilyen hozzám.

A fiúk út közben virágot szedtek, azzal kedveskedtek. Jenő egy csokor nefelejcset nyújtott át nekem. Bevallom, hogy otthon lepréseltem belőle egy szálat, és örök emlékül megőrzöm! Amíg a virággal bíbelődtem, magam előtt láttam Jenőt, ahogy rám nézve énekelte: "Ha tudnád, hogy én mennyit sírtam..." majd "Kék nefelejcs..." És én ettől olyan boldog lettem!
Jenő bácsiék lakása elé érve, többen lemaradtak, Jucit és engem hazakísértek a fiúk. Juci megint különösen viselkedett. Lakásuk előtt - búcsúzóul - feltűnően csak Jenővel fogott kezet. Mi tovább indultunk, én viszont a ház előtt mindenkinek kezet nyújtottam. Fájt Juci viselkedése, nem is tudok napirendre térni fölötte. Hiába ismerem azt a rossz szokását, hogy fiúk előtt nem bír magával, rázza magát, szinte extázisba jön! Mégse szép tőle, hogy barátnőjével szemben is képes ilyenre. Elrontotta a szép napomat.

Június 27. szombat
Korán keltem, ma van a beiratkozás napja a keriben. Én időre elkészültem, de Jucira már megint háromnegyed órát kellett várnom. Éppen veszekedett Irmus nénivel, a mamájával. Nem találta a pénzét. Az iskolában is várakoztunk, mert sokan megelőztek bennünket.
Hazaérve takarítottam a lakásban, aztán megfőztem az ebédet.

Délután moziba mentem, a "Bunkók" című filmet vetítették, éppen mélabús hangulatomhoz illőt. Eszembe jutott, hogy a film dalát milyen szépen énekelte nekem Jenő a kiránduláson. Mozi után még a nyitott ablakban ábrándoztam, csak aztán tértem nyugovóra.

**


Amíg mi diákok élveztük az iskolai szünetet, s kedvünkre szórakoztunk, megnéztünk minden jó filmet, látogattuk egymást és jártunk kirándulni, addig borzalmas események zajlottak le körülöttünk a világban. Mi azokra nemigen figyeltünk, elfoglalt bennünket a tanulás és szórakozás.

Ez év júniusában Hitler csapatai már Kelet felé nyomulnak, és júniusban elérték Sztálingrádot, s megkezdődött a kegyetlen, 1943. januárjáig tartó Sztálingrádi csata! Folyt az értelmetlen öldöklés és pusztítás, mert ahol a csapatok végigvonultak, ott a csatatéren holtak ezrei hevertek, házakat bombázták szét vagy égették föl, s utánuk kő kövön nem maradt...

Azért némi intő jel csak akadt, mivel a háború árnyéka ránk is vetítette árnyékát, amin mi, fiatalok mégis elgondolkoztunk: mert apámat, mint tartalékos tisztet és legidősebb testvéremet (aki Barátka melletti községben tanított) besorozták katonának.


**

Folytatása következik!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11363
Időpont: 2010-04-19 20:27:47

Kedves Nóri!

Igen, a diákéveim valóban szépek voltak, s ha nem jött volna közbe egy háború, biztos, másként alakulhatott - volna - az életem is. De mint másoknak is, nehéz évek következtek utána.
Köszönöm az érdeklődésedet, máskor is szívesen látlak!

Szeretettel: Kata
Alkotó
Varga Nóra
Regisztrált:
2010-03-27
Összes értékelés:
38
Időpont: 2010-04-19 13:12:10

Kedves Kata,
igazán szép emlékeid lehetnek... :) Élvezettel olvastam.
Barátsággal: Nóri
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11363
Időpont: 2010-04-18 18:42:05

Valóban, rövid erdélyi életünk alatt kellemes diákéveimre emlékezhetem. Nekem valóban kedvesek azok az idők, bár már akkor a világban körülöttünk dúlt a háború. Nagy változásokat hozott, és kellemetlen idők következtek számunkra, és nagyon sok családnak
a következő időszak. Sokan váltak földönfutókká. Ha mi nem is egészen, de majdnem úgy jártunk. De az majd a következő részekben bontakozik ki, milyen idők vártak ránk.
Köszönöm az érdeklődésedet.
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1317
Időpont: 2010-04-18 12:37:37

Vártam a regényed következő részét. Szép emlékeid maradtak a diákéveidből. Ezek fontosak mert a nehéz időkben táplálnak és megmutatják hogy van értelme az életnek akkor is ha pillanatnyila nehéz...na de most kissé előreszaladtam, bár itt már te is előrevetíted a háború borzalmait.
Várom az újabb részeket.:)
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11363
Időpont: 2010-04-17 18:30:36

válasz Zagyvapart (2010-04-17 10:10:28) üzenetére
Kedves Feri!
Számomra is felejthetetlenek azok a diákévek, amit ott tölthettem. Sajnos, hogy nem tudtam ott befejezni a középiskolát, csak háború után, Salgótarjánban. A marosvásárhelyi kultúpalota valóban csodálatos, ritka szép épület, de biztosan láttad a mellette épült, szintén páratlan szépségű városházát is. Nekem megvan a fényképe, s képzeld, egy olyan fölvétel, ami akkor készült, amikor a németek már ott voltak, és az épület előtti parkban a magyar zászlón kívül a német horogkeresztes zászló is látható...
Köszönöm az értékelést, mindig szeretettel várlak,
Üdvözlettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11363
Időpont: 2010-04-17 18:24:17

válasz Hamupipő (2010-04-16 22:29:41) üzenetére
Kedves Hamupipő!

Számomra öröm, ha érdekel a történet, és sorgalmasan olvasod a nem rövid részleteket.
Bizony, eléggé romba döntötte életünknek azt a szakaszát, és hosszú ideig nem is lehetett a háború miatt pótolni az elveszett - nem csak anyagi - értékeinket. Milyen másként alakult volna az én sorsom is, ha... Na, de ezen nem szabad bánkódni.
Köszönöm kedves szavaidat.

Szeretettel: Kata
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1533
Időpont: 2010-04-17 10:10:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!

Nagyon tetszett a diákévek örömeiről szóló beszámolód is. Valószínűleg Marosvásárhelyen azt a kulturpalotát még én is láttam a '60-as évek közepén, és lenyűgözött a színes Zsolnai cseréppel borított tető, valamint a tényleg gyönyörű, és tágas tér.
Szeretettel gratulálok: Zagyvapart.
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1027
Időpont: 2010-04-16 22:29:41

Kedves Kata!

Örömmel olvastam ismét életed történetét. Számomra sok, emberségről tanúskodó példa jelenik meg írásaidban. Igen szomorú, hogy a szépnek induló diákéveket, beárnyékolta a háború. Talán nem sajnálná senki, ha ez az emlék nem születhetett volna meg.

Nagyon élvezetes írást adtál közzé ismét. Köszönöm!


Szeretettel:
Hamupipő
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11363
Időpont: 2010-04-16 10:03:19

válasz Rozán Eszter (2010-04-16 09:40:07) üzenetére

Köszönöm, Esztike a kedves szavaidat és azt, hogy hűségesen olvasod a hosszú anyagaimat. Igazán megtisztelsz vele.

Szeretettel: Kata
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2010-04-16 09:40:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Tanáraink, az iskolás évek örökre nyomot hagynak bennünk. Bármerre is sodorjon az élet, a diákkori tapasztalatok, élmények mélyen belénk ivódnak. Továbbra is élmény számomra életed történetének olvasása.

Szeretettel: Eszti

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Veszteg című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Csillagpor című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata alkotást töltött fel Korabeli történetek - l/12 címmel

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Rögtönzések (Szent Ivánkor) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - I/10 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Többet ésszel, mint erővel! -mese- címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Nevelni egyszerűen is lehet. ( részlet ) címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)