Tegnapi bánatom szép szavad leheletétől tovalibbent,
soha el ne feledem kedves arcodat, édes szerelmedet,
bárhogy renghet a föld, dúlhat eget borzoló szélvihar,
csak azt tudom, hogy szerelmes szívem téged akar.

Minden veled töltött perc elkábít, oly csodás,
nem kell nekem a világon rajtad kívül senki más,
mikor távol vagy tőlem, keserű bánat marja szívemet,
szellő szárnyán küldöm feléd minden szeretetemet.

Érzed mikor a hold fényénél egy csillag perzseli bőrödet?
Mikor csiklandozva rajzol melledre izzó szerelmes szíveket?
Érzed amint forró ajkam hevesen végig szalad testeden?
Mikor finoman elidőzök keményre feszült bársonyos melleden?

A hold fényénél összekulcsolt kézzel kereslek téged,
rád találok és tudom, egyszer még meghalok érted.
Minden percben százszor is elmondom, hogyha kell,
amíg élek e földön, téged soha senkiért nem hagylak el.

Ott vagyok melletted a gyönyörű hajnali fényben,
melletted ébredek boldogan a felkelő nap tüzében.
A déli harangszóra lágyan öledbe hajtom fejemet,
a lemenő nappal melléd bújok és keresem kedvedet.

Fénylő csillagok ragyogják be vággyal teli éjszakánkat,
holddal együtt mosolyognak, amint ágyunkban ránk találnak,
egymásba olvadva hátamon érzem forró csókodat,
oly szép volt az éjjel, már ezerszer megálmodtalak.