Decemberben születtem, egy fagyos reggelen. Egy kedves, idős nagymama kevert ki. A konyha melyben életem története játszódik, nem volt nagy, de tisztaság és sok szeretet járta át. A lisztet a tálba szórták, tojást ütöttek rá, majd belekerült a tej, csipet só és egy kis cukor. Az idős hölgy simára keverte a tésztát, és hagyta állni. Begyulladt a tűzhely, a palacsintasütőre rákerült az olaj. Ráöntöttek, és én sűrűvé kezdtem állni. Rácsaptak a tányérra. Nem telt el fél perc és megtöltöttek túróval. Összecsavartak. A testvéreimmel és rokonaimmal együtt egy jénai tálba zártak. Nem tudtam, mit rejt számomra a sors, de bármi is legyen, vállalom. A többiek nem voltak túl beszédesek. Kicsit féltem, vajon mi lesz velem. A lekvárosak sokkal többen voltak, mint a kakaósok és túrósok. A tál teteje bepárásodott a belőlem és a többiekből áradó hőtől. A nagyi tovább dolgozott, sütött, főzött. Ahogy észrevettem egyedül élt, és estére vendégeket várt, mi az ő számukra készültünk. A tál oldalán ki lehetett látni, a szobába nyíló ajtó nyitva volt. Egy fát láttam a szoba közepén. Díszes volt, alatta sok kis csomag rejtőzött. A jénai tál továbbra is börtönöm volt, menekülésre semmi esély.
- Hahó! - Kiáltottam szét a tálban lévő többi fogolynak.
Semmi felelet.
Majd megijedtem, a tál teteje felnyílt. A néni új társat rakott be közénk.
Az új fogoly egy öreg túrós palacsinta volt. Közelebb mentem hozzá, remélve, tőle megtudhatok valamit.
- Elnézést, bocsánat! - Szólítottam meg.
- Ó, ki keres? - A válasz, lassú és mélabúsan csengett.
- Csak én.
- És te ki vagy?
- Túrós palacsinta.
- Aha -válaszolta ismét szomorúan - és te mennyi idős vagy?
- Negyed órás.
- Én is túrós vagyok, legalább másfél napos!
- Ó! Egy bölcs agg, ki betért közénk.
- Öregnek találsz engem? Remélem te is, megéred ezt a kort!
- Jaj, ne tessék haragudni!
- Nem haragszom. Na és te miért is jöttél ide hozzám?
- Nem tudom. Azt reméltem, ön majd megmagyarázza létünk értelmét.
Az öreg hallgatott, mélyen nézett, sok hosszú perc állt már mögötte. Szélein már látszott a kor, a száradás. Vártam hát válaszát.
- A lét célja érdekel? Azt akarod tudni? Tőlem?
- Igen, uram! - Válaszoltam tisztelettel.
- Te mit gondolsz? Szerinted mi a lét értelme?
- Én szerintem magas célokra teremtettünk!
- És mik azok a magas célok?
- Azt szeretném öntől megtudni.
- Tőlem? - mosolygott az öreg - azért tőlem, mert öreg vagyok. A lét értelme, azt te nem értheted! Másokért születtünk, nem a magunk örömére.
- Ezt tényleg nem értem.
- Evés! Jóllakás! Ezek már vallásos kérdések!
- Beszéljen ezekről, kérem!
- Nem, még túl kicsi vagy. Nem akarlak szembeállítani az élet szörnyűségeivel.
- De engem érdekel!
- Az öreg néni, és a családja! Szörnyen gonoszak!
- Az öreg néni nem gonosz! Miért mondja ezt?
- Nem gonosz? Talán tényleg nem az. Te miért mondod, hogy nem gonosz?
- Ő hozott engem a világra! Nem lehet rossz.
- Ő hozott a világra, de milyen céllal?
- Nem tudom, de csak nem gonoszságból! - Mondtam a válaszom, de hitem megingott.
- Azért hozott a világra téged és mindenki mást is, hogy ő és a családja, akik este érkeznek ide, megegyenek!
- Mi? - Kérdeztem riadtan. - Hogy megegyenek?
- Igen! Ez a szörnyű igazság. Ez a létünk célja!
Sokkolóan hatott rám ez az újság. Elvonultam az öregtől.
Az öreg hölgy valóban gonosz lenne? Az nem lehet!
Fáradt lettem, elaludtam, és mire fölébredtem már eltűnt mindenki. Egyedül maradtam. Hová lettek a többiek? Mi lett velük? És mi lesz velem? Az öreg! Ő is eltűnt.
Tehát mégis megtörtén, igaza volt.
És én? Én miért maradtam itt? Miért pont én maradtam itt?
Nem tudom! De ha lehet, és megérem az öregkort, és találkozom más fiatal palacsintákkal, kik között én leszek majd az idős palacsinta, majd én vigyázni fogok rájuk!