Vihar volt, villámok cikáztak,
koromfekete volt az ég.
De reám holt költők vigyáztak,
meg ne halljam a szél neszét.

Az orkán háztetőket tépett,
szállt a cserép, mint konfetti száll.
Míg verset hallgattam, sok szépet,
hol holt költők társasága vár.

Ez itt most mind béke-hirdető,
a szellemekből árad égi fény.
Kinn szakad a jég, ítéletidő,
itt nyugalom ül, tükrök tengerén.

A holt költőknek társasága jó,
egy más világba visznek engem el.
E viharos éj nem nekem való,
Helikon a megfelelő hely.

Talán reggel fel sem ébredek,
s rám szakad a házunk tűzfala.
Míg holt költők világán révedek,
oly csodás, nyugodt ez az éjszaka...