HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: lowcallbusFeltöltés dátuma: 2006-09-19

Amikor gyökeret vert belénk a Halál

Az Öregek mindig suttogtak valamit egymás közt. Nem hallhattuk. Éreztük ugyan mi is, hogy valami más, hogy a madarak és a hangjuk elveszett. Néha nyugtalanul villantak fel itt-ott, aztán megint eltűntek. Az ismerős állatok helyett, fojtást árasztó, mogorva szörnyek jöttek óráról-órára közelebb, és harsogták túl a régi hangokat. Csak az Éjszaka, egyedül az Éjszaka volt az, ami cseppnyi hallgatás után megtelt a múlttal. Ő a miénk maradt. Meg is ígérte nekünk, hogy amikor ő jön, visszahozza a madarakat is. Nem értettük, hogy miért, nem maradhat. Kicsik voltunk. Ő csak annyit felelt nekünk, "ha már minden felborult ezen a világon, az én törvényem akkor is halhatatlan."
Hajnalban megint kezdődött a félelmetesen érthetetlen beszélgetés. "A nagyok beszélgetése." Fölénk tornyosulva összeborultak. Méltóságukban semmi sem sérthette meg az Öregeket. Nekünk nem mondtak semmit. Azt sem, hogy "ne féljetek", csak titkosan suttogtak egymás között. Aztán napról-napra, velük együtt eltűnt a suttogás is.
Földre döntötték őket a Szörnyek. Nekik rontottak zúgva, ahogyan a csontos Ősz szokott jönni évről évre, amikor mogorván leborotvál, eláztat, aztán puhán ránk lehel, hogy tisztán pihenjünk le, és időben... Ők is mogorván, zúgva jöttek, és belemarkoltak a testünkbe. Körömmel szorították ki belőlünk az erdő megriadt Levegőjét, pedig ő is, a Levegő is belőlünk él, hiszen szélnek eresztve, amikor már az illat is lehull róla, olyan lesz, mintha a semmiből jönne és a semmibe tartana ismét. Üres helyükön hang nélkül siklott hozzánk a még üresebb hidegség. Féltük nélkülük. És nagyon hiányzott valami... régről.
Ma már mi vagyunk csak. Egyedül. Egymáshoz sem szólunk. Megértettük az Idősek suttogását, hiszen elárulta a Szél, amikor már nem volt kibe kapaszkodjon rajtunk kívül.
- Nem rettegtek? - Kérdezte
- Picit félünk... Nem tudjuk hová tűnt mindenki, és mi ez körülöttünk?
- Elvitték őket - válaszolt sejtelmesen zizegve a leveleink között.
- Tudtuk. De hová?
- Ezerfelé. Szanaszét. Néhányan arra mentek, amerre a verebek élnek, néhányan a folyóhoz. Másokat...
Hosszú csend következett. Sohasem felejtjük el, ahogyan a Szél hirtelen elnémult, ahogyan mozdulatlanságba dermedt a leveleinken... hallgatott.
- Másokat? - Kérdeztük, nem kíváncsiságból, sajnálatból, vagy megszokásból. Fájt a csend. Borzasztó volt. Mintha a Föld akarna visszarántani fekete testébe, mintha el akarna nyelni a körülöttünk feltúrt talaj. A törvény, akinek soha eddig nem engedelmeskedtünk, hanem nevetve emelkedtünk minden fölé, mintha elégtételt követelne. A Gravitáció húzott, vissza a mélybe. Nem mertük megvárni a választ. -Visszajönnek majd? - Olyan fiatalok voltunk. Gyengék. Az ő árnyékukban akartunk a legnagyobbak lenni. Nem mertünk arra gondolni, amit mindnyájan tudtunk. Elpusztultak.
- Nem jönnek vissza. - A barátunk megrándult a Levegőben, aztán elrohant.
Ott maradtunk a Délutánnal. Azzal a furcsa langyos Délutánnal, aki már napok óta csak úgy járt vissza, mint aki pusztán a kötelességét végzi. Élettelen törvény lett. Nem szólalt meg. A Gravitáció pedig csak húzott magával.
- Miért nem engedsz el minket?
- Nem lehet. Az Éjszaka sem maradt veletek. - szólt búsan.
- És mi lenne, ha mégis... Akkor még itt lennének a madarak, a szörnyetegek örökké aludnának, és soha többé nem suttogná egy lélek sem a Szélbe a halált, mert olyan nagyra nőnénk, hogy nem tudna már bántani senki!
- Még nem tanultátok meg, hogy bárkik lehettek, bármilyen törvényt téphettek szét, sosem lesztek szabadok? - A Délután is megszólalt. Nem erőszakosan, nem felelősségre vonva, hanem monoton, nehéz hangon.
- Szabadok? Az milyen?
- Ó, Fiatalok... Szabadok akkor lennétek, ha sem a gyökereiteknek, sem a testeteknek, sem a nappalotoknak, vagy éjszakátoknak, sem az örömötöknek, sem a bánatotoknak, nem lehetne más gazdája, csak ti. - válaszolt a Délután helyett az a testeket vonzó titokzatos erő, aki mindig a legfurcsább törvény marad. Minden percben küzdeni kell ellene, mégis olyan kedvesen mond ki minden szót, mintha rajta nyugvó gyermekei lennénk. - Még az idő, a jövőtök és a múltatok is csak a ti kezetekben lenne.
- A múltunk csak a mi kezünkben... - Melegség futott rajtunk végig. - Nem sokra, egy pillanatra eressz el, hadd legyünk szabadok! A Szél is szabad lehet!
- Nem tudlak. Nem értitek... - Nyögött föl sajogva a föld. - Nem tudlak.

2006. szeptember 8.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
lowcallbus
Regisztrált:
2006-07-03
Összes értékelés:
157
Időpont: 2008-10-29 23:20:05

Szervusz!

Köszönöm... Bár szerintem elég komoly kívánnivalót hagy maga után ez a szöveg... Majd egyszer írok belőle egy tényleg jót. Addig is szoríts!!!!!!! Ki ne ábránduljak....
Alkotó
Regisztrált:
2008-06-27
Összes értékelés:
232
Időpont: 2008-10-29 16:33:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia! Gyönyörű történet mély filozófiával. Nagyon jól írsz!
grat: dóri
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2007-03-17 01:01:01

Szia!
Az egész olvasás közben valami misztikusság fogott el. Aztán másodszor, más szemszögből olvastam el az egészet. Harmadszorra már láttam az embereket és a gépeket és szinte hallottam a kiáltást...Dől a fa!...
Gratulálok!
Üdv.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)