HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47750

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Szülinaposok
Reklám

Versek / természet
Szerző: Vesztergom AndreaFeltöltés dátuma: 2010-07-03

A vadvirágok édes illata

Szonettkoszorú
Samuel Taylor Coleridge
A Természethez című szonettjére


1.

Talán csak játszi képzelgésem ez,
vagy egyetlen sejt minden létező,
a teremtésnek szintjén összenő
és egyazon ütemre lélegez,
hajszálnyi fonalakkal áterez
minden lüktető testet: őserő,
mely összeköt velük, s az éppen ő,
ki mindannyiunk szerves része lesz.
Nem döntünk, hogy tudatra nyílhatunk,
vagy vegetálva múlik majd a lét,
hogy milyen testbe mily lelket kapunk:
egy Teremtőt szolgálunk épp ezért.
S talán a szolgasorból az kivált,
mit érzek minden teremtmény iránt.

2.

Mit érzek minden teremtmény iránt:
olyan szépség, s oly mély a lényege,
hogy egyesülni vágyom én vele,
jeges búmból az olvadás kiránt.
Minden sejthez vonzódom egyaránt,
s mintha a dobbanásuk értene,
oly összeforró, lágy e mély zene:
eggyé ölelve létet és halált...
A foganásnak sejt a kezdete,
s e sejt, mi önmagában létezik,
majd hamar léterővel lesz tele
mely elvezet a legfőbb képletig.
Ily meghatottan tekintek miránk
szívem mélyén, hol fű, fa és virág.

3.

Szívem mélyén, hol fű, fa és virág
épp annyit ér, akár az emberek,
és lelke szárnya mindnek úgy remeg,
mint pillangó, ha bábjából kivált,
vagy hajtást bont az apró szín-szilánk
a búza közt, hol egek kéklenek,
s arany nap jár a zöld kender felett,
vagy vöröslő a pipacs, mint a láng.
Az élet az, mit egymagunk kapunk,
s e lét helyét az élő-láncokon
őrizzük, másokét, mint önmagunk.
Hisz minden élő mindennel rokon:
kölcsönadva a felsőbb tereket,
arra tanít, hogy mi a szeretet.

4.

Arra tanít, hogy mi a szeretet:
fakadna száz virág, de egy a tő,
nagyítható és majd növelhető
s tanulható, mi velünk született:
egybeolvadás nem tart szünetet,
mert összeforraszt egy szelíd erő,
két lélek lényegülve összenő:
e szimbiózis új világ lehet...
Ha élet fogan, illesse dicséret,
s áldás kísérje útján, végtelen,
mert csodálatos jelenség az Élet,
mely végigárad mind a lényeken,
s tudja: a Felsőbb Erő lát, szeret,
s a buzgó áhítatra rávezet.

5.

S a buzgó áhítatra rávezet
magunkba-mélyülésnyi csendeken:
e titkos mélyben béke úgy legyen,
hogy meg-megérint közben egy kezet,
bizonnyal tudni, hogy viszontszeret.
Tekintetébe forrna két szemem:
és tükreként a tiszta értelem
születne ott és lelne új teret...
Hiszem, hogy él egy szent, valós erő,
amely szívünket úgy formálja meg,
hogy énünkből a jót hívja elő,
csak adni készt', s a lélek megremeg...
Ha más nem érti, vallja: balgaság.
Legyen hát úgy! Kacagja nagyvilág!

6.

Legyen hát úgy! Kacagja nagyvilág,
mulassanak naív szerelmemen,
hiszem s tudom, ha mindig úgy teszem,
hogy póztalan találnak éjszakák,
ha napjaim szelídre oldanák
az önmagukba csordult színeken
a szent szavak, s maradni bűntelen
e szép világon, áldva Krisztusát,
tűnődni rajta, égni egy dalon,
zenére csalni bent a sejteket,
lehetne mindig ő a templomom,
s a béke bennem tiszta így lehet,
ez más mosoly. A lélek ég, ha lát:
a jámbor hívőt, engem legkivált.

7.

A jámbor hívőt, engem legkivált
az ének vonz. A hangok édenében
maradni álmodón és mégis ébren
álomképeket látni... menni hát
egy más úton: virágot s mennyi fát
köszönthetek! Mert elrendelten, szépen
beteljesítik sorsomat. Letépem
a büszkeség hajtását. Ennyi gát
fölött csapnak át öröménekek:
egy üdvözülni vágyó lény vagyok,
ki minden reggel arra ébredek,
hogy rosszaimból egyet elhagyok.
Magát beteljesítő szép kör ez,
az sem zavar, ha gúny mar, bú övez.

8.

Az sem zavar, ha gúny mar, bú övez.
A gúnyolónak sav a fegyvere:
hogy semmi ő, azt oldja fel vele,
az irigyeknek gyáva könnye lesz,
ha kicsordul. Hamis, sötét eresz
fakad belőlük. Bárcsak tenne le
minden lélekre az Ég Embere,
a Megváltónk, két szót, mely megfelez
minden alantas szándékot! Marad
úgy is, de épp elég nekünk félannyi
bántás, gyűlölet. Állna sorfalat
a sok jóság! Tudom, engem sem halni
küldtek...Uram, látok egy új jelet!
Széles mezőn majd oltárt emelek!

9.

Széles mezőn majd oltárt emelek
Neked, az életnek, s az emberi
kezek érintésének. Engedi
elhinnem az Ég, hogy VAGY! Jelenek
épülnek a múltból. Így vele meg
a csodák jönnek el. Még menteni
kell friss hajtásokat, a jellemi
megtapasztalt nagyságot. Elemek
tartják össze így a világrendet,
felsőbb tér belőlünk táplálkozhat,
s ha néha-néha még földet renget
valami fájdalom, békét hoznak
az évek. Hangunk, mint a fuvola.
Kék égbolt lesz a templomkupola.

10.

Kék égbolt lesz a templomkupola
fölöttünk, s a szentély a kinti
romlatlan csend. Ahogy lehinti
fejünkre tisztaságát, ahol a
lelkek bocsánatot nyertek. Hova
bújhatnánk, mint igék szerinti
hűs nyugalomba? Itt meríti
vizét a lélek! Nem mérgez soha
itt szeretetlen, nyers, igaztalan
pillanatnyi érzés, hogyha kedvünk
leljük a napban, s a vígaszfalam
lesz ez a csend, mit némán kell viselnünk,
lásd, mert lélek jár a lélek felett,
és száll feléd a tömjénfüst helyett.

11.

És száll feléd a tömjénfüst helyett
a kölcsönható, szívbe bújt dalom
hangjaira írt női oltalom.
Vigyázok Rád. Ezért csak hajts fejet,
ha óvlak. Mert maradni nem lehet
mindig materiális oldalon.
Épülj másból! A szíveden hagyom
kezem... s ha egyszer engem elfeled
a test, s a lelkem belőle kiszáll,
érezd, hogy kéred még kezem szelíd
simítását, s hogy újra hallanál
óvó szavakat, ahogy rád terít
időt... harapj a légbe: nincs csata!
A vadvirágok édes illata.

12.

A vadvirágok édes illata
bódít. Olyan romlatlan édenek
ízét hordozza, melyek védenek
a bűntől, csalódástól. Ringat a
megnyugvás. Állapot, mely így maga
varázsol belőlem új lényeget
a régi, fakult fájdalom helyett,
mit többé éreznem se kell. Vad a
lélek, csatára készülvén, s a vérből
szeretne szobrokat alvasztani,
hogy szilárdabb legyen... de jaj, miért dől
meg naponta valahol valami?
Segíts most nekem békét hintenem,
így áldozok majd Néked, Istenem!

13.

Így áldozok majd Néked, Istenem,
hogy békét szeretnék: akár egy másik
lélek, küzdünk az összeolvadásig
ketten. Neki van fegyvere. Nekem
csak a képességem lett mindenem,
hogy szeretni tudok... mert néha mászik
gerincemre még a félsz, de a lázig
nem jut el hőfoka. Hisz segítenem
kell. Kell! Másokon s önmagunkon is
muszáj. Mert a világ egymagában
gyenge, érdemtelen élni, komisz
önerők irányítják. Ha lábam
gyökeret ereszt, az lesz lényegem:
ne botránkozz meg szegénységemen!

14.

Ne botránkozz meg szegénységemen,
hisz alig valamim van már: a zsákom
szinte üres. Ha kinyitom, belátom
a kongó semmiséget. Lételem
a szent Természet, így az életem
illeszthetem belé. Mert jóbarátom
lett itt a fű, a fa, virág, s a fákon
zengő madár, s ahogy segít nekem
kincset lelni a völgy, az úgy jogos,
hogy éppen annyit kapjon minden élet,
még akkor is, ha csupán pár soros
versekkel zárul majd a végítélet,
s hogy minden nap egy írható lemez:
talán csak játszi képzelgésem ez!

15.
(Mesterszonett)

Talán csak játszi képzelgésem ez,
mit érzek minden teremtmény iránt
szívem mélyén, hol fű, fa és virág
arra tanít, hogy mi a szeretet,
s a buzgó áhitatra rávezet.
Legyen hát így! Kacagja nagyvilág
a jámbor hívőt, engem legkivált.
Az sem zavar, ha gúny mar, bú övez.
Széles mezőn majd oltárt emelek,
kék égbolt lesz a templomkupola,
és száll Feléd a tömjénfüst helyett
a vadvirágok édes illata.
Így áldozok majd Néked, Istenem,
ne botránkozz meg szegénységemen.

(A mesterszonett Szokolay Zoltán fordítása)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12156
Időpont: 2015-06-03 17:10:59

Andrea Te aztán művésze vagy a szonettnek. Csodálatosan megformált remekmű. Nem is lehet tovább elemezni...
Csak azt nem értem, én hogy-hogy nem láttam, amikor föltetted. Most bányásztam az interneten, s ott találtam rá az alkotásaidra. Egész délután olvasgattam Tőled. Kellemes délutánt éltem meg.
Kár, hogy nem Tőled kaptam a tanácsokat, amikor én hozzáfogtam a szonettekhez.
Szeretettel gratulálok. Majd sorban elolvasom mindegyiket, amit elérhetek.
Szeretettel puszillak kedves családoddal: Kata
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
835
Időpont: 2010-07-04 23:46:11

Köszönöm szépen Nektek.
Nagyon megható, amit írtok.
Már csak egy koszorút szeretnék hozni.
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6454
Időpont: 2010-07-04 18:39:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Szkít!
Egek! Te aztán tudsz! Nem is nagyon merek írni, mert csak elcsúfítom az összképet. Teljesen magával ragadott, alig vettem levegőt! :)
Ez is van olyan gyönyörűséges, mint a favoritom, de az biztos megmarad első helyen nálam a kedvenc szonettem miatt. Semmi nem tudja megelőzni. :)
Csodás ez a szonettkoszorú!
Izgatottan várom a következőt!
Szeretettel: Kankalin
Alkotó
Braunel
Regisztrált:
2005-09-23
Összes értékelés:
239
Időpont: 2010-07-04 18:25:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
"Nekem
csak a képességem lett mindenem,
hogy szeretni tudok... "

De verset írni is... nagyon.
Öröm volt olvasni... Köszönöm.
Üdv. Barna.
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
835
Időpont: 2010-07-04 14:22:24

Nagyon szépen köszönöm, Kaktusz.
A fordító érdeme is, hogy tudott nekem egy olyan szonettet adni, amelyet ki tudtam bontani, ilyenné.
Olvasó
Regisztrált:
2010-07-01
Összes értékelés:
17
Időpont: 2010-07-04 10:59:56

Hosszúnak tűnt, de megérte elolvasni. Nagyon szép. A mondanivalója is lenyűgöző. Bárcsak mindenki így gondolkodna!
Örülök, hogy megtaláltam az új alkotások közt!

Legutóbb történt

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Gulyások levese című alkotáshoz

Deák Éva bejegyzést írt a(z) Lábad előtt című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 8. címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Egyenlő súly című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) JelMeztelen című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 5. rész című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Hazugságok hálójában 07. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 7. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 10. Befejezés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Soroló című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Soroló című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 2. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 3. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)