HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49093

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: MetatronFeltöltés dátuma: 2006-10-13

Az utolsó kar

A legtöbb történet különcségekről, vagy különc figurákról szól. Az ember már meg sem lepődik, ha egy kocsmai mesélő fantáziájából született renegáttal találja szembe magát. A történetek sokfélék, a végük mégis csupán kétféle lehet, jó vagy rossz, és olykor a közönség, a bárd vagy csak az istenek a megmodhatói, annak az ősi rejtélynek, hogy éppen melyikkel fejeződik be.
Odakint gyenge szél csapkodja a cégtáblát. Rajta a felirat valami piros festékkel hirdeti: Fogadó a lusta disznóhoz. Nehezen nevezném a falu egyetlen kocsmáját fogadónak, de ez itt senkit nem zavar. Valószínűleg a lakosságnak még a fele sem tud olvasni. A szomszéd asztalnál ülő parasztok néma csendben isszák a sörüket, és hallgatják a vándor meséjét. Már a tartásuk elárulja, hogy a forró nyári napok mennyire kiszipolyozták csontos, inas testüket. Az évnek ebben a szakában nem kevés munka várja őket a földeken. Ritka alkalom, hogy idegen érkezik a faluba és még ritkább, hogy mesélésbe kezd. Az itteniek ismerik egymás történet, hisz az ő életük a szomszéd élete is, ezért ünnepnap a mai. A hogy elnézem őket, látom, hogy a mozdulataik megfontoltak. Takarékoskodnak az erővel, akár a sörrel. Kérges kezük szorosan kulcsolódik a fakupára, időnként megemeli azt, hogy a kiszáradt ajkakat megnedvesítse. A peregrinus szavai betűről - betűre rajzolják meg előttük egy olyan világ képeit, amit sohasem fognak látni, és sohasem fognak átélni, mégis kíváncsiak rá.

... sem elevenebb, sem rosszabb nem volt a többi gyereknél, és jobb sem. Egy jó szóért mindent megtett volna, aznap mégis hetedszer verték már el, és az ostor most valahogy mélyebben hasított belé. Nem ő volt az egyedüli a családban, akit vertek, és nem is ő kapta a legtöbbet, de elege volt már belőle. Döntött. A koldusok élete is jobb ennél. Az idegenek rúgásai kevésbé fájnak, és életben maradni otthon, vagy meghalni az utcán egy gyerek számára ugyanazt jelenti.
Rohant. A hátán érezte az ütlegek friss hegeit, lábai szinte egy iramban szaladtak gondolataival. Ismert egypár magafajtát, olyanokat, akik az utcát választották a család helyett. Tudta hol keresse őket. Átszaladt a nagy téren, végig a piac mellett, nekiment három járókelőnek, átugrott egy gyanús kinézetű tócsát, majd megbotlott egy kiálló gyökérben, és hason csúszott a porban. Fejét sötétség vette körül. A fekete bársonyos anyag mindent fényt eltakart előle. Az orra előtt egy pár csizma körvonalai bontakoztak ki. A meglibbenő csuha eredményeként a megint láthatta a fényt. Egy pillanatra megijedt: az a csizma vasalt orrú, keményeket rúghat. De a felcsendülő barátságos, közvetlen hang elnyomta benne a félelmet.
- Állj fel fiam. Talán üldöz valaki?
- fejrázás
A pap magas és erőteljes alakja megbabonázta a szökevényt, egy teljesen új célt adott neki. A hűvös-, kékszem, és a barátságos mosoly feledtette vele minden fájdalmát.
- Akkor mire fel ez a nagy sietség? Talán keresel valamit a csizmám alatt?
- fejrázás
- Hát beszélni tudsz -e?
- bólintás
- Mi a neved?
- Rob.
- Rob, máskor figyelj, hogy hóvá lépsz, és most eredj haza.
A csuha, a nyakban lógó szimbólum, és a díszes kard mind egyszerre fordultak a pappal és mielőtt Rob bármit is szolhatott volna már, távolodott is tőle a jövője. Még egyszer alaposan végiggondolta a dolgot, és újból futásnak eredt. A pap már jócskán eltávolodott tőle. A piacról kiáradó embertömeg az ő haladását lelassította. Ezzel szemben a pap előtt, a tömeg úgy vált ketté, mint forró késnek a vaj. Mégis könnyedén követni tudta a megnyerő külsejű szakálas férfit. Már-már a sarkát taposta, amikor a vasalt csizmák az oszlopos átjáró alatt szélesre tárt díszes kapukon átvitték tulajdonosukat. Épp azon járt az esze, hogy mit is mondhatna, hogy hogyan hívhatná fel magára a figyelmet, amikor tétova mozdulatainak szerencsétlen sorozataképp a lábai összegabalyodtak, és újból egy hatalmasat esett. A csupasz falakról hosszan vízhangzott a mély döndülés. Feelten atya megfordult:
- Már megint Te? Téged vonz a föld magához, fiam.
Rob lassan felállt. Vöröslő fülekkel, és lányos zavarral, kissé dadogva kezdett bele mondandójába:
- Atyám szer.. khöm.. szeretnék én is pap lenni, és önt szolgálni.
- Biztos vagy Te ebben? Jól meggondoltad? Kemény élet a mienk. És a szüleid nem fognak sírni utánad?
- Igen! Nem. Vagyis... - A sok kérdés újabb zavarba hozta, de kihúzta magát, és fennhangon kijelentette: - Pap akarok lenni.

Valahányszor Robinson atya visszaemlékezik gyerekkori éveire, mindig mosolyt csal az arcára, és valahányszor átlépi szülővárosában a templom kapuit, mindig visszaemlékszik azokra az évekre. Rengeteget tanult ezek között a falak között, és bár nem volt kimagasló tehetség, mégsem kapott annyi verést, mint a vérszerinti szüleitől. Hamar otthonává fogadta a díszes falakat, a hatalmas tudással teli könyvtárat és azt a kis zugot, ahol álomra hajthatta a fejét. Az írás és olvasás tudománya mellett a kardforgatás és a szóforgatás mesterségét is megtanulta, és nem utolsó sorban elkötelezett híve lett istenének. Mikor hírét vette, hogy Feelten atya, az ő szeretett tanítója haldoklik, nyomban útra kelt, hogy felkeresse tanuló éveinek színterét. Számára Feelten volt a család, főleg azok után, hogy szülőanyját és nemző apját a rendháza, az ő kérésére, boszorkányság vétkével perbe fogta, elítélte, és máglyára küldte. A rendház előtti évei mély nyomot hagytak lelkében, és pappá avatása után különös céllal vette vállára csuháját. Az országot kezdte el járni, és olyan gyermekeket keresett, akiknek a sorsa az övéhez hasonlóan kegyetlen szülők kezében kezdődött el. Sokfelé megfordult, sokat tapasztalt, fiatal évei rengeteg bölcsességgel ajándékozták meg. Bejárta egész Pyaront. Kérésére a rendház külön iskolát hozott létre azoknak a gyermekeknek, akiket ő gyűjtött össze. Sokan támogatták elképzeléseit, és hamar hírnévre tett szert a renden belül. De van az emberiségnek egy kicsinyes, és féltékeny rétege is voltak, akik nem nézték jó szemmel a feltörekvő pap munkásságát. Hamar rájött, hogy ellenségeket bárhol találhat magának. Ezért létrehozott egy társaságot. Azokból a fiukból, akiket még a kezdetek kezdetén gyűjtött össze. Mind az ő kezei alatt tanultak, mind az ő szavain nőttek fel. Csak úgy hívták magukat A Tíz Kar. ...

Lassan sötétedik odakint, a mesélő mégsem fárad, pedig a kupáját a kocsmáros már tucatszor megtöltötte. A kocsmában meggyújtották az olajlámpásokat, a helység teljesen megtelt. Csak kevesen maradtak otthon. Az erős pipadohány, amit a falu lakói maguk termeltek, sűrű füsttel tölti meg a levegőt. A mesélő hangján kívül azonban semmi sem hallani. Időközben a szél felerősödött odakint. Az ivó ablakait bereteszelik, hogy mindenki jól hallhassa a történet legapróbb részleteit is, és senki nem veszi észre, hogy időközben elered az eső. Kevin, a lovászfiú nagyadag tűzifával a kezében végig araszol a vendégek között egészen a kandallóig, és tüzet rak benne. Heléna és Viola folyamatosan róják köreiket, és ahol üres kupát találnak, azt megtöltik.

... Robinson atya, radikális változtatásokat akart, amivel elég sok rosszakarót szerzett magának. Többször is figyelmeztették, hogy megütheti a bokáját, de hitt istenében és saját erejében, amivel a változásokat véghez tudja vinni. Legnagyobb támogatója Feelten volt, aki szülővárosának templomát irányította és ezzel együtt az egyik legbefolyásosabb személy a pyaroni egyház élén.
- Fiam!
- Atyám!
- Örülök, hogy látlak.
- Siettem, hogy még időben ideérjek, Feelten mester.
Az idős pap szeme még most is ugyanazt a megfoghatatlan magabiztosságot sugallta, mint annak idején, ott a piac mögötti kis utcában.
- Tudnod kell, hogy sokan várják már a halálomat. Bár engem tiszteltek és szerettek, a te eszméid és újításaid, és az a tény, hogy csak egy kis utcagyerekből ilyen hatalommal rendelkező pap váljék, sokaknak irigységet okozott. Összeírtam egy névsort azokról, akik a legutóbbi gyűlésen a kitaszításodat kívánták. Nyíltan, szemtől-szemben egyik sem merne ellened fordulni. Félő, hogy ha nem értél volna ide, akkor már nem tudtam volna átadni neked, és figyelmeztetni téged.
- Tudod jól, hogy nem félek tőlük. A saját tanítványaimban megbízom, és ők együtt nagy erőt képviselnek. Én vagyok a hang, és ők az én karom. A Tíz Kar. A fellelhető legjobb fegyverforgatóktól tanulták el a harcművészetét. De nem mintha szükségem lenne rájuk, hisz istenünk megvéd minden rosszakarómtól, és rajtuk kívül is akad számos támogatóm...

Csak kevesen képesek arra, hogy a figyelmüket többszörösen is megosszák. A füstös levegőtlen helységben sokan a részegség mámorában horkolva, egyesek az asztalon, mások a padlón elterülve fekszenek. Ők biztosan képtelenek lennének rá, és a többi parasztból sem nézek ki ilyen képességet. Kint szakad az eső. Villámok tépkedik az ég fekete fellegeit, és menydörgések zaklatják az eső monoton kopogását a ház tetején. A konyhából sült zsír szaga terjeng, a padlóból vizelet- és ürülékszaga árad. A még kíváncsi tekintetek rám szegeződnek, miközben én a Tíz Kar egyetlen életben maradt tagja a vacsorámért és a szálásomért egy történetet mesélek. Vacsora és szálás? Ha csak egy kicsit is sejtenék, hogy ennél sokkal többről van szó. Tudom, hogy a hallgatóságomat nem igazán izgatja, hogy valós-e a történet, vagy sem. Tudom, hogy bennem csak egy egyszerű szegény vándort látnak, és nem is sejtik, hogy annak, amit ma elmesélek, hamarosan ők is szereplőivé válnak.
Feelten meghalt még azon az éjjelen, és bár kilencen a Tíz Karból vele voltak egy hét múlva Robinson is. Én csak a nyomokat találtam meg, és az oszlásnak indult tetemeket. A rajtaütők sokan voltak, de közülük is kevesen maradtak életben. De elkövettek egy hibát. Robinsonnál ott hagyták azt a listát, amit még az öreg Feelten írt össze, és ami most nálam van. Felkutattam a listán szereplő összes név tulajdonosát, és módszeresen végeztem velük. Már csak egy maradt. Azt hiszi, ő megmenekülhet. Hajnalban láttam, hogy erre felé tartanak. Ellovagoltam mellettük, és megelőztem őket. Biztos, hogy a vihar, és a fáradtság beűzi majd ide. Fáradtak lesznek, a kimerítő menekülés, és a folyamatos éberség elgyengíti, lefárasztja még a legkeményebb katonát is. A meleg, füsttel teli kocsma, a sok erős bor, és friss sültek hamar elálmosítják majd mind a tízüket. Az érsek urat, és mind a kilenc testőrét. Akkor végre beteljesíthetem bosszúm.

... Robinson és kilenc hűséges katonája egy erdőn lovagolt keresztül. Sem város, sem falu nem volt háromnapi lovaglásnál közelebb. Letértek a jól bejáratott útról. Valószínűleg a kispatak csobogása, és a nyugodt környezet arra invitálta őket, hogy ne siessenek. Egyébként sem volt sürgős dolguk. Tábort vertek. A Tíz Kar kilenc tagja szinte egy emberként mozgott. Mindenki tudta mi a dolga, volt aki a vacsorát készítette elő, volt aki a sátrakat állította föl. Az esperest senki sem zaklatta, hagyták, had merüljön el gondolataiban. Hajnalban törtek rájuk. Legalább hatszoros túlerőben voltak. Mégis, alig négyen élték túl. Ők voltak az elsők, akiket a Tíz Kar utolsó még élő tagja felkutatott. Nem volt nehéz dolga. Az első útjukba akadó nagyobb város kurtizánjainak ölelő karjaiban élvezkedtek. A kínvallatásuk és a haláluk mély nyomot hagyott az asztrális síkon. Aztán sorban jöttek a többiek: a listán szereplők.

Kivágódik az ajtó. A füstöt és a fülledtséget felváltja a tiszta friss levegő. Közben tíz férfi lépbe az ajtón. A parasztok mind felfigyelnek az idegenekre, akik bizalmatlanul kémlelik körbe a kocsma vendégeit. Egyesek a friss levegő jótékony hatásaként végighányják az asztal lábát, mások még idejében kirontanak az ajtón, hogy elvégezhessék ürítési kényszerüket. A kocsmáros hamar kitaszigálja a félájult parasztokat és letisztítja az egyik asztalt az imént érkezett idegeneknek. Lassan kortyolgatom a fűszeres forralt bort. A mézes ital íze a bosszú ízével vetekszik Mindkettő émelyítően édes. Az egyik szemfüles katona észreveszi a lantomat:- Játssz valamit te bárd. - veti ide nekem, mit sem sejtve, mintha egy parasztnak mondaná. A lágy, varázsos dallamok, a mágia nyelven íródott dalok, és a langyos bor hamar alvásra kényszerít mindenkit. Alszik a vendéglátóm, és alszanak a vendégei is. Ezt a napot vártam. Végre elérkezett az idő, hogy leszámoljak az árulókkal. Nem sietek. A vihar odakint szakadatlanul tómból. Bevégzem küldetésem, és elhagyom ezt a környéket. Nyomaimat elmossa az eső. Csak a halottak mondhatják majd: - Itt gyilkos járt. Szent esküt tettünk Robinson mesternek, hogy míg élünk az ő elveit fogjuk követni. Az ö, és az isten igét fogom hirdetni. Azt mondják, a gyilkoláshoz minden fegyver megengedett, lehet az tőr, kard, buzogány, vagy pusztán a szó. Ezek az emberek saját maguk mondták ki a halálos ítéletüket, és a hóhéruk, én vagyok. A tűz fénye kilencszer csillan meg gyilkos pengémen. Mikor tizedszer csapok le vele, már senki sem hallja az érsekúr halálsikolyát...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szerkesztő
Metatron
Regisztrált:
2005-09-24
Összes értékelés:
42
Időpont: 2007-08-03 18:09:54

Tudod Tp, hogy ez egy nagyon régi darab. Valóban nem volt jó sem a téma választás, sem a történet. Az egész sablonos, és nevetségesen gyenge. Nem si büszkélkedek vele. kérsz jobbat? nemrég írtam, de még ne mteszem fel, mert kellene még neki egy befejezés, vagy úgy mondanám, hogy jelenlegi formájában is megállja a helyét, de azért valamit még kellene hozzá tenni.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Téli emlék címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Krizantém II. című alkotáshoz

Balog Marianna bejegyzést írt a(z) Széllel szálló emlékfoszlány című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Averzió. Hogy miért? című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Fritz kalandjai: Tudod mit...? címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Rózsalakodalom című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)