Moór Ilona ma is élne, ha Adamecz Karcsi le nem viszi péntek délután Bertót Imréhez Kakasdűlőre a birtokra. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott a bulvársajtóban, de az elektronikus média is sokat foglakozott vele. Megoszlottak a vélemények. Egyesek kábítószer ügyet sejtettek mögötte, mások bandaháborút az alvilág két jelentős csoportja között, melyek az illegális fegyverkereskedelem feketepiacát felügyelték, illetve a kizárólagos monopólium megszerzéséért marakodtak, megint mások tudni vélték, hogy kém-ügy áll a háttérben. A rendőrség hallgatott, és értelemszerűen én se mondtam semmit, igaz nem is kérdeztek.
Moór Ilonát én mutattam be Adamecz Karcsinak, konzumnő volt a jobbik fajtából, adták, vették. Karcsi lekötelezettje volt Bertót Imrének, úgy hírlik nagyobb összegű kölcsönt vett fel tőle autókereskedése beindításához. Bertót Imrét személyesen nem ismertem, kapcsolatairól semmit nem tudtam, de egy dolgot bizton állíthatok, mert ezt viszont tudom, a nő nem volt orosz kém, nem volt kábítószerügynök, de még megbízottja sem volt az alvilág egyik csoportjának se. Egyszerű kis kurvincka volt, igaz, a legjobb minőségű árú, olyan nő, aki folyékonyan beszélt angolul, németül és törökül, de akivel még e három nyelven kívül szót lehetett érteni franciául, olaszul, oroszul és még néhány szláv nyelven, és akivel beszélgethettél irodalomról, zenéről, festészetről, vagy bármiről, ami kurrens és divatos.

Délután négy óra felé értek ki a birtokra Adamecz Karcsi fekete BMW-jével. Szürkült már, november végén korán érkezik az este. A ködből és a szürkeségből úgy bontakozott ki a birtok a lány ámuló szemei előtt, mint egy mesebeli hercegség. Legelőkkel, melléképületekkel karámokkal körbevett tó közepén kacsalábon forgó várkastély magasodott, tornyai, bástyái, mintha Csipkerózsika történetéből csöppentek volna ide a dél-alföldi pusztaságba. A kivilágított ablakok hívogató fénnyel intettek, a fekete kocsi átgördült egy fahídon és megállt a ház bejárata előtt. Magas, elegáns úr sietett elébük, ez volt Bertót Imre. Kinyitotta a BMW ajtaját, udvariasan kisegítette a lányt, és kezet csókolt neki. A két férfi szívélyes jó barátként köszöntette egymást.
-Megyek vissza a városba Imre, -mondta Adamecz Karcsi, miután kölcsönösen meglapogatták egymás hátát. -El kell még intéznem néhány dolgot. Magatokra hagylak benneteket, ugye nem haragusztok érte?
-Nem, dehogy, -mondta Bertót Imre. -Eredj csak, menj, ha dolgod van. Elleszünk mi itt kettesben, ugye kedvesem?
Hogyan telt a nap további része estedenig, nem tudom. A házigazda, gondolom, körbevitte a lányt, megmutatta neki a birtokot és a házat, aztán ittak valamit, zenét hallgattak, beszélgettek. Gondolom beszélgettek: Moór Ilonával különleges, semmi máshoz nem hasonlítható élmény volt beszélgetni, nem hiszem, hogy Bertót Imre ne fedezte volna fel a lány ebbéli kiváló adottságait. Nem mesélek most a vacsoráról sem, igazából nem sokat tudok róla, de feltételezem, hogy pazar volt, a legfinomabb ételekkel és a legdrágább borokkal. Vacsora után pezsgőt kortyolgattak a szalonban, a kandallóban barátságos tűz lobogott.
-Tudja, mihez lenne most kedvem, -kérdezte lustán nyújtóztatva karcsú testét a mély fotelben a lány. -Ahhoz, hogy ledobjak magamról mindent, s lefeküdjek oda a medvebőrre a kandalló elé!
-Tegye azt kedvesem, -bíztatta nevetve a férfi. -És, mit szólna, ha nekem is erre támadna gusztusom?
-Tegye azt maga is, -mondta a lány. -Ez a maga háza, a maga döntése.
Levetkőzött a lány, és lefeküdt a kandalló elé a medvebőrre.
Levetkőzött a férfi is, és ő is lefeküdt a medvebőrre. Kicsit később felült Moór Ilona és törökülésben kucorgott, míg Bertót Imre hanyatt dőlt, s két karját összefonva a homlokán pihentette.
-Tudja még mihez lenne kedvem?
-No mihez? -kérdezett vissza a lány a férfit mustrálgatva. -Mondja, ne kíméljen.
-Magához, -mondta a férfi.
A lány kurtán felnevetett.
-De nekem nincs kedvem ám magához!
-Igen?! S megmondaná, miért nincs?
-Megmondhatom, ha kíváncsi rá. Kicsi a vonója.
-Kicsi? -Bertót Imre bosszankodva ült fel.
-Ha legyömöszölöm a torkán, majd meglátja kedvesem, hogy nem is olyan kicsi!
Moór Ilona szó nélkül öltözködni kezdett. Felhúzta a bugyiját, összekapcsolta magán a melltartóját. A szoknyájáért nyúlva arra kérte Bertót Imrét, nem hívna-e neki egy taxit?
A férfi, aki egy mukk nélkül végignézte, mi történik, s alkalmasint arra gondolt ez valami szerepjáték, minden csak azért van, hogy a folytatás még izgalmasabb legyen, most már elveszítette a türelmét.
-Francokat hívok taxit, -kiáltott fel. -Jó büdös francokat! -Na dobálj csak le magadról mindent, vagy én tépem le!
S azzal mit se várva, mit se kérve, négykézláb és pucéron a nőhöz rontott és mindkét kezével belekapaszkodva ráncigálni kezdte róla a bugyit lefele.
Erős volt a férfi, nagy mackó, gyenge volt, vékony volt a lány. Lekerült róla a bugyi, lekerültek a melltartó foszlányai. A medvebőrön küzdöttek összegabalyodva, meztelen karok lábak kapálózó kavalkádjában. Végül Bertót Imre leteperte Moór Ilonát, ráhasalt és megpróbálta térdét beerőszakolni a lány két combja közé, s ily módon szétfeszíteni a combokat. A lány ellenállt, a kapu nem nyílt meg. Sőt, a küzdelem hevében Moór Ilonának sikerült kicsusszannia, és oldalra fordulnia. Most a férfi hátulról ostromolta, s míg a lány két kezét két mellére szorítva védte a vár e két fontos pontját, hátulról vonagló küzdelemben megadatott neki az, ami elölről nem adatott meg.
Az aktus után lihegve, kimerülten feküdtek a bőrön A kandalló tüze kezdett lelohadni. A férfi erőt vett magán, feltérdelt, és újabb hasábot dobott a vörösen izzó zsarátnokra. Jó sokáig hevertek ott vérezve, verejtékben ázva. Végül Bertót Imre felnézett a nagy faliórára, és suttogó, hitetlenkedő hangon megszólalt.
-Fél tizenkettő! Nem álmos, kedvesem? Nem akar lefeküdni?

A lány a túlsó szárnyban lévő vendégszobában tért nyugovóra, a férfi a saját szobájában emitt. Nyugalmasan telt az éjszaka fél négyig. Fél négykor, biztos ennyi volt, mert Bertót Imre önkénytelenül megnézte az óráját, amikor felriadt, zaj hallatszott kívülről. Eszeveszetten szűkölt a kutya. Futó léptek kopogtak lenn, nyikorogva nyílt a nagy, vasalt bejárati ajtó. A férfi hallott egy tompa puffanást, a kutya éles sikkantását, aztán még egy puffanást. Az ajtó becsapódott, ezt is tisztán lehetett hallani, s hallotta ezt követően, hogy egy súlyos test a földre zuhan.
Éjjeliszekrénye fiókjából előkapva pisztolyát lerohant a földszintre. János, a testőr a bejárati ajtó előtt a márvány-padlón hevert keresztben, halott volt. Kinézett a kémlelőnyíláson. A kert sötét volt és néptelen, mozgásnak, életnek semmi jele nem mutatkozott. A ködben távolinak, esetlegesnek tetszettek a szökőkutat körülálló, magas oszlopok tetején elhelyezett kandeláberek tányérjai.
Fölrohant az emeletre, benyitott a szalonba. Ott találta a lányt, anyaszült meztelen volt, vacogott.
-Mi történt? -kérdezte suttogva Moór Ilona.
-Megtámadták a házat, -mondta a férfi. -Rablótámadás. Kérem, maradjon csendben, s menjen vissza a szobájába.
A lány habozott.
-Nem tudok segíteni?
-De tud. Hívja a rendőrséget a mobilján. Bár nincs sok értelme. Mire ideérnek mi már halottak leszünk.
-Engem is megölnek?
-Magát is. Nem hiszem, hogy tanút hagynának.
Adamecz Karcsi elbeszélése szerint nagyjából ekkor történt, hogy lövés érte a szalon hatalmas, hármas üvegablakának tábláit, s azok csörömpölve omlottak össze. Mindketten a földre vetették magukat, az ülőbútorok mögött kerestek fedezéket.
-Van még lőfegyver a háznál? -kérdezte a lány. -Jobban szeretnék itt maradni és segíteni magának.
A férfi hitetlenkedve nézett rá. Alig látta vonásait a beszűrődő gyenge fényben. A dívány mögött hasaltak.
-Maga tud fegyverrel bánni? Hát,... nem bánom. Fogja az én pisztolyomat. Vegye csak el.
-És maga?
-Van itt egy puska valahol. Pardon.
A szekrényhez kúszott megkereste a puskát.
-Jöjjön, -mondta, másszunk az ablakhoz. Csendesen. Ne lőjön addig, amíg nem mondom.
Felváltva lőttek az ablakkeret mögül. A férfi ügyesen irányította a lányt.
-Ott, ott, -suttogta. -A szökőkút mellett. Pörköljön oda, s húzza le a fejét. Aztán én lövök innen a másik oldalról.
A támadók négyen-öten lehettek, a park tereptárgyai, a bokrok, padok, sövények mögött rejtőztek. Azt nem lehetett tudni, voltak-e társaik a ház mögött is? Ha voltak, akkor csak idő kérdése volt, hogy hátulról törjenek rájuk.
A férfi agyán átfutott a gondolat, át kéne menni a másik oldalra, s ellenőrizni, mi van ott? Kidugta a fejét, lőtt, aztán ráismételt. A lövések éles, csattanó hangjai felverték az éjszaka nyugalmát. A torkolattüzek, olybá hatottak, mintha kísérteties tűzjáték felvillanó fényei lettek volna.
-Tartaná néhány percig a frontot? -szólt oda a nőhöz. -Átmegyek a ház másik oldalára, mindjárt visszajövök.
-Menjen, -bíztatta a nő. -Elleszek addig itt ezekkel.
Felemelkedett, tüzelt. Valaki odalenn, egy sötét alak, a szökőkút előterében elvágódott és nem mozdult többet.
-Vigyázzon, -szólt rá a férfi, -húzza le a fejét.
Tompa puffanások hallatszottak megint, hangtompítóval lőttek, lövedékek csapódtak be mögöttük magasan a mennyezetbe.
-Indulok akkor, -mondta a férfi. Háromszor tüzelt, aztán lekapta a fejét. Valaki felordított lenn. -Vigyázzon magára, amíg vissza nem érek. Megígéri, hogy vigyázni fog?
A lány nem válaszolt.
-Lőjön, mondta a férfi, -most maga jön.
Ezúttal se kapott választ.
Odakapta a pillantását. A lány a hátán feküdt, fegyvere mellette hevert a szőnyegen. Felugrott és átrohant hozzá, nem törődve azzal, hogy esetleg eltalálhatják. Letérdelt mellé, megfogta a pulzusát. A sötétben nagy, sötét, egyre terjedő foltot fedezett fel a lány mellkasán a két melle között. Nem volt benne már élet.
-Ó ti mocskos gazemberek, -kiáltotta és teljes magasságában felegyenesedve az egész tárat kilőtte a kertre. -Mocskos, rohadék gazemberek!

A rendőrség csak másnap délben érkezett ki a helyszínre, mely tény arra utal, hogy a lánynak nem sikerült telefonálnia, vagy az izgalom hevében meg se próbálta. Végül aztán Adamecz Karcsi értesítette a közeget. Karcsi a délelőtt folyamán többször is hívta a lányt, majd, egy idő után elunva a meddő kísérletezést, kocsiba ült és kihajtott Kakasdűlőre. A szökőkút mellett két halottat talált, az egyik hason feküdt a díszmedence előtt, a másik a hátán egy oldalt lévő kőpad mellett. A bukszusok között két frissen hantolt sír domborodott. Kérdésére azt a választ kapta barátjától, hogy az egyik alatt a kutya teteme van, a másik alatt pedig Moór Ilona földi maradványai. Ezt követően Adamecz Karcsi nem tehetett mást, előhalászta a mobilját és felhívta a városi rendőrkapitányságot.
Amikor a rendőrök megkérdezték Bertót Imrét, miért ásta el a lányt a kutya mellé, ő röviden és tömören csak ennyit válaszolt: "mert kutya volt ő is, hű ebem".
Bilincsben vitték el. A tárgyalás előtt, melyre az egész megye, sőt, az egész ország kíváncsi volt, megvizsgáltatták egy jó nevű elmeorvossal. A doktor értékelő jelentése megállapította, hogy Bertót Imre a tett elkövetésekor normális, és beszámítható volt.
A kérdés csak az, hogy mi, okos, komoly emberek, akik normálisnak és beszámíthatónak tartjuk magunkat, azok volnánk-e akkor is, ha olyan helyzetbe kerülnénk, hogy meg kellene erőszakolnunk egy nőt, s ezt követően tűzharcot kellene vívnunk néhány mindenre elszánt gazemberrel?