Karácsony volt, s a nagy hóban
mentem mikor kicsi voltam.
Sűrű pelyhek ahogy estek,
megtaláltak, nem kerestek.

Házmester volt a nagymamám
sok gondja volt két unokán.
Úgy tartott el egykor minket.
ajánlottuk kezeinket...

Mivel elesett szegényke,
s minden reménye hogy lépne.
Annyira fájt az ő lába,
nem jöhetett az utcára.

Így a szép Karácsony esten
havas járdát sepregettem.
Arra járt egy rendőr bácsi,
s egyre jobban kezdett fázni.

Végül aztán hozzám lépett,
"kicsi fiam, kérlek téged!"
Így szólt hozzám, akkor éjjel;
"nagyon fázom, nékem nézd el!

Van nekem egy jó ötletem,
én a havat elseperem.
Nem ráz az Isten hidege,
s így hamarabb mehetsz te be."

És akkor én odaadtam,
a seprűmet hóban, fagyban.
Ő dolgozott én helyettem,
s a munkától mentve lettem.

Hamar kész lett, s már nem fázott,
a járda is úgy pompázott.
Hogy nem tudtam volna én sem
felseperni olyan szépen.

Megköszöntem hogy segített,
s a boldogság már repített.
Vissza a mi kis szobánkba,
karácsonyfás boldogságba.