Talán a tél fagyos mosolya,
mi arcomra kiül, rózsává dermed,
mintha lángolna, pirosan.
Talán csak fagyos körmével karcolta,
mint egy üzenetet, itt vagyok,
és átölelve, szemembe könnyeket csal.

Jégcsap hárfáján játszik egy dallamot,
s táncra kelnek a hópelyhek,
míg szűzi takaróvá nem szelídülnek.
Néha apró szellő kezeivel
kabátom alá nyúl, csak úgy,
talán ő is egy kis melegségre vágyik.

Ki öleli meg a telet?

Én megölelem, mint barátomat,
egy szívben dobogunk ketten,
hiába roppan talpam alatt,
egymásba olvadunk.
Ilyenkor a hosszú éjszakák
gyáván feketében vonaglanak.

Virága ablakomon szikrázik
a reggeli fénybe, s nézem,
mintha üzenné, itt vagyok.
Őriztem álmodat csillag mosolyával,
ringattalak farkasok dalával,
mint igaz barát, vigyáztalak.

....és apró léptekkel vezet a tavasz felé.