Gyakran látlak benneteket
utcán,téren,padon heverve,
kocsmában, kapualjban,
várótermek zugaiban.
Nyűtt gúnyájú nyomorultak
Télen toporogtok toprongyosan
saját és mások mocskaiban.
Pénzetek,étketek nincs
egy ingyen ebéd nagy kincs.
A hullámpapirnak és a szeméttelepről
elhurcolt rongypaplannak elhiszitek,
hogy az melegít titeket
eközben megfagyott végtagotokra
szines rongyokat tekertek.
Közben meleg szobáról álmodoztok,
néhány percen át erre gondoltok.
Mondd ember! Ki most rám veted
fáradt, szűk szemhéjad alól szúrós,
irígylő tekinteted,hogy kerültél
ebbe az embertelen helyzetbe?
Kérdezem magamtól magamban.
Hogyan lettél hajléktalan Te
és társaid oly sokan?
Elüldözött a családod,
vagy csalás áldozata lett lakásod?
Talán Te magad okoztad
ezt a rút állapotot alkohollal,
vagy a drogot szetted?
Ide-oda sorolódni mind tudnátok,
csak a megoldás vár reátok.
Együttérzek, s féltelek titeket.
Látom egyre többen lesztek.
Szeretnék hinni a felemelkedéstekben,
s nem elveszni a semmiségben.
Biztatlak benneteket:
Kezdjetek új életet, emberit,
higyjétek el, lesz aki segít.
Akarat, elszánás kell:
Kezdjétek alulrój bátran,
nem számít mi most a munka.
Söprögess,hordd az anyagot,
trógerolj, vess vályogot,
csinálj bármit becsűlettel.
Hidd el lesz a kapzsik között is
olyan, aki megfizeti béredet.
Ne feledd! Tanulnod is kell,
szakmát és más ismereteket.
Egyelőre fogadd el azt a helyet,
ahol hajléktalanok megszállhatnak.
Hosszú uton kell vívni az élet harcát,
de Madáchcsal szólva:
"Ember küzdj és bízva bízzál".