Mikor megszületett már magányos volt,
Nem vigyázott senki rá,
Átnéztek rajta, így nevelkedett,
Pedig szeretni, ugyanúgy szeretett,
Mégis kitaszították.
De ő hitt és remélt!

Nem kért ő soha senkitől semmit,
Mindenéért keményen dolgozott,
Mikor végzet, elvették tőle,
De ő ismét újra kezdte,
Hiába! Az élettől ő soha semmit nem kapott.
Csak kudarcot! Sohasem esélyt!

Ha új helyen járt kinézték,
Meg is verték néha őt,
Nem ütött vissza mikor felkelt,
Inkább tovább állt, felemelt fejjel,
Így várta mindig az eljövőt,
S így tiszta lelkű ember maradt!

Mikor meghalt, magányos volt,
Hiányolta őt a világ,
Siratták őt az emberek,
Hisz rájöttek, mit is tettek,
Mert jó lett volna ő, mint barát.
A hite győzőt az emberek felett!