HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44631

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2011-04-07

A nyolc boldogság 4.




Így lettem pap



"Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégülést nyernek"
(Máté evangéliuma 5/7/4)



Manapság nem divat kérkedni vele, én mégse fogom letagadni senki előtt: kommunista voltam, eszmélésem óta hittem abban, hogy a proletáriátus a múlt hibái ellenére is képes lesz új rendet alkotni, egy biztatóbb, szebb jövőt, melyben nem lesz nyomor, kiszolgáltatottság, igazságtalanság, üldöztetés, az ember szabad lesz és boldog, mindenki képességei szerint dolgozik majd, és szükségletei szerint részesül a társadalmi javakból.
Friss diplomásként az Országos Energetikai Felügyeletnél dolgoztam, KISZ tag voltam, sőt, vezetőségi tag. A KISZ gyűléseken én kiabáltam a leghangosabban: elvtársak, az ellenforradalom idején így és így volt, s a május elsejei felvonulásokon én emeltem a dísztribün előtt, a Hősök terén legmagasabbra a forradalom vörös zászlaját. Fiatal voltam, telve energiával, tettvággyal. Szerelmes voltam, szerelmesem szintén ifjúkommunista volt, a nép gyermeke, ő akkor már a pártba is belépett, elmondhatatlanul, leírhatatlanul gyönyörű jelenség, vörös haja tűzpiros zuhatagként hullott a vállára, szemtelen, szeplős pofikája, ragyogó kék szeme, bájos mosolya, elragadó lénye, szertelen, szabadosságra hajló modora minden társaság kedvencévé tette. Új-típusú szerelem volt a mienk, együttléteink során leráztunk magunkról minden erkölcsi kötöttséget, kispolgári előítéletet, zabolát, erről azonban nem akarok beszélni, ma már szégyellem, amiket műveltünk, -sokszor mások szeme láttára, megbotránkoztatására.

Sorsom úgy alakult, ahogy elképzeltem, panaszra nem lehetett okom. Szépen mentem felfelé a hivatali ranglétrán, 25 évesen főelőadó lettem, majd nem sokra rá csoportvezető. Mégis, ha olykor magam maradtam, kérdőjelek ezrei jelentkeztek és gyötörtek. Korábban is szerettem világnézeti kérdésekkel foglalkozni, de korábban stabil és megingathatatlan voltam materialista meggyőződésemben, egészen addig, nos, igen, egészen addig, amíg egyszer kezembe nem került egy angol nyelvű újságcikk, amiben a szerző, bizonyos Z. Engelmann Knopp a darwinizmus egyes tételeinek állításait vette górcső alá, nevezetesen a mutáció szerepét a fajok kialakulásában. A cikk azt sugallta, létezhet valami külső erő, ami közreműködött abban, hogy például a tengerben élő halakból a víz visszahúzódása után létrejöttek a szárazföldi fajok: az ismert magyarázat, már mint, hogy a környezet változásának hatásaként a halaknak szárnya nőtt, nem a teljes igazság. Knopp egyetlen árva szóval sem említette, hogy a természetfeletti erők létezésénél kell kereskedni, még csak nem is célzott rá, bennem azonban kétely támadt a materialista Darwin tanait illetően. Az emberi gondolkodás végletes. Ha egyvalamiben megrendül a hited, az egészben megrendül. Bennem is megrendült a hit, bár ez akkor még csak rejtett, ki nem mondott, át nem gondolt gondolat-foszlányokban jelentkezett. Elkezdtem bújni a könyveket, főleg a filozófiai jellegű munkák érdekeltek, megpróbáltam végére járni a dolognak, létezik-e, létezhet-e ténylegesen természetfeletti világ, vagy csak az a világ van, amit látunk, és megfoghatunk a két kezünkkel?
Szabadidőm nagy részét olvasással töltöttem, felhagytam a sporttal, nem jártam moziba, táncolni, szórakozni. A lány, akit szerettem eltávolodott tőlem és egy nap elhagyott. Akkora csapás volt számomra, amikor bejelentette, más fiúval jár, hogy azt el sem tudom mondani! A magam építette világ összedőlt bennem. Májusban történt. Kikértem éves rendes szabadságomat és bezárkóztam. Heteken keresztül bámultam a falat, s a falon egy pontot. Azt hiszem közel jártam ahhoz, hogy megőrüljek. De a fiatal szervezet megköveteli a jussát, a napfény és a virágillat kicsalt végül a szabadba. Végigsétáltam a Mártírok útján. A templom mellett van egy ház, sárga az oldala, a ház sárgája csak úgy ragyogott a napsütésben és a kapu mellett csillogott egy kicsike réztábla. Muszáj volt megállnom és megnéznem mi van ráírva. A táblán ez állt: IKGK Ifjú Keresztény Gondolkodók Köre II. emelet 2. Bementem a kapun, felmentem a másodikra. Szombat volt, 11 óra. Életem fordulópontja volt az a perc, csak ezt akkor még nem tudtam. Csengettem, kinyílt az ajtó. Nevető szemű alacsony, barna srác fogadott, s minden cécó nélkül az előszobán át bevezetett a szobába. A fal mellett székeken, párnákon, plédeken hozzám hasonló korú fiatalok ültek. Valami egyszerű játékot játszottak, nagyokat nevettek közben. Az egyik srác intett, hogy üljek le, s én leültem közéjük egy üres helyre. A szoba közepe üres volt, a székeken és párnákon kívül más bútorzat nem volt a szobában. Ha megfeszülök, sem tudok visszaemlékezni már, mi volt az a játék, de jó íze még most, négy év elteltével is bennem van, s bennem van a kép, élesebben látom, mint akkor, jobbra a második szomszédom egy barnahajú, csodálatosan szép lány, időnként gyors, futó pillantást vet rám, s mosolyog.
Ezt a lányt én ismertem, ez a sors keze volt, ez a lány a várbeli fantom-lány volt!

Igen, a várbeli fantomlány!

Szerettem a várban sétálni. Mielőtt szerelmemet, Vilmát megismertem gyakran mentem fel a Moszkva térről a kék busszal. Leszálltam a Szentháromság téren, végigbóklásztam az Úri utcán, ebben a szűk sikátorban, melyben a legfiatalabb ház is több száz éves. Magamba szívtam a kövekből áradó hűvösséget, és a történelmi levegőt. Behunytam a szememet, azt képzeltem lovag vagyok, a Hunyadiak egyik marcona katonája. Egyszer egy ilyen alkalommal az egyik becsukódó ablak mögött tündért láttam. Csak egyetlen szemkápráztató pillanatig tartott, mire újra odanéztem már senki nem volt az üveg mögött. A kép makacsul velem maradt, nem tudtam szabadulni tőle. Ettől kezdve nap, mint nap felkerestem az Úri utcát és azt a házat. Ácsorogtam a szemközti járdán, lestem fel az ablakra. Jó ideig nem történt semmi. Azt mondtam akkor magamban: Isten, ha vagy, mutasd meg hatalmadat, add, hogy újra láthassam őt. De csak marháskodtam, nem gondoltam komolyan, hogy van Isten. Egyik nap azonban csoda történt. Karácsony ünnepe előtt pár nappal szokásomhoz híven megint felmentem a várba. Tél volt, nagy hó volt az utcán. Már messziről láttam, hogy ott áll az ablakban. Ez alkalommal ott is maradt, nem tűnt el azonnal. Odafutottam az ablak alá, s mintha megőrültem volna, integetni kezdtem neki. Rám nézett, visszaintett, aztán csendes mosollyal az ajkán elfordult és elment az ablaktól. Másnap hiába vártam, s hiába vártam később is. Soha többet nem jelentkezett, s én kezdtem azt hinni, hogy nem valóságos élő személy, csak felfokozott idegrendszerem játékképe volt. Istent kértem, szólongattam: ó ha létezel, kérlek, mutasd hatalmadat!, -de nem hittem Istenben. Hetek, hónapok teltek el, tavasz lett, aztán nyár. Egyre ritkábbak lettek látogatásaim. Be kellett látnom, vannak dolgok, amelyeket pusztán csak akarni kevés.

Sok év telt el azóta. Nem mentem fel többé a várba, nem láttam értelmét. Túl voltam életem első szerelmén és csalódásán, álmaim, reményeim összetörve az utca porában hevertek, amikor a szerencse forgandósága azon a ragyogó májusi szombat délelőttön a Mártírok útján a templom mellett lévő ház második emeleti lakásában elibém hozta a várbeli tündért, -élő, valóságos személy volt, nem látomás, kettővel mellettem ült, időnként rám nézett és rám mosolygott.
Attól a naptól kezdve megváltozott az életem. A régi baráti kötelékek meglazultak, lassacskán elmaradtam a KISZ-es haverok kirándulásairól, bulijairól. Szombat délelőttjeimet a Mártírok útján töltöttem, az IKGK-sokkal. Játszottunk, beszélgettünk, vitatkoztunk. Ők is szerveztek kirándulásokat, szívesebben mentem velük, elmentünk a Mátrába, a Bükkbe, a Börzsönybe a nyár folyamán. Vallásosak voltak, templomba jártak. Hívtak engem is, és én nem mondtam nemet. Igazából Betti miatt tartottam velük, ő volt a várbeli tündér, tudásszomjam, bevallhatom, csak másodlagos szerepet játszott ebben. De, az is igaz, valóban kíváncsi voltam, megjelenik-e nekem is az ő istenük, megmutatja-e az arcát? Tény és való: nem jelent meg. Betti lehajtott fejjel imádkozott mellettem a padban, én pedig unatkozva nézelődtem mellette. A pap prédikációi unalmasak, érthetetlenek voltak, olyan dolgokról beszélt, amelyek számomra távolinak, meseszerűnek tűntek. A viták sem győztek meg. Ők, amikor az emberiség vagy a tudomány nagy, megoldatlan kérdései szóba kerültek végső érvként Istent hozták fel, azt mondták például, hogy azért nőtt szárnya a halaknak a tengerek visszahúzódása után, mert Isten úgy akarta. A megmagyarázhatatlan mutáció szerintük így nyer értelmet, magyarázatot. Én erre azt mondtam, hülyeség, ilyen alapon, ha valamit nem tudunk, elég, ha azt mondjuk, ez, vagy az azért van így, vagy amúgy, mert ez Isten akarata. Nevettek, fogalmad nincs, miről beszélsz, mondták.

Soha nem váltam volna materialistából istenhívővé, ha nem következik be egy szörnyű tragédia. 1979 november másodikán autóbalesetben meghalt Etelka, a kishúgom. A Széna-térnél ment át a zebrán, s egy részeg sofőr elütötte. Sötét napok következtek, a gyász fájdalmas napjai. Emlékszem, a rá következő három szombaton nem mentem el a Mártírok útjára. Aztán, a negyedik héten valami mégis odavitt. Betti nyitott ajtót, rögtön észrevette, hogy nagy rossz történt velem, mert nem kísért be a többiekhez, kabátját a vállára kanyarintotta, és azt mondta: gyere, sétáljunk egyet, mondd el mi bánt. Fel alá sétáltunk a Mártírok útján. Elmondtam neki, hogy meghalt a húgom. Megtorpant, részvéttel teli, sötét szemeit rám emelte. Könnyek csillogtak a szemében. Kezem után nyúlt. Etelka Istennél van, mondta. Isten gondot visel rá. Gyere, menjünk be a templomba, megtanítalak imádkozni. Ekkor áttört bennem hitetlenségem gátja. Zokogni kezdtem, úgy sírtam, ahogy azon a napon, amikor a szörnyű hírt meghallottam. Bementünk a templomba, letérdeltünk a Mária szobor elé, s elkezdünk imádkozni. Betti mondta előre a szöveget és én ismételtem utána. Órákon keresztül imádkoztam a várbeli tündér oldalán. Hittem, hogy van Isten, teljes szívemből ezt akartam hinni. Elviselhetetlen volt a tudat, hogy véglegesen meghalt, hogy a föld alá temettük, hogy nem látom soha többé. Betti hite reményt nyújtott, akartam hinni, és teljes szívemből el is hittem, hogy Isten országában újra találkozni fogok majd szeretett kishúgommal.

Szerelmes lettem Bettibe, lehet-e ezen csodálkozni? Betti gyönyörű lány volt, ilyen szép lányt, mint ő, soha életemben nem láttam. Szebb volt régi szerelmemnél is, pontosabban ő máshogy volt szép, egész édes-kedves kis lényéből kisugárzott belső szépsége. Vilmát a vad, zabolátlan, egzotikus, érzéki szépség jellemezte, Bettit pedig ez a sugárzó, harmonikus külső, belső szépség. Béna a nyelv, hogy leírja, a szív érzi csak, és a szív mutatja az utat.
Jóban voltunk, sokat beszélgettünk. Egyvalami volt csak furcsa, soha nem akart velem kettesben maradni. Társasággal mentünk mindenhova, moziba, templomba, múzeumba, bulikra. Egyszer azt mondtam neki, figyelj Betti, van egy új, jó film, a Szindbád, a Kossuth Lajos utcában játsszák a Puskinban, sok ízléses, frankó meztelenkedés is van benne, menjünk el csak mi ketten és nézzük meg. Jó, mondta, menjünk, van kedvem hozzá. Később azonban felhívott, hogy ne haragudjak, szólt a többieknek is, ők is szívesen jönnének. Próbáltam másik alkalmat összehozni, de sehogy sem sikerült, kibújt, mint az angolna. Jó hosszú ideig ment a csiki-csuki játék, én elindítottam a támadást, ő visszaverte, mígnem kezdtem gyanút fogni, hogy meséi, mi dolga van akkor éppen, igazából csak kifogások, sőt, egyenesen az, az érzésem támadt, hogy a szemembe hazudik. Tavasz lett a tél után, s tavasszal zsongani kezd minden. Én is zsongtam, pontosabban inkább bezsongtam. Az egyik gyűlés után pár percre sikerült kettesben maradnom Bettivel. Az ablaknál álltunk, lebámultunk a napsütötte utcára. Betti, szeretnék valamit kérdezni tőled, mondtam akkor neki. Mondjad, válaszolta az ő kedves, visszafogott modorában. Betti, szeretném, tudni, miért nem akarsz velem kettesben találkozni? Rám nézett, soha nem fogom azt a pillantást elfelejteni. Felhős volt két szép, ragyogó szeme. Mi csak barátok vagyunk, mondta, maradjunk is csak azok. Miért mondod ezt, kérdeztem. Van valakid? Először nem válaszolt, de amikor megismételtem a kérdést azt mondta: mi közöd hozzá! Kezdett bennem felmenni a pumpa. Villamos zörgött el az ablak alatt, megvártam, míg elmegy. Nős emberbe vagy szerelmes? Vagy egy papba? Vagy a saját tulajdon bátyádba? A kedves, szelíd aranyos kislány vad tigrissé változott. Hagyjál békén, sziszegte, ne koslass utánam állandóan!
És ezzel vége is lett. Megtört bennem a lélek. A "ne koslass utánam" végképp levert, kiütött. Ilyesmi után nincs folytatás, ha férfi vagy nem szabad többé forszíroznod a dolgot. A következő héten nem mentem el a Mártírok útjára szombaton, s templomba se mentem másnap. Otthon azonban imádkoztam, az istenhit nagyon is bennem volt már akkor. Így imádkoztam: édes jó Istenem, kérlek, segíts, mutasd meg az utat, merre kell mennem, mit kell tennem.
Isten nem válaszolt azonnal, én azonban nem nyugtalankodtam emiatt, tudtam, hogy a választ így vagy úgy megkapom majd. Meg is kaptam pár napra rá. Éjszaka álmot láttam. Hatalmas, díszes terem végében oltárszerű emelvényen magas, méltóságteljes, díszes ornátusba öltözött férfi kenyér és bor áldozatot mutatott be. A csarnok zsúfolásig tömve volt. Az oltár lét oldalán kispapok álltak. Egyikőjük ismerős volt. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy én vagyok az. Kívülről láttam magamat, ami rendkívüli módon furcsa lehetett volna éber körülmények között, nekem azonban mégis teljesen természetesnek és normálisnak tűnt. "Isten megmutatta az utat" .mondtam magamban az álmomban, látva a papot az oltár mellett, aki én voltam, és, amikor felébredtem, éber, józan ésszel újra elismételtem: Isten megmutatta az utat, megmondta, mit kell tennem. Isten meghívott, Őt kell keresnem, Hozzá kell tartoznom.

Bettivel nem találkoztam többet azóta, hogy elhagytam a Mártírok úti társaságot. Egyszer, már az is elég régen történt, láttam őt a Petőfi térnél, a szobor előtt egy lánnyal beszélgetett. Én a járdán mentem a híd felé, megtorpantam egy pillanatra, átfutott fejemben a gondolat, odamegyek hozzá és köszöntöm, aztán mégis csak tovább siettem. Mit mondhattam volna neki? Miről beszélhettünk volna?
Sokat gondok rá, és álmaimban is gyakran megjelenik. A régi dühnek, haragnak, csalódásnak mára nyoma sem maradt bennem. Szentlélek Isten megtanított feledni, engesztelődni, s meleget adó, testi vágytól mentes szeretettel szeretni. Ezzel a meleg, belül izzó szeretettel szeretem most már Bettit, s emlékszem rá mindörökké.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-14 14:22:51

válasz Rozán Eszter (2011-04-14 09:23:02) üzenetére
Szia Eszti! Igazából én magam sem ismerem magamat ilyen szempontból. Szeretek agyalni dolgokon, így van-e vagy úgy, szeretek vitatkozni, megérteni dolgokat, vagy másokkal megértetni. Másrészről, másrészről pedig azt hiszem, egy bonyodalommentes valaki vagyok, elég számomra, ha nagyokat eszem, nagyokat iszom,eleget futok, teniszezek, napozok. Nem tudom milyen vagyok, és nem tudom, milyenek mások. A felszínen mozgok, amikor magamról, vagy másokról, kitalált szereplőkről írok. Megfigyelek dolgokat, s jól, rosszul leírom. Ha az olvasóban ez után gondolatok szövődnek, megmozgatja fantáziáját, amit írtam, akkor örülök, mert ez volt a célom (a magam szórakoztatásán kívül) Köszönettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2011-04-14 09:23:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laci!

Műveidből látom, hogy nagyon foglalkoztat a hit, Isten létének kérdése, a megtérés, illetve a lélek dolgai. Nagyon jól bele tudtad élni magad a főhős szerepébe, vívódásába, döntésébe. Sokszor nehéz és rögös út visz odáig, míg valaki eldönti, hogy Isten szolgálatába áll, máskor elég egy egészen apró kis mozzanat. A lélek rejtett titkait csak próbáljuk kifürkészni, de igazán nem ismerjük meg soha. Szeretem az írásaidat, mert a kereső emberre bukkanok bennük, aki az élet felszínénél többre vágyik.

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-13 17:22:13

válasz dpanka (2011-04-13 16:00:50) üzenetére
Kedves Panka! Igen, persze, korábbi "élményeim" benne vannak, de a figura teljes mértékben kitalált, és a többi szereplő is, a történettel együtt. Bevallom nagyon nehezen ment, mert ez az önéletrajz-szerű figura, vagy másként: csak ülök és mesélek, nem az én kenyerem. Nekem ez a forma nem elég mozgalmas, s ijesztő így egy az egyben lelkizni. Na mindegy. Örülök, h tetszett, és annak is, h olvastál és tollat (billentyűzetet) ragadtál!
Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-04-13 16:00:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon tetszett! Bár tudom, nem a Te életed, mégis úgy hiszem adtál magadból is egy kicsit, szerintem legalábbis. :-) Jó volt olvasni, abba sem akartam hagyni :-)
szeretettel-panka
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-11 19:39:13

válasz Haász Irén (2011-04-11 18:33:42) üzenetére
Ja, és ott van pl. Götz. Ő kijelenti: eddig rossz voltam, mert én akartam az lenni! Most azonban úgy döntök, hogy e perctől jó leszek, s az is leszek, ha már elhatároztam. Ebbe még istennek sincs beleszólása! Persze Götz nem egy átlagos kispolgári figura, de Vinicius se az, sőt az én novella hősöm se, -legalább is remélem, nem így ment át! Az átlagos emberek egyébként unalmasak, mind az irodalomban, mind a való életben!
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-11 19:33:05

válasz Haász Irén (2011-04-11 18:33:42) üzenetére
Egy megírt mese-alaknál csak annyit lehet róla tudni, amennyit az író elmond nekünk. A Quo Vadisban az átalakulás hosszú folyamatát elég részletesen bemutatja az író. Kérdés, hiszünk-e neki, hiteles-e a figura, a történet? Ha hiteles, és úgy van megírva, hogy a hite őszinte, akkor ez van, elhittem, elképzeltem. Ha ellenben a regény, stb elolvasása után úgy állok fel, h bár az író azt sugallja a főszereplő hite hiteles, én nem tartom annak, akkor rossz a mű, vagy nem ment át. Másik eset, amikor nem regényhősről, hanem egy élő valóságos személyről van szó, Jóskáról, Feriről. Jóska (Feri) istentagadó, de egy lány, (egy fiú) -utóbbi megjegyzés törlendő- megváltozik. Elhiszem-e én, a szomszéd, hogy őszinte az átváltozása? Hát, ez más kérdés, és sok mindentől függ!
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3233
Időpont: 2011-04-11 18:33:42

válasz Bödön (2011-04-10 17:11:20) üzenetére
Igen, ezért is hiszem el, és csak az őszinteségben kételkedem. A Quo vadis-ban az őskereszténység idején a fiú nem is tehetett mást, ha a lánynak udvarolni akart.
De igazi hit ez?
Nemrégiben egy jó ismerősöm azt mondta, azért lett hívő, mert elhatározta, az lesz...
Ennél is felmerül bennem: igazi hit ez? Hol van a megtisztulás, a megszenvedés, az átvirrasztott éjszakák, gyötrő kérdések megválaszolása? Mennyit ér ez a hit?
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-10 17:11:20

válasz Haász Irén (2011-04-10 15:43:05) üzenetére
Egyébként a szerelemnek iszonyatos ereje van (vagyis lehet) -a Quo Vadis-ban pl. a srác Néró császár egyik fiatal centurioja beleszeret egy keresztény lányba, s a lány iránt érzett szerelme miatt lesz ő is kereszténnyé. Nagyon klassz történet, abszoluthe hihető. A szerelem csodákra képes, vagy arra, hogy megtörve, megtörjön minden varázslatot. Öl, butít, és nyomorba taszajt.
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-10 17:03:31

válasz Haász Irén (2011-04-10 15:43:05) üzenetére
Kedves Irén, köszönöm az őszinte véleményt! Én hallottam ilyen esetről. Az más kérdés, őszintén hitt-e a fiú, vagy csak a lány kedvéért tetette? De itt volt egy másik momentum: kishúgának a halála! Ez a fiú már korábban is kételkedett a materializmusban. Szóval sokféle hatás érte. Lehet, hogy pap lett, de még most se hisz őszintén! Lehet, ellenben, hogy jó úton jár. Aztán az is előfordulhat, hogy életének egy másik pontján kilép, abbahagyja a papi hivatást, mert beleszeret most meg egy nem hívő nőbe? Az élet olyan sok meglepetést tartogat, ki tudja mi minden eshet meg egy (elképzelt) személlyel? A nők mindennek a kovászai. Sajnos. Persze azért jó, hogy így van, magam sem tudom...Minden esetre a szóban forgó fiú nagyon érzékeny és fogékony volt. Így lehetett őszinte, vagy azt, hitte, hogy őszinte.
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3233
Időpont: 2011-04-10 15:43:05

Kedves Bödön, remekül. érdekesen írtad meg ezt a részt. Végig lankadatlanul érdekfeszítő!
Nekem csak egy bajom van. Nehezen tudom elhinni, hogy valaki csak azért kezd őszintén hinni, mert egy csinos lány beviszi a templomba. A szerelem sok mindenre képes, és még ezt is elhiszem, csak az őszinteséget nem...
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-08 20:46:30

válasz pirospipacs (2011-04-08 16:51:37) üzenetére
Kedves pipacs! Beleéltem magam egy szerepbe, de amit itt leírtam, nem az én sorsom, nem az én életem. Csak elképzeltem valamit, mint a szinész a színpadon. Nem vagyok pap, nem voltam ifjúkommunista, sőt, KISZ tag sem voltam. Sajnálnám, ha most ezekkel a sorokkal csalódást okoznék, de ez az igazság! Annak viszont örülök, h amit leírtam, az átment, élethűnek találtad. Köszönöm, h elolvastad, és h írtál. Szeretettel: én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-08 20:38:55

válasz szusi (2011-04-08 10:30:49) üzenetére
Kedves szusi! Köszönöm az értékelést, nagyon örülök, hogy tetszett neked!
Üdvözlettel: én
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2723
Időpont: 2011-04-08 16:51:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!
Kíváncsian olvastam végig, és nem csalódtam. Most azt hiszem önmagadat adtad, nyíltan. Szabadon engedtél belátni bennünket életed szép, és kevésbé kedves időszakaiba. Mindvégig ébren tartottad a figyelmemet, egyetlen szót sem ugrottam át. :))
Szeretettel olvastalak! Gratulálok!
pipacs :)
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2706
Időpont: 2011-04-08 10:30:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Bödön nagyon tetszett amit írtál. Nekem nagyon is átjött a személyiség és annak átalakulása. Én úgy vettem, hogy Isten már akkor ott állt abban a várban lévő ablakban......
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2011-04-08 08:46:15

Köszönöm, bár be kell vallanom, ez volt számomra a szerkesztést és a megfogalmazást illetően a legnehezebb. Rövidnek kellett lennie, mert ezek a történetek rövid történetek (L. az előzőket) -ami azt a veszélyt hordozza, hogy nem áll rendelkezésre elég karakter a személyiség megmutatására. Féltem tőle. Üdvözlettel: én

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Veszteg című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Csillagpor című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata alkotást töltött fel Korabeli történetek - l/12 címmel

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Rögtönzések (Szent Ivánkor) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - I/10 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Többet ésszel, mint erővel! -mese- címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Nevelni egyszerűen is lehet. ( részlet ) címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)