Mond, miért bujdokolsz?
Miért rejted el merész valód?
Miért nem hagyod nyílni lelked rózsáit?
Tudom, hadban állsz magaddal,
s a megkergült rohanó világgal,
hol illúzió a vidám madárdal,
s nem ébred rózsaillat a hajnallal.
Oly pőre lehetnél, mint Ádám s Éva,
csak hagyd elhullni csended virágát,
s hallgasd az ütemet, mely ereidben vibrál,
megérintve vágyaid tavának tükrét.
Bátran kócold fel a néma felszínét,
s szórd cseppjeit komor homlokodra,
hadd mossa le gondterheltség porát,
fürdetve arcod szarkalábait mosolyodba.
Mond, miért bujdokolsz?
Miért zárod be ajtód előttem?
Talán félsz, talán már nem remélsz,
s megtaláltad csöndes otthonod,
hol nem kell a fény, nem kell az ábránd,
csak az árnyakba bújó sötét éj vár rád.