Még álmodozva Coopert olvasék,
kotárka árnyékába bújt kölyök,
Csingacsguk ült a háromlábú szék
mellett a földön, s Bőrharisnya épp
pipáját tömte, s bátran szörtyögött,
mikor megdördült vészjóslón az ég,
és táncba kezdtek sötét fellegek
Szépalmapuszta s Borzavár felett,
és dúlt a harc és hullt a jég legott,
Bakony heréje, Zirc kapott ütést,
de akkorát, mely villant egy nagyot
és szétszaggatta vén szuszpenzorát,
a híres-neves arborétumot...
Csuromvíz ingem és a szívem közt
a kincs is átázott, bár nem sírtam soha.
Az Édes várt és vígasztalt, amíg
megszárogatta könyvem lapjait.
Hajábakrumpli volt a vacsora.