A küszöbön sóhajt tömött hátizsákod,
Meg szeretne győzni: fordulj rögvest vissza!
De te határozottan el akarsz menni,
Mintha ez volna a megoldás nyitja.
Külföldre vágysz, ott kívánsz feledni,
S csalódottan új hazát keresni.


E kicsiny országban többé nem tudsz boldog lenni,
Úgy érzed, honfitársára nem kíváncsi senki.
Összefogás helyett bűnbakra vadásznak,
Hány embert gyaláznak zsidónak, cigánynak!
Elfelejtik, hogy egy közösség vagyunk,
S csupán együtt lehet hangos a szavunk!
Ezért ne menj, tarts ki, élj alázatosan,
S a vak gyűlöletet hárítsd el okosan!


Azt látod, hogy mindenfelé erőszak pusztít,
Hazug szó irtja a józan gondolkodást.
Gárdisták uszítanak a zajos tereken,
A nagy többség immár nem bírja a nyomást!
Hogy is tudná elviselni a nyomor uralmát,
Miközben terror rúgja fel egy nemzet nyugalmát?


Pont ezért nincs a szökéshez jogod,
Hagyj itt inkább egy személyes nyomot!
Álld meg a helyed gyárban s üzletben,
Maradj hűséges gyászban s ünnepben!
Vagyonod és szíved oszd meg másokkal,
Ne egyezz ki a hencegő látszattal!
A mellverésnél több a pártatlan igazság,
Más nem orvosolja a szenvedők hiányát.


Hazádtól kaptál otthont s szülőket,
Barátot, társat, hegyet s szép völgyet.
Emléked, a sorsod mind ide kötnek,
Ne hidd, hogy más hely adhat ennél többet!
Bár minderre, ha akarsz, magasból legyinthetsz,
Ha lemondasz ezekről, mindenben veszítesz.
Ki feladta földjét, már nem tehet semmit,
Légy erős és büszke, mert magyar tudsz lenni!