Napraforgó, te szép virág,
sugarát a nap szórja rád.
Te vagy neki leghálásabb,
mert a napfény leghőbb vágyad.

Sárga arcod sosem komoly,
ha nap süt rá, csupa mosoly.
De ha útján tovább állna,
te még vágysz a boldogságra.

Felé fordítod az orcád,
nem vesztheti fénylő voltát.
Ragyog a te arany hajad,
levélhangon suttog szavad.

Amikor kis szellő lebben
nincs virág, mely szólna szebben.
Fényes arccal dicső imát,
napfényt nincs mi jobban imád.

Mikor jönnek bús fellegek
nem ragyog szép orcád neked.
Árnyak fedik, sápadt, komor,
leolvad a csodás mosoly.

Földre tekint a szép fejed,
arany hajad fakó neked.
Vággyal teli sóhaj fakad
zöld kebledből: "Süssön a nap!"

Kibukkan a felhők mögül,
a tüzes nap -, Boldog, örül,
feléled a napraforgó,
sárga arca mily mosolygó!