HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Közös regény Emlékoldalak Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 42 Tagok összesen: 1916 Írás összesen: 51262 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: Tiringer TündiFeltöltés dátuma: 2006-11-12
IbolyákVenice Jones kinyitotta a szemét és konstatálta, hogy újra reggel van. Mosolyogva nyújtózott egyet, majd kidugta ápolt lábacskáit a takaró alól. Kívül hűvös volt, belül kellemes meleg. Venice mégis élvezte ezt az egész "felkelés-hagyományt". "Fél perc sem telik bele, itt van Robert." Gondolta és hallgatózni kezdett. Az előszoba felől a szokásos hangok jöttek, valahogy így: placcs, placcs, placcs. Aztán a placcsanások megszűntek és lassan lenyomódott a kilincs. Egy apró, szőke fejecske jelent meg az ajtóban. Borzas hajkorona, álmos kék szemekkel. - Mami? - kérdezte, pedig a választ tudta. Venice türelmesen várt. Robert szaladni kezdett, a szépen lakkozott parketta visszhangozta lépteit. Az anya megemelte a takarót és a kisfiú bebújt alá. Egymást melengették. - Szia, prücsök, hogy aludtál? - Macskát, meg kutyát és egy verebet. - jött az izgatott válasz. - És jól aludtál? - Ja?! Azt jól. Ilyenkor csak feküdtek egymás mellett, mindketten a saját gondolataikba mélyedve. Venice Manhattanről álmodott, Robert pedig a játszótérről. - Kávé! Papa főzi neked a kávét! - jött izgalomba az apróság. Fészkelődni kezdett. Tudta, hogy a reggeli ital után anyja kipattan az ágyból, indul a nap. Igyekezett kihasználni a fennmaradó időt. Nem tartott sokáig. A kávéillat után nem sokkal megjelent az apja. Frissen, kezében tálca, két csészével, egy tejtartóval és a cukortartóval. A készlet fehér porcelánján lila ibolyák bontották soha nem volt szirmukat. A kisfiú azon gondolkodott, vajon milyen íze lehet ennek a virágnak. Megmagyarázhatatlan visszatérő vágy volt ez, megkóstolni egy ibolyát. Persze, nem szabadott. Amikor először állt elő ezzel a kéréssel, apja szigorúan összeráncolta a szemöldökét, anyja pedig hangosan, csengőn felkacagott. Nem tetszett ez a hozzáállás Robertnek, de mivel általában jó gyermek volt, elfogadta, hogy amíg fel nem nő, nem kóstol ibolyát. A készlet egyébként a dédié volt. Ahogyan az öreg villa is. A dédi írónő volt, ismert. Nem híres, így magyarázta Mami, mert akkor Manhattanbe is elért volna a híre, de ebben az országban, Papa otthonában az emberek nagyon jól tudták, ki volt Berky Lily. Pedig nem lehetett neki könnyű ezen a furcsa nyelven írni. Még beszélni is nehéz magyarul. Robert az óvodára gondolt; végigfutott a hátán a hideg. Könyörgően nézett a szüleire. - Nem, Robert! Ma nem maradhatsz itthon! - ráncolta össze a homlokát az apja. A kisfiú felsóhajtott. Utált minden felhajtást. Az óvodába menet Papa Petőfiről mesélt, és a Szabadságharcról. Ez érdekesnek tűnt. Ahogy a város felé hajtottak az autóval észrevette, hogy piros-fehér-zöld zászlók lengenek az út szélén. Erre is rácsodálkozott. Kezdte úgy érezni, hogy ma mégis csak jó napja lesz. - Ha ma ügyes leszel, Robert, akkor holnap megint bejövünk Szegedre és megnézzük a huszárokat. - Papa bátorítóan belemosolygott a visszapillantó tükörbe. - Mi az a hu... - a kisfiú homlokán kidagadt az ütőér, ahogyan a nehéz szót próbálta megformálni csöppnyi ajkain. - hjuször? - Huszár. - javította ki az apja. - nem baj, majd megtanulod. Apa csodálatos mesét mesélt megint. Jó volt hallgatni, és a kisfiú bánta, hogy megérkeztek az óvoda elé. Legörbült a szája. Apa kiszállt a kocsiból, kivette őt is. Határozott léptekkel vitte a zord bejárati kapu felé. Amikor odaértek letette és megsimogatta a fejét. - Muszáj óvodába járnod, Robert! Jövőre iskolás leszel, meg kell tanulnod rendesen magyarul. - megpöckölte a gyerek orrát és megfogta az apró nyirkos kezet. - Gyere! - bíztatta. Ebéd után a kisfiú mesét hallgatott egy széken. A többiek, akik ott aludtak az óvodában már elcsendesedve feküdtek a kecskelábú ágyakon. Robert behunyta a szemét. Nem tudta megmagyarázni, miért, de rettenetesen fáradt volt. Nem követte az óvó néni által kántált szöveget, csak a ritmusára figyelt. Várta, hogy Anya felbukkanjon az ajtóban és hazamenjenek. Eltelt egy óra és nem jött senki. Az óvó néni is aggódott, látta a kisfiú, ahogyan fel-felnézett a füzetből, amelybe írogatott. Aztán benézett a dadus. Óvó néni intett neki, hogy váltsa fel, ő meg kiment. - Hol Mami? - kérdezte az idős dadát Robert. Marika nénit szerette. Az öregasszony keveset kérdezett tőle, de sokszor megölelte. Most is magához húzta. - Mindján, no! Ne izgulj Robika, mindjárt itt az anya! De, Mami nem jött. Helyette pár órával később Papa érkezett meg. Beszélgetett az óvó nénivel és hangtalanul felöltöztette a kisfiút. Az autóban nem beszélgettek. Az apa bekapcsolta a rádiót. "Délután felhősödés várható. A holnapi ünnepségsorozat..." Hasonlókat lehetett hallani. Robert nem mert kérdezni. Belenézett a visszapillantóba, mert mindig azon keresztül kommunikált az apjával. Papa sírt. Hatalmas átlátszó könnyek peregtek az arcán, és terültek szét a zakója hajtókáján. A kisfiú tudta, hogy baj van. Egy évvel később egy szegedi buszmegállóban idős hölgy ült le a padra. Fáradtan kinyújtotta a derekát, halkan jajgatott egyet. Elrendezte feldagadt lábai között a kockás szatyrokat. Akkor nézett fel, ki is ül mellette. Egy vékonyka gyerek, nagy iskolatáskával a hátán, tornazsákkal a vállán. A szőke kisfiú a márciusi napfényben a karórájával játszott. Az üveg visszaverte a sugarakat. Az asszony felnevetett. - Nini, a Robika! - kiáltotta el magát. - Te, mit csinálsz itt, ilyen késő délután? - Kezeit csókolom, Marika néni! - köszönt udvariasan a gyerek. - Hova mész? - kérdezte újból az asszony. - Manhattanbe. - a válasz rövid volt, de határozott. Marika néni elkomorodott. Csak ennyit válaszolt: - Ahá. - és bólintott hozzá. - A Mamim ott van. - a kisfiú még mindig az óráját piszkálta. - nem láttam már régen, mert elszökött. - Tudom, fiam. - Na, én nekem meg hiányoz. - Hiányzik. - Hiányzik. - bólintott Robert. - Megyek, megkeresem. - Aztán, apád tud róla? A gyerek nem válaszolt, úgy tett, mint aki nem érti. Innen lehetett tudni, hogy nem. Az öregasszony a szatyrában matatott. Elővette a pénztárcáját. Egy fényképet vett elő, aztán még egyet. A kisfiú orra alá dugta. - Nézd, Robika, ez itt a fiam. Mérnök. New Yorkban dolgozik. A másik képen egy csecsemő feküdt, rózsaszín takaróba csavarva. Marika néni rábökött az ujjával. - Ez meg itten az unokám. - felnevetett - én csak Kismarinak hívom, mert olyan francos neve van, hogy nem bírom az istennek se kimondani. Robert nem tudta miért, de felkacagott. Aztán eleredtek a könnyei. Az öregasszony magához húzta, hatalmas karjaival átölelte. Úgy ringatta mint egy kisbabát. - Jól van, no! Ne sírjál! Egy hatalmas virágmintás zsebkendővel megtörölte a gyerek orrát. Robert megnézte az anyagot. Ibolyák díszítették, körbe a szegély alatt. - Marika néni! Az igolyát meg tudom enni? - kérdezte izgatottan. - Ibolyát, csillagom, ibolyát! - az asszony komolyan válaszolt. - A svábok likőrt főznek belőle, megisszák, de inkább tedd vázába. Én tudok egy helyet, ahol szedhetsz. - Én is tudok. - hajtotta le a fejét Robert. Aztán hosszú csend következett. Jött egy busz, de egyikőjük sem szállt fel rá. A sofőr csodálkozó tekintettel habozott egy kicsit, majd becsukta az ajtókat és elment. - Ez a bász nem visz haza, igaz? - kérdezte a kisfiú. - Telefonáljak apádnak? Nem válaszolt, csak bólogatott. Fázott is, éhes is volt. Marika néni elővette a táskájából a telefonját és a szemüvegtokját. Kivette belőle a fémkeretes okulárét és felbiggyesztette az orrára. Intett a szemeivel, hogy a számot kéri. Robert diktálta, a nő nyomkodta a gombokat, aztán belekiáltott a készülékbe. - Szervusz Tamáska! - a túloldalon Papa aggódó hangját lehetett hallani. - Meg van ám a Robika, ne aggódjál, de gyere ide a Makói útra, az esztéká elé, mert itt ülünk a megállóban. Kimért, gondos mozdulattal lenyomta a telefon gombját. Elégedetten összecsukta a szemüvegét és eltette. Megfogta a gyerek kezét, behúzta a magáé alá, mintha ezzel jelezné, megfogta a szökevényt és nem ereszti. Mindketten az utat figyelték. Amikor az apa kocsija bekanyarodott a főút végén, az asszony komolyan ránézett a gyerekre. - Aztán, ígérd meg nekem, hogy sose csinálsz ilyet! - Ígérem. - motyogta Robert. Szégyellte már ezt az egész szökés dolgot. - Na, akkor még azt ígérd meg nekem, ha még élünk, húsz év múlva együtt megnézzük New Yorkot és Manhattant. Fölülünk a röpüllőre, együtt, mert én félek fölülni. De, ha te, Robika ott leszel, én átrepülöm veled az Óceánt. Mindketten az égre néztek. Apa már ott állt mellettük, a megállóban. A kisfiú rábámult a nénire. - Te félsz repülőtől? - kérdezte. - Úgy biza. Még sose ültem rajta. - válaszolt a másik, miközben rámosolygott az apára. - Akkor megvárlak, jó? Együtt repülünk, jó? - Robert felpattant a padról. Odabújt az apjához, amaz pedig megölelte és nem szólt neki semmit, helyette az öregasszonyt kérdezte. - Elvigyük, Marika néni? - Ugyan fiam, itt a következő busz! Hazafelé sem szóltak egymáshoz. Otthon aztán nagymama kezelésbe vette a csavargót, szidta, csókolta és ölelte egyszerre. Aztán megfürdette, ágyba rakta, imádkoztatta. Amikor kiment nehéz csend telepedett a szobára. Aztán léptek hallatszottak a folyosó felől, valahogy így: kopp, kopp, kopp. Apa dugta be a fejét az ajtónyíláson, kezében tálca, rajta két csésze. Benne gőzölgő kakaó. A készleten ibolyák. A tálcán három szál idei ibolya. Papa leült mellé az ágyra, a takaróra tette a tálcát. Felemelte a virágot. - Megkóstoljuk? - kérdezte. - Ne, inkább tegyük vázába! - válaszolta bölcsen a kisfiú. Még nem szavaztak erre az alkotásra
|
gleam bejegyzést írt a(z) Örök szerelem című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Tavaszi tünetek - A nagy kisfiú - 01. című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz Susanne alkotást töltött fel Örök szerelem címmel ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Utolsó napokra című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Tavaszi viharok című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Töredék című alkotáshoz black eagle bejegyzést írt a(z) Tavaszi viharok című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A hízelgő Huba és a gőgös Gazsi páva című alkotáshoz ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Fogatlan Ferkó című alkotáshoz ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Ébredés címmel a várólistára szilkati bejegyzést írt a(z) dicsőítő ének című alkotáshoz túlparti bejegyzést írt a(z) Mezőaranytáncolt ébredés című alkotáshoz Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) dicsőítő ének című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Jégbontó havában napozás című alkotáshoz gleam alkotást töltött fel Töredék címmel a várólistára hundido bejegyzést írt a(z) Csussz, a kígyó című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) Csussz, a kígyó című alkotáshoz Madár alkotást töltött fel Haldokló diktátor végszava címmel a várólistára T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A rozsdafarkú című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Gyökerek című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Isten véletek című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Jégbontó havában napozás című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) A végzet forrása című alkotáshoz eferesz bejegyzést írt a(z) Tavaszi viharok című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Kirándulás 3. című alkotáshoz T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Naponta ijesztget című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz gleam bejegyzést írt a(z) utunk kószáló álmodozás című alkotáshoz A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |