HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49230

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

túlparti
2019-12-08 22:30:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / szatíra
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2011-08-21

Az aranycsillagmosó



Volt egyszer egy nagyon nagy ország, és ebben az országban az volt a szokás, hogy a megnyert csaták után aranycsillagokat osztogattak. A sok csata után megnyerték a háborút is, és akkor már vékaszámra osztották a csillagokat. Mindenkinek jutott, aki csak egészen kevéssé megérdemelte: ölte, sebezte, karcolta az ellenséget. Hirtelen annyi lett a hős, hogy még ebben a nagy országban is alig fértek el. Csak azok nem kaptak semmit, akik meg is haltak az igazságért; halott hős nem kellett senkinek. Úgy kell neki, miért nem vigyázott magára jobban.

Bezzeg kapkodtak az élő hősökért! Ha egy faluba véletlenül nem jutott, egy másik pedig többel is dicsekedhetett, nosza, megindult a licitálás: Hozzánk gyűjjék, mingyár' megtesszük kolhozelnöknek! Mink meg tanácselnököt csinálunk az elvtársból! Az mind semmi, a mi falunkban még a Maruszja Fjodorovnát is megkaphassa! - A kavaliri zolotoj zvezgyi, az aranycsillagosok gondosan mérlegelték a lehetőségeket, aztán választottak, kinek a párttitkár, kinek a párttitkárné alapon. Mindenhová jutott egy aranycsillag, és akkora volt a fényesség ebben a nagy országban, hogy csak na. A szomszédok nem győztek falakat építeni, nehogy egy kevés hozzájuk is beszivárogjon a ragyogásból. Az építkezési láz annyira elkapta őket, hogy néha még egy város közepén is falat építettek. Bajban is voltak, amikor vagy ötven évvel később meg kellett volna magyarázni, hogy az meg minek. Instállom, nagyon féltünk, hogy amazok ellátogatnak hozzánk, és meglátják azt a disznóólat, ami itt van - ami nem is igaz, mert ott még a jóérzésű disznók se tartottak ki, az emberekről nem is beszélve. Valahogy nem érezték jól magukat "a nyársak alatt."

Az aranycsillagosokat mindenki a tenyerén hordozta, hájjal kenegette, Maruszja Fjodorovna egyiktől sem tagadta meg a szolgáltatásait. Igen ám, de eltelt egy év vagy kettő, és egyre piszkosabb lett a csillag. Már nem vakította el az embereket, sőt, kiderült, hogy az új tanácselnök egy virtigli sudribunkó, aki semmihez sem ért, csak emelgeti a vodkás poharakat. A csillagos kolhozelnök se értett a mezőgazdasághoz, azt se tudta, hogy a kvász meg a pirozski nem a szántóföldön terem, és még a matrjoska babáról is azt hitte, hogy az egy tenyészbika. Nagyobb lett a szegénység a faluban, mint a cár atyuska idejében. De az igazi szerencsétlenség az volt, amikor Maruszja Fjodorovna kiragasztott a kapujára egy piros cédulát: A moszkvai járványkórházba mentem - bár ekkor már az összes aranycsillagos sejtette, hogy miféle ajándékot kapott a híres szépasszonytól.

A taggyűlésen újfent megállapították, mily szép ott fent a Lenin-hegyek ormán, valamint az éj messze tűnt, kél a nap, és épül az u-u-új, szebb világ. Sajnos ez semmit sem segített, és a renitens elemek - természetesen az utolsó szálig az imperialisták bérencei - suttogni kezdtek: addig nem is lesz rend, amíg ki nem rúgják ezt a sok fajankót. Lehet, hogy nagyon bátrak, amikor bunyózni kell, lehet, hogy belelőttek az emberek sűrűjébe, aztán véletlenül eltaláltak egyet. Megértjük mi, hogy ilyen ember kell a nagy hontépő háborúban, de most nem tépni kellene a hont, hanem épni, ezektől meg semmi sem lesz épebb. Még az is összedől, amit az ellenséges tankok meghagytak.

Az imperialista bérencek gyalázatos aknamunkáját nem lehet megtűrni. Hol a híres vasököl, miért nem csap le? De a vasököl tétovázott, mert tényleg nagy bajok voltak. A gyárak szédületes mennyiségekben állították elő a négyszögletes fagurigákat, de a mocskos kapitalisták nem akartak fizetni, arra hivatkoztak, hogy nem gurul jól, és a tetejébe tűzveszélyes. A káposztaleves-gyártás forradalmasítása céljából több sor kolbászt ültettek el a kolhoz káposztaföldjén, de egy se kelt ki; egyesek szerint a parasztok már olyan régen láttak kolbászt, hogy azt is elfelejtették, milyen. Csupa répát ültettek helyette, azt meg ugye húzták és húzták, mint a termelési értekezletet, a nye vütjinyúli rjepku. Csak a retek táncolt a paradicsommal, az is csak a bábuska falvédőjén, Nagy Péter cár idejéből.

Súlyos gondok voltak az értelmiséggel. Nem akartak hidat tervezni, taknyos kölyköket tanítani, vakbelet operálni, inkább átképeztették magukat esztergályosnak vagy olvasztárnak. Elhitték ugyanis, hogy a munkásoké a jövő.

Emlékeznek még: És hir deti dúlmite rasszon... Már régen középiskolások voltunk, mire megfejtettük ezt a rejtvényt: és hirdeti túl minden rosszon, a munkásoké a jövő - azt meg már a pelenkások is tudják, hogy munka csak a gyárakban folyik. Esetleg még a dolgozó parasztság, mert aki nem dolgozik, az nem lusta disznó, hanem kulák. Az értalmiság viszont gyanús. Meg kell figyelni őket, át kell világítani a hasukat, jelentést kell tenni a Bizottságnak - nem annak! Hol volt akkor még a Wahorn?

A néphangulat nem a rendszer ellen fordult, miért is fordult volna? Nem kétséges, hogy minden rendszer jó, ez alap. Legföljebb nem lehet megvalósítani, de erről nem a rendszer tehet. A rendszer nincs szem előtt, nem lehet megszégyeníteni, nem lehet bevonni a tagsági könyvét, nem lehet még jobban lefokozni, mert ebben a nagy országban lassan már mindenki raktáros, és nincs is annyi raktár. Viszont itt vannak köztünk az aranycsillagosok. Rajtuk kell elverni a port! Beültek a jó, zsíros állásokba, aztán hová jutottunk?

Az egyik azzal védekezett, ő mindjárt megmondta, hogy nem ért a hengerléshez. Persze, de amikor rászóltak, nem számít, elvtárs, majd megtanulod, mit válaszolt a csillagos elvtárs? Bevallotta-e, hogy eddig se tudta megtanulni, mi a különbség a hengermalom és a hengermajom között? Azt remélte, majd a régi szakik? Dehogy remélte, sőt kirúgta az egész törzsgárdát, mert az ideológiájuk nem volt elég szilárdan megalapozott. Akkor telt be a pohár, amikor kiadta az ukázt, mindenki vegye meg három példányban a Marx tökét, és a törzsgárda felhördült, megmondták kereken, mit csináljon a Zengels a Marx tökével. Na és? A gyár továbbra is megkapta a szubvenciót. Kurcov elvtárs jó elvtárs, nem lehet elmozdítani. Az átmeneti nehézségeket lehidaljuk.

Aztán eljött a történelmi pillanat, nem lehetett lehidalni, és az emberek felzúdultak. Ameddig phalloszok a vezéreink... Ez nem egészen így hangzott ennek a nagy országnak a nyelvén, de én az iskolában csak olyanokat tanultam, hogy az élmunkások jól dolgoznak, és a távírász arcán lepergett egy verejtékcsepp, amikor meghallotta Lenin elvtárs halálhírét. Még a távírász is tudta, hogy ezután csak rosszabb jöhet... Jött is, itt vannak a nemzet új ellenségei. Az aranycsillagosokra mutogattak: Elszúrták! Tönkretették a gazdaságot! Nem tűrjük ezt a fennhéjázó viselkedést!

De mi tudjuk, hogy kiknek áll érdekében éket verni a mi tökéletes rendszerünkbe, és megvannak hozzá a módszereink... És ez nem is volt kérdéses, mindenki tudta, mik ezek a módszerek. Ki lehet bírni, nem sokkal rosszabb, mint a mirigyes dögvész. Mi az a pár nyomorúságos sor, amit például a londoni pestisről összeírtak? "Mindenkinek megszakadna a szíve, ha meghallaná a fertőzöttek szánalmas jajgatásait, akik eszét már elvette a fájdalom ereje vagy a vérük heve, be vannak zárva, vagy talán az ágyaikhoz és a székeikhez kötözték őket, hogy ne árthassanak maguknak, végzetesen felháborodtak elzárásukon, azon, hogy nem halhatnak meg "nyilvánosan," mint ahogy remélték, és amit azelőtt megtehettek volna. Kétségbe ejtő volt, amikor az ilyen emberek mégis kijutottak az utcára, és a bírók mindent megtettek, hogy megelőzzék; de mivel általában éjszaka, és mindig váratlanul történt, amikor erre kísérletet tettek, a katonák nem lehettek kéznél, hogy megakadályozzák; vagy ha nappal jöttek is ki, a kijelölt katonák nem mertek közbelépni, hiszen ezek mind súlyosan fertőzöttek voltak, sőt, amikor már idáig jutottak, fertőzöttebbek voltak a közönségesnél, és az egyik legveszélyesebb dolog lett volna megérinteni őket... Mi, akik vizsgálók voltunk, gyakran csak akkor szereztünk tudomást arról, hogy a fertőzés belépett egy házba, amikor már túl későn volt, vagy addigra már mindenki meghalt."

Nos, a Központi Bizottság kiküldte Davidov elvtársat, aki elmagyarázta, hogy a helyi elvtársak miben tévednek, valamint hogy amit eddig feketének láttak, az tulajdonképpen fehér. Súlyos hiba lenne leváltani azokat, akik a háború poklában bizonyítottak. Oldják meg, ahogy tudják, ez a feladat. Lényeg, hogy az aranycsillagok ismét felfénylettek a lovagjaikon.

*

Az öregnek még egy standja sem volt, leterített a földre egy koszos lepedőt, arra rakosgatta a kukákból kimentett kincseit. Micsoda? - kérdezte sértődötten Efrájim, én nem vagyok kukázó, van énnekem rendes foglalkozásom, kereskedő vagyok. Veszek és eladok, értéktárgyakkal kereskedek, na és akkor mi van? Most egy kicsit rosszabbul megy az üzlet, de lesz nekem még boltom a Falk Miksa utcában! Maga azt mondja, kemény munka? Kemény, de megvannak a szépségei. Nézze, lehet, hogy ez a lepedő kissé piszkos, de itt minden tárgy elmesélhetne egy hosszú történetet. És el is mesélik, csak érzéssel kell közelíteni. Nekem mindig fáj a szívem, ha meg kell válnom egytől, a legszívesebben csinálnék egy nagy-nagy múzeumot. Tudja, nem olyat, mint ezek a mostaniak. Kis termek, nagy termek, az egész olyan, mint egy labirintus, és az ember soha sem lehet biztos, hogy nem hagyott-e ki valamit. A legfontosabb látnivalók maradhatnak ki ilyenkor, Tullia örökké égő lámpása, a gyapjútakaró, amely a Tatárországban termő birkanövény leveleiből készült, egy darabka Szent Móric világhírű kardjából, a pergamen, amelyre Malachiás felírta, mely pápák következnek az Antikrisztus után - mert ne gondolja senki, hogy vége lesz a pápaságnak, a csuhások nem szaladnak el az ördög elől, sőt, nagyon is jól megértik egymást. Hallottam egy-két titkos dolgot - most meg min csodálkozik? Azt hiszi, közönséges handlé vagyok, csak annyira vittem az iskolában, hogy le tudom írni a nevemet? Ez bizony nem így van. Éltem én már jobb körülmények között is. Olyan iskolákba jártam, hogy magának kettéállna a füle, ha meghallaná. Tudja, milyen tanítóim voltak nekem? No ugye hogy nem tud semmit. Én csak egy handlé vagyok magának, aztán mindjárt jönnek a megfelelő jelzők, de én aztán nem mondom ki, nem teszem meg ezt a szívességet. Kevesebb leszek én attól, ha azt mondom, córesz? Több lesz maga attól, ha messzire elkerüli a Dohány utcát? Nekem speciel tetszik, egy kicsit emlékeztet Isztanbulra. Mi van már megint, nem hiszi, hogy voltam Isztanbulban? Nincs az egy másik bolygón, nem kellett kiképezni engem űrhajósnak.

Nézze ezt a sok szép régiséget. Ezeken még látszik, hogy szeretettel készültek. Nem minden a pénz, a stex meg a mani. Maga azt mondja, nem kell, mert csorba a széle, valaki hozzávágta egy villanyoszlophoz... Kérem szépen, miért villanyoszlop? Az ember nem visz ki a házból egy ilyen szép salátástálat. Meg is lehet reparálni, nem kell más, mint egy kis sárga olajfesték. Az se tetszik, az asztali bicskatartó? Maga azt mondja, csak egy bádogdarab. Nem, uram, ón ez, tiszta ón, ugyanabban a műhelyben készült, mint a híres nürnbergi söröskupák. Hogy minek tartják a bicskát az asztalon? Azért, mert akkor még volt Eßkultur, na ugye, beszélek én németül, meg franciául is, ha nagyon muszáj. A Fräulein beleverte a fejembe a der-die-dast, a bonne nem volt olyan szigorú, viszont nagyon csinos. Tizenhét éves voltam akkor. és a bonne csak a látszat kedvéért tiltakozott. Dehogy voltam én az első. Mit képzel a bonne-okról, uram?

Legalább ezt a szép zsebórát vegye meg. Most éppen nem jár, de ezen könnyen lehet segíteni. Nézze ezeket a finom véseteket! A 17. század vége, szerény véleményem szerint. Olcsón adom. Nem akarok meggazdagodni, csak egy kis bolt a Falk Miksa utcában... Ha megérem. Mert ez már nem valószínű.

Efrájim a beszélgetés közben sem ült tétlenül, szorgalmasan tisztogatott egypár érdemrendet. Kicsi lavórban gyanús folyadék, abba mártogatta őket, puha ronggyal dörzsölgette, hogy ragyogjanak. Volt ott mindenféle hadi kitüntetés, amiért egykor valaki a vásárra vitte a bőrét. Vörös zászló, Sarló és Kalapács, Győzelem érdemrend, Alexander Nyevszkij rendjel... Bőr azóta a föld alatt, vaskereszt a zsibvásáron. Ez a világnak a rendje. Minden a zsibvásáron végzi, ócskaságok, levitézlett gúnyák, elavult elméletek. Sokan megnézik, mint az ötlábú birkát. Jé, hát ilyen is volt? Ennyire hülyék voltak a régiek? Persze az is odakerül a zsibvásárra, amit ma vásároltak a plázában. Talán oda se, mert direkt úgy csinálják, hogy ne tartson semeddig. Dobd el! Ezt vedd meg, ez még ezt is tudja... meg azt is... Jobban érti a dolgát, mint a kantinos Boris.

Most mit néz? Ez tisztára környezetbarát. A rendjeleket szódabikarbónával kell tisztítani. Csakúgy, mint a fájó gyomrot. A szódabikarbóna mindenre jó, ez az igazi panacea. Nem, uram, ez nem egy sárga csillag, ez arany. Ha zongorázni tudnám a különbséget... Tudja maga, hogy a második világháborúban kik kaptak aranycsillagot? Ahogy elnézem, magának biztosan nem adtak volna. Ez a bátrak díja volt. Tudja, hogy mennyit ért ez, és milyen büszkén viselték?

Az idő a mi nagy ellenségünk. Mindig ellenünk dolgozik. Megkoptatja az arany fényét. Beszennyezi. De nem szabad belenyugodni! Gondosan meg kell tisztogatni, akkor aztán újra fényesen ragyog.

Mit mond? Hogy inkább hagyjam a fenébe?

Nem ért maga ehhez. Nekem ez az egyik foglalkozásom. Felragyogtatni a múltat... A jelent már úgyis elvitte az ördög. És a jövő nélkülünk jön el, ha egyszer eljön.

Na, eldöntötte már? Megveszi ezt az aranycsillagot?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-02-19 15:39:09

mindent értetek, semmi kérdés?
pedig még én sem értem teljesen.

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) álmatlanul című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szomorú Teadélután című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)