HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49228

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-10-01

Játék az idővel. I.könyv. I fejezet. Carsz az idegen 10. Közjáték I.

10.



A köpeny! Igen, igazatok van, ez a megoldás kulcsa. Carsz farkasprém köpenye. Aki valaha is egyetlen pillantást vethetett az Idegenre, nem tudta e nélkül elképzelni őt...

...Tjenród sem. Persze említhettem volna akár Von Lee-t, akár Vorment is. Mindhárman elhitték, hogy Carsz és Csil menekül előlük a Tusen felé. Átkozták is magukat. A rejtvény adott volt. Két ember tűnt fel lent a völgyben, ahol senkinek sem lett volna szabad lennie. A megoldás kézenfekvő: Carsz és Csil valahogy az üldözők hátába került, s most az egyetlen lehetséges megoldást választva igyekeznek a lietekhez menekülni. Talán elrejtőztek valahol. Igen! A sziklák között. Mint ahogy úgy is volt. Azzal az apró eltéréssel, hogy nem Carsz, hanem Escor tíz harcosa lapult Csil kíséretében fent a sziklás hegyoldalon. Ügyes trükk volt, de ne higgyétek, hogy könnyű! Hihetetlen összhangot igényelt. A két alak akkor tűnt fel, amikor a három csapat találkozott az enyhelynél, s legalább négy-öt percen át jól láthatóan haladt lefelé a lejtőn. Az utóvéd természetesen felfigyelt rájuk, s a riasztásra odarohanó Vormen, Von-Lee és Tjenród is vethetett egy pillantást rájuk.
- Megszöktek! - sápadt el a helytartó. - Hogyan történhetett? Meg kellett volna éreznem!
- A legváratlanabb megoldást választotta, de elszúrta a dolgot. Ha egy kicsivel tovább marad a fenekén, nem vesszük észre...
Vormennek igaza volt, bár — miként erre Von-Lee rámutatott — a nyomokból így is úgy is rájöttek volna, mi történt.
- Éppen ez az, ami nem hagy nyugodni! - ezt már Tjenród mondta, a menedékház központi helyiségében, a kandalló mellett. Két társa ott ücsörgött mellette, s odavárták a shatoniak vezetőit is.
Bizony! Bizony! A...

...shatoniak! Ki hitte volna, hogy a rend egyszer majd vállvetve küzd a Renegáttal? Tuhein nem hagyta volna, nem hagyhatta volna! Csakhogy Tuhein abban a pillanatban zárta le örökre szemét, amikor Carsz felismerte Escort a menedék előtt. Véletlen? Hát persze! És ami az öreg rendfőnök életében soha be nem következhetett volna, az most megesett: a shatoniak Vormen oldalán léptek be a játszmába! Carsz persze számított erre. Ha Tuhein életben maradt, vagy a társai teljesítik végakaratát, a rend kimarad e vállalkozásból, s talán jó oldalra áll. De ezen már kár keseregni. Ami történt megtörtént. A shatoniak a Gonosz szolgálatába szegődtek!...

- Túl egyértelmű minden! - töprenget hangosan a helytartó. - Mintha meg se fordult volna a fejükben, hogy olvashatunk a nyomaikból.
- Talán elbízta magát a fickó! - e megállapítás Von-Leere vallott. A Kapitány túlságosan gyakran vette félvállról a dolgokat. Ő minden bizonnyal elkövetett volna hasonló hibát. Csakhogy Carszt más fából faragták. És Tjenród pontosan tudta ezt:
- Kizárt! Vagy ügyes csapda vár ránk lenn a völgyben, vagy...
- Össze akar zavarni bennünket, hogy — amíg mi itt tanakodunk — egérutat nyerhessen! - Vormen vélekedése közelebb állt a valósághoz. Bár, mint majd látni fogjátok, mindketten tévedtek, s mégis, mindkettőjüknek igaza volt. Carsz össze is zavarta őket, meg nem is, állított is csapdát, meg nem is. Bár, úgy vélem, Rókának, aki balszerencséjére belerohant az út felett rejtőzködő sliven íjászok zárótüzébe, erről más lenne a véleménye, már ha átlőtt torokkal bárki is képes lenne véleményalkotásra.

Na! Eleget csigáztalak titeket, elárulhatom végre, mi is történt:

Carsz mindent elmesélt Escornak. Elmondta, hogyan találkozott Sudacával a Gonoszföldön, hogyan vergődtek át Nair csapdáin, beszélt a sikertelen kutatásról, azokról a hiába való erőfeszítésekről, melyeket Nair kézrekerítése érdekében fejtettek ki. Elbeszélte, hogyan jutottak el a Liet felső folyásához, hogyan találkoztak Sironnal, hogyan kötöttek szövetséget. Aztán persze a tavaszi vásár következett. Carsz részletesen elmagyarázott mindent. Carlav szerepét is. Escor figyelmesen hallgatta. Egyszer sem szólt közbe. Ha lett volna kérdése, azt megtartotta magának. Mire Carsz mondókája végére ért, a sliven seregvezér úgy vélte, mindent ért. A farkasprémre azért volt szükség, hogy valaki az övéi közül egy időre Carsznak adhassa ki magát, félrevezetve ezzel az ellenséget. Igaza is volt. De nem egészen!
- Csak ideig-óráig akarom elhitetni velük, hogy a Tusen felé megyek. Ha ti következetesen végigjátszátok a szerepetek, Tjenródék addig lihegnek a nyomotokban, míg le nem számolnak mindnyájatokkal. Arról nem is beszélve, hogy bajba sodorhatnánk Skarent, Sudacát és persze Siront is...
- De te megmenekülnél...
- Ekkora árat nem fizethetünk a biztonságomért...
- A sorsunk a te kezedbe tétetett! Bármit megér, hogy biztonságban tudjunk...
- Ha valaki magára ölti a prémeket, s elég ideig menekül nyílt terepen ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, nekem épp elég. Tjenród hirtelenjében azt se' tudja majd, mihez kapjon. Üldözni fogja Csilt és a kísérőjét. Az embereid elrejtőzhetnek az út mentén, s megtizedelhetik az ellenséget. Ettől több nem is kell...
- Ha gondolod...
- Tudom, annyi ideig semmiképp sem tarthatják fel az üldözőket, hogy Csilék biztonságba jussanak, de erre nincs is szükség. Ha Tjenród időben megtalálja a megnyúzott farkasok tetemeit, megérti a cselt, és felhagy az üldözéssel, mielőtt komoly veszteségeket okozhatna nektek...
- Hogy minden erejével ellened forduljon.
- Ez a célom!
- Ha így áll a helyzet, nem fogok találkozni Sudacával. A ravenek örömmel fogadják majd új vezérüket. Én pedig visszatérek a sliven folyó völgyébe...
- Anélkül, hogy teljesítenéd a küldetésed?
- A sorsunk a kezedben van! Nem hagyhatom, hogy oktalanul kockáztass! Szükséged lesz rám, érzem!

Van egy régi történet az asszonyról és a haldokló mérges kígyóról. Hallottátok? Nem? Amikor a bivalycsorda megtapossa a kígyót? Csak hallotta valamelyikőtök? A nyomorult csúszó-mászó tört gerinccel várta a halált. Ehelyett egy asszonyt vetett arra a sors, aki ölébe vette, s meggyógyította. A kígyó hálából megmarta a nőt!
- Miért fizetsz jóért gonosszal? - kérdezte a nő.
- Ostoba némber! - sziszegte a kígyó. - Mindenki csak azt adhatja, ami lényege! Én ölök, mert erre születtem! Miért segítettél rajtam!
- Mert én meg arra születtem - sóhajtott alig hallhatóan az asszony, s örökre lezárta szemét.
Bizony, bizony, barátaim. A sorsát senki sem kerülheti el. Escor jól tudta: a vesztébe rohan. Carsz mellett a halál várja...


...még sem tehetett mást. Tudta mire számíthat, mégsem rettent vissza. Egyedül Solt nem tudott beletörődni a helyzetbe, de ezen nincs mit csodálkozni...
- Ostoba vagy! Miért nem hagyod, hogy Csil maga után csalja az ellenséget! Vagy, ha nem akarod feláldozni, miért használod csaléteknek őket? Félmegoldásokkal dolgozol...
- Nem akarok Nair kezére játszani...
- Szavak! Nincs mögöttük semmi! Rég elmehettünk volna! Át a hegyeken. Soha senki nem bukkanhatna a nyomunkra. Ehelyett itt várjuk, hogy végre harapófogóba szorítsanak...
- Pontosan tudod, miért...
- Hogyne! Azt hiszed, tehetetlenek vagyunk, hogy nem menekülhetünk meg a végzetünktől. Ostobaság. Minden ember saját kezében tartja a sorsát...
- És nemcsak a sajátját. Attól a pillanattól kezdve, hogy kesztyűt dobtam Nair arcába, emberek — ártatlanok és bűnösök — egész sora kötötte hozzám életét. Mások fizetnek a hibáimért. Olyanok, akik semmiről sem tehetnek, s akik ki sem térhetnek a csapások elől. Elsősorban az ő érdekeiket kell szemelőtt tartanom. Ha Tjenród idő előtt visszajut Sadánba leszámol Sironnal és Sudacával...
- Azt így is megteheti...
- Nem! A tavasz mindent megváltoztat! Ha elég sokáig feltartom a helytartót, mire visszaér Sadánba, Niak hadba hívó parancsa várja. Tjenród nélkül Vormen és Von Lee senki! Nem lesz elég bátorságuk, hogy ujjat húzzanak Siron lietjeivel.
Solt megértette Carsz álláspontját, de nem fogadta el. Ha rajta múlott volna, minden másképp alakul. De az adott esetben nem ő döntött. Szerencsénkre...
Tjenród pirkadatkor ért az enyhelyhez. Ő volt az első! Von Lee két órás késéssel követte őt, Vormen pedig dél körül ért célba. Ő vette észre a Tusen felé menekülő csapatot!
- Nézzétek! - mutatta a körülötte állóknak. - Ott a sziklák között!
- Kutyaszán! - bólogatott Róka, aki most is, mint mindig, ura körül lebzselt — ezúttal azonban vesztére. - Csil az! Ezer közül is megismerném!
- Igen! - helyeselt a Renegát. - A másik meg Carsz! A farkasprém elárulja!
Ennyi elég is volt. Róka parancsra sem várt. Intett az embereinek, s már indult is, hogy alig egy fertály óra múltán átlőtt torokkal zuhanjon egy behavazott hasadék mélyére. Katonái sem jártak jobban. Valamennyi otthagyta a fogát.
Tjenród őrjöngött. - Megszöktek! Hogyan történhetett? Meg kellett volna éreznem!
- A legváratlanabb megoldást választotta, de elszúrta a dolgot. Ha egy kicsivel tovább marad a fenekén, nem vesszük észre, így azonban nincs esélye. Róka hamarosan utoléri...
- Róka?
- A nyomába eredt.
- Nincs olyan sok emberünk, hogy tucatjával áldozhassuk fel őket, ráadásul értelmetlenül. Miért nem vártál meg...
Vormen elbizonytalanodott. Nem tudta felfogni, mi eshetett a helytartóba. Később persze megértette. Akkor azonban már csak a holtakat temettethette el.
- Róka önfejűsködött - mentegetőzött. - Senki sem küldte...
- És senki sem tartotta vissza.
- Ő nem volt scoor! Önként csatlakozott...
- S mindent megtett volna, csakhogy a kedvedben járjon! - legyintett dühösen a helytartó, s már indult is vissza a menedékházba. Vormen kelletlenül követte.
A farkas tetemeket a shatoniak találták meg. Mondhatni, műsoron kívül. Carsz azt szerette volna, ha az üldözők bukkannak a dögökre. Elszámította magát. Ennek később komoly következményei lettek. Az Idegen végig abban a hiszemben leledzett, hogy legalább kétnapi előnye van. Ehelyett az üldözők alig félnapi járóföldnyire maradtak csak el mögötte. Már ami Tjenródot és a shatoniakat illeti. Vormen s a Kapitány ugyanis a Liet völgye felől kerített. A csapda nem is lehetett volna tökéletesebb. Carsz a hegyek között menekült kelet felé. Délre a sziklás gerinc állta útját. Csak a Liet irányába térhetett volna ki. És Vormen Von Leevel az oldalán épp ott várta...

Tjenród! Tjenród! Ő volt az ellenség! Nair megszemélyesítője. S tudta is magáról. Szegény Jolier csak az utolsó pillanatban értette meg, milyen szerepet szántak neki e játékban, Tjenród viszont az első perctől kezdve tudta. Ne nézzetek így rám! Nem véletlenül jegyezte meg őkelme: Meg kellett volna éreznie Carsz szökését. Bizony! Ahogy az idegen, ő is előre látott néhány mozzanatot. Ő azonban a másik oldalon állt...

...pontosabban ült. Nem is akárhol. Az enyhely központi termében, közvetlenül a lépcsőfeljáró mellett. Vormen az ablak mellett toporgott, és feltehetően azon töprenget: hogyan tehetné jóvá a hibáját. A Kapitánynak egészen más gondolatok jártak a fejében. A vállsebére gondolt...

...Hogy-hogy milyen sebre?! Nem emlékszel? Az egyik liet harcos lőtte meg a nyári viadal napján...

...az ilyen sebekben az a rossz, hogy a legváratlanabb pillanatban kezdenek sajogni. Nem barátaim! Nem az időjárás változása miatt. De nem ám! Egészen más oka van ennek. Hogy mi? Tőlem ne kérdezzétek. Talán megérezte Von Lee mi vár rá. Előre látta a kitartó, de hiába való menetelést, a hóvihart, a Liet jeges árvizét, mely hónapokra egy koszos sárfészekbe zárja majd őket, s a hadba hívó parancsot, mely délre szólítja Tjenródot, s persze valamilyen furcsa, megmagyarázhatatlan okból őket is. Igen. Niak maga is meglepődött, amikor Tjenród a társaságok vezetőivel érkezett meg Északról, de ahogy a Kapitány fájdalmaira, úgy erre sem kaptunk soha magyarázatot.
A helytartó felvázolta elképzeléseit. Tulajdonképpen már el is kotyogtam a lényeget. Csak ismételném önmagam. A Kapitány és a Renegát hajnaltájt visszatért a Liet mellé, hogy a menekülők elé kerüljenek, Tjenród pedig az üldöző csapat élére állt. Carsz eközben biztonságban érezte magát. Úgy vélte: terve tökéletes, s nyert néhány napot. Tévedett. Pedig az elgondolása valóban briliáns volt. Elhitetni az üldözőkkel, hogy a Tusen felé menekülnek. Roppant ötletes. Aztán csapdát állítani nekik, valahol a hegyek között, az üldözés várható útvonalán. A vadászok arra következtethetnének ebből, a vad váratlan segítséget kapott, amit ki akar aknázni. Aztán megtalálják a farkas-dögöket, s ráébrednek: Carsz az orruknál fogva vezette őket, s térhetnek vissza a kihűlt nyomra. Milyen szép is ez! Milyen jól hangzik, itt a meleg szobába, a duruzsoló kályha mellett. Az ember csak épp arra nem gondol, hogy a dögöket korábban is megtalálhatják, vagy... de ez már lényegtelen. Az érkező shatoniak épp abban a percben pillantották meg a tetemeket, amikor Róka nyílvesszővel a torkában hanyatlott a hóra. Tjenród így több mint egy napot nyert, s ezt alaposan ki is használta.
Egy nap. Egy teljes nap! Mennyi minden történhetett volna ez alatt. A menekülők tetemes előnyre tettek volna szert, s a hóvihar végleg elvágta volna az üldözők útját. Így viszont...
Carsz biztonságban érezte magát. Tudta, vagy inkább sejtette: érheti még meglepetés e játszmában, de mindent összevetve: bizakodott. A slivenek könnyű, sífutólécein a vártnál gyorsabban és könnyebben haladtak, s egyikük sem gondolt arra: a shatoniak ott siklanak szorosan a nyomukban. Ezért húzódtak be arra a tanyára a vihar elől. Ezért és nem másért. Carsz soha sem tette volna kockára az ártatlanok életét.
A shatoniak érték utol őket először. A vihar lassan elcsendesedett. Carsz, Solt és Escor még az igazak álmát aludta, amikor az első szerzetes megérkezett a tanyához. Tjenród két órával később, nem sokkal déli tizenkét óra előtt érte utol előőrsét.
- Még bent vannak? - tudakolta komoran. Talán megsejtette, mi következik.
- Igen - bólintott az egyik idősebb shatoni, a rendfőnöki szék várományosa. A nevére nem emlékszem, de legyen, mondjuk Kharaton, ami annyit tesz: áruló!
- Tudnak rólunk?
- Igen.
- A parasztoktól?
- Igen.
- Szűkszavú vagy...
- Igen.
...rosszat sejtesz?
- Rosszat. Nagyon rosszat.
- Elkéstél barátom! Most már semmin sem változtathatsz. Az erősebb szolgálatába szegődtél. Carsz ostoba volt. Délen kellett volna összemérnie velünk az erejét. Ott lettek volna szövetségesei. Vagy északon a lietek és a slivenek között. Ő azonban besétált az oroszlánbarlangba. Megfizet érte.
- Nem fogja hagyni, hogy felégesd a portát!
- És én mégis fel fogom égetni.
- Nem fogja hagyni, hogy elpusztítsd azokat, akik befogadták!
- És én mégis el fogom pusztítani őket!
- Győzni fog!
- Ne reménykedj! Veszít. Túlságosan nagyra tartja önmagát. Azt hiszi: tévedhetetlen. Itt az ideje, hogy tükörbe nézzen!
Carsz, mintha csak hallotta volna Tjenród szavait megállt a konyhában a vizes fazék fölött, hogy szembe nézzen önön képmásával.
- Eljött az időm - bólintott.
- Felveszem a köpenyed, s kitörök! - állt mellé Escor. - Két béres velem tart. Már megbeszéltem velük.
- Nem!
- Becsapjuk őket!
- Nem!
- Sikerülni fog! Addig te és Solt meglapulhattok a hátul a fészernél...
- Nem!
...s kihasználva a zűrzavart, elmenekülhettek.
- Nem!
- De hát miért? Ki kell jutnod a gyűrűből...
- A shatoniak árulása megzavart. Számítottam rá. Az első perctől kezdve tudtam: meg fog történni. S mégis: most, hogy látom: igazam volt, nem tudok napirendre térni fölötte! A fényt kellene őrizniük! Miért szolgálják hát a sötétséget?
- Ne emészd magad! Neked ki kell jutnod! Le kell ráznod az üldözőidet, hogy megküzdhess Nairral!
- Vele harcolok - mutatott Carsz a víztükörre. - Hát nem látod! - kiáltotta. - Vak vagy! - rázta meg a fejét, s elindult a szobába, hogy magához vegye a fegyvereit.
- Velem tartotok? - fordult a társaihoz, miután teljes harci díszben visszatért az ajtóhoz.
- Megölnek, mielőtt elérnéd a kaput - jelentette ki csendesen Escor.
- Rád is ez a sors várt volna...
- Az én életem elfogadható ár a tiédért.
- Fabatkát sem érne az életem, a küldetésem, a múltam s a jövőm, ha nem néznék szembe a végzetemmel. Ha el kell buknom, elbukom, de nem bújok mások mögé...
- És Csil? - vetette közbe Solt.
- Egy percig sem volt komoly veszélyben. Ismertem őt, a képességeit, és persze a ravenekét is. Tudtam, hogy el fog jutni Sorkanban, s ha elég ideig feltartjuk ezt a bandát - intett Tjenród felé - biztonságban lesz...
- Ha most kimész, megölnek. Aztán leszámolnak a többiekkel is - próbálkozott Escor. - Fogadd el az áldozatot...
- Legyőzhetetlen! - Carsz mosolyogva nézett Soltra, miközben ruhája rejtekéből egy aranyláncot húzott elő. - Nem akarod próbára tenni magad?
- Az ékszer? - Solt és Escor egy emberként hátrált néhány lépést. - Felfeded a kiléted? - kérdezte döbbenten a radör.
- Itt az ideje - bólintott Carsz, és kilépett a tornácra.

...A történetem — mint oly sok társamé — Sadán piacterén kezdődött, s kevés híján itt ért véget ezen a kicsiny hegyi tanyán, valahol a Shain-hegység bércei között. Hogy min múlott? Szinte semmin...

...Tjenród biztos volt a sikerben. Amikor megpillantotta a tornácon azt a magányos, farkasprémbe burkolódzó alakot, azt hitte, győzött. E meggyőződése csak erősebbé vált, midőn a hátsó kertből két másik férfi óvakodott elő.
- Tehát elfogadta Escor áldozatát! - nevetett a helytartó. - Így kellett lennie! Ott bukott el, ahol mindenki más. És Carsz e pillanatban leoldotta magáról Gahan hatalmi jelvényét. A farkasprém köpeny tompapuffanással hullt a földre, s a felhők mögül kibukkanó nap sugarai megcsillantak az Ékszeren. Tjenródot megbénította a felismerés: Carsz maga lépett elő, hogy szembenézzen velük!

Adj innom, Florisz! Ne csak sört, valami keményebbet is! Innom kell, hogy tisztábban lássak, hogy eltűnjön az a sok zavaró részlet, hordalék, mely az évek során e jelenetre rakódott. Hogy el tudjam mondani nektek, mi történt ott a tanyán...
...Így bizony! Ez jól esett! S most adj valami erősebbet! Tudod, te jól, mire gondolok! Amit akkor éjjel ittunk, amikor elmenekültünk Sadánból. Az egykori Sadánból! Amikor a járvány elől futottunk! Amikor elveszítettük a múltunkat, amikor belőled Florisz lett, belőlem pedig Sarban-kai! Amikor megesküdtünk egymásnak: soha sem firtatjuk kik voltunk mielőtt kiürült az a bizonyos pohár! Abból adj! Mert én látni akarom az akkori önmagam. Ne féljetek! Ti mit sem vesztek majd észre belőle...
...Ugye? Olyan vagyok épp, mint néhány perccel ezelőtt. Talán csak a szemem ragyog fényesebben, talán csak a hangom cseng ércesebben! Tudjátok, mi történt, midőn Carsz felfedte kilétét?...


...Mintha tűzvihar csapott volna le a hegyoldalra. Az ember majd megvakult a szertelen ragyogástól. Mintha maga a Napisten szállt volna alá, hogy felvegye a kesztyűt! Ó nem, nem én mondom ezt, hanem Solt esetleg Escor szavait idézem. Igen. Mert ők sem maradtak ám a házban. Közvetlenül az Idegen után léptek ki a hóra. Együtt voltak hát mind az öten: Carsz, az idegen; Solt, a szellemek fia; Escor, Sudaca majd Avaba Faet seregvezére; s végül két névtelen béres. Öt harcos ötszáz shatoni és birodalmi katonával szemben, de velük volt a Fény!
Tjenród napokra megvakult. Később visszanyerte ugyan a látását, de soha többé nem érzékelte a színeket. Homályos, szürke árnyak vették körül egész hátralévő életében...
Kharaton mindent látott, de soha sem beszélt róla senkinek. A többiek túl messze voltak ahhoz, hogy érzékelhessék a történteket. Sokan közülük tűzviharról beszéltek, mások villámokat véltek látni, tűzgolyókat, félelmetes óriásokat, megint mások semmit. Beszéltem egy katonával, szerinte Carsz és négy társa lassan, méltóságteljesen haladt el mellettük, mintha csak sétálnának, mintha semmitől sem kellene tartaniuk, míg ők zavartan toporogtak parancsra várva...

...Akár így történt, akár úgy, egy dolog biztos: Carsz nem fogadta el Escor önfeláldozását, aggályait inkább félretéve felfedte kilétét.

Innen akár ki is húzhatod a többit. A történet első fejezete véget ért. Bár annyit még elmondhatok, másnap hajnalban Carsz már a Liet alsó folyásánál ücsörgött egy — a folyó fölé magasodó — sziklaszirten Solt társaságában ...


...Sokáig szótlanul bámulták a jéggé dermedt hullámokat. Ha jól sejtem, a radör törte meg a csendet, de ennek alig van valami jelentősége. Az idegen szomorú volt, vagy helyesebb lenne azt mondanom: kissé mélabús, talán melankolikus. Ült a sziklán, ügyet sem vetve a hóra és a hidegre. Csak ült, egy fűszálat rágcsált, s a gondolataiba merült.
- Másra számítottál? - Solt nehezen szánta rá magát, hogy feltegye ezt a kérdést. Részben, mert feleslegesnek találta. Tudta a választ. Pontosan tudta, kivel áll szemben, s lassan kezdte megérteni, amit mi, többiek csak jóval később sejtettünk meg, s akkor sem mertünk elhinni. Aztán mégis kimondta. Tompán csengő, bizonytalan hangon. Carsz lassan felemelte fejét, s a társa szemébe nézett.
- Tulajdonképpen nem - felelte csendesen -, csak reménykedtem. Szerettem volna elbukni. Nem sikerült. A játékot most már végig kell játszanom...

...Solt felugrott. Talán mondani akart valamit. Igen! Szólásra nyitotta száját, de nem jött ki hang a torkán. Csak legyintett, és elindult a rögtönzött táborhelyük felé. Most már biztos volt benne: Carsz egész idő alatt Nairral küzdött, s végül le is győzte. Nem volt valami nagy és fényes győzelem, mégis reményt keltett a reménytelenségben. Carsz egyetlen embert sem áldozott fel. Végig társai biztonságát tartotta szemelőtt. Sudaca, Siron, Csil, Escor, s a többiek, mind-mind az életüket adták volna érte, érte és a céljaikért. Elfogadhatta volna az áldozatukat. Igen! Ha kitér az összecsapás elől, ha nem lép színre a piactéren, ha nem avatkozik közbe a nyári játékokon, ha az enyhelyről egyenest a Délvidékre menekül. De nem tette. Végigment az úton, a biztos bukás felé. Igen! S közben egész idő alatt úgy érezte: alkalmatlan a feladatra. Ezt érezte meg Solt. Ez volt az a mozzanat, amely végig elkerülte valamennyiünk figyelmét. Még Nairét is, és azt hiszem, ennek köszönhettük, hogy végül is a siker reményével szállhattunk szembe a Gonosszal. Ne értetlenkedjetek! Ne nézzetek tanácstalanul egymásra! Nem bolondult meg az öreg Sarban-kai. Nem bizony, Csak egy olyan korról mesél, amelyben semmi sem az volt, aminek látszott. Néha épp az ellenkezője; az erő: gyengeség, s a gyengeség: erő; a legtöbbször azonban sokkal kuszább és összefüggéstelenebb volt a helyzet. A Gonosz legfőbb fegyvere a hazugság! Vitézül forgatta, sokakat becsapott, és sokan csapták be önmaguk. De ez már a következő fejezet...

Közjáték
I.



Tom a jegyzeteit böngészte. - Na nézzük csak, mit tudtunk meg - motyogta. Ezerszer elátkozta már azt a napot, amikor magához tért az állomáson. Azóta nem akadt beszélgetőtársa. Lassan rászokott, hogy magával társalogjon. Ült a számítógép előtt, ide-oda küldözgette a játékost, s közben elemezte helyzetét. Hamar megértette, hogy a játék tulajdonképpen róla szól. Önmagával játszik. Először nem tulajdonított túl nagy jelentőséget e felismerésnek, de később rájött, hogy a segítségével olyan mozzanatokra is magyarázatot kaphat, melyek egyébként homályban maradnának. Egyre többször ült a kékesen villódzó képernyő előtt, s meredt szemekkel bámulta az őt jelképező bábút. Játékosa általában csak azt tehette, amit ő, ezért, amikor Crisznél megtalálta az első jegyzetet, rögtön egykori munkatársának dolgozószobájába rohant, de ott nem látott semmit. Mire visszaért a gép mellé, az üresen villogott, mint áramkimaradás után. Tom ekkor már rendszeresen lementette az egyes játszmákat, hogy később újra lejátszva okuljon belőlük. E menet azonban — Crisz jegyzeteivel együtt — örökre elveszett a számára. E naptól kezdve nem elégedett meg azzal, hogy az adatokat a gépben rögzítette. Le is írta őket. Az iratokat utóbb sokszorosította, egy példányukat mindig magánál tartotta, a többit a legkülönbözőbb helyekre dugta. Élete új értelmet nyert. Napjait a számítógép előtt töltötte, játékkal és jegyzeteléssel. Minden este, lefekvés előtt sorba rakta papírjait. Meg volt győződve róla, hogy ez a segítségére lehet. Alvás közben leülepednek benne a dolgok és így még többet megtudhat erről az őrültségről. És ha majd eleget tud, akkor kiszállhat, vagy ami sokkal vonzóbb volt a számára: átveheti az irányítást. Egyelőre azonban még semmit sem értett.
- Az elején vagy fiam, a legelején — nyugtatgatta magát -, de már így is sok mindenre rájöttél. Először is tudod, hogy hol vagy. Egy átkozott barbár világban, ahol a legfélelmetesebb fegyver az íj. Egy olyan világban, mely a legsötétebb középkornál is mélyebbre süllyedt, ahonnan eltűnt a tudomány. Az emberek babonásak és rettegnek. Király lehetnél ebben a világban. Ha működtetni tudnád az állomást, vagy ha legalább ki tudnál jutni innen.
A fenébe az egésszel! - behívta a programot.
- Menj a gépterembe! - utasította a játékosát. A képernyő megelevenedett. A kis emberke furcsa sustorgó hangot adva baktatott a gépteremig. Most azonban nem nyílt ki előtte az ajtó. Tom villámgyorsan átfutotta a jegyzeteit. Ilyen még soha sem történt meg vele. Ez valami új. A gépteremhez rohant. Az ajtó zárva volt. Belülről zárta be valaki, s a biztonsági kódot használta. - Valaki van odabent! - ordított fel. - Elkaplak! Elkaplak te szemét! - rúgott bele az ajtóba. Aztán megnyugodott, visszasétált a szobájába, és leült a gép mellé. Bábúja még mindig az ajtó előtt kuporgott. - Törd be az ajtót! - írta
- Képtelen vagyok rá - felelt a figura.
- Van bent valaki?
- Csak találgatni tudok.
- Találgass!
- Nincs. Ez a logikus válasz.
Tom elmosolyodott. - Talán, de azért ebben nem vagy olyan biztos, igaz? - kérdezte fennhangon. A következő pillanatban a gép — mintha csak válaszolna a következő mondatot írta ki:
- Van. Ez a helyes válasz.


Az aláhúzott részeket kihúzták a történetből. A dőltbetűsek a meséléshez tartoznak...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Ballagás a János hegyi óvodában címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Megjött a kedves Mikulás címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)