Kifejező

Valami még zajong a fejében.
Csupán a napi zűrzavar utórezgései azok
a nyűg vackok, miket magával vonszol,
mert, hogy neki nagyon
jól esik testétre tapadó fényárban kifejezni azt
a pontot, ahol már halott.

Kapcsolót inkább nem is keres,
előre görnyedve hunyorog fehéres művászonra,
hátha meglátja önmagát angyalként,
mint időtlen korfa.
Az örökkévalóságon átszédelgő, roppant finom,
vétó nagy sorsnak lakoma.

Felkínált képzetek között sétált,
hol véresen, hol bohócként kifestve, hanyagul rajzolt,
elmaszatolt skicc, melynek sosem adtak
színt, gondolták majd bont
magából, hisz' akad elég. Így lekvárként alvadó,
élethű nyomokat hagyott.

Csempéken kopogva törött testű
fabábukkal karistolja a falakat, s motyog hozzá
talán olyat, hogy ő látja a fentről
lelógó, semmivé vált
játékokat, melyeket meguntak, s ledobtak a földre.
Azt mondja ilyen is volt már.