Nem öregszenek a holtak,
hisz nincsenek, ők csak voltak.
Más időben, más jelenben,
itt élnek ők..., mélyen..., bennem....

Elnémuló kedves szavak,
lám, a föld mélyén alszanak.
Korhadt koporsók fedele...,
kihűlt ajkak, földdel tele.

Kinek keze ételt adott,
csonttá aszott, halott, halott...!
Hány vacsorát főzött nekem,
s meg nem kínál, már soha sem...!

Hej de sokat fociztunk mi,
srácok, de jó emlékezni...!
Jaj, de nem rúghat labdába,
kinek rég elrohadt lába!

Míg bámultuk a lányokat,
tréfálkoztunk sokat, sokat!
Vége vágynak, szerelemnek,
számodra, kit eltemettek...!

Egyszer egy bús nyári esten
holdvilágnál függöny lebben.
S ti beléptek, bár nem éltek,
én mindenkit megidézek...

Talán halottakat látok,
vagy csak jól emlékszem rátok?
Szellemetek itt van velem,
míg csak élem az életem...