HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 126

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49206

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

T. Pandur Judit
2019-12-05 22:07:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: NimretilFeltöltés dátuma: 2011-11-05

Kuthu

- Antor nagyuram! Mit mondjak a küldöttnek? Elfogadja Kuthu meghívását?
Zavartan kapta volna fel lehorgasztott fejét, izmai azonban nem engedelmeskedtek elméje parancsának. Legalább most már valamelyest tisztábban látott. Tehát ez is egyike azoknak az álmoknak.
- A válaszom igen! - felelte dühösen. Ki nem állhatta, ha kizökkentik a gondolatmenetéből.
Különös érzés volt figyelni, ahogy teste akaratától függetlenül működött. Néha úgy vélte, a faragott trónuson ücsörgő alak valóban ő volt, máskor olybá tűnt, mintha megfigyelő volna csupán. Megpróbálta elkülöníteni tudatát az idegen személyétől, de még így is nehezére esett eldönteni, vajon ő válaszolt-e a szolga kérdésére. Nem mintha sokat számítana. Akárhogy is próbálkozik, a végén úgyis elfelejti, hogy csupán álom az egész. Aztán pedig felébred.
A szolga tekintetét továbbra is a padlóra szegezve kihátrált a sátorból, Antor pedig magára maradt gondolataival. Megmagyarázhatatlan bizonytalanságérzet gyötörte. Tudta, hogy a terve működni fog, valami azonban mégsem hagyott neki... Antornak! nyugtot. Mi van, ha téved?
Próbált kitörni az idegen uralkodó elméjéből, a kavargó érzelmek és a kósza gondolatok azonban örvényként szippantották magukba.
Nem volt ostoba, mindig is tudta, hogy fegyverrel nem nyerhet. Éppen elegen próbálkoztak és buktak bele a vállalkozásba, neki pedig esze ágában sem volt követni őket. Azt mondták, e hitetlen, pokolbéli nomádok földjét senki el nem foglalhatja, hiszen maga az ördög rejlik ott minden fában, ő csorog le a folyókon, az ő akarata emeli ki a hegyeket, s az ő gonoszsága fúj a kietlen pusztaságok felett.
Akár az ördög, akár a félelem keltette e babonákat, ma megcáfolódnak. Nem a fegyver győzedelmeskedik, nem is a taktika. A bizonytalanság mélyén valahol határozottan érezte, ma csakis ő diadalmaskodhat.
Hosszú évtizedek munkája után végre megindíthatta hadait. Nagyobb serege volt, mégis, tudta, saját otthonukban ez is kevés lenne a nomádok ellen. Rendíthetetlenül tört előre, birodalmuk központja felé. Az ellenség számtalanszor ütött rajta, majd menekült vissza, talán abban a reményben, hogy utána küld egy csapatot, melyet aztán csapdába csalhat. Ha Kuthu ennyire ostobának tartotta, hát tévedett, ugyanakkor a kudarc ettől függetlenül is egy hajszálon múlott. A falvakat és a betakarított termést felégették előtte, az utánpótlásait amikor csak tudták elvágták, s az állandó támadásokkal félelembe taszították harcosait.
Talán egyszerűbb lett volna már az elején nyílt lapokkal játszani, ő azonban egyetlen adu kijátszásával akarta eldönteni a játékot. Tudta, hogy csapdába csalják, mégis besétált. Majd meglátják, végül ki csal kit kelepcébe!
Vakon rohant hát a két folyó között, míg össze nem futottak, elzárva a továbbvezető utat. Az ellenfél összevonta erőit a háta mögött, a két folyó túlpartján pedig újabb harcosokat sorakoztatott fel. Antor mosolyogva nézte őket, hiszen ekkorra már biztos volt a győzelemben, csakúgy, mint az ellenség vezére, Kuthu, ki még aznap meghívta sátrába.
A Vezér egy díszes asztal mögött ült, melyre Antor kedvenc játékát, a Kmar tábláját fektették. Az ellenfél tehát pontosan tudja, kivel áll szemben - gondolta. Egy pillanatra elfogta a kétely.
Hiszen ez még meg sem történt! Antor, azaz ő még csak most fogadta el a meghívást! Álmodna?
A fura gondolat amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan tűnt el. Zavartan nézett maga elé, aztán leült Kuthuval szemközt, majd szemügyre vette a társasjátékot. Hasonló volt ahhoz, mint amit otthon szokott játszani, a térkép azonban itt a nomádok földjét ábrázolta. A bábuk is másmilyenek voltak. A nomád csapatokat különböző, a természetből kiragadott figurák jelképezték, míg Antor hadvezéreit gúnynevük, s hírük alapján mintázták meg. Ott volt mind a nyolc: a gyilkos, a bolond, a tudós, a harcos, a látó, a művész, az őrült és az őr. Az ellenfél tehát annál is jobban ismerte, mint ahogy azt elsőre gondolta. Nem mintha sokra mehetne vele...
Tapasztalt játékosként azonnal feltűnt neki, hogy a játék szabályai szerint egy lépésen belül veszíteni fog. Kuthu nem szólt semmit, csak intett felé. Talán azt akarta, tegye meg azt az utolsó lépést.
- Tudod, sokat olvastam rólad és elődeidről - kezdte Antor mosolyogva. - Azt írták, nem lehet legyőzni, azt írták, aki ide betéved, azzal maguk az erdők, a folyók, a hegyek, a mezők, a mocsarak végeznek majd. Sokan bolondnak tartották a bukott vezéreket, és maguk is próbálkoztak, én azonban hittem nekik. Na persze nem az ostoba babonáiknak... Hiszen csak taktikáról van szó, nemde? Abban pedig verhetetlen vagyok! Ebben a játékban - bökött az asztal felé - még soha nem veszítettem.
- Most mégis itt vagy - felelte kurtán a Vezér.
- Igen, mert rájöttem, hogy miért veszítettek előttem. Nem a földetek győzte le őket, hanem azok, akik ismerték azt. Nem azért vallottak kudarcot, mert nem ismerték eléggé a szabályokat, hanem mert betartották azokat. Te az otthonodat ismered, én viszont az embereket, s ha az kell a győzelemhez, hát újraírom a szabályokat. A folyód - azzal leszedte a térképről a folyót ábrázoló jelölőt - nem győzhet le, mert ha kell, magam szabhatom újra útját - mondta, s az elvett bábu helyére egy aranypénzt helyezett.
- A hegyeket kibányászom, a mocsarakat lecsapolom, az erdőt kitermelem, a réteket felszántom - folytatta, s újabb bábukat cserélt ki pénzérmékkel. Most már hat érme állt az asztalon, az ellenfél bábui közül pedig csupán a négy szél maradt. Kuthu arca továbbra sem árulkodott érzelmeiről, holott minden bizonnyal tisztába volt vele: seregének majdnem a negyedét megvásárolták. Ha mindez korábban történik, talán kitalál valamit, így viszont semmilyen lehetősége nem maradt. A folyó túlpartján várakozó hadak nagy része már nem neki engedelmeskedett, az Antor menekülési útját elzáró hűséges serege pedig így könnyen abban a csapdában találhatta magát, amit maga állított fel ellenfelének.
- Tévedsz - felelte. - Nem az embereket ismered, csupán a pénzedet. A szabályokat pedig te magad sem hagyhatod figyelmen kívül.
Antor egyáltalán nem erre számított. Kuthunak mostanra legalábbis kegyelemért kellene esedeznie. Dühödten állt fel a helyéről, és lesöpörte a táblát az asztalról.
- Nem érted? - üvöltötte. - A játék véget ért! Én nyertem!
Kuthu maga is felállt, majd lehajolt, s elkezdte összeszedni a szanaszét gurult bábukat.
- Tudod, azt szeretem ebben a játékban, hogy soha nem lehet megnyerni. Kiszoríthatod a másik bábuit, de aztán másnap újra fel kell pakolnod őket, és kezdheted előröl az egészet.
- Hát nem látod? Te már soha nem kezdhetsz bele újra!
- Nem, nem fogok belekezdeni, folytatni fogom. Azt hiszed, újraírhatod a szabályokat, én úgy hiszem, ember nem változtathat rajtuk. Szabad visszavonulást akartam felajánlani, ez továbbra is áll. Fontold meg szavaim! Ha árulásból építed fel birodalmad, egy napon önmagával fog végezni. Mert semmi sem örök, ami önmagával fordul szembe. Ha értenéd ezt, miként az előtted lévők is értették, akkor egy apró kudarccal váltanád ki hatalmas bukásod. Fontold hát meg szavaim!
Harag öntötte el Antor szívét. Ő nyert, megtette azt, amire előtte a legjelesebb hadvezérek sem voltak képesek! Senki nem orozhatja el győzelmét! Még aznap felakaszttatta Kuthut, és belekezdett birodalma kiépítésébe. Később sokat elmélkedett a Vezér utolsó szavain, míg végül arra a következtetésre jutott, semmi értelmük nem volt. Kuthu nyilván blöffölni próbált. Az Ezüst Birodalom örökké állni fog!

Verejtékezve ébredt. Minden éjszaka egy kínszenvedés volt, esténként már szinte le sem merte hunyni a szemét. Volt valami különös ezekben az álmokban. Borzasztóak voltak, akár egy rémálom, noha logikusan nem tudta volna megmagyarázni, pontosan mitől érzi félelmetesnek őket.
Összeszedte a holmiját, aztán nekivágott az útnak, át az egykori birodalom romjain. Már csak pár nap, és eléri Viszály városát.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Ünneptelen Gróf című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ünneptelen Gróf című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Ünneptelen Gróf című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Ünneptelen Gróf című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese - II. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

túlparti alkotást töltött fel Karácsonyi mese – III. rész címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Álmok álma című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Forrás című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Ünneptelen Gróf című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) J. W. Goethe:Weihnachten című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)