Igen, van olyan, hogy emberi méltóság, de kinek az emberi méltóságát kell védelmezni? Anna-e, aki vétett mások ellen, vagy azokat, akik elszenvedték a hatását?
A törvények betartása mit jelent és ki mellett áll: a bűnözők mellett, vagy a törvénytisztelő, becsületes emberek mellett?
Azért tettem föl kérdésként, mivel nemegyszer annak kell félnie a törvényektől, aki ellen vétettek/elkövettek valamit. Időnként tapasztalhatjuk, hogy "Bűnöző Úr" emberi méltóságát oltalmazzák, a sértett ember pedig félhet annak következményeitől, hogyan védelmezze magát, mit mondhat? Isten ne adj', véletlenül meg ne sértse azt, aki ellene valamit elkövetett, vagy sérelmet okozott.
*
Az én véleményem: ha Bűnöző Úrnak nem volt jó élete gyermekkorában, és rossz útra tért, s ezért "kénytelen volt" a bűn útjára lépni, akkor sem kell őt védeni, szemben azzal, akinek ártott!
Megbotránkoztat, amikor riporter- vagy másvalaki, beszélget a Bűnöző Úrral "kellő és mély tisztelettel!"
Gyakran érzem, hogy bizonyos dolgokat túlzásba visznek. Amikor valaki már nyilvánvalóan nagy bűnt követett el, a legnagyobbat, hogy valakit kirabolt vagy meggyilkolt, vagy arra támad, aki éppen a tisztességes embereket védi a hozzá hasonlóktól (pl. rendőrt); nem tudom megérteni, miért kell mindenáron "védeni emberi méltóságát"?
Netán a bűnözőket kell sajnálni, azokat, akik csalnak, rongálnak, és randalíroznak, vonatok, autóbuszok, villamosok és metrók belső berendezését szaggatják föl, rongálják meg, az utcán a falakat bemocskolják, vagy amit találnak, mindenben kárt okoznak. Lehet, csak bánatukban azért teszik, mivel kedvenc focicsapatukat legyőzte az ellenfél, vagy éppen örömükben, mert győzött a csapat! Volt szerencsém egy alkalommal éppen olyan vonatszerelvényre szállni, ahol egy drukkercsapat utazott - vesztünkre ők is a fővárosig.
*
Emlékemet leírtam, íme most közreadom: "Volt egy kis kalamajka, mivel tele volt a peron rendőrrel, ahol mi is a vonatra várakoztunk. Először nem tudtuk mire vélni, de aztán hamarosan kiderült az oka. Nagy hanggal egy csomó csürhe (bocs') érkezett énekelve-ordítozva, (már akkor alig volt hangjuk, rekedten kiabáltak) s annyi a szövegükből kiderült, hogy ők a - itt nem nevezem meg, melyik - foci-csapat drukkerei. Félelmetesen viselkedtek. A legutolsó (mellettünk levő) kocsiban helyezték el őket. Kiabálásukkal, durva magatartásukkal félelmet keltettek mindenkiben. A rendőrök - a vonat indítása előtt hallottuk - mobiljukon erősítést kértek.
Amikor megérkezett egy újabb rendőr-csapat, úgy nézett ki, hogy minden drukkerre jut egy-egy rendőr, akik végigkísérték a társaságot egészen Budapestig. Alighogy megállt a szerelvény a Keleti pályaudvaron, óriási pufogás, durrogás keltett az utasokban félelmet. A drukkerek a vonat ablakából a vasúti sínekre petárdákat dobáltak. Leszállva a vonatról, félve mentünk az épület felé, mert velünk egyszerre szálltak ki a drukkerek; rendőrök mindkét oldalon szorosan körbefogva kísérték őket. Ott is ordítoztak, hangosan énekeltek. Legalábbis addig, amíg mi láthattuk őket. Nem történt semmi nagyobb baj, mert szoros rendben gyülekeztették őket a rendőrök, kiérve a Keleti elé, több rendőr-kisbusz várakozott...
Számomra érthetetlen, miért kell a foci-drukkereknek ilyen módon viselkedni, hogy már csak ekkora rendőr-biztosítás mellett lehet őket útnak indítani. Képzelhető, ha a meccs előtt ilyenek, mit fognak művelni a utána, akár győz, akár veszít a csapatuk.
Miért kell randalírozásukat a békés embereknek elviselni, az okozott kárt, a "védelmüket" fizetni? De ha a rend őrei fellépnek ellenük, s urambocsá' nem éppen kesztyűskézzel fékezik meg őket, akkor ártatlanokat bántalmaznak? Sőt, ha károkozásukért büntetést kapnak, akkor üldözötteknek tekintik magukat, s vannak, akik szintén ártatlanoknak tekintik őket..." Eddig a kis történetem.
*
Csak az a nagy baj, hogy már nemcsak a focipályákon, és oda-visszamenet randalíroznak, ezzel félelmet keltve az emberekben, mivel a huliganizmus akar uralkodni tereken, hidakon és utcákon is.
Ha pedig mindig, mindenkinek szabad bármit elkövetni - mások kárára, ha mindezt nem tudják megakadályozni a mindenkor erre hivatott szervezetek, akkor következik a káosz, és ez kinek lenne jó?
Tehát helyes lenne a törvények ellen vétőket sajnálni? Micsoda erkölcsi felfogása van azoknak, akik a bűnözők, rendzavarók mellé állnak? Minden józanul gondolkodó embernek támogatni kell a rendbontókkal, fosztogatókkal és zavartkeltőkkel szemben azokat, akik a rendre, annak védelmezésére esküdtek fel.
Talán őt, a rendbontót, rongálót, a rablót, a gyilkost kellene sajnálnunk, mert elítélik, hogy aztán egy ideig a cella félhomályában gondolkozzon a cselekedetén? Közülük sokan - ha korábban kiengedik, mert megbánást mutatott/vagy színlelt - utána ismét tovább űzi kisded játékait az emberiség kárára? Őket kell védeni, vagy a kárt elszenvedőket?
Nem vagyok kőszívű, ha megbántanak, ha valaki vét ellenem, igen, meg tudok neki bocsátani, még ha marad is bennem tüske az igaztalan bántalomért. De a garázdaságot, a gyilkosságot, rablást, a milliárdos károkozók bűneit soha, senkinek nem szabad, nem lehet megengedni és megbocsátani!
*
Közvetlen a közelemben történt esetet említek meg, ami szintén arra utal: miért kellene sajnálni azt a magáról megfeledkezett apát, aki tönkretette családját?
Épp' a napokban találkoztam szembe egy, a városunkban, és általam is jól ismert Bűnöző Úrral, aki mosolyogva köszöntött, mert valamikor abban a társasházban lakott, ugyanazon emeleten a családjával (a feleségével, és 10 év alatti kislányával és kisfiával), ahol én. "Kedves" volt szomszédom a gyermekei előtt metszette le édesanyjuk fejét, késsel megfenyegetve-kényszerítve őket arra, hogy mindezt végignézzék, s közben még csak nem is pisszenhettek.
Ismertem a gyilkos édesanyját is, aki elismert, jó tanár volt, gyermekeimet is tanította az általános iskola felső osztályaiban. Férje súlyos alkoholista volt, ezért elváltak. Azonban valószínű, hogy (az apa) gyermekeibe átörökíthette alkoholtól károsodott génjeit, mivel a két fiúgyermeke közül egyik egész életében pszichiátriai kezelésre és állandó gyógyszerezésre szorult, s ennek kapcsán csendes, túlzottan magábazárkózott egyén, mégis, neki és feleségének becsületére válik, hogy gyilkos testvére kislányait fölnevelték, mivel apjuk hosszú időre elmegyógyintézeti bezárás-büntetést kapott, s 10-15 év múltán, most, szabadon, kint sétálgat a városban.
Hogy lehet megbocsátani annak, aki meggyilkolta gyermekei anyját, gyermekeit megfosztotta anyjuktól, és olyan emléket oltott beléjük, amit egész életük folyamán magukban kell hurcolniuk.
*
Egy ember életének elvétele nem a gonosztevők dolga, sem bírájuké, csak az Istené. Egy gyilkos, aki elvette más életét, köszönje meg és adjon hálát Teremtőjének, hogy nálunk már nincs halálbüntetés, "csak" életfogytig, ami 15 évig tart.
Olyanokra pedig, akik rabolnak, randalíroznak, másoknak kárt okoznak, és tettükkel milliós-milliárdos károkat okoznak, megfelelő szigorral sújtson le az igazságszolgáltatás. Az ország vagyonát, mindnyájunkét senki se vehesse el, vagy tehesse tönkre büntetlenül!
Ha tőlem függne, én az életfogytig büntetést szó szerint mérném ki, hogy aki azt "kiérdemelte", soha többé ne élvezhesse a szabad levegőt és a Teremtő éltető napsugarát.

2006.11.11.
Finta Kata