Az elvetett, földbe szorult mag
Miből óriás fa sarjad
Úgy növünk ki mi is
Gyermekkorunk édes,
Zsíros, mosolygós szép világából.

Anyám köröttem táncol,
Forró levest rak elibém
Kis ruháim a széken kiterítvén,
Hogy reggel, ha iskolába megyek
El ne késsek, ha sietek.

Otthon vagyok.
Valami édes könnyű érzés,
Mit semmiféle kísértés,
És vád nem zaboláz,
Olyan vagyok.

Tudom, ez a béke.
Ha leülök a kisszékre,
Fejem tetején simogató kezet érzek,
S mint most e versben,
Nem kérdezek én,
Fölöslegesen érthetetlen,
Kínos kérdéseket.

Boldog vagyok.
A templomban imádkozok,
A téren fogócskázunk,
Öcsémmel álló nap játszunk,
S én nem érzek csak könnyűséget,
S a szép, játékos esti fények
Nyugodt álmot hoznak reám.

Az ég s földi szeánsz
Bennem, a gyermekben teljes,
De jaj, már valami erjed,
Mi a felnőttkort nyerssé teszi,
S mint óriás fák kérgei
Én is megkeménykedek.