HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45589

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Cselényi P.
2017-12-15 09:26:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Finta KataFeltöltés dátuma: 2011-12-16

Jutalomutazás

Visszaemlékezés egy régi utazásra
1970. novembert mutatott a naptár, amikor megepetésemre, közölték, hogy eddigi sikeres munkám jutalmául részt vehetek egy Szovjet¬unió¬beli utazáson, melynek keretében megcsodálhatom Kiev, Leningrád és Moszkva nevezetességeit. Az utazási költségek mellett a költőpénzt is a hivataltól kapom. Kitörő örömmel fogadtam a hírt, megyek világot látni!
Budapestről gyorsvonattal indultunk egy hideg őszi hajna¬lon. Négyen tartottunk együtt, itthonról a hivatali gépkocsival szállítottak Budapestre a pályaudvarig. Rajtam kívül elnök¬helyettesünk felesége: Éva társult hozzánk, tanácsapparátusból a szakszervezeti titkárunk Baba, végül pedig Margó, aki szom¬szédom volt a Lenin lakótelepen, különben a terv-osztályon dolgozik, s talán ő volt egyedüli az egész vonatszerelvényen, aki saját zsebére utazott a vonaton, mivel neki be kellett fizetnie az út költségeit. A többiek jutalomként kaptuk.

Elhelyezkedtünk a hálókocsikban. Úgy osztottuk be a fülkét, hogy Margó és én vállaltuk az emeletet, mert másik két társunknak - az "öregeknek" derék-problémái voltak - emiatt nehézséget okozna a föl- és lemászás a magasból. Estén¬ként sokat meséltünk, nevetgéltünk. Mikor végre elálmosod¬tunk és aludtunk volna, Margó rázendített a horkolásra, amit hajnalig abba sem hagyott!
A vonatban, a közlekedő folyosón egy igazi orosz szamovár állt, onnan kaphattunk teát, gyakran éltünk a lehetőséggel. A vonat személyzete fiatalabb nőkből tevődött össze. Sorra járták a fülkéket, szívesen vásároltak az utasoktól bármit, amit magunkkal hoztunk. Főleg női fehérnemű, harisnya és pipere¬cikk érdekelte őket. Én azonban erre nem számítottam, amit a táskámban hoztam, arra mind szükségem volt az utazás idején, ezért velem nem kötöttek üzletet.

A vonatban étkeztünk. Nekem ízlettek a különleges orosz ételkülönlegességek, csak a kenyérrel nem voltam kibékülve. Ugyanis minden négyszemélyes asztalra helyeztek egy-egy kosárkába fehér, a másikba barna kenyeret. Kolléganőmnek, Babának nagyon ízlett a csokoládébarna kenyér, én éreztem rajta a korpa ízét, ami a háborús időket juttatta eszembe, nem tudtam megenni. Ezért amikor elfogyott a fehér kenyér, pótlást kértem.
Háború alatt sem bírtam megenni a rosszul sült, vagy inkább keletlen-sületlen kenyeret. Különféle magokból: kukoricából, rozsból, árpából, és ki tudja, még miből gyártották a szomorú háborús kenyereket. Abban időnként bogár, sőt, még egér is elő¬fordult; nem a jó sikértartalmú, magyarhonban termett búzából sütötték szakértő kezek. Akkor is sokat nélkülöztem, nem bírtam megenni. Helyette bármi mást elfogyasztottam, ami volt, például főtt krumplit.

Általában éjszaka utaztuk át a hatalmas távolságokat, gyorsvonattal, a nappalokat pedig városnézéssel töltöttük.

Utunk első állomása Kijev, a szép, régi város, melynek haárábn megnéztük a Babij Jar szakadékot, ahol 1941 szeptemberében harmincötezer zsidót lőttek halomra. Mondhatom, rémületes látvány volt, még ilyen időtávlatban is. A városban gyönyörű régi műemlék-épületet tekintettünk meg, sokat még romos állapotban. Egy fény¬képezőgépet vásároltam, amin az utána következő évek során legalább 20 évig sok-sok fölvételt készítettem. Nehézséget jelentett számomra a vásárlás, mert nem tanultam oroszul. Igaz, Éva kivételével a többi útitársam sem értette a nyelvet, az általános iskolában kötlező nyelvként tanulnia kellett oroszul.

Estefelé már sötétedett, amikor a pályaudvarról tovább utaztunk Leningrád felé. Lefüggönyözött kocsikban robogtunk a következő célunkhoz. Kértük Évát, figyelje az állomásokat, ahol elhaladunk, és közölje velünk is, hogy tudjuk, merre járunk. Ő készséggel figyelt a függöny mellett, s mikor meg¬látta a következő állomást, csak annyit mondott: - Igaz, tanul¬tam oroszul, de a szaladó Cirill-betűket nem ismerem. Ezért továbbra is csak ismeretlen tájakat láttunk, ha kinéztünk az ablakon. Ősz lévén, amúgy is borús az idő, mindenütt sötétség fogadott. De amit láttunk, az felülmúlta minden képzeletünket. Itthon is vannak kis, eldugott községek, el¬hagyott tanyák, de ami ott elénk tárult, az egészen más volt. Szegénység, rozoga viskók, kocsitengelyig érő sár mindenütt, sivár, nyomorúságos, elhanyagolt hatalmas térségek... a tajgák.

A szomszéd fülkében kellemes társaság gyűlt össze. Az erdészettől mérnököket, tanult fiatalembereket szállásoltak el, gyakran társalogtunk velük a folyosón, náluk, vagy a mi fülkénkben.
Mindig azzal kezdődött a napom, hogy belebújtam a köpenyembe, vállamra dobtam a törülközőt, magamhoz vettem a tisztálkodási eszközeimet és bejelentettem, hogy megyek fürödni. Ez annyit jelentett, hogy bevonulok egy kicsi, szűken is csak alig négyzetméternyi helyiségbe. Elneveztem fürdőszobának. Ez volt az egyedüli hely, ahol egy icipici víz csordogált. Itt helyezték el a WC kagylót, meg egy magas, keskeny állványon a tenyérnyi kézmosó-szerkezetet.
A vízhez csak úgy lehetett hozzájutni, ha az egyik kezem¬mel nyomva tartottam az e célra készült valamit. El lehet képzelni azt a tisztálkodást: fél kézzel, ahol alig csordogál a víz, közben a csomagomat is magamnál tartva, mert nincs alkalmas hely, ahová letehetném. Minden nap külön élvezetet jelentett számomra ez a különleges mosdási lehetőség. Még szerencse, hogy több szivacsot vittem magammal, így ezeket neveztem ki színük szerint, különböző testrészeim tisztítására, amit aztán a csordogáló víz fölött leöblögettem.
Innen visszavonulva a fülkébe, sietnem kellett az öltöz¬ködéssel, fésülködéssel, különben - ha Éva már elkezdte a piperézkedést - akkor mi belátható időn belül lemondhattunk róla. Gondosan, szinte szálanként rendezgette el dús fekete hajkoronáját.

Leningrád híres régi város. Megcsodáltuk gyönyörű régi épületeit, a palotákat, gazdag múzeumokat és képtárakat. Nem is tudom, hogy maradt meg ilyen szépnek a nagy világégés, a második világháború után, s hogyan tudták megőrizni a háború alatt ezt a töméntelen kincset. Igaz, rengeteg holmit össze¬zabráltak Európa ódon városaiban, többek között a magyar múzeumokból, képtárakból is. Több híres magyar festőtől láttunk kiállítva képeket, amit nyilván ilyen módon kaparin¬tottak meg.

Akadt némi szabadidőnk, amikor mindenki tetszése szerint járkálhatott a városban. Én Margóval kisétáltam a tengerpartra, ahol hajók parkoltak. Hatalmas területen katonák gyakorla¬toztak. Mi nem sokat törődtünk velük, nyugodtan sétálgattunk a kellemes napsütésben. Egyszer egy csinos tiszt kivált a gyakorlatozók közül s felénk tartott. Nem tudtuk, mit akarhat. Udvarias, barátságos arccal beszélt hozzánk, de egy mukkot sem értettük belőle, mert oroszul akart velünk valamit közölni. Az én orosz nyelv¬tudományom már csak annyira terjedt, hogy "Nye ponyemáj pa ruszki" (fonetikusan), ami azt jelentheti, hogy nem értek-, vagy beszélek - oroszul, ezért most is ezt hajtogattam, majd átváltottam németre, de azt meg ő nem értette.
Aztán kézzel-lábbal magyarázva megértettük, hogy ez katonai terület, egyébként láttuk, hogy gyakorlat folyik, és kitaláltuk: nyílván azt magyarázza, hogy civileknek nem szabad itt tartózkodni. Kézzel mutattuk, hogy elnézést kérünk, és visszafordultunk.
Este megnéztük a hidak zárását. Itt csak egyetlen éjszakát töltöttünk.

Utolsó állomásunk, Moszkva következett. Különleges foga¬dásban részesítették szerelvényünk utasait. Ugyanis abban utaztunk mi, a megye "elitje", akik abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy jutalomként jöhettünk ide.
Mikor megállt a hosszú szerelvény, autóbuszok vártak bennünket. Egyébként Kijevben is így történt. Gyorsan be¬pakoltuk bőröndjeinket, utána vissza kellett mennünk, mert köszönteni akarták a különleges utas-szállítmányt, mint előbb említettem, Nógrád megye, köztük "Kismoszkva" - vagyis Salgótarján - kiválóságait! Az idős úr, pardon: elvtárs, egy tábornok, nyilván valamelyik, vagy mindkét világháború veteránja, kitüntetettje, mivel széles melle - válltól lefelé derékig - teleaggatva jelvényekkel-érmékkel. (Vele még a későbbiek folyamán találkozunk!) Mindenképpen jól esett a kedves fogadtatás.
Itt már végre több éjszakán át szállodában, ágyban alhat¬tunk, ami nem mozgott alattunk, mint a gyorsvonat.
Itt úgy kezdődött, hogy megérkezve a szálloda előterébe, elosztották a szobákat. Én Margóval társultam, mivel nemcsak kollégák, de szomszédok is voltunk otthon. Mikor végre meg¬kaptuk a kulcsot, gyorsan elfoglaltuk helyünket és kipakoltunk. Örömmel vettük tudomásul, hogy végre (!) valódi fürdőszo¬bánk van!

Csomagolás után első utam oda vezetett, hogy a fél hete rám rakódott - hogy is mondjam? - koszt, lemossam magam¬ról. Nagy örömmel nyitottam meg a csapot, de - ó jaj! - olyan valami kezdett folyni belőle, amilyen színű, sötétbarna kenyeret kaptunk a vonaton! Nagyon csodálkoztam rajta, mert eddigi életemben ilyen csapból folyó valamivel még nem találkoztam. Nem tehettem mást, csak beleültem, és megfürödtem benne. Arra gondoltam, hogy legalább valamennyi kosztól mégis megszabadít.
Aztán kisült, hogy máshol nincs fürdőszoba, ezért meg¬hívtuk vonatfülke-társainkat egy nagy fürdés-partira! De úgy vettük észre, megsértődtek, amiért nekünk van, s nekik nincs ilyenjük, pedig erről mi igazán nem tehettünk.
Szekrény is volt a szobában, ezért igyekeztünk rendbe tenni ruhatárunkat, kivasaltuk, majd egyenként fogasokra aggattuk a darabokat. Mivel már igazi, szállodai étteremben szolgálják föl az étkezéseket, rendesen öltözve kell megjelennünk az étteremben.

Moszkvában sok közös és egyedi programban volt részünk, de kimehettünk cirkálni magunkban is a városba. Ismer¬kedtünk a Metróval, többször utaztunk benne Moszkva központjába. Egy alkalommal úgy eltévedtünk Margóval, hogy alig tudtunk visszatalálni. Nehézen igazodtunk el, mivel nem ismertük a Cirill-betűket.
Minden napunk közös programmal kezdődött. Sok tapasz¬talatot szereztünk, szép élménnyekkel gazdagodtunk. Annak ellenére, hogy óriási a szegénység az oroszok földjén, mégis, csodálatos múzeumokat, képtárat, templomot láttunk ebben a városban is.

El ne feledkezzem a Vörös-téri látogatást, amire egy esős délelőtt került sor. Hatalmas tömeg várakozott Lenin mauzóleuma előtt, rendezett sorokban állva. Ott futottam össze későbbi szomszédommal, Cs. Palival, egy fiatal¬ember¬rel. Papáját régebbről ismertem, de őt, eddig csak hallomásból. Az esőben egy ernyő alatt, élményeinket kicserélve töltöttük a várakozás hosszú perceit. Bent a mauzóleumban szigorú őrizet mellett kellett haladni, csendben, szó nélkül mentünk egymás után liba¬sorban. Nekem idegennek, lárvaszerűnek tűnt Lenin arca. Annyira ki volt világítva, mintegy glóriával vette körül a fény - valószínű, nem véletlenül! Eszembe jutott, vajon miért nem hagyják már békében nyugodni?

Ezt követően a KREML területére mentünk, ott töltöttük a nap további részét; a cárok rezidenciáját, a csodás görög¬keleti hagymakupolás koronázó templomot, a nagy megcsor¬bult harangot néztük meg, ahol fényképet is készítettünk.
Utolsó nap autóbusszal kivittek bennünket Katalin cárnő vidéki nyári palotájába, ami ugyancsak zsúfolásig telve van mindenféle műkinccsel. Nekem egy szép, kék mintákkal díszített finom porcelán étkészlet tetszett legjobban, mondtam is, hogy elfogadnám ajándékba.
A múzeum előtt várakozva, Margóval fölfedeztünk valamit, illetőleg valakit. Előttünk hosszú sor állt, köztük két jólöltözött úr, akik szintén bennünket figyeltek. Nekem feltűnt, hogy az egyik nagyon hasonlít dr. E Gy-re, az én kedves szegedi gavalléromra. Mivel Margó otthon egyszer beugrott hozzám, mikor nálam volt, egyetértett azzal, hogy valóban nagy a hasonlóság köztük. Később bemutatkoztak, kisült, hogy egyikük katonatiszt, Salgótarjánban szolgál, ide azonban civil ruhában jött. Említettem neki, hogy egy ismerősünkre nagyon hasonlít. Utána több alkalommal találkoztunk vele, sőt, később egyik hivatalos útja alkalmával Balassagyarmaton is fölkere¬sett bennünket az irodában.

Külön élményben is volt részünk. Egy nap Margóval elindultunk szőrmét vásárolni, mert megtudtuk, hogy az egyik üzlet szállítmányt kap. Beálltunk a sorba, smi túl hosszú¬nak bizonyult, ezért igyekeztünk egy kicsit előbbre tolakodni, csak úgy, mintha nézegetnénk. Aztán hirtelen fölénk tornyosul egy hatalmas ruszki, megfogja Margót és csoda "udvarias" gesztussal egyszerűen kipenderíti a sorból. Eszembe jutott a front alatti mondásuk: szinte méterben mutatták, milyen hatalmas a ruszki kultúúúra! - Sokáig mondta még a szövegét, amiből nem sokat értettünk, de engem nem is érdekelt, nem akartam vásárolni, csak nézni szerettem volna a szép szőrméket.

Többször megfordultunk a két nagyáruházban: a Gum-ban, és a Cum-ban. Csak azért látogattunk oda, mert minden található anyag-tárgy ott volt fölhalmozva óriási összevisszaságban, s apró¬sá¬got, emléket akartunk vásárolni az otthoniaknak. Úgy is mondanám, hogy lezseren rendezték be az áruházat, általában az üzleteiket. Mindenhol minden, de nem rendben, hanem kupacokban. Egy ablakmélyedésben például a földön, kalapokat láttunk csak úgy, egymásra dobálva, mellettük forrasztópáka, női cipő, zománcozott edény, fél pár fekete férfi félcipő, esernyő, gyertyatartó és melltartó! Meg¬állva elcsodálkoztam rajta, mi lenne, ha valaki a cipőt párban szeretné megvásárolni... megtalálnák a zűr-zavarban?
Az utcákat járva, talán egyetlen olyan üzletet találttunk, amely hasonlít a hazaiakhoz, ahol ugyanaz látszott a kirakat¬ban, amit rendesen, kulturáltan elhelyezve bent az üzletben árultak. Ilyennel máshol sehol nem is találkoztunk.

Szállodánk földszintjén, a hátsó bejáratnál cukrászdát fedeztünk föl. Nem kell azt képzelni, hogy főváros lévén, össze lehetetne hasonlítani egy budapesti vagy egyszerű városi cukrászdával. Ez egy kicsi helyiség, mint otthon vidéki kis faluban egy régimódi konyha. Mindegy, nekünk tetszett, többször megfordultunk ott, feketekávét szerettünk volna inni. Igazi finomat, amilyet otthon ihatunk. Egész utunk alatt nem sikerült fölfedezni valahol egy finom feketekávét. De az, amit ott elénk tettek! Nagy bögrékben jó híg levet kaptunk, még jó, hogy előre figyelmeztettek, és vittünk magunkkal gyorsfőzőt és Nescafét.
Egyik este hivatalosak voltunk a moszkvai ún. Magyar házba, ahol zene szólt, és akinek tetszett, táncolhatott.

Megnéztük a Kongresszusi palotát is. Hatalmas épület, a teremben, körben emelkedő ülésekkel, mindegyik előtt pici ki¬húz¬ható asztalkával. Itt ülésezik a szovjet Duma. Kipróbáltuk a honatyák ülő¬helyét. Mivel az épületet színházteremnek is használják, s tudtuk, hogy terv szerint megnézünk majd egy darabot, ezért Margóval "kicsíptük" magunkat az alkalomra; este elegáns estélyi öltözék¬ben léptünk be a terembe. Annak örültem, hogy a kis bőrön¬dömben alkalmi ruhát is csomagoltam; egyébként, sokan nem gondoltak rá, hogy ilyen helyen is megfordulunk.

Eljött az utolsó nap, a búcsúest, amit szépen megrendeztek. Egy hatalmas teremben úgy helyezték el az asztalokat, hogy lehetőleg mindnyájan szembefordulva láthassuk vendég¬látóinkat, akik egy hosszú asztalnál, velünk szemben foglaltak helyet. Én jó helyen ültem, fFölismertem az idős urat, aki érkezésünk alkalmával a vasútállomáson fogadott bennünket, most is majdnem tetőtől-talpig érmékkel és kitüntetéssekkel teletűzdelve. Egy fiatal tolmács foglalatoskodott körülötte. Szépen, tisztán beszélt magyarul, ezért arra gondoltam, hogy magyar egyetemista lehet, aki Moszkvában tanul. Odamentem hozzá és megkérdeztem:
- Mondja, ön magyar diák? Azért kérdem, mivel szép irodalmi nyelven beszéli a nyelvünket. Mire ő kihúzta magát és büszkén válaszolta: - "Én szovjet állampolgár vagyok!"
Az idős úr nemsokára fölállt, néhány barátságos mondat után fölemelte poharát, azzal köszöntötte a vendégeket. Min¬den teríték mellé vodkát töltöttek egy pici pálinkás¬pohárba. Mindnyájan megragadtuk, s szájunkhoz emelve kortyoltunk belőle. Azt hittem, hogy menten kigyullad tőle a torkom, olyan erős volt.
A finom vacsora után az eddig halk zeneszó átváltott tánczenére. Elsőnek egy Strauss-keringőt játszottak.
Mivel éppen az idős katonával szemben ültem, a keringő dallamait hallgatva, amikor felénk nézett, feléje emeltem a poharamat. Erre fölállt, előttem meghajolva táncra kért. Nagyon jól vezetett, s tánc után helyemre kísérve, búcsúzóul kezet csókolt. Nagy tapsot kaptam a társaságtól.

Másnap reggel élményekkel gazdagodva, fáradtan, de jó¬kedvűen indultunk hazafelé. A vonaton játékos vetélkedőt szerveztek, azzal a címmel: ki tud többet Szovjetunióról? A mi fülkénk szövetkezett az erdészfiúkkal. Azt hittük, hogy nehéz kérdéseket kapunk, de olyan jól sikerült, hogy elsők lettünk és mindnyájan egy csomó ajándékkal tértünk haza.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2011-12-22 21:19:03

válasz Rozán Eszter (2011-12-21 08:39:15) üzenetére
Kedves Eszti!

Köszönöm, hogy meglátogattál és örülök, hogy tetszett a beszámolóm.

Szeretettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2011-12-22 21:17:10

válasz T. Pandur Judit (2011-12-22 19:20:07) üzenetére
Kedes Judit!

Ez most már valóban beillenék időutazásnak... Elég régen volt. S bármilyen "nehéz" rendszerben is történt, de az élmények, amit ott láttunk, átéltünk, örökre maradandó bennünk. Köszönöm, hogy nálam jártál.

Szeretettel: Kata
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4498
Időpont: 2011-12-22 19:20:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy elvittél magaddal a jutalomutazásra. Olyan részletesen írtad meg, hogy olyan volt olvasni, mintha én is ott lettem volna. :)
A jutalomutazásról szóló beszámolód időutazás is lett az eltelt évek miatt - így még érdekesebb volt a számomra!

Judit
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7445
Időpont: 2011-12-21 08:39:15

Kedves Kata!

Nagyon jó, élményszerű beszámoló. Örömmel olvastam.

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2011-12-18 00:32:07

válasz Bödön (2011-12-17 19:40:33) üzenetére

Köszönöm a helyrigazítást. Igazad van. Más kifejeszést kellett volna használnom, a hosszan elterülő lakatlan - erdős vidékekről, amelyek mellet az éj sötétje alatt futott a gyorsvonatunk.
Örülök, hogy meglátogattál.
Üdvözöllek: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2011-12-18 00:27:54

válasz Selanne (2011-12-17 10:57:11) üzenetére

Köszönöm, Marietta, hogy itt jártál és elolvastad az anyagom, sőt, még értékelted is.
Régebbi írásom, csak most került rá sor, Bödön egyik anyagát olvasva jutott eszemb, s föltettem.

Szeretette: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2011-12-18 00:25:54

válasz Istefan (2011-12-17 00:54:05) üzenetére
Kedves István!
Csak megnyutatásképpen megemlítem, hogy ilyen részletességgel - most - én se tudtam volna leírni, de én akkortájt írtam le. Ugyanis én mániásan összegyűjtök mindenféle adatot, elrak a képeslapokat, stb. s amikor kell, előszedem. Ezzel is úgy volt, lejegyeztem a főbb tudnivalókat, s később leírtam. S most vettem észre, hogy még nincs föltéve ide.
Köszönöm a kedves szavaidat.
Üdvözlettel: Kata
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2011-12-17 19:40:33

Kedves Kata! Nagyon tetszett ez az élő, eleven úti-beszámoló, élvezet volt olvasni. Vannak benne hibák, gondolom, Te is látod! Egy megjegyzés: az Urálon innen nem beszélhetünk tajgáról, a tajga és a tundra övezet az Urálon túl, Szibéria északi részén terül el. Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8287
Időpont: 2011-12-17 10:57:11

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Örömmel olvastam írásodat Kata!

Szeretettel:Marietta
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1612
Időpont: 2011-12-17 00:54:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kata! Igazán remekül emlékszel egy kirándulásra, bizonyára azért, mert jutalom volt. Én bizony még közelebbi kirándulásoknak is elfelejtem az apró részleteit, talán ha én is jutalomból utazhattam volna valaha, jobban emlékeznék. A fürdőszobás esetből egy jó öreg mondás jutott eszembe, miszerint bármilyen zavaros a víz, azért mindig tisztára mos. Szeretettel: István

Legutóbb történt

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) mittudomén című alkotáshoz

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) Küszöb című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szereplők című alkotáshoz

Cselényi P. alkotást töltött fel Az első ember eltöpreng címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Mindhiába című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Útban, Sirok felé címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bunyó címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Bolond világ (Rögtönzések) című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Ímé az Úr elközelge című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Ez van karácsonykor címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)