HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48551

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: ArtúrFeltöltés dátuma: 2012-01-08

Ökör tanár úr

( Csobai István - Artur és Wendler Zoltán - Artúr )

Egy barátomat vártam a kórházban, hogy hazakísérjem, de egyelőre még csak a papírok kitöltésével foglalkozott az adminisztrációs személyzet. A folyosón, ahol álltam, szemben velem a "Műtő" felírat volt olvasható a falon. Közvetlenül az ajtó fölött. Előtte egy töpörödött öregember feküdt a tolható ágyon. Csak a feje és a vállai látszottak ki a lepedő alól. Néztem az arcát, amely egészen szürke volt a folyosó világításában is. Szemei fénytelenül bámulták a mennyezetet. Csak hangos lélegzete jelezte, életben van. Úgy rémlett, ismerem valahonnan. Kutatva tekintettem végig a vonásain, majd hirtelen beugrott egy név. "Ökör tanár úr!"


Mikor hallottam utoljára ezt a gúnynevet? Annak már legalább negyven éve. Ökör tanár úr a röplabda szerelmese volt. Minden gondolata, minden mozdulata körülötte forgott. Úgy gondolom, annak idején ilyen módon akart kitörni az egyszerű testnevelő tanár szerepéből. Jó területnek tartotta. Jóval kisebb volt a konkurencia mint például a fociban.


Akkoriban két torna óránk volt egymás után. A második órán én rendszeresen fent ültem a bordásfal tetején. Néhány alkalommal kipróbálta a tudásomat az általa szeretett és nagyra tartott sportágban. Ugyan mennyit fejlődhettem? Amennyit bordásfalon csimpaszkodva, izzadt hátamat a hideg betonnak támasztva fejlődni lehet.
Csak a reflexeim fejlődtek. Kapkodtam a fejemet a felém süvítő labdák elöl, mert a kezemmel nem tudtam védekezni, hiszen kapaszkodnom is kellett. Ha nem tudtam időben elkapni a fejem, a labdától kapott csattanós pofon volt a jutalmam. Én négy évig az arcommal röplabdáztam. Néha leülhettem a fal alatt végig rakott tornapadok egyikére. Megváltás volt az nekem a bordásfal után.

A tanár úr egész órán biztatta a többieket.
- Hogyan áll a háló mögött? Ökör! Alap állás! Kezeket kosártartásba! Ökör! Széjjelebb a kéz! Térdek roggyantabban! Ökör!

Körülbelül ezeket a mondatokat használta. Évente talán egyszer intett, hogy álljak be a csapatba. Játékom az első rontott labdáig tartott. Olyankor ordított egyet. "Ökör!" Mehettem vissza a bordásfalra. Ha legalább az öltözőbe beengedett volna, például olvasni, ott meleg volt. Ebben hiába reménykedtem. Sosem fordult elő.

Ökör tanár úrnál a tanulók igazolt versenyzők voltak. Kivétel nélkül mindenki, aki az osztályunkba járt. Vasárnaponként kötelező volt elmenni a csapat mérkőzéseire, mint tartalék. Ez volt a hivatalos formája. Én valójában ott is a bordásfalat koptattam. Egyetlen egyszer állított be a többiek közé egy nyitó ütés fogadásához. A srác, aki a nyitójátékos helyére állt, játszott az első osztályú csapatban. Hála a kifejlett reflexeimnek, el tudtam ugrani a labda elől.
Ökör tanár úr csak később a folyosón mondta, "Ökör!"
Sajnos, ez a tartalékos tagság egyben azt is jelentette, más sportegyesülethez nem lehetett leigazolni. Ökör tanár úr átvállalta a döntést mindenki helyett. Nála rend volt. Aki csak élt és mozgott az iskolában, az röplabdás volt és kész.

Szerettem volna atletizálni, helyesebben futni valamilyen egyesületben, de nem mertem jelentkezni sehol. Egyszer mégis összegyűjtöttem a bátorságomat. Elmentem egy olyan sportklubhoz, amelyiket hallomásból ismertem. Elpanaszoltam az edzőnek, hogy engem az iskola kötelezően leigazolt röplabdásnak. Bólintott és elmondta életem egyik legszebb mondatát, amit valaha is hallottam. "Fiam! Én azt nagy ívben lesz.rom."

Kaptam egy agyonhasznált sportruhát, egy szöges cipőt, és egy tanácsot. "Ha ilyen sebességgel futsz, elpusztulsz mire a táv feléhez érsz." Mondta ezt nekem az edző azért, mert akiket megelőztem az edzésen, azok tagjai a magyar válogatottnak. Igaza volt, de boldogan feküdtem a pálya melletti füvön, és majd kiköptem a tüdőmet.

Azután idővel sikerült megzabolázni a bennem feszülő akaratot és összhangba hozni a lehetőségekkel. Ettől kezdve nem érdekelt a bordásfal. Elvesztette a jelentőségét. Tudtam, délután megint edzeni megyek olyan emberek közé, akik nem ordítanak. Mindig érezhetem a támogatásukat. Szóval, ott vannak velem.

A futás nagyon magányos sport. Ott vagyok az utolsó kanyarban, nem bírom tovább. Összerogynak a lábaim. Elfogy az oxigén a tüdőmből. Hiánya az agyamban is tombol. Már nem látok mást, csak az előttem futó hátát, és majdnem ráesek. Akkor a partvonal mellett megjelenik egy arc, a szája mozog, és meghallom, amit kiabál felém. "Gyerünk fiam!" Ettől valami angyalszárny felemel. Könnyű leszek, felpörgök, ahogy tanultam, és eltűnik előlem a hát, és áttépem életem első célszalagját!
Fekete foltok táncoltak a szemem előtt. Kényszeríttetem magam, hogy ne ziháljak, mert akkor a tüdőm nem tudja feldolgozni azt a kevés oxigént sem, ami bejut. A térdemre támaszkodtam, amikor valaki rám terítette a zászlót. A Cséki volt az, a magyar ifi válogatott tagja.
- Ezt még visszakapod! - mondta - Te sunyi nyúl! - és mosolygott.
Felegyenesedtem. Több ezren tapsoltak a lelátón. Eddig nem hallottam a tapsot, mivel azt sem tudtam, hol vagyok.
"De hogyan lehetséges ez? Hogyan győzhettem?" Amikor kijöttünk az öltözőből, rögtön felálltunk a rajthoz. A mester mondta , hogy nagy verseny lesz ez. Háromezer méteres futás, hát arra készültem. Azt nem mondta, mekkora távolság is az, vagy hány kör lesz. Valaki meglökött és elkezdtem futni. A lábam vitt, mert agyilag nem fogtam fel, mi van. Másnap a szertáros egy teljesen új sportruhát adott nekem. A cipőmet is le akarta cserélni, de azt nem adtam oda. Tökéletesen megfelelt nekem az a cipő, amiben legyőztem a Csékit.

Az öltözőben és a folyosón is mindenki köszönt nekem. A nevemet nem tudták, de attól kezdve sunyi nyúlnak szólítottak. Később rövidebben már csak nyúlnak. Családtag lettem. Amikor az edzésre jártam, haza mentem. Az edző csendesen, szeretettel beszélt velünk. Aki akarta, megfogadta a tanácsait. Én megfogadtam. Kiabálni csak izgalmában kiabált a versenyek alatt, de sohasem azt, hogy ökör, vagy ehhez hasonlót. Mindig csak annyit, "Most menjél, fiam!"

A mezei futóversenyre az iskolánk is benevezett. Pechemre bekerültem a csapatba. A lóversenypályán került sor a rendezvényre. Ötezer méter volt a versenytáv. Ökör tanár úr elkísért bennünket. Otthoni tréningruhámban mentem el, és próbáltam láthatatlanná válni a tömegben. Nem sikerült. A Cséki a K. Naggyal éppen váltogatót futottak egy öt fős csoportban. Melegítettek a versenyre. A mester nem jött el, ezért a Csékit bízta meg, hogy vigyázzon a csapatra, meg ne sérüljön senki. A mezei futóversenyre mindig sokan jelentkeznek. Verseny közben is nagy a lökdösődés. Ha a földre kerül az ember, sokan átgázolnak rajta. A pálya pedig csupa gödör, ahogy a lovak felvágták a talajt a patáikkal. A Cséki már túl volt a gimnasztikán, amikor intett felém, de én úgy tettem, mintha nem vettem volna észre. Csak reméltem, hogy megúszom, de odajött hozzám.
- Gyerünk nyúl! Ne lazsálj! Melegíts be! - veregette a hátamat.

A nemzeti színű mez volt rajta a címerrel együtt. Ökör tanár úr ekkor vett észre. Tátott szájjal figyelt bennünket. Kihasználtam az alkalmat és leléptem. Elvegyültem a tolongó versenyzők között.
- Uraim! - hallottam Cséki hangját - Ez nekünk nem egy fontos verseny, de megjelentünk. Képviseljük az egyesületet. Aki rossz helyre lép, és meghúzódik a bokaszalagja, vagy bármi éri, azonnal kiáll a versenyből. Nem áldozzuk fel magunkat. Világos? Akkor indultok, amikor én. Nem előbb, és igyekszünk együtt maradni. Gyertek arra, amerre én futok. Győzzön a jobbik!

Ellőtték a mezőnyt a startpisztollyal. Figyeltem a Csékit. Csak állt egy helyben mozdulatlanul és a távolba nézett. A hatalmas tömeg, mint egy lomha állat össze vissza kígyózva hullámzott, ahogy nekilódult a távnak. Egy srác, nem messze tőlem, nekirohant egy faoszlopnak, mert nem látta az előtte futóktól. Mikor a mezőny úgy kétszáz méterre volt a rajtvonaltól, a Cséki kényelmes tempóban elindította a csapatát. Beálltam én is közéjük. Beszélgettünk, ahogy a téli alapozó edzéseken szoktunk. Nekünk a futás az életformánk volt. Akár reggelizni is tudtunk volna közben.

Cséki a legkülső ívre vezetett minket. A többi versenyző a korlátokhoz közel futott, hogy lerövidítse a távot. Igen ám, de ott szoktak futni a lovak is. Csak taposták a sarat, koptatták az erejüket. Ráadásul azon a területen volt a legtöbb apró,gonosz gödör. A bokaizmok ellensége.
Öt kilométer nagy távolság. Jól kell beosztani hozzá az erőt. Nem az első kilométert kell megnyerni, hanem az utolsó pár száz métert. A célszalag a végén van. Mi a friss füvön futottunk, még mindig kényelmes, tűrhető tempóban. Már az első kilométer után a mezőny fele valahol elszórtan ült, vagy feküdt a partvonal mellett. Az eleje olyan iramot diktált, mint amilyennel a rövid távosok futnak. Nem is tudták tartani ezt a sebességet. Kezdtük befogni a még futó versenyzőket. Akik mellett elhaladtunk, szinte egy helyben toporogtak csak. Elkészültek az erejükkel, pedig még a fele hátra volt a távnak. Az élboly úgy kétszáz méterre tömörült előttünk. Kicsit erősítettem a tempómon. A Cséki rám szólt.
- Figyelj a lábad elé! Bárhol lehet egy gödör. Ha nem veszed időben észre, kitöröd a nyakadat.
Visszaálltam közéjük. Mire megtettük a táv kétharmadát, a futókból körülbelül százan maradtak versenyben. Ekkor a Cséki fokozta az iramot.
- Uraim! Innen éles a verseny! - rikkantotta vidáman és nekilódult.

Tudtunk mindent. Maradtunk kint a pálya szélén. Élvezettel néztem a Csékit. Gyönyörű stílusban futott. Az utolsó pár száz méteren befogtuk az élbolyt. Ekkor a partvonal szélén megláttam Ökör tanár úr arcát. "Fusson ökör!" Ordította, miközben a kezével integetve mutatta, hol van az élboly eleje.
Lassítottam. Hagytam elmenni mellettem a mezőnyt. Levezettem a feszültséget és lazítottam az izmaimat. Egy kis gimnasztikával ütöttem el az időt. Közben utolért a Molnár Rebi. Meghúzódott egy izom a lábában. Lefeküdt a fűbe, mert begörcsölt, én pedig mellé térdelve kihúztam a görcsöt a vádlijából. Mindketten felálltunk a földről.
- Bekocogjunk? - kérdezte rám nézve.
- Kell neked egy mezei futásról a "kétszázadik lett" oklevél a falra? - kérdeztem vissza.
Intett, hogy nem. Kényelmesen elindultunk az öltöző felé.

Másnap az iskolában tornaórán Ökör tanár úr félórás előadást tartott a többieknek, amelyben taglalta az érdemeimet. Nem sokat talált. Főleg az engedély nélküli sporttagságom bántotta, és az, hogy miért nem szereztem dobogós helyet az iskolának. Ha lett volna bukás az ő tárgyában, biztosan számíthattam volna rá. Szerencsére, apámat éppen az nem érdekelte, hányas vagyok tornából. Ülhettem továbbra is a bordásfal tetején büntetésből. Nem változott semmi.

Az év zárása az iskolában mindig egy nyílt nappal egybekötve történt, ahol sportrendezvény is volt. Ennek koronája az iskolai futás. Kétszer kellett körbefutni a környező utcákon a kijelölt pályát. Összesen két kilométer. Ezt a versenyt minden évben a Gőzgép nyerte meg. Ökör tanár úr kiemelt lieblinge. A Gőzgép kicsi kora óta kenuzott. Fel volt mentve a röplabda és a mezei futás alól, így a kenuzás aszimmetrikus lénnyé tette. Evezőlapát oldali keze hosszabb, teste csupa szálkás izom. Jellegzetes paripafejét egy sörénnyel hangsúlyozta ki. Ráadásul nyihogva nevetett durva viccein. Egyszer fogott egy darazsat és bedobta a nyakamba, majd rávert a darázsra. Az persze, megcsípett. Jót röhögött ezen. Nem kedveltem.

Az év végén, ha Ökör tanár úr engem is kijelölt, versenyt futhattam vele. A távon egy rövidebb emelkedő is állt, és egy hosszabb, lejtősebb szakasz. A Gőzgép nem tudott futni, de iszonyatosan erős volt. A kézmozgása ütemében vette a levegőt, főleg hegynek felfelé, ezért dohogott, mint a vonat, vagy a kazán. Ment, mint a vihar, az elnyűhetetlen, barom természetével. Izmai hullámzottak a feszes trikó alatt. Rémesen elégedett volt féloldalasra nyomorított testével. Mint említettem, mindig ő nyerte meg a futóversenyt. A nyers erő diadalmaskodott a többiek felett. A rövid, erős emelkedőn a versenytársak többségét lerázta.

Elérkezett a verseny napja. Több már nem lesz nekem ebben az iskolában. Holnaptól érettségi szünet. Ökör tanár úr nem jelölt ki a versenyre a futók közé. Nem érdekelt, mit fog mondani, felvettem a sportköri mezemet, odaálltam és jelentkeztem. A Gőzgép nyihogva röhögött, mikor mellé álltam.
Elindultunk a rajtjelre. Én már két hete esténként végig futottam titokban a távot. Az iskola egy dombon volt, ezért a nézők háromnegyed részben láthatták, mi történik a verseny közben. A Gőzgép kilőtt, nekivágva a kaptatónak. Nem érdekelt, hogy lemaradok. A saját tempómban futottam. Legalább ötven méter előnyt szerzett az elején. Eddig mindig itt rontottam el. Hagytam, hogy ö ossza be az erőmet. Neki abból volt bőven.

Figyeltem a légzésemet, ami alig változott. A testem jól érezte magát. Tavaly itt már fuldokoltam. Elhagytuk a kaptatót. Az enyhe lejtőn csodálatosan kijött a közöttünk lévő technikai különbség. Külső lábélen könnyedén pörgettem a tempót. Szinte rápihentem a második kaptatóra. Amikor elkezdtünk felfelé futni, utolértem. Hiába volt erős, ő csak egyfajta tempóban tudott futni. A többieket már alig lehetett látni mögöttünk. Ötven vagy száz méterrel voltak leszakadva tőlünk. Úgy futottam, hogy a Gőzgép érezze a hátán a leheletemet. Néha szándékosan fújtam is egyet. Többször hátranézett. Ilyenkor kiesett a ritmusból. Rémület ült a szemében, és tudtam, több ez neki, mint egy egyszerű futóverseny. Kezdte elhinni, hogy ő is veszíthet.

A mester mondta mindig "A verseny fejben dől el." Az utolsó emelkedőre fordultunk rá. Most már nem szakadtam le, hanem futottam vele. Hallottam, ahogy gyorsul a légzése. Párszor bele is horkantott, mint egy ló.
Ekkor a lejtős rész következett. Szélesen kihúzódtam mellőle, nehogy meg tudjon lökni, és felpörgettem a futóműveimet. Könnyed, jó érzés áradt el bennem. Imádtam futni. A Gőzgép eltűnt mellőlem. Még a lihegését sem hallottam. Amikor befutottam a célba, bosszantott, hogy éreztem, maradt még bennem szufla. Nem futottam ki magam teljesen, márpedig azt kell a versenyen. Hátranéztem és láttam, nagyon megvertem a távon. Több mint száz méterrel maradt le tőlem. A mezőny is majdnem befogta, annyira kikészült az ereje.
Ökör tanár úr támogatta, miután beesett a célba. Közben halkan, szelíden korholta. Nem halottam, mit mondott neki, de el tudtam képzelni. Az érmet Ökör tanár úr adta át nekem. Nem akasztotta a nyakamba, csak szó nélkül a kezembe nyomta. Többé nem találkoztunk, hiszen a testnevelés nem érettségi tantárgy. Néhány év múlva abbahagytam a futást. Nem voltam valódi tehetség. Néhány ritka alkalmat kivéve középszerű eredményeket értem el.


A folyosón megjelent egy betegszállító fiú. Megfogta az ágy szélét és ügyesen elhúzta a faltól. Az ágy kerekei nyikkantak egyet. Beigazította a láb felőli végét az ajtó irányába és várta, hogy belülről kinyissák a műtő ajtaját.
Nem vettem észre, hogy gondolataimba merülve egészen idáig az öreg arcát néztem. A szürke arcú ember viszont igen. Szúrósan nézett vissza rám.
- Ismerem magát? - kérdezte indulatosan.
- Azt hiszem, ön volt a torna tanárom. - válaszoltam kissé megilletődve.
Közben nyílt a műtő ajtaja. A betegszállító fiú elkezdte betolni a beteget az ajtón. A szürke arcú ember a szemembe nézett.
- Testnevelő! Ökör! - mondta miközben eltűnt az ággyal együtt a műtő ajtaja mögött.

Az Internet áldása, hogy megismerhettem becenévrokonomat. A lelki rokonság bizonyítéka pedig ez a közös novella.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12541
Időpont: 2015-07-22 23:00:28

Kedves Artúr!
Bármilyen hosszúra nyúlt is a novella, élvezettel olvastam végig a diákkori élményeidet. Érdekes volt.
Mindenütt voltak és talán még ma is vannak mindenhol olyan tanárok, akiket a diákok szívből tudják utálni. Persze, ennek az ellenkezője is igaz.
Diákkoromban és is futottam, meg magas- és távugró is voltam. Nem ment minden könnyen, de kitartó voltam, s amit lehetett, megtanultam. Legjobban szerettem a mászórudat, ott mindig elsőként értem fel a tetejére, és sajnálkozva néztem, akik hiába gyakorolták. Szép a diákélet, még akkor is, ha vannak voltak és vannak talán ma is ökör, utálatos tanárok is!
Szeretettel olvastam: Kata
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2013-06-09 19:32:48

válasz Valerie (2013-06-07 22:49:48) üzenetére
Szia!
Érdekes gondolatod ez Szacsvayval. Nagyon kedvelem őt, mint színészt. Egy időben rengeteg olyan könyvet olvastam, amelyek színészeinkről szóltak. Mint embert, sokukat nem ismerem, személyesen is csak néhányukat, de így azért jóval közelebb kerültek hozzám, mint a képernyő távolsága.
Szerintem, elég magvas gondolatot jegyeztél le ide nekem, hozzászólás gyanánt.
" .. és az arcán a fanyar humor és a dráma éppoly jól látható, mint bármely érzelem."
A színészet lényege ez. Nem a harsány szavak, szólamok teszik jóvá az előadást, hanem az általad megfogalmazott dologtól lesz kitűnő, s lesz a színész is feledhetetlen.
Megtisztelő, hogy az írást, amit olvastál összefüggésbe hoztad a színészettel.
Köszönöm szépen! Alkotótársam nevében is!
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-18
Összes értékelés:
171
Időpont: 2013-06-07 22:49:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Artúr!

Az jutott eszembe, miközben olvastam az alkotásod, hányszor szenvedünk el az élettől pofonokat, hátra kényszerített kézzel, mi arra ösztökél, lépjünk, döntsünk. Az írásodból ezt az átvitt értelmet hámozgattam, lehet, helytelenül. Szerencsés, ha úgy kapjuk össze magunkat, hogy a kitartásunkat erősítjük, nem pedig a pofon helyét simogatjuk.
Csuda tudja, de folyton Szacsvay László színművész jut eszembe a stílusodról, a hangja, ahogyan ezt előadja, és az arcán a fanyar humor és a dráma éppoly jól látható, mint bármely érzelem.
Majd ha úgy tudok írni, ahogy szeretnék, bizonyára okosabb, magvasabb gondolatokkal rukkolhatok elő az írásaidnál, addig is, tanulok.

Valerie
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-12-15 14:05:39

Írtunk, és írni is fogunk. Ameddig nem veszünk össze mi ketten. Ennek elég kicsi a valószínűsége.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-02-12 15:16:19

válasz Misiniszta (2012-02-12 09:43:27) üzenetére
A hozzászólásodról nekem pedig egy arany igazság jutott az eszembe.
"Aki tudja, csinálja. Aki nem tudja, az tanítja."
Köszönöm szépen!
Alkotó
Misiniszta
Regisztrált:
2012-02-09
Összes értékelés:
21
Időpont: 2012-02-12 09:43:27

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Jól szórakoztam! :) A fizika tanárom jutott eszembe, aki nagyon jól tanította a tárgyat - a mai napig mindenre emlékszem, olyan jól és látványosan adott elő -, ám a felelés maga volt a színtiszta horror! Az már dicséretnek számított, ha csak "nyomorék szellemi toprongy" volt a minősítése. :)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-19 17:40:13

válasz ruca (2012-01-19 14:34:56) üzenetére
Szerzőtársam nevében is nagyon köszönöm a hozzászólásodat, az olvasást, és a pöttyöket! Örülök neki, ha sikerült régi emlékeket a felszínre hozni ezzel a prózával.
Alkotó
Regisztrált:
2010-06-30
Összes értékelés:
783
Időpont: 2012-01-19 14:34:56

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nemrégen volt egy érettségi találkozónk, ahol valamiért ott volt a torna tanárunk is.Két bottal mackósan igyekezett fel az első emeleti éttermi részbe-de azért "lemerevedtünk és ezt észre véve viccesen odakiáltott: nem vagytok már ti sem messze, csak nektek HÁROM bot kell majd! Ilyen ez, ezer emléket ébresztesz az emberben, ezért is vagy remek író!
ruca
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-17 10:13:31

válasz Gunoda (2012-01-16 20:53:31) üzenetére
Miért kellene pirulnod? Én is csak űzni szeretem a sportok némelyikét. Nézni már nagyon nem. A focit sem, pedig az a szívem csücske. Ha nem vehetek részt valamiben, nem is érdekel. Mellesleg, nem csodálom, hogy nem szereted a sportot, ha egyszer "olyan" tesi tanárod volt.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-17 10:11:17

Mi köszönjük neked a figyelmedet!
Ha ilyen hatást gyakorolt rád az írás, amit itt írsz, akkor annak külön örülünk. Azért az újrakezdéssel óvatosan. Könnyen teljesíthető edzéssel kezdd, akkor van mit fokozni és a szervezeted is szépen rááll a dologra.
:)
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
706
Időpont: 2012-01-16 20:53:31

Pirulva vallom be, hogy nem szeretem a sportot, még nézni sem. Futni különösen utálok. Ez a novella mégis tetszett. Tipikus figura a saját sportágára rápörgött, durva és pikkelős tesitanár: ilyenhez nekem is volt "szerencsém".
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-13 18:38:15

válasz Krómer Ágnes (2012-01-12 20:39:57) üzenetére
Nem csodálkozom, hogy ez a szó vonzott ide. Nem mindenki tér vissza annak az ajtónak a túloldaláról, ezért az is fontos, hogyan viselkedik az ember, mielőtt azon az ajtón belép. Kicsit olyan érzés lehet, mint mikor az ember belép arra a helyre, ahol számot kell adnia addigi tetteiről.
Engem kétszer műtöttek már, de egyik sem életbevágó beavatkozás volt. Viszont az érzés, a hangulat, a szorongás ... előtte. Mindez csak azért, mert ott voltál az ajtó előtt.
Alkotótársam nevében is köszönöm szépen!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-13 18:33:14

válasz dpanka (2012-01-12 20:19:14) üzenetére
A kitartó, állandó ütemű futás tudja a legjobban megmutatni az embernek, mekkora benne a türelem, és mekkora benne az akaraterő. Nem túlzás, ha azt állítom, az egyik legjobb testedzés akkor, ha az ember ezzel szeretné fejleszteni a tűrőképességét. Mellesleg a legveszélytelenebb is. Feltéve, ha nem szmogos városi levegőt szívva kocogunk.
Köszönöm szépen!
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2700
Időpont: 2012-01-12 20:39:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!

A "Műtő" szó vonzott az írásodhoz. Hiba lett volna, ha nem olvasom el. Jó történet.
Gratulálok!

Ági
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5358
Időpont: 2012-01-12 20:19:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Na ez tetszett! Miért is? Rengeteg élmény halmozódott fel bennem óóó azok a régi szép idők! Amikor is a tornaórák és a sport még kitöltötte az izmaimat! Persze az edző aki tesitanár is volt. Hozzá kell tennem utáltam a tornát, ám ha labda is volt nos akkor imádtam. A futás... mi egy kb 5 km-es kört sétáltunk, naná hogy értékelhetetlen 3-as lett a vége! Ám de az utolsó órán beleadtam apait anyait, csak hogy megmutassam mire is vagyok képes... (nem csak magamnak) nos, nem is a futás ami dominált...
A sztoridat jó volt olvasni!
szeretettel-panka
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-10 19:21:00

válasz Rozán Eszter (2012-01-10 11:13:38) üzenetére
Szia Eszter!

Nagyon szépen köszönöm a véleményedet! Örülök, ha az alkotás mindenkinek ad lehetőséget arra, hogy saját élményeit felidézze. Városod, Szombathely adott otthont a múltban az egyik, számomra nagyon is emlékezetes sportrendezvénynek. Három napos futóversenyen vettem részt ott akkor. Nappali edzés a romkertben. Utána tréning a tó körül. Esténként filmnézés a Savaria moziban. Lányok, csokitorta, kollégiumi szállás. És a nagy versenyek egyike. A négyszer négyszáz méteres váltófutás ezüstérmes helyezése. Mind régi szép emlékek.
Köszönöm a hozzászólásodat!
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2012-01-10 11:13:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!

Ebből az írásból a saját gyerekkoromra és torna (bocsánat, testnevelő) tanáromra ismertem. A futás fárasztó, embert igénylő sport, melynek nagyon szép leírását olvashatjuk a tipikus tanárral.

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-09 21:48:15

Minden hozzászólás, minden elismerés, minden dicséret csak egy harmadban az enyém. A többit eljuttatom szerzőtársamnak. A novella váza az ő munkája. Színesítettem rajta, megfésülgettem, tettem bele magamból, emlékeimből, ezért kicsit én is benne vagyok.
Köszönöm minden nem regisztrált olvasónak is, hogy időt szánt erre a novellára!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-09 21:43:36

válasz Zsóka Eliza Wolfbetta (2012-01-09 19:27:58) üzenetére
Szia Zsóka!

"Ép testben, ép lélek."
Lassan kiderül, hogy minden művész hajlamú ember sportol is valamit.
:)
Köszönöm szépen a hozzászólásodat!
Szenior tag
Zsóka Eliza Wolfbetta
Regisztrált:
2010-07-26
Összes értékelés:
1890
Időpont: 2012-01-09 19:27:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!

Általában nincs türelmem neten hosszabb történeteket végigsilabizálni, de EZT kivételesen gyorsan felfaltam.
Úgy látszik a középiskolás emlékeink között sokunknál előkelő helyen szerepel a tornaóra és a tornatanár. Annak idején városi és mezei futóversenyeken általában előkelő helyeken értem célba. De órán köröket róni a parkban, vagy az udvaron minden motiváció nélkül igen unalmas, legtöbbször ellazsáltuk, mikor a tanárnő nem látta. Néhányszor meg is kaptam: Ha ilyen lusta maradsz, tunya, kövér nő lesz belőled! (Vasággyal együtt 48 vagyok!)Egyszer az iskola udvarán a fiával beszélgettem, ő pedig csatlakozott hozzánk: Ismeritek egymást? Igen- válaszolta - hozzánk jár edzésre, az egyik legjobb tanítványunk! (Ez heti 3-szor két és fél óra edzést jelentett önvédelmi sportban számomra.) Soha többet nem piszkált órán az amúgy magánemberként kedves tanárnőm. :)
Nagyon szórakoztató és érdekes volt az írásod, megérte végigolvasnom!:)

Üdvözlettel: Zsóka
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-09 17:56:39

válasz Bödön (2012-01-09 09:21:22) üzenetére
Minden sportnak meg van a maga varázsa. A futás sosem volt népszerű. Elkel neki egy kis reklám.
:)
Pedig az egyik legjobb önvédelmi sport. Legalábbis, engem sosem vertek meg gyerekkoromban. Nem értek utol.
Köszönöm!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-09 17:54:33

válasz Zarzwieczky (2012-01-09 08:57:12) üzenetére
Szia Z.!
Ritka főparasztotok volt a seregben. Legalább engedélyezett volna egy ernyőt is közben, hogy ne ázz meg.
:)
Köszönöm a hozzászólásodat!
Ha eszedbe jutottak régi jó sztorik, talán írd le őket. Jó tollad van. Biztosan remek novellák lennének belőlük.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8395
Időpont: 2012-01-09 09:21:22

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hát ez kolosszális! Hogy mennyire hiteles, azt csak azok tudják, akik maguk is sportoltak, vagy sportolnak!!!
Szenior tag
Regisztrált:
2005-11-11
Összes értékelés:
984
Időpont: 2012-01-09 08:57:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Haláli!Azon túl hogy szórakoztatott, eszembe jutottak hasonló sztorik és helyzetek,úgy a suliból mint a prózai életből.Gyakran előfordul hogy emberek szavajárásai ,"úgymond "visszaütnek.Ismerek olyat aki ezáltal Tetű névre hallgat.A leg viccesebb számomra, Paraszt százados a román hadseregből.Annak mindenki paraszt volt.Egy alkalommal amikor mellette futárként kellett volna szolgálnom,odatett hogy a tiszti épület előtt locsoljam a virágokat.Beszóltam neki a nyitott ablakon: -Jelentem esik az eső!
Válasz: Nem baj parasztaja,te csak locsold a virágokat.Az események nem magyarul zajlottak, de mégis ma is röhögök rajta .Üdv.Z
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-09 00:26:58

Középiskola legelső tornaórája. Futunk körbe-körbe a teremben. Középen a testnevelő tanár. Mustrálja a leendő tanulóit. Férfias szakmát tanulunk ebben az iskolában, de azért van három leány is az osztályban. A tanár szeme felcsillan. Látszik rajta, hogy nagy szoknyavadász. Erre utal az első mondata is, amivel imponálni szeretne előttük. rajtam akad meg éppen a tekintete. Elég korán kezdtek nálam működni a szőrtüszők. A rövid nadrágban és az atlétában ez jól látszik is.
- Ha öt perccel később születsz, lehet, hogy majom lennél. - szólal meg, miközben engem figyel futás közben.
Halk röhögések a diákoktól.
- Van, akinek nem kellett ehhez öt perc. - válaszolom kitartóan állva a tanár tekintetét.
Nagy röhögés, miközben megállás nélkül futunk tovább. A tanár még mindig vigyorog. Látszik rajta, hogy nem esett le neki a válasz poén. Akkor fogja fel, amikor már legalább három kört futottunk a poén után.
- Kifelé a teremből! - üvölti nekem ekkor.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-09 00:18:44

válasz T. Pandur Judit (2012-01-08 23:49:38) üzenetére
Kedves Judit!
Nem ismerem az akkori testnevelési tanszék tantervét, de ezek szerint hasonló torna tanárokat adtak az országnak. Tisztelet a kivételnek. Ha más hasonlóságra is céloztál hozzászólásoddal, jelzem, hogy szerzőtársam és az én emlékeim között azért ennél sokkal több a közös vonás.
:)
Azért az én torna tanárom és Ökör tanár úr között van némi különbség. Hogy mennyi, azt mindenki döntse el a következő rövid kis sztoriból.

Folyt. köv.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4946
Időpont: 2012-01-08 23:49:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!
Szépen leírtátok a futás örömét, már aki megtalálja... Én elveszettem valahol az iskolai tornaórák büntető köreiben, pedig gyerekkoromban még megvolt! :)
Ökör tanár úr pont ott tanulta a mesterségét, ahol az én torna tanárnőim. Általánosban és középsuliban is sikerült ebből a csapatból kifognom egy-egy példányt. :(
Érdekes módon Szepi bácsi az edző a sportegyesületben, ahová viszont szivesen és örömmel jártam, a másik csapatból került ki. Abból, akik tudják, hogy az indokolt dicséret aranyat ér, és a biztatás ezerszer jobb eredményre sarkall, mint a szidalmazás.
Úgy látszik ezek a dolgok mindenkivel megtörténnek...
Judit
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-08 22:43:46

válasz Kalina (2012-01-08 21:46:36) üzenetére
Megtisztelő hozzászólásodat nagyon köszönöm!
Tolmácsolni fogom szerzőtársamnak is, majd ha visszatér. Most éppen elutazott egy hétre, külföldre. Következő közös munkánk nem ennek a történetnek lesz a folytatása. Egy másik sztorit hozok majd.
Közben egy kedves Napvilágos alkotótársunk felhívta a figyelmemet pár apró hibára, amit javítottam már. Magam is találtam még benne némi fésülni valót.

Kicsit én is megrettentem a karakterek számától, mikor feltöltöttem, de úgy látszik, most egy ilyen bőbeszédűbb korszakom van.
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-08 22:39:26

válasz Millali (2012-01-08 21:30:26) üzenetére
Köszönöm szépen a hozzászólásodat!
Külön értékelem, hogy saját gondolataidat is megismerhettem ebből. Szavaid szerint, te is nagyon jól ismered ezt a fajta sportvilágot. Szóval, nem is olyan magányos sport a futás. Rengeteg versenyre jártam annak idején. A fele alkalommal csak tartalékosként, de nagyon jól éreztem magam a csapatban. Különös ez, mert a fenti történet mégsem az én versenyemről szólt, de akár arról is szólhatott volna. Mint írtam is, szerzőtársammal nagyon sok közös élményünk van, noha nem együtt éltük át ezeket. Az eseményeket a sajátomnak is érzem. A küzdelmet, diadalt, tanulságot úgyszintén. Most már nehéz volna kiválogatni, mit írtam bele én, és mit a társam. Azt hiszem, hozunk még néhány hasonló színvonalú novellát. Ő ugyanezeket a történeteket egy másik irodalmi portálra fogja feltölteni. Úgy tűnik, szerencsés ember vagyok, mert nekem már nem ez az első esetem, hogy kiváló szerzőtárssal alkothatok együtt.
Szenior tag
Kalina
Regisztrált:
2005-10-07
Összes értékelés:
587
Időpont: 2012-01-08 21:46:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ritkán olvasok végig ilyen hosszú prózát Interneten, de ez a történet teljesen "beszippantott" :) Emelem kalapom a szerzőpáros előtt, és várom a folytatás(oka)t!!!

Üdv: Kalina
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2129
Időpont: 2012-01-08 21:30:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!

Nem tudom mennyire igaz a szólás- mondás: "Tanulj tinó, ökör lesz belőled", de az biztos, ha valaki állandóan ökörként kezeli a körülötte lévőket, az már nem fog tanulni, tehát tinóként hal meg.
Az ilyen "tinók" általában egy cseppnyi szánalmat, és nagyon sok ellenérzést váltanak ki az "ökrökből", belőlünk.
Megadatott neked, hogy fölényes győzelmet arass ökör tanár úr felett, és ez az egyik legjobb érzés amit átélhetünk az életben.
Külön elismerés jár azért, hogy ezt az érzést - ennyi év után is - ilyen szerényen, emberien írtad le.
Amit a futásról írtál arról külön kellene beszélni, mert megelevenedett előttem a pálya, láttam a lihegő atlétákat, (valaha én is futottam és így nosztalgiáztam is egy kicsit) és nem drukkoltam neked, mert tudtam, hogy győzni fogsz.
Az írásodban is győztél: emberi értékeket (értéktelenségeket) olyan természetes módon mutattál be, amilyen természetes módon jelen vannak az életünkben.
Gratulálok!
Üdv.:
Millali
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3814
Időpont: 2012-01-08 21:13:18

válasz Valerie (2012-01-08 20:34:43) üzenetére
Köszönöm szépen a hozzászólásodat!
A dicséret fele illet csak engem, mivel csak részben vagyok a novella szerzője. Artur barátom megengedte nekem, hogy ide feltöltsem közös írásainkat, bár eddig még csak ez az első, ami elkészült.
Gyerekkorunkban, múltunkban, sőt életünk főbb állomásaiban is nagy a hasonlóság. No, igen. Így nem nehéz közösen alkotni. Bízom abban, hogy a többi is elnyeri majd a tetszésedet, ha elkészülünk velük.
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-18
Összes értékelés:
171
Időpont: 2012-01-08 20:34:43

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Megvakartam a kobakomat, mielőtt "hozzád" láttam. Mit is írhatnék olyannak, aki úgy forgatja a tollat, mint te?! Mindössze a következőket: bármi történt is, nem magad emelted ki, s mégcsak nem is az egykori tanárodat bíráltad igazán, így egészséges mederben maradt benned a feltámadt érzések sokasága. Valahogy úgy alkottad meg, ahogy futottál, kellő erővel, s még maradt elég szufla a végére is. Eszementül jó csattanó, ahogy a "jó öreg" még ott is, a műtő felé vezető úton sem tagadta meg magát.
Fájin munka! :)))

Valerie

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Vlagyimir Viszockij: Dalocska Mao Ce-tung feleségéről címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Útravalóm című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Útravalóm című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Savanyú képpel... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 19. című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Szereposztás címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Álom (haibun) című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) szárnyaló idő című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) szárnyaló idő című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Borostyán című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)