A fodrásznő már harcra kész,
míg a kusza, torz hajra néz.
Ellensége a csapzott tincs,
könyörület szívében nincs.

Csatamező a fejtető,
hol ő mindig erőnyerő.
Fürge fésű a fegyvere,
s éles olló..., arat vele!

Biz' a ronda tincsek kazla,
nem vágyott e pillanatra.
Mindjárt kapitulál, ama
rendezetlen hajkorona.

Égnek áll, s megadná magát,
suttogván a béke szavát.
Bezzeg eddig úgy hencegett,
mint glória, a fej felett.

Jöhet a víz, sampon, hajszesz,
a fejbőrnek mindez jót tesz.
Sanyargatta a kócos haj,
s töredezett végű..., ajjaj!

Vészesen csattog ollója,
úgy kezd bele nagy horrorba.
Számtalanul hull levágva,
a hajtincsek sokasága.

Rendet csinál fürge fésű,
mint kaszálón..., nem lesz rézsű.
Jöhet festés, dauer, melír,
befésülés, mit haj elbír.

Hajszárító zümmög szépen,
mint egy szobrász tartja kézben.
A fodrásznő új csatát nyert,
s leteszi a győztes fegyvert.

Zúgjon nektek hát hozsanna,
Kriszta, Katalin, Zsuzsanna.
S minden név előtt tisztelgek,
mit csak fodrásznők viselnek!

Sugárzik a bájos arcuk,
mikor megvívták a harcuk.
Társalkodónők is gyakran,
míg száll a haj, s olló csattan.

Mikor vége a műszaknak,
ők egy nagyot sóhajtanak.
S a tükörben nézvén maguk,
megfésülik borzas hajuk...