Böjt van, föld alatti böjt,
Katakombás éhezés,
Bár minden napunk ivás-evés,
Mégis valami nagy-nagy éhezés
Lesz rajtunk úrrá. Ezt választjuk?

Nem, még tovább húzzuk, halasztjuk,
A halaszthatatlant mulasztjuk
Folyton, nap-nap után,
Mert így kényelmes talán,
Mert így kényelmes mondom.

Egymás színe előtt állunk, a porondon
Egyre kevesebb a titok,
És egyre nagyobb az űr,
Egyre szorosabb béklyót tűr reánk
E túlszervezett művilág.

Böjt van, pénteki, hús nélküli. Böjt.
Hiány van, de nem tudni mi gyötör,
Összetört a régi, a féltve őrzött arány,
Nem csupán böjt, gyónás vár miránk.

Penitenciánk nagy odaadást óhajt,
De égi zivatar oldja a sóhajt,
Mi szívünkben ekkor feldübörög...