Némán s hangtalan járkál az ember,
feje körül rózsaszín légbuborék,
s bár néz, nem lát át annak ködén.

Monoton zakatoló élet-formán,
nem nő szivárványos kincs-virág,
csak gyűlnek, gyűlnek a napi normák.

Dédelgetni délibábot itt nem lehet,
hisz eretnekség hinni más világot,
s a múlt dicsősége mára csupa rom.

A megtépázott, szerény öntudat,
hangtalan tűr, nem sír, nem zokog,
csak egyhelyben, félve toporog.

Lassan kiapadt az ígéretek óceánja,
s reményünk kis hajója megfeneklett,
égre néző szemmel megváltásért reszket.

Még alszanak a változást hordozó szelek,
bár a messzi, távolban ringó látóhatár
sötétbe hajló színén üzenete vibrál.