HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45591

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Cselényi P.
2017-12-15 09:26:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / szatíra
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2012-06-13

Benjamin lovag szerelme

Állítom, az emberek jó része, úgy, mint például én is, elmereng néha azon, milyen lehetett az a sötét középkor? A fantáziálások vonzó területe ez. Hogy éltek például 1100-ban az emberek, miket ettek, milyen ruhákba öltöztek, hogy viselkedtek, gondolkodtak, cselekedtek, hogyan beszélgettek egymással, s hogy szeretkeztek? Vajon éppen úgy szeretkeztek, mint mi, mostani, modern emberek?
Én, Bödön, az Íróklub tagja, ülök otthon a szobában egy nagy, terebélyes bőrfotelben és ezen gondolkodom. Ismerem a kort, annyi mindent összeolvastam már róla. De reális-e a kép, amit magam előtt látok? Nem hagy nyugodni a kérdés. Bökdös, feszeget. Felállok, és az ablakhoz megyek. Kibámulok a lenti forgalomra, s míg az elsuhanó autókat, meg a háztetők felett repkedő galambokat figyelem, tetté érik bennem az elhatározás, igenis, most azonnal fogom magam és visszamegyek abba a bizonyos sötét középkorba, és jól megnézem magamnak!

...Árnyas erdő közepén jövök eszméletre, a szekérút itt az orrom előtt vezet valahova, gondolom egy városkához. Láthatatlan vagyok, de én mindent jól látok. Darócingbe öltözött nőszemély jön jobbról, az egyik városka irányából, s tart a másik városka felé. Nem siet, sőt, azt kell, hogy mondjam, inkább lassan lépked, meg-megáll időnként és a háta mögé leselkedik. Ez a lány vár valakit! Ingén nincsenek gombok, egy szál dísztelen övvel van összefogva, a dereka karcsú, két lába, mely combközéptől kibújik alóla, hosszú, kecses és aranybarna színű, gömbölyű karjai is arany-barnák. Mellének halmai igézően feszítik a vásznat, szájacskája piros, szemei kékek, mint a búzavirág, s huncutul nevetők. Kit vár a lány? Hamarosan kiderül. Lódobogás hallik ugyanabból az irányból, de távolabbról, az út kanyarulatában egyszer csak megjelenik a lovas. Dicső lovag őkelme, kardja, díszes ruhája elárulja magasabbrendűségét, míg a lány pórleány, ez is nyílt titok a darócinget figyelembe véve. Ügetve jön, erősen iparkodik úti-célja felé. Azt hihetném, szintúgy siet, mint az a valaki, aki küldetést teljesít, s lehet, hogy nem is tévedek sokat. A lány nagy merészen kiáll az út kellős közepére. A lovas meg nem kerülheti, át nem gázolhat rajta. Hő, fújtat a ló, hő, bosszankodik a lovag.
-Ki vagy, mit akarsz?!
Rápillant, megismeri. Ez itt Rajkáék szolgálólánya. Rajka gyapjúkereskedő, neki van a legszebb, legnagyobb háza a vár alatt. Megakadt már rajta a szeme a templomban nem egyszer, gazdája mögött szokott volt ácsorogni a szentélytől balra. Ránéz, a lány visszanéz, aztán lesüti a szemét, és tenyerébe rejti tűzpiros arcát. Így szórakoznak egymással szentmisén, vasárnaponként sokszor, sokszor.
Leszállt a lováról, odalépett a lányhoz.
-Ismersz?
Rettenetesen buta kérdés. Hogyne ismerné a lány? Ismerték egymást, ismeretlenül.
-Nem haragszol uram? -kérdezte a lány.
-Nem, nem, -mondta a lovag. -Örülök, hogy itt vagy.
-Tudtam, hogy erre jössz! Kihallgattam a beszélgetést közted és Waalki prépost között. Az oszlop mögé húzódtam, nem láttatok.
-Akkor, hát mindent tudsz!
-Mindent, fiatalúr.
-Háború lesz!
-Tudom!
Küldetésben vagyok, hírt kell vinnem Eörlingbe.
-Azt is tudom.
A lovag, Benjamin Eric Lebiczki a lány domborodó ingén felejtette a szemét. Az ing szélei kissé szétnyíltak, látni lehetett egy kicsit oldalról a kedves halmokat.
-Hogy hívnak?
-Helga a nevem.
-Nos, Helga, sietnem kellene. Akarsz szerelmeskedni velem?
-Akarok. Ezért vártalak meg.
-Most, és itt?
-Igen, uram, ...csak...
-Csak?!
-Csak még előtte uram...hogy is mondjam...szükségem támadt uram, ne haragudj! Most jött rám.
A lovag elnevette magát.
-Te lány! Nincs semmi baj. Emberi dolog az. Nekem is szükségem van egyébként. Te menj be ezen az oldalon a fák közé, én meg bemegyek ott a másik oldalon!

Helga igyekezett jó messzire kerülni az úttól. Talált egy bokroktól körülvett kis tisztást, ott megállapodott. Felhúzta nyakig a ruháját és leguggolt. Elvégezte a nagydolgát, pisilt is egy keveset. Kitörölte kezével a fenekét, s kezét az aljnövényzetben letisztogatta. Megszagolta, büdös volt. A körme alatt nem tudta jól kitisztítani. Egy nagy fa törzsén csiszkálta a körmeit, mint a vadmacska, újra megszagolta, még mindig büdös volt. Visszament az útra, a lovag már várta. Összeölelkeztek, Benjamin megcsókolta a lányt.
-Büdös a kezem, -mondta a lány. -Szagold csak meg!
-Az enyém is büdös, -nevetett a lovag. Megszagolták egymás kezét.
-Fúj, mondta a lány.
-Emberi dolog, -mondta a lovag.
Bementek az erdőbe, kerestek egy tisztást. Csókolóztak egy ideig, majd a lány ezt mondta:
-Büdös a szád!
-A tied is, -nevetett vidáman a lovag.
Helga látta, hogy a fiú nadrágja kitüremkedik egy ponton. Jó nagy kitüremkedés volt az, odakötözte a tekintetet. Kicsomózta derekán az övet, leeresztette vállán a ruhát. Meztelenül állt meg a lovag előtt, aki tágra nyílt szemmel bámulta. Helgának tökéletes volt az alakja, szobrász se faraghatott volna szebb női testet. Karja lába gömbölyű, telt, izmos, hosszú, dereka karcsú, hasa lapos, feneke feszes, mellei igézőek, s az a sötét szőrzettel borított háromszög a lába között, istenem!
-Nem akarom, hogy bedugjuk, -mondta. -Még teherbe esnék! Máshogy kell szeretnünk egymást!
Kinyújtotta a kezét és a nadrágon keresztül marokra fogta a lovag szerszámát.
-Ez igen! Emberes dákó! Hadd lássam!
-Hogy akarod akkor?
-Így! - mondta a lány, és lehúzta a nadrágot Benjamin úrfiról.
A fiú szerszáma burjánzóan szőke szőrzetből tört elő, mint valami ősbozótból felmeredő fatörzs, piros volt a vége és nedves. A lány is nedves volt, egyik kezét bedugta a lába közé-
-Így, -mondta, letérdelt és a szájába vette amit megtalált.
A fák koronái forogni kezdtek fölöttük, a madárdal elhalkult, de az erdő virágai csodálattal tárták szét szirmaikat.
-Én is akarom csinálni neked, hogy neked is jó legyen -mondta a lovag, akadozó nyelvvel, ziháló lélegzettel kis idő múltán.
-Jó, -mondta a lány szünetet tartva, de két kezével továbbra is markolva a Benjaminét. -Kitaláltam valamit. Tudod, hogy legyen? Feküdjünk először is le, így. Erről-felől tedd a fejed, akkor elérsz, és én is elérlek téged.
Mókus rohant át a tisztáson, felkapott a szemközti fára. A szerelmeskedők nem látták a mókust, csak én láttam, én mindent láttam.

Azt is láttam, mintha szellem lennék voltam jelen, hogy krükkensburgi Szent Adalbert kolostor nagy, vasalt szárnyas-kapuja kinyílik, s éneklő menet kanyarodik ki rajta. A noviciák, egy felnőtt testvér felügyelete mellett elhaladtak a komor falak előtt, majd a punktii elágazásnál, ahol a gazdagok házai kezdődtek, jobbra fordultak a megművelt parcellák irányába. Átvágtak a földeken és szent énekeket énekelve érkeztek az erdőhöz. Itt már az alacsony domb tetején jártak, ahonnan jól látszott az egész környék, középpontban a vár csipkés bástyáival egy másik dombon, a vár körül a polgárházak szétszórt félkörben, emitt a kolostor, és a szántóföld a zöldellő vetésekkel. Tündéri kékségű nyári égbolt borult a fejük fölé, melyet csak itt-ott szabdalt szét a tornyos kumuluszok mélyen szálló árnyéka. Egyenesen felém jöttek, s én, attól tartva, hogy észre találnak venni elbújtam egy nagy fa ében-vastag törzse mögé. Bükkfa volt, mert apró makk-kezdemények potyogtak róla a hajlongó szélben. Aztán észbe kaptam, hohó, én láthatatlan vagyok, s röstelkedve visszaóvakodtam teljes test-terjedelmemben újra az útra. Már jött is a menet kellemes tónusban kántálva a szent énekeket. Megálltak előttem. -Talán pihennek kicsit, - gondoltam, de nem, az egyik fiatal kis novícia odaszólt a kísérő testvérnek:
-Testvérkém, bocsáss meg, nagydolgoznom kell, - s röstelkedett, pironkodott.
-Menj akkor a fák közé, és igyekezz! -mondta szigorú hangon a testvér.
A novicia fürge léptekkel beváltott az erdőbe, s elindult abba az irányba, amerre a szerelmesek szerelmeskedtek.
-Ne! -sikoltottam volna, -ne arra! -de miután testem nem volt, a hangomat sem lehetett hallani, és így a kicsi lány csak ment tovább. Egy helyütt aztán leguggolt, felhúzta a ruháját, s elvégezte a dolgát. Pisilt is, vagy csak kakilt, nem láttam. Kitörölte kezével a fenekét, aztán a kezét az aljnövényzetben letisztogatta. Megszagolta, elfintorodott bájos kis pofikája. -Büdös, -mondta halkan. Én hallottam, mert ott voltam.
Nyögdécselés hallatszott a bokor mögött. Felfigyelt a hangra, s kíváncsian, mint egy félénk őzike, közelebb óvakodott. Félrehajtotta a zsenge ágakat, s meglátta őket. Meztelenek voltak. A férfi fordítva feküdt a nőn, feje a két női comb között helyezkedett el, a nő feje pedig a férfi ágyékába belefúrva. Fel se ismerte hirtelenjében, amit lát. Aztán mindent megértett egy pillanat alatt. A lány szájában megpillantotta a férfi nemi szervét. Istenem! Vérhullám csapott át rajta, teste megmerevedett. El akart futni, de mozdulni se tudott. Akarata ellenére végig kellett néznie az egészet. A legszörnyűbb az volt, hogy ő maga is bűnbe esett, érezte, hogy nedves lesz, s nem bírta megállni, hogy kezével combjai közé ne nyúljon.
Szörnyen kikapott a testvértől, amikor végre visszaért.
-Hol voltál ennyi ideig! - rikácsolta az idős testvér. -Mit gondolsz ki vagy te, hogy az egész menetet, így megvárakoztatod?
Hallgatott egy sort, fuldoklott dühében, majd újra rázendített.
-Kakáltál? Büdös a kezed? Na, mutasd csak szépen!
Megvártam, míg elindulnak, s csak akkor mentem vissza Benjaminhoz és Helgához Már a fűben ültek, szemben egymással. A lány csúfondáros, szemtelen pofikával vigyorgott.
-Milyen kicsi lett! Hogy összezsugorodott!
-Boszorkány, -morogta a lovag.
-Találkozunk még? -kérdezte Helga egy gondolatjelnyi szünetet követően.
-Hogy találkozunk-e? -bődült fel a lovag. -Mindenre, ami szent, te vagy az egyetlen jó az életben!
Felvették ruháikat, megölelték egymást. A lovag felült lovára. Csörömpölt a kardja, lengett kalapján a sastoll. De még kivárt. Még valamit meg akart tudni.
-Nem volt büdös?
-Micsoda?
-Hát...tudod!
-Jaj mán! Nem, csak az elején egy kicsit...és neked?
-Nekem se, nekem is csak az elején egy kicsit.
Elváltak egymástól. A lovag ment tovább az úton, a lány, pedig elindult lassan a város felé, meg-megállva, hátra-hátra nézdegélve. Az erdő széléhez ért, és itt összetalálkozott az öt baráttal.

A barátok a szőlő felől jöttek, ez a másik út volt a katlan másik oldaláról, amely a városból kivezetett. Barna csuha volt rajtuk, amit durva kenderkötél fogott össze. Fejüket kapucni fedte. Halkan zsolozsmázva fordultak rá a szekérútra, azon haladtak tovább, és nemsokára beértek az erdőbe. Kosárkáját karján tartva közeledett a lány. Ki akart térni, de későn vette észre őket. Pappal, katonával találkozni az erdőben, más-más okokból, de nem szerencsés momentum. Waalki prépost ment elől, ő pillantotta meg először a lányt. Abbahagyta a zsolozsmázást, mire a többiek is elhallgattak. Most már mind az öten Helgát figyelték, ahogy fürgén szedve a lábát feléjük siet.
-Dicsértessék, atyák, -mondta tisztelettudóan, amikor odaért, s meghajtotta a fejét.
-Mindörökké, ámen, -válaszolta a prépost. -Merre jársz, mit művelsz itt, így egyedül?
A lány zavarban volt.
-Gombászni voltam.
-Úgy!
-Igen, de...
-Mutasd a kosarad!
Tudta, nem menekedhet. A kosara üres volt.
-Mutasd csak!
A prépost megragadta a kosarat, felemelte a fedelet. Nem volt benne egy szemernyi gomba se.
-Hazudtál, szuka! Megkorbácsoltatlak!
Páni félelem vett erőt rajta. Látott lányokat, akiket különböző bűnökért a nagyhatalmú prépost megkorbácsoltatott, és szekérhez kötözve, félmeztelenül, vércsíkos háttal végighurcoltatott a piactéren. És látta a máglya tüzében elszenesedni Alkime nyamvadt, vézna testét. Alkimeét boszorkánysággal vádolták, pedig csak füveket gyűjtögetni járt ki az erdőbe, hogy a füvek főzetével gyógyítsa a betegeket.
A félelem adta szájába a szavakat:
-Tiszteletreméltó prépost úr, hallgass meg! Én tényleg gombászni indultam, de összetalálkoztam itt beljebb Benjamin lovaggal. Benjamin Eric Lebiczkivel. Háború lesz.
-Mit zagyválsz össze? -förmedt rá a prépost háta mögül az egyik barát. -Nehogy azt hidd...!
-Csitt, - emelte fel az ujját Waalki. -Folytasd lányom.
-Háború lesz, -mondta Helga. -A lovagtól tudom. Azzal bízott meg, vigyek hírt a gazdámnak, már most el kell kezdeni a javak mentését. Így aztán hozzá se kezdtem a gombászáshoz, siettem haza, hogy minél előbb hírt adhassak.
-Dolgom van, -mondta az egyik fiatal pap.
-Menj be az erdőbe, -intett neki a prépost. -Na menj már, nehogy itt csinálj be!
A fiatal pap besietett a fák közé, keresett egy vastag törzset, felhúzta nyakig a csuháját és leguggolt a fa mögé. Elvégezte a dolgát, kitörölte a fenekét a kezével s a kezét letisztogatta az aljnövényzetben. Megszagolta, büdös volt. Amikor visszaért a lány már nem volt ott. Megkérdezte a prépostot, hol a lány, s mi lesz most vele?
-Büdös a kezed? -kérdezett vissza Waalki. -No, hadd szagolom meg, tartsd ide. Igen, büdös. Fúj. A lányt egyébként nem büntetem meg, mert igazat mondott. A lovag tényleg erre ment, én utasítottam rá. S én mondtam meg neki, azt is, hogy háború lesz. Ha most ez a lány hazasiet a hírrel, jól teszi! Holnap úgyis kihirdettettem volna, hogy a népnek legyen ideje felkészülni.

Ülök a nappaliban, én Bödön az Íróklub tagja, a tágas bőrfotel mélyén ülök. Előttem az asztalon egy-üveg sör, és Umberto Eco "Hat séta a fikció erdejében" című könyve. Kinyitom találomra a közepén. "Lehet, hogy hamarabb végeztem volna a mészárlással, mint ahogy ezt a részletet felolvastam, de azért nem panaszkodhatunk. Huszonhat másodpercnyi felolvasás tíz másodpercnyi vérfürdőre egészen jó arány." -olvasom. Fikció. Ízléstelenség, fennköltség, mindennapiság, szárnyalás együtt, egyszerre, egy időben vannak jelen. Emberek vagyunk, fikcióink is emberiek.
Esik kinn az eső. Ma biztosan nem lesz edzés. A söröm után nyúlok. Délelőtt sört inni? Miért ne! Az eső esik, edzés úgyse lesz, én meg úgyis szomjas vagyok. Fikció. Erkölcsösség, erkölcstelenség, jó ízlés, ízléstelenség, együtt, egyszerre, elválaszthatatlanul. Ebből kell kihámozni valamit. De mit?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-07-19 09:29:54

válasz HLevi (2012-07-19 02:27:57) üzenetére
Tyűha! Ez nagyon megtisztelő! Köszönöm Levi!
Alkotó
HLevi
Regisztrált:
2011-11-01
Összes értékelés:
80
Időpont: 2012-07-19 02:27:57

Mostanában botlottam bele egy versbe, amiből szeretnék ideidézni. Illyés Gyula írta és az Óda a törvényhozóhoz címmel illette a művet, amelyből egy darabot most idetörnék:

"...
Jogot a boncolóknak,
a kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,
kik elválasztva percenként a rosszat
a jótól,
valamit folyvást rendbehoznak..."
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-07-12 14:46:34

válasz Rozán Eszter (2012-07-12 08:21:51) üzenetére
Köszönöm Eszti, hogy írtál! Tudod, én már csak ilyen "bödönöseket" szeretek írni! Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7445
Időpont: 2012-07-12 08:21:51

Szia!

Nem is lennél Bödön, ha nem pukkasztanál polgárokat. Mikor kiderült, hogy a középkorba mész, semmiképpen sem azt vártam, hogy leírsz egy kedélyes vacsorát, vagy a szántóvetők fáradságos munkáját, ez épp így bödönös, ahogy van.

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-07-10 08:02:35

Tabuk, kőfalak, korlátok. Talán indokoltak az élet más területein, - de nem az irodalomban. (Más kérdés, h amit pl. én itt előadok, az irodalom-e?) Minden esetre, amikor írok valamit, soha nem mérlegelem, hogy belefér-e valamilyen keretbe, vagy sem. Sztem nem tévedsz, ha azt állítod, h a korlátokat szét kell törni, mert különben "korlátoltak" leszünk!
Alkotó
HLevi
Regisztrált:
2011-11-01
Összes értékelés:
80
Időpont: 2012-07-09 16:46:33

Üdvözletem,
Tényleg elég zsigeri lett a paródiád, de nekem tetszett.
Enyhe borzongást éreztem minden egyes szükségletekre utaló résznél, ami szerintem baj, mert ezek a dolgok valóban mindennapiak, nem lenne szabad a prüdéria szőnyege alá söpörni őket. Örülök, hogy ez ide felkerült, és hogy ilyen egyszerű formában került fel.
Azért tartom még jónak az ilyen... (hmm...) megnyilvánulásokat (lehet ez akár valamilyen utcai "hippi" demonstráció is), mert, bár lehet, hogy közvetlen haszonnal nem járnak, bizonyosan felrugdossák a köréjük vont korlátokat, hogy egy kicsit mögéjük lássunk, és ha jó helyen voltak a korlátok, úgyis visszakerülnek, ha viszont nem találkozunk ilyen tabufeszegetéssel, szépen lassan nehezen áttörhető kőfalak lesznek belőlük.
Én így gondolom. Tévesen talán?
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-06-22 20:30:19

Szia Tibor! Köszönöm! nem is +16, hanem + 18 kellett volna, de véletlenül elfelejtettem kitenni, azért maradt így. Üdv. én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-06-18 14:09:07

válasz Krómer Ágnes (2012-06-17 20:46:36) üzenetére
Szia Ági! Köszönöm! Hogy milyen volt a szerelmi élet a középkorban, azt most már soha nem tudjuk meg, én csak találgattam. Volt egy teljesen szubjektív konstellációm: egy érzés lehet akkor is romantikus, ha az embernek közben sz.-os a keze! p én
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2012-06-17 20:51:25

Mert bátor voltál és ezt fel merted tenni adok öt pontot :)

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2012-06-17 20:46:36

Szia!

Borzolod a kedélyeket :) Én röhögtem a történeten. Nem fog a romantika megfertőzni :)
Kissé különc majdnem beteges történet, de lehet tényleg ilyen volt a nagy szerelmi élet akkoriban? Lehet.

Ági
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-06-15 09:15:01

válasz Selanne (2012-06-15 08:31:52) üzenetére
Szia!

Köszönöm, hogy megírtad a véleményedet.

Üdvözlettel: én
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8287
Időpont: 2012-06-15 08:31:52


Szia!

Elolvastam. Azon, hogy felkerülthetett ide, vagy nem lett volna szabad, azon nem meditálok, mert nem az én asztalom. Tény viszont, hogy fikció ide, fikció oda, enyhén szólva ízléstelen. Ez lehet ízlés dolga. Vannak írásaid, amelyeket kimondottan kedvelek, ez messze mást juttat eszembe.

ÜdV:Marietta
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2012-06-14 20:01:15

válasz Bödön (2012-06-14 13:05:18) üzenetére
Kedves László!
Nem ma léptünk be ide, a Napvilágba, s igazán nincs szándékomban megsérteni Téged, azonban válaszod ellenére is fenntrtom, hogy ilyen művet nem volna szabad feltenni részben a fiatal társaink miatt, másrészt - ne haragudj érte, de ngyon ízléstelen, talán nem én leszek az egyedüli, akik az ilyen hangnem ellen felemeljük szavunkat.
Üdvözlettel: Kata
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-06-14 13:05:18

válasz Finta Kata (2012-06-14 11:00:46) üzenetére
Másodszor: amit írtam fikció! - és nem dokumentum-regény. Így aztán nem lehet számon kérni rajta, hogy így történtek-e a higiénés dolgok, vagy sem. Harmadszor: a belső szerkesztés szempontjai miatt (ne legyen túl hosszú) megkövetelte, h ugyanoda, az erdőbe! hozzam össze azokat a bizonyos jeleneteket. Ha nem így járok el, "színt" kell váltanom, s az újabb tíz oldal. Végül: tényleg izgat az a kérdés, amit Bödön tesz fel magának szobája magányában: emberi lények vagyunk, a "test eredendő természetes rázkódtatásai"-t nem tudjuk kikerülni. Meg lehet-e ezt a részét a dolognak jeleníteni úgy, hogy mégis csak valami "pozitív" süljön ki belőle ránk nézve. Még egyszer köszönöm. -én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-06-14 13:04:44

válasz Finta Kata (2012-06-14 11:00:46) üzenetére
Kedves Kata! Örülök tárgyilagos hozzászólásodnak, és sok mindenben igazat adok Neked, illetve akceptálom véleményedet. Pár dolgot szeretnék azonban hozzáfűzni. Először is, ez egy paródia, - csak nem volt ilyen opció. Azokat az írókat szerettem volna kifigurázni, - magamat is beleértve - akik, valamiféle feltűnési viszketegség miatt úgy írnak, hogy minden tizedik oldal után betesznek valami jó zaftos jelenetet. Most olvasok éppen egy ilyet. Bestseller, tízmilliók olvasták, filmet is készítettek belőle. Rettenetesen profi munka, az ember nem tudja letenni.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2012-06-14 11:00:46

Engedd meg, hogy leszögezzem: az emberek sem voltak ostobábbak az állatoknál!
Inkább arra gondolok, hogy élvezetet találtál hasonló "büdös" témát boncolgatni.
Furcsának tartom, hogy mindenkinek (az egyik- és a másik irányból érkezőknek is) ugyanazon helyen jut eszükbe, hogy könnyítsenek magukon...
A "szerelmi" témáról pedig éppen ifjú társaink miatt nem szeretném kifejteni a véleményemet. Annyi biztos, hogy nem nekik való.
Úgy érzem, élvezetet találtál "épületes" témákkal foglalkozni a művedben.
Mint látom, nem sokan olvasták, vagy csak nem szeretnék véleményüket kifejteni? Kíváncsian várom, mások mit gondolnak róla...
Üdvözlettel: Kata
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11647
Időpont: 2012-06-14 10:57:44

Kedves László!
Már tegnap este olvastam művedet, de aludtam rá egyet. Azt nem mondhatom, hogy változott volna róla a véleményem. Néhány apró nem is helyesírási, inkább egyéb hibától eltekintve, a fogalmazványt rosszindulattal sem mondhatnám rossznak. Arra csillagokkal is szolgálnék. Azonban vannak megjegyzéseim a tartalommal kapcsolatban, amelyek biztosan nem tetszenek, ha elolvasod.
Őszintén csodálkozom, hogy a szerkesztők ilyen témát engednek föltenni. Ugyanis: nem csak felnőttek csatlakoztak a Napvilághoz, akik számára igazán nem tanulságos ilyenekről olvasni.
Egyébként: tévedésnek tartom, hogy akkori őseink annyira ostobák lettek volna. Miért? Mivel ha rájuk jön a szükség, nem hiszem, hogy kezükkel törölköztek meg... Minden erdőben van útilapu, vagy ahhoz hasonló egyéb növény, amit használni tudtak - volna. Egyébként az állatok sem törölköznek, ha elvégzik a dolgukat, egyszerűen otthagyják, és továbbmennek.
Folytatom.

Legutóbb történt

F János bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Szerelemkút című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Tél címmel a várólistára

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) mittudomén című alkotáshoz

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) Küszöb című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szereplők című alkotáshoz

Cselényi P. alkotást töltött fel Az első ember eltöpreng címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Mindhiába című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Útban, Sirok felé címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bunyó címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)