A csokornyakkendős csúf idegen,
hangtalanul oson be szobádba,
tőled valami értékeset csen,
ágyadra hajlik, beles a szádba,

Nyakkendőjét igazgatva hümmög,
akár egy olcsó porszívó ügynök,
tán véletlen, hogy arcod simítja,
bőrödről titokban a fényt lopja.

Belőled Ifjúság-aromát szív,
a perc-vámpír varázserővel bír,
szemeid alá mély árkokat váj,
ezer ránctól lesz redőzött a száj.

Nem rég még ruganyos formás melled,
akár csak az üres papírtasak,
szégyenkezve hordod, ezt a terhet,
szándékosan túl nagy blúzod alatt.

Valósághű tükrödre haragszol,
pedig az idő, aki kirabol,
Ő az igaz, a valódi nagy úr,
a sötét csokornyakkendős ficsúr.