HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1866

Írás összesen: 48398

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2012-08-03

Meluzina



A Lusignan család Poitous nyugat-francia tartományban élt. Poitiers mellett volt a váruk, amely még romjaiban is a legnagyobb Franciaországban. Előbb szerényen csak grófoknak nevezték magukat, aztán a keresztes hadjáratokban nagy karriert csináltak. Lusignanok voltak Jeruzsálem királyai 1291-ig, 1489-ig uralkodtak Ciprusban. És ennek a befolyásos, gazdag családnak az őse egy meluzina.

Egy meluzina? Kétségkívül Meluzina volt a hölgy neve, akit a forrásunk, Jean d'Arras szép, vagy szépen fésült Meluzinának nevez. 1392-1394 között írta a Meluzina regényét, valószínűleg a pártfogója, János, Berry hercege számára, és nagyrészt szóbeli hagyomány alapján. Ezenkívül csak azt tudjuk róla, hogy két másik trubadúrral, Antoine du Val-al és Foquat de Cambrai-val állította össze a Les Vangiles de Quenouille gyűjteményt, aminek a címét talán így lehetne fordítani, Mesék a fonóból. Azt mondják, értékes, mert "fényt vet a középkori életre, és a kereszténység rétegei alatt mélyen eltemetett folklórra," ebből arra lehet következtetni, hogy mint irodalmi alkotás, egészen felejthető.

Hát igen, ekkor már messze volt a trubadúrok fénykora. Az aquitániai IX. Vilmos a 12. században élt, úgyszintén Jaufré Rudel és fiatalabb kortársai, Bernart de Ventadorn és Raimbaut d'Orange, a szerelmes vágyakozás és az ábrándozás mesterei, nem is beszélve Arnaut Danielről, akit még egy Dante is miglior fabbro-nak nevezett.

Minden kornak olyan költői vannak, amilyeneket megérdemel. A 15. század a hosszú, romantikus történeteket olvasta nagy lelkesedéssel, és most össze is foglalom a Meluzinát. Az első helyszín Skócia, amelyet valaha Albániának, fehér országnak neveztek. Itt élt Elinas király, így nevezi Jean d'Arras ezt a mitikus kelta uralkodót. Egyszer az erdőben vadászott... Nem tudom, megfigyelted-e már, milyen sok történet kezdődik így már a Mahábháratában, a világirodalom legrégebbi epikus alkotásában? A király vadászni megy, eltéved a sűrű rengetegben, találkozik a világszép tündérlánnyal, a jelen esetben Pressinával. Feleségül kéri, de a tündérnek van egy feltétele: a férj nem láthatja őt közvetlenül a gyerekei születése után. Jean d'Arras nem mondja meg, mi volt a feltétel oka; barbár elődeink talán nem gondoltak arra, hogy a gyermekágyas asszonyokat illik megkímélni. Pressinának három lánya született, Meluzina, Melior és Palatina. A király természetesen megszegte az ígéretet, mire a tündér eltűnt a lányaival együtt. Avalon szigetére mentek, ahonnan jól látszott a fehér ország, és Pressina sokszor elmondta, milyen boldogan élt ott egykor. 15 év telt el, mire Meluzina megtudta, hogy pontosan mi történt, és elhatározta, hogy megbünteti az apját. Húgaival együtt a fehér országba ment, varázserejével megfosztotta Elinast a vagyonától, és bezárta a Brandelois hegy barlangjába. Nem tudjuk, hogy ez melyik hegy, talán a walesi Snowdon. Pressina azonban megátkozta Meluzinát, váljon deréktól lefelé kígyóvá minden szombaton, amíg nem talál valakit, aki elveszi feleségül, elfogadja a feltételt, hogy szombaton nem láthatja, és meg is tartja az ígéretét. Itt a mese logikája megbicsaklik, mert Meluzina talál magának egy vőlegényt, aki megtartja az ígéretét, elég sokáig, és Meluzina mégis félig kígyóvá lesz minden szombaton.

Különben nem lett volna szükség a feltételre. A szombati nap sem éppen a kelta mitológiából került Meluzina történetébe.

Jean d'Arras valószínűleg jobban ismerte a saját korát, a francia középkort, mint a hideg észak keltáit. Mindegy, Meluzina bejárta a világot, míg végül megtalálta a vőlegényt, Raymond grófot Colombiers erdejében, Poitou-ban. A gróf éppen nagy bajban volt. Egy vadászat során megölte a nagybátyját, úgymond véletlenül. Meluzina elmagyarázta neki, hogyan hárítsa el a gyanút, megépítette egyik napról a másikra Lusignan várát. Nyolc gyerekük született, de mindegyik valami szörnyű rendellenességgel. Még így is boldogan éltek, az egyik fiú, Freimund Malliers kolostorában, száz másik szerzetessel együtt; a többi fiú bátor lovaggá serdült. Raymond egyik unokatestvére azonban előadta, mint mesélnek a szomszédságban a grófnő szombati elzárkózásairól, és fölkeltette a férj féltékenységét. Raymond elrejtőzött, és nem kis megdöbbenéssel látta, hogy a szép hölgy kék és fehér pettyes kígyóban végződik.

"Mint balga hím, ki hölgyet megszeret,
Nem bánja, hogyha félig szörnyeteg,
És ördög minden újszülött gyerek..."

Meluzina nem ördög, csak egy szerelmes természetű tündér. Succubusnak nevezték már, de ördögnek még soha. Egyelőre nem is vette észre, hogy kilesték. Sajnos az egyik fia, a vadkan-agyaras Geoffroi felgyújtotta a kolostort, ahol Freimund élt, és mind a száz szerzetes elpusztult. Meluzina meg akarta vigasztalni a férjét, aki kétségbeesésében elvesztette a fejét, és rákiáltott: Pusztulj a szemem elől, te gonosz kígyó, családom mételye! Meluzina megértette, hogy a titkát felfedezték. Búcsúzóul megígérte, hogy megjelenik a vár fölött, vagy a forrásnál, ahol először találkoztak, mindig a családfő halála előtti pénteki napon. Ezután kísértetté vált; ez nekünk nem egészen világos, de a romantikus költők, pl. Vörösmarty egyik kedvenc motívuma. Raymond Montserratba ment, a szent hegyre, Barcelonától 60 km-re, és ott halt meg, mint remete. Meluzina magával vitte a Lusignan család szerencséjét; a birtokaikat, váraikat, mindenüket elvesztették. Még volt valami reménysugár, hogy Geoffroi megmentheti őket, ha időbe elmegy Camigou-ba; Geoffroi azonban fiatalon meghalt. Ez a Meluzina története; és most magyarázd meg, légy szíves, hogyan érted azt, hogy a Lusignanok őse egy meluzina.

Szívesen, ha te is megmagyarázod, hogyan lehet az, hogy a család csak ezután szegényedett el; ebben az esetben a Lusignanok előbb voltak Poitou, illetve Jeruzsálem és Ciprus urai, mint hogy Raymond házasságot kötött a család ősével. De nem is Raymond volt a család utolsó tagja, hanem II. Hugó, Ciprus királya, vele halt ki 1267-ben a levantei ág.

A keresztkérdés jogos, de én csak egy legendát ígértem, nem történelmet.

Minden legendának van valami történelmi alapja, még akkor is, ha olyan hihetetlenül hangzik, mint a Meluzináé. Gondolhatnánk azt is, hogy egy előkelő család nem igen dicsekszik azzal, milyen kétes egyének akadtak az ősök között, de nem; a Lusignanok büszkén emlegették a származásukat. A mitikus előidőkbe vesző Ahnfrau alakja volt a bizonyíték a család régiségére. Mert Meluzina nagyon régi forrás-istennő, Lusina néven; innen származik a Lusignan grófok neve. Hajdan minden forrásnak megvolt a maga istennője, és ezek az istennők vagy tündérek mind szívesen kötöttek házasságot halandókkal. Kezdetben még csak a földöntúli szépségüket hangsúlyozták, Jean d'Arras is költői lendülettel írja le a holdas éjszakán a bűvös forrás körül táncoló és éneklő tündérlányokat. Még részletesebb az a változat, amelyben Raymond nem gróf, csak egy szegény fiú, akit Emmerich gróf együtt nevel a fiával, Bertrammal. Raymond nem a nagybátyját öli meg, hanem ezt az Emmerich-et, a jótevőjét, majd úgy intézi, mintha egy vadkan ejtette volna a halálos sebet. Bertramnak csak annyi szerepe van ebben a történetben, hogy annyi földet ad Raymondnak, amennyit körülér egy szarvas bőre. Meluzina tanácsára Raymond csíkokra szabdalja a szarvas bőrét, és elég szép darabot hasít ki magának a gróf birtokaiból. Innentől a történet ugyanúgy folytatódik, benne van Geoffri a vadkan-agyarral, a felgyújtott kolostor és a kígyó elkergetése. Ismerik Luxemburgban is.

Egy luxemburgi meluzina?

Igen. Luxemburg története 963 Virágvasárnapján kezdődött. Ekkor cserélte el Siegfried (Sigefroid vagy Sigefroi), Ardennes grófja a feuleni birtokát a kis kastélyért, amely a trieri apátság birtokában volt. A kastély helyére erős várat épített. A legenda azonban úgy tudja, hogy egy meluzina építette a várat, akivel a gróf az erdőben, vadászat közben találkozott. A házasság feltétele az volt, hogy minden hónapban egy nap, egy éjszaka nem láthatja Meluzinát. Ilyenkor a hölgy visszavonult a vár alatti kamrákba, amelyeket kazamatáknak neveztek; bár itt is van egy kis csavar, mert ma a kazamaták bejárata lent a városban van, az Alzette folyó közelében, a vár pedig jóval messzebb, egy dombon. Lényeg, hogy egy napon Siegfried nagyon kíváncsi lett. Bekukucskált egy kulcslyukon, és elhűlve látta szép feleségét egy fürdő-dézsában, amelyből kilógott a hosszú halfarok. Meluzina észrevette, és örökre eltűnt az Alzette folyóban. Csak néhányan állítják, hogy még ma is látni a folyóban egy gyönyörű lányt, aki a halfarkával csapkodja a vizet. A meluzinák azonban nem közönséges sellők. Az a specialitásuk, hogy egy ideig a földön élnek, nagyrészt emberi alakban, és előszeretettel választanak férjet grófok, hercegek közül. Vagyonra nincs szükségük, azt ők maguk varázsolják elő, amit a közönséges hableányokról nem igen lehet elmondani.

Bizony, többnyire csak egy fésűjük van, és az arany hajukat egész nap fésülik. Azt mondod, hogy ez volt az első Meluzina, a luxemburgi szépség?

Egyáltalán nem. Vannak hasonló történetek skandináv, ír és holland családokról is. Egyet Gervasius of Tilbury jegyzett fel 1211-ben, a IV. Ottó számára készült Otia Imperiala-ban, több más kelta tündér legendájával együtt. Általában azt lehet mondani, minél régebbi időkbe megyünk vissza, annál inkább kerül előtérbe az ígéret megszegése; míg az egészen mellékesnek látszik, hogy a hölgynek halfarka van, vagy kígyóban végződik. A 15. századra már éppen ez volt az érdekes, pl. Guillebert de Mets rajzain és a nemesi címereken. Még Varsó címerében is egy meluzinát látunk; ő mutatta meg masovai Boreslaus-nak, hol alapítson magának várost, most pedig a Visztula folyóban él.

Ha él egyáltalán.

Miért ne? Láttad te a Visztulát?

Láttam, nem is egyszer.

A Visztuláról fel lehet tételezni, hogy szállást ad egy-két meluzinának. Varsó pedig, úgy, ahogy van, szomorú város.

Ezt minden városról el lehet mondani, ha csak nem vagy egészen fiatal, amikor ott élsz. Minden város olyan, ahány évesen látjuk. Varsó sellője azonban mégsem szabályos meluzina, hiszen kardot és pajzsot tart a kezeiben. Nem is meluzinának nevezik, hanem szirénnek, lengyelül syrenka.

Boreslaus számára a Meluzina szerepét játszotta. Az igaz, hogy sok más címeren inkább a pikkelyes farkát tartja, néha a kétágú farka egy-egy végét a két kezében. Előfordul, hogy koronát visel; de ezek csak afféle későbbi díszítések. Mert a Meluzinák ábrázolása nagyon látványos, többek között ezért is olyan népszerűek, pl. Németországban. Luther Márton egy lucelbergi Meluzinát ismert; hitte is, meg nem is, egyébként ő volt az, aki succubusnak nevezte. A Lucelberg szóban is ott rejtőzik a kelta forrásistennő, Lusina neve. Az egyik német legenda hőse Peter Dimringer lovag, aki Staufenberg várában élt, nem messze Offenburgtól. Ő kivételesen nem vadászni ment, hanem a nussbachi temploma igyekezett az erdőn át, amikor egy gyönyörű, gazdagon felékszerezett hölggyel találkozott, aki teljesen egyedül üldögélt egy kövön, az út szélén. A lovag kérdéseire azt felelte, hogy éppen őt várja, és minden vágya az, hogy vele éljen. A lovag nagyon ostoba ember lehetett, teljesen természetesnek találta az ajánlatot.

Négy ember van, aki nagyon ostoba:
Egyik nem járt iskolába sem, soha.
A második nagyon gazdag, azt hiszi,
Vagyonát a másvilágra elviszi.
A harmadik azt reméli, nem titok:
Sose hal meg, mindörökre élni fog.
Negyediket a legjobban megvetik:
Azt képzeli, önmagáért szeretik.

Bravó. És az alkotót melyik költőben tisztelhetem?

Nincs alkotó. Ez csak afféle rigmus, mint a fületlen és farkatlan boci. Dimringer lovag elfogadta a hölgy gyűrűjét, és együtt is éltek, kétségkívül elég rendhagyó módon. A hölgy csak akkor jelent meg, amikor a lovag magához hívta, egyébként láthatatlan maradt.

Ideális házasság.

Ideálisnak indult, de a család és a püspök megirigyelték a nagy boldogságot, ragaszkodtak ahhoz, hogy a lovak feleségül vegye a király valahányadik unokahúgát. Elfelejtettem megmondani, hogy a tündérfeleségnek az volt az egyetlen feltétele, hogy a lovag nem vehet magának másik feleséget; meghal, ha ezt megteszi. Peter egy darabig tartotta magát, aztán azt gondolta, ezek csak üres szavak, feleségül vette a király által kommendált menyasszonyt. Az esküvői lakomán egyszer csak megrepedt a mennyezet, és mi látszott a repedésben? Egy fehér női láb. A lovag még aznap éjjel meghalt; a menyasszony kolostorba vonult.

Hol van itt a Meluzina? Erdei találkozás van, megszegett ígéret van, de nincs meg a legfontosabb kellék, a kígyó- vagy halfarok.

Igazán azt gondolod, hogy ez a legfontosabb? Már mondtam, hogy minél messzebbre megyünk vissza az időben, az emberek annál közelebb érzik magukhoz az állatokat. Ne Darwinra, vagy más hasonló szamárságra gondolj, egyszerűen arról van szó, hogy a régi kelta hősök szinte kivétel nélkül shapeshifterek, úgy változtatják az alakjukat, ahogy éppen a kedvük tartja. Az ember és az állat közötti határok elmosódnak. Az ember bármelyik pillanatban állati formát ölthet, és viszont. Minden jelentőségét elveszti az, hogy egy adott pillanatban milyen formát visel.

Ez eléggé elbizonytalanítja az emberi - és állati - kapcsolatokat.

Ne gondold. Inkább kibővíti, hiszen ez egy egészen új dimenzió. A következő német monda is elég szabálytalan. Úgy indul, mint a többiek, erdőben magányosan vadászó lovag megpillant egy szép női szellemet, vagy minek is nevezzem, aki arra kéri, hogy "váltsa meg." Csókolj meg három nap egymás után, kéri a légi szellem. Csodálatosan szép, arany haj, kék szem, hanem deréktól lefelé kígyó. Az ifjú megcsókolja. Másnap a hölgy egész teste olyan, mint egy zöld, foltos kígyó, és még szárnyai is vannak. Csak az arca gyönyörű, már ahogyan egy teuton a szépséget elképzeli. Kis habozás után az ifjú megcsókolja másodszor is. A harmadik napon azonban már arca sincs a hölgynek, olyan, mint egy varangy. Ezt már mégsem, gondolta a lovag, és lelépett, mint minden teuton gavallér. Feleségül vett egy másik lányt. Rossz néven vette ezt a szellemhölgy, az esküvői lakomán megrepesztette a mennyezetet, lelógatta a halfarkát, és megmérgezte az ételeket.

Aranyos. És ha megcsókolta volna a varangyot?

Nos, akkor szép hölggyé válik, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A Meluzina-motívum kísért a pásztorlány történetében is, akinek a tündér földalatti kincseket mutat, ígéri, hogy ez mind az övé lesz, ha meg tudja tartani a titkot. A lány megszegi az ígéretét, mire a tündér örökre eltűnik. Megkérdezhetnéd most is, hogy hol van itt a Meluzina? Nem könnyű, de a svábok még sokáig mutogattak két fenyőfát, amelyek egyetlen gyökérből nőttek, ez volt "a Meluzina fája." Baeringenben még ma is azt mondják nagy vihar idején, hogy a Meluzina siratja a gyermekeit. Karácsony estén kilencféle ételt kell enni, a maradékot kiszórják a bokrok közé, hogy Meluzina, sőt szent Meluzina se maradjon éhen. A legenda többi része már feledésbe ment.

Egész Németországban?

Nem, csak Baeringenben. Vannak hagyományos Meluzina-történetek is, pl. a Harz hegységben.

Egy király vadászni ment az erdőbe, és eltévedt...

... szép várhoz érkezett, amelynek a függőhídja fel volt húzva. A vár teljesen lakatlannak látszott. Egyszer csak gyönyörű hölgy jött az erdő felől, és behívta őt a várba. Rálépett egy kőre, mire a híd leereszkedett. Bementek egy udvarba, majd a nagy ebédlőbe. A hölgy pompás lakomát tálalt, és minden egyébbe beleegyezett, az első szóra. Csak egy feltétele volt, mégpedig az, hogy minden pénteken láthatatlan marad. Csekély feltétel, gondolta a lovag, és ott maradt. Gyerekeik születtek, és boldogan éltek. Egyszer azonban odatévedt egy idegen lovag, és szállást kért éjszakára. Éppen péntek volt, és feltűnt neki, hogy nem látja a ház úrnőjét. Megtudta, amit megtudhatott, és megjegyezte, hogy ennek nem lesz jó vége. Nyugtalan lett a vár ura, és keresni kezdte a feleségét. Sehol sem találta. Végül lement a pincébe, és kinyitott egy ajtót, amelyről nem tudta, hová vezet. És ott úszkált a felesége egy kis tóban, félig hal, félig ember. Szomorú pillantást vetett a férjére, és eltűnt. A férj visszament a fogadó terembe, de addigra már nem volt ott az idegen lovag sem.

Boccaccio tollára méltó. Hogyan szöktessük meg a más feleségét?

Nem-nem. A Meluzinák hűségesek. Elhagyják az ígéretek megszegőit, de különben hűségesek.

Hol van ez a vár?

Most már sehol. A lovag és a gyermekei hamarosan meghaltak bánatukban. A vár romba dőlt, és ma már senki sem tudja, hol állt egykor. A Harz hegységben.

Értem. Aki nem hiszi, járjon utána. Akkor hát soha nem tudjuk meg, ki volt a világtörténelem első Meluzinája?

De tudjuk. Indiában élt, és úgy hívták, Urvasi.

Vagyis nem a kelták...

A kelták indoeurópaiak. Meluzina a közös indoeurópai hagyományhoz tartozik. Egyszer Purúravá király vadászni ment az erdőbe...

... eltévedt, és...

... találkozott Urvasival, a mennyei tündérlánnyal. Egymásba szerettek. De Urvasinak volt egy-két feltétele. Az egyik az volt, hogy Purúravá védelmezze meg a két kedvenc bárányát, a másik az, hogy soha ne mutatkozzon előtte meztelenül. Volt még egy harmadik kívánsága is, azt mondta, nem ehet mást, mint ghít vagy ghíben sült ételeket. Purúravának nem volt ellenvetése. A vajas ételekkel nem is volt gond, de a király hamarosan megszegte az első két feltételt. Urvasi azonnal eltűnt, visszatért a mennybe. Később még egyszer találkoztak, de akkor Urvasi már nem szép hölgyként, hanem hattyúként jelent meg. Ezt a találkozást, illetve a párbeszédüket írja le a világ legrégebbi szentírása, a Rgvéda (X.95). Ez a legkorábbi változat, és együtt vannak benne a fő elemek: földi király és tündérlány kapcsolata, alakváltoztatás és megszegett ígéret. Európa veszedelmesebbnek érezte a tündérlányokat, mint India, ezért lett Meluzina félig hal vagy kígyó, esetleg sárkány. Bár van még egy fontos különbség: a Bráhmanákban és a Puránákban happy end-el végződik a történet. A gandharvák megajándékozzák Purúravát varázstűzzel, megtanítják, hogyan kell elvégezni egy különleges áldozatot; így aztán ő maga is gandharva lett, együtt élhet a mennyben Urvasival.

És te most azt akarod elhitetni velem, hogy a kelták valahogy megismerték ezt az indiai mítoszt, megcsinálták belőle a maguk Lusina forrásistennőjét, illetve Meluzinát?

Egyáltalán nem. Én azt mondom, hogy van egy közös hagyomány...

... amikor még az árja népek együtt éltek?

A mai indoeurópai népek ősei, egy ideig talán Belső-Ázsiában, aztán az Indus és a Szaraszvati folyók völgyeiben.

Ez csak egy az alternatív elméletek közül. Más szóval, utópia.

Egy olyan alternatív elmélet, amelyet tények igazolnak.

Hiszi a piszi.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-08-18 09:10:41

köszi - elolvasni sem kis teljesítmény

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Feleki Sándor: Május / Mai címmel

alberth bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 02. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 01. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Keresem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Reggel címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sárga vers című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Lakatra zárva című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) A fuldokló című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megjött az éj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)