Kötetben megjelent legújabb alkotásom, megtörtént esetet dolgoztam fel,
csupán a neveket változtattam meg.

Bevezető

Amint felépült a város belterületén az első összkomfortos épület, visszaköltöztem ide a városszéli park lakótelepéről. Kellemes hely volt az is; a házakat fák árnyékában építették. Szerettem a környezetet, hiszen a munkahelyem egy buszmegállóra volt, annak a megközelítése sem volt nehéz. A nagyszobában cserépkályha ontotta a meleget, s néhol olajkályhát állítottak be. Azonban a második emeletre a fa, a szén, meg a kannás olaj felhordása bizony megerőltető volt, ezért amikor a főnököm felajánlotta, hogy cserével elfoglalhatok egy, akkor a legjobban felszerelt, összkomfortos lakást, nem kérettem magam sokáig, átköltöztünk a városközpontba, amely azt az előnyt is szolgálta, hogy mindenféle vásárlási lehetőség szinte karnyújtásra megközelíthető.
Ezért kívánkoztam vissza, a tíz éve elhagyott városközpontba.
Már az előző helyre költözésünk idején a régi bútorokat, szőnyegeket kicseréltem, sok mindent vásároltam, ezért nem került sokba az a fölszerelés, amit az új helyen pótolni kellett.
Innen a munkahelyemet öt perc alatt értem el.
Lányom ekkor már befejezte tanulmányait és a helyi kórház röntgen-osztályán dolgozott, később áthelyezéssel fölvették a főváros Idegsebészeti Tudományos Intézetébe, ahol alapkiképzésére diplomát szerezhetett.
Már néhány éve ebben a társasházban laktunk, amikor ismét olyan esemény történt, ami alaposan felkorbácsolta a városban lakó emberek életét, ráadásul, a közvetlen közelünkben.

Kötet anyagát összeállítottam: 2006-ban.
Megjelent: az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár www.mek.oszk.hu
"polcán" a többi kötetem között.

1.
A bordó Lada gépkocsit László vezeti. Lassan fordul be a sötét utcába, a város központjában magasodó katolikus templomnál, ahol csak egy-két lámpa pislákol. Kinéz az ablakon, az eső is szemereg, alig lehet kilátni az autó ablakán.
Végigdöcögnek a Templom utcán, ott jobbra fordulva érik el az Óváros-tér rázós köves útját, majd befordulnak a nagy épület udvarába, ahol mindketten laknak.
- Azt hittem, még sötétedés előtt megérkezünk, de már jóval elmúlt éjfél is. - mondja szinte magának. - Nem tudom, mit szól majd Anett, hogy ilyen későn felzavarom, talán az igazak álmát alussza már. Ha fölébred, biztos nem hagyja szó nélkül.
Elfáradtál, Hédi? - kérdezi sógornőjétől, aki fáradtan, csendben ül mellette, már kicsit el is bóbiskolt, csak a hozzá intézett kérdésre riadt fel.

Hedvig bátyja Levente, nemrég' házasodott össze Gyöngyvérrel, Laci felesége húgával. Nagy gondban vannak, mivel most költöztek be a főváros egy szép zöldövezeti lakásába. Őket látogatták meg szabadnapjukon, körülnézni, hogy állnak a rendezkedéssel, és segítettek a még hátralévő költözés utáni munkálatok elvégzésében. Ezért alaposan kifáradtak.
László rutinosan veszi be az utolsó kanyart, megszokott helyeken nem számít neki a sötétség, már megétkeztek a ház elé. A gyújtást nem kapcsolja le, kikászálódik a kocsiból, átmegy a másik oldalra, kisegíti Hédit.
- Beállok a garázsba, kicsit várj, majd felkísérlek, ne indulj egyedül az emeletre ilyen sötétben. Sosem lehet tudni...
Hédi felemeli maga mellől kis kézitáskáját, kiszáll a szemergő esőben. Amikor sógora beáll a garázsba, esernyője alatt sietve igyekeznek a négyemeltes ház nagy bejárati kapujához. Nyitva találják, jó, hogy még nem zárták le, nem kell a kulcsokkal is bajlódni a sötétben.
Laci az első emeleten lakik fiatal felségével, de most, előbb felkíséri sógornőjét a másodikra, ahol Hédi a mamájával él. Laci vele tart, meg akar bizonyosodni róla, hogy rendben hazaérkezik. Amint fölérnek a másodikra, és végighaladnak a sötét folyosón, minden lakás csendes, csak az egyik ablak rolóján keresztül szűrődik át némi világosság. Hédi kicsit megtorpan az ajtó előtt. Megfogja sógora karját, csendre inti.
- Várj, mintha halk gyermek-siránkozást hallottam volna. - Kicsit várnak, majd újra továbbindulnak. - Ki volna fenn ilyenkor, éjféltájban? - biztosan tévedtem.

Csendesen folytatják útjukat a sötétben, nehogy megzavarják az alvó szomszédokat.
Hédi megáll az ajtó előtt, kotorászik a táskájában, de hiába, nem találja a kulcsait; talán nem is vittem magammal - morfondírozik magában... Teljes sötétség borul a lakásra, édesanyja már biztosan az igazak álmát alussza, nem akarja csengetéssel fölriasztani. A konyha ablaka a folyosóra nyílik, tudja, hogy egyik lenyílója rosszul zár. Közös erővel lerakják a párkányon lévő virágcserepeket a földre, a kis ablak keretét belökve, amely egyet kattan, majd kinyílik.
Mindez csendben zajlott le.
- Na, ez is valami, talán nem ébredt föl Anyukám. De most jön a nehezebbje.
Előhúzza a hosszú, kézzel kötött sálját, benyúl a szűk ablakrésen, próbálja földobni a felső nagy ablaktábla kilincsére. Ha beakad, akkor azzal kinyílik az ablak is, és ott bemászhat a konyhába, aztán csendben bebújik az ágyba, és reggel megbeszélik anyával, mit intéztek a bátyjánál.

Minden simán lezajlott, közben sógora visszarakta a virágokat, majd elindult lefelé az első emeleti lakásukba.
Hédi bátyja, Levente a főváros egyik nagy híradásipari cégnél vezető állást tölt be, felesége egyelőre a közeli gyógyszertárban dolgozik, főiskolára készül, de előbb a lakást szeretnék berendezni. A napokban költöztek be egy zöldövezeti lakásába. Őket látogatták meg a vidéken élő rokonok, akik látni akarták, hogy állnak a rendezkedéssel, és segítettek nekik a szabadnapjukon.
Ez járt Hedvig eszében, amíg sikerült a sállal lehúzni a kilincset, aztán óvatosan betolta a nagy ablaktáblát, Laci fölsegítette őt a széles ablakpárkányra, és nemsokára már bent találta magát, a konyhai asztalon, szerencséjére oda, ahol éppen semmi törékeny holmi nem volt letéve. Csendesen szólt sógorának, hogy minden rendben, aztán bezárta az ablaktáblákat, és besurrant a szobájába.

Anyuka első mély álmában mintha hallott volna valamilyen neszt a konyha felől, kicsit fülelt, aztán csend lett és azt hitte, hogy csak álmodik; fordult egyet, magára húzta a takarót, és aludt tovább.
Lánya pedig nem akart zajt csapni a fürdőszobában, mivel az anyja hálószobája az övével szomszédos - ezért csak a kezét sikálta le alaposan, aztán csendesen levetkőzött a sötét szobában. Mielőtt elindultak volna a fővárosból, a fárasztó nap után, indulás előtt a bátyja vadonatúj fürdőszobájában már jó forró vízben lezuhanyozott. A résnyire nyitott ajtón bepillantott anyjára, látta, mélyen alszik, ezért ő is pihenni tért.

2.
Másnap, vasárnap reggel, sokáig aludtak; későn ébredtek, már tizenegy felé járhatott az idő, mivel munkaszüneti napokon nem csörömpöl Hédi nagy vekkere - mint máskor - ünnep lévén, nem kell a kórházba sietnie. Egyébként késő éjjel ideje sem volt rá, hogy szokás szerint előkészítse az őskori vekkert, ami máskor azért kellett neki, mivel mindig nehezére esett fölkelni, hogy idejében érjen be a munkahelyére. Kitalálta, ha mélytányérba helyezi az órát, mellé egy-két villát-kanalat helyez, s az órát végpontig felhúzza, akkor a hangos csörömpölésre biztosan fölébred. Hédi mókás "találmányát", a különleges ébresztés módját rokonai és ismerősei mindig megcsodálták.
Ma délelőtt még álmosan, kávéjukat kevergették a konyhában, Hédi elmondta, hogy éjjel hogyan jutott be a lakásba, mivel a kulcsot itthon felejtette. Egyszóval bejöttem, de nem az ajtón, hanem Laci segítségével az ablakon. Benyomtam az alsó lenyíló ablakot, aztán a sál segítségével sikerült a felső nagy ablakot is kinyitnom, a felsőt.
- Akkor mégsem álmomban hallottam a zajt - szólt közbe mama.
Eddig jutottak a beszélgetésben, amikor megszólalt az előszoba csengője.
Laci áll a nyitott ajtóban, kezében Hédi kis csomagjával, amit este a kocsi hátsó ülésén felejtett.
- Itt ültök nyugodtan, azt se tudjátok, mi történik a közelben? - kérdezte tőlük csodálkozva.
- Mi történhet ebben az álmos kisvárosban, amiről egy vasárnap délelőtt tudnunk kellene? Nemrég' ébredtünk, ma még ki se mozdultunk a lakásból. Mondd hát, mi újság van?
- Jobb lenne, ha kinéznétek, látni fogjátok, hogy néha még itt is történik valami. Mindhárman kiléptek a széles folyosóra, és arra néztek, amerre Laci mutatott.
- Mi az a csődület ott az ajtó előtt? - kérdezte anya és lánya szinte egyszerre.
- Csak annyit sikerült megtudnom, hogy valami szörnyűség, de részleteket én se tudok.

Folytatom.