HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49227

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Poós GergelyFeltöltés dátuma: 2012-10-01

Magyar közmondások új értelmezésben 4. rész

"K-L"

Ki mint vet, úgy arat.
Úgy bizony. A magyar közmondások igen-igen kifejezők. Rámutatnak a lényegre. Profán és transzcendentális értelembe is. S ez alól nincs is kivétel, nem találunk olyan közmondást, melynek értelme homályos lenne. Mindegyik közmondás a legszigorúbb és legösszetettebb módon mutat rá a lényegre, mindegyik zárt és igen kifejező, konzervnyi nagyságra sűrített igazság.
Az ember minden napja a vetésről és az aratásról szól. Mert az ember minden napján gondolkozik, beszél, cselekszik, s minden gondolatnak, szónak, cselekedetnek hatása van, ám nem egyszeri és nem mulandó hatása, hanem hosszabb időtartalomra való meghatározó hatása. Az, hogy mivé leszünk, az a mindennapjainkon múlik. Hogy mivé leszünk, azon múlik, mivé válunk. S hogy mivé válunk pedig azon, hogy mivé képzeljük (képezzük), magunkat. A kép, melyet magunkban, magunkon őrzünk, vagyis amit nap, mint nap befogadunk magunkba arról, hogy milyenek akarunk lenni, az képez legelsősorban minket. Nem az eszünk, nem a tudásunk, nem egy vagy sok szellemi irányzat eszméi, nem a társadalmi berendezkedés, nem a környezetünk, nem a minket körülvevő relációk nagyszámú halmaza, hanem egy projekció, egy kép, egy látvány képez minket, egy kép, melyet magunkban hordunk, egy látvány, hogy milyenné akarunk válni. Az ember élete változás. A kép változtat minket. Vagyis a változást a kép indítja, azonban a képet mi választjuk. A választott kép képzel minket, s a képpel képződünk azzá, amit a képpel magunkra vettünk. Vagyis amivel azonosultunk. A gondolat, a szó, a cselekedet és minden emberi aktivitás abból a képből merít, melyet képzel magáról. És aztán azt realizálja. Ez nem a tudat alatti működése. Nagyon is tudatos, annak ellenére, hogy sokszor nem ismerjük fel.
S hogy a kép, melyet választottunk honnét való, honnét vesszük, honnét imagináljuk, nos ez az emberi élet döntő momentuma, még ha nem is egyszeri, s, még ha e kép imaginációjának műveletét folytonosan és nap-nap után műveljük is. A kép merítése azért döntő, mert ha rossz helyről vesszük, merítjük imagináljuk, rosszul formál minket, s így életünk folytonos változása rossz irányba halad. Ha azonban a kép szűzies, nem e világból való, meg nem rontott, romlottság nélküli, akkor az érintetlen, a meg nem rontott, az eredeti, az ép, a megváltott ember képét vehetjük magunkba, s e kép realizálódik bennünk és általunk. E kép pedig az Ige, a tágabb és szűkebb értelembe vett kinyilatkoztatás, a Logosz, az Istenember képe.
Amit elvetünk, abból nő ki az, amit az emberi életnek hívunk. Vetés és aratás itt szinte egybeesik, vetés és aratás folytonos, szinte paralel egymást kergetik. A vetés az a kép, amit élet-képzeletünkbe, középpontunkba helyezünk, az aratás pedig a realizáció, vagyis a gondolattá, szóvá cselekedetté váltás folyamata. Ki mint vet, úgy arat.

Kétszer ad, aki gyorsan ad.
A gyorsan kapott segítség a legértékesebb, mert a halogatott segítség már lehet, hogy nem segít, hisz az ember kifuthat az időből. Ne tétovázz tehát, ilyenkor ne mérlegelj, ne számolgass, ne hagyd, hogy felülkerekedjék okoskodó, kapzsi, irigy éned, hanem ha lehet és ha képességeid és lehetőségeid megengedik, gyorsan adj. Gondolkozás nélkül. Mert ahol nagy a szükség, közel lehet a segítség, s ha e segítség te magad vagy, akkor ne tétovázz. Ha te nem teszed, más lehet, hogy nem fogja. Mert ott akkor épp te vagy az az ember, aki éppen ott és éppen azért vagy ott, hogy segíts.
A közmondás másik értelmezése a következő: a megtartás, a megkötés, a vonzás, a kaparás, mindaz, mellyel magamhoz láncolom az életet, nem egészséges potenciájú, mert megköt, de nem old, elfogad, de vissza nem ad. Amit ajándékként kap, megtartja magának. Pedig az ember épp itt rontotta meg létét, itt bukott meg, az életet megtartotta, nem adta vissza, pedig azt nem tartogatni kell, hanem azonnal, gyorsan visszaadni. Ha megkötöd, magad is kötött leszel és oldani nehezen képes. Pedig a helyzetet meg kell oldani. Ha lehet gyorsan. Gyorsan pedig akként lehet, ha azt amit kapsz, gyorsan vissza is adod, magadnak meg nem tartva belőle semmit.

Ki korán kel, aranyat lel!
Tudjuk, a korán kelők a statisztikák szerint egészségesebbek, hosszabb életűek lesznek. Az ember szellemi aktivitása a korai órákban, éppen ébredés után a legintenzívebb, Korán kelni, a közmondásból adódóan igen kifizetődő dolog, hisz a lustálkodók éppen a legaktívabb idejüket alusszák át, amikor befogadóképességük és kreatív, megvalósító képességük is a napi átlaghoz képest az aktivitási görbe csúcsán áll. Ki korán kel, a legfogékonyabb. Ki korán kel, bármely szellemi lelki, fizikai tevékenységében a legkreatívabb. De a közmondás arra is utal, hogy ki korán kel, nem alszik soká, tehát hamarabb ébred fel, mint az átlag.
A szanszkrit szó avidja, annyit jelent, mint aluszékonyság, álomszerűség, félálom. Jelentése, az az ember, aki a transzcendens, természetfölötti világra nem tud felébredni, vagyis, alvajáró, nem éber, aki azt gondolja, élete megoldása e világban keresendő. Aki azt gondolja, itt és most kell sikeresnek lenni, itt és most kell önmegvalósítani hajlamait kiélnie, itt kell megnyernie valamit, e világ keretei között. Az avidja szó párja-ellentéte a vidja szó, ami a felébredt látásra (éberség) utal, arra, amivel az ember képes azt mondani: az én országom nem e világból való. Ő az, ki nem álmos, nem alszik, nem alvajáró, ki felismeri, hogy a világ káprázat, ki felismeri: a világ azért van, mert önző kíváncsiságunk miatt létrehozván azt, Isten nélkül, sőt másokat is kizárva akarunk valami nagyot "alakítani", ami képességeink folytán kudarcot vallott. Megfeledkeztünk arról, hogy a mi országunk nem e világból való. Nem e világ, a kozmosz termékei vagyunk, nem biológiai lények, hanem szellemi szubsztanciák. Ha ráébredünk égi eredetünkre, ki nem elégíthető életéhségünk, sóvárgásunk, mohó kíváncsiságunk által létrehozott világra, melynek értelmi szerzői mi voltunk. Mi emberek. Isten ilyen világot létre nem hívna, Ő úr, s király a sötétség felett. E világban azonban a gonoszság, a sötétség minden ereje jelen van. Mi realizáltuk, mi hoztuk át, mert magunkhoz kötvén mindent - vissza nem adván a Szeretet csere cselekedetében -, megkötöttük magunkban a sötétség erőit is, melyen Istennel ellentétben nem tudtunk uralkodni. Isten Úr a sötétség felett, világosságával fénybe borítja a sötétséget, ezért Úr tud lenni fölötte. Mi azonban az élet odaadása helyett a megtartását választottuk, megtartván, megkötvén magunkban a sötétséget is, mohó életéhségünkkel létrehívtunk egy világot, melybe magunkban, magunkkal hoztuk a sötétséget is. S annyira elvarázsoltuk magunkat, hogy azt hisszük ez a valóság, a másik világ a káprázat. Pedig épp fordítva van. Épp csak az előjelet kéne megváltoztatnunk és felébredve, látva látnánk, hogy minden vonalon és minden irányultságunkban a káprázat világát szüljük, ápolgatjuk, nevelgetjük, dicsőítjük nap-nap után. Térjetek meg - hirdeti Krisztus. Térjetek meg, hogy ne a káprázat világában, alvajárásban, homályban, lefátyolozott szemmel éljetek, hanem térjetek meg Atyámhoz, ki örök, múlhatatlan, s kihez igazán tartoztok. Virrasszatok - igézi Krisztus. Vagyis legyetek éberek. Tanítványai alszanak a Getszemáni kertben, miközben ő azért imádkozik, hogy szenvedésében egy pillanatra se veszítse szem elől Isten országának látását. Krisztus tudta, hitte, látta Isten országát, de meg kellett küzdenie ezért a látásért. S tanítványai mindeközben: aludtak. Ez egy hatalmas ikon, egy monumentális kép, mely a felébredt istenember virrasztásáról és imájáról és az alvó ember tudatlanságáról és homályáról szól. Arról, hogy a tanítványok, nem tudták, mily fontos virrasztani és imádkozni, ehelyett inkább aludtak és álmodtak. S mindez háromszor történik meg, Krisztus háromszor kelti fel őket, a hármas számmal fejezvén ki ennek e képnek a fontosságát.
Ki korán kel, ki korán ébred, kevesebbet alszik, kevésbé aluszékony, kevesebbet álmodik, ki korán kel a közmondás szerint aranyat lel. Az arany az a fém, mely nem romlandó, nem rozsdásodik, fényes, tündöklő, értékes, drága, napszínű matéria. Vagyis többek között (mint pl. a Nap) a romolhatatlan szellem, az Istenség evilági szimbóluma. Szimbólum csupán nem több. De a magyar közmondások szívesen alkalmaznak ilyen szimbólumokat. Ki korán kel, aranyat lel.

Ki sokba kap, keveset végez.
Kinek mennyi képesség adatott, kinek mit kell elvégeznie, ki, mit hol mennyire tud elvégezni, önmaga folytonos önvizsgálatától függ. Nem lehet egyszerre sokat, mert a kevés de jól elvégzett dolog, sokkal több, mint a félig elvégzett sok. Az Ige realizálásának legkisebb részlete is sokkal nagyobb tett, mint bármi más az életben. Az Ige az üdvösség, mely lényegében az a gondolati és cselekedeti aktus, melyben lefosztom magamról az ént, hogy ne az én énem éljen, hanem eldobva azt magamtól, mást hagyjak élni magamban és világomban (környezetemben). Vagyis beengedem személyem örök és hallhatatlan részét önmagamba, s lemondok énem azon részéről, mely önnön érdekei szerint űz, hajt, üldöz engem, maga sem tudván hova. Az én akadályoz engem az élet odaadásában, mert az élet odaadása az üdv. Az ön-élet, a magam számára fontos élet, az énem élete nem lehet fontosabb, mint az üdv. Az pedig csak az élet ledobásával megy, s az élet ledobása, annak felemelkedésével jár. Ezért fontosabb bármi apró dolog, mely az én korlátozására, kiiktatására hivatott, ezért van, hogy az Ige realizálásának legkisebb részlete is sokkal nagyobb tett, mint bármi más az életben. Legyen meg a Te akaratod - így imádkozik Krisztus a Getszemáni kertben.

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.
Emberi, megrontott létezésünk a buddhizmus tanítása szerint: álom. Avidja. Lefokozott éberség. A lélek aluszékonyságának ideje, melyből az ébredés, a felébredés a kiút. A kába lélek őrült, a kába lélek összetéveszt, az aluszékony lélek fel nem ismerheti a valóságot és a világon túli transzcendens létezés valódiságát. A fel nem ébredt lélek azt gondolja: e világban kell megvalósulni, sikeres csak itt lehetsz, igazán csak itt élhetsz, mert e világon kívül nincs semmi. De ez csupán káprázat álom, összetévesztés, megzavarodott állapot. Romlottságunk következménye. Törtségünk Egészet nem látó összezavarodottsága.
A közmondás értelmezése sokrétű. Ki jól, kényelmesen, puha paplanokkal, párnákkal, ágyaz meg magának, annak álma (élete) igen hosszú lesz, hisz ebben az alvó helyzetében nagyon jól érzi magát, álma hosszú és "szép" lesz, legfeljebb nem igaz - mert csak álom. A közmondás azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy nem az alvás, nem a kényelmes, párnák és paplanok álommal teli világa, nem a világba jól beágyazott élet a megvalósítandó, hisz az álom hamis. Nem kel hát magunkat jól beágyazni a világba, mert a jól vetett ágy, hosszú álmot ígér, esetleg ébredés nélküli álmot hoz (avidja). Le kell mondanunk álmainkról, álmodozásainkról, a jól vetett ágy kényelméről, hogy álmunk ne legyen hosszú, ne álmot lássunk, hanem mielőbb felébredjünk az Életre.

Legjobb szakács az éhség.
De nem mindegy mire éhezünk igazán. Az életéhség, a mohóság, a ki nem elégíthető életszomj a sóvárgás, a be nem tölthető kíváncsiság ide húzott, ide varázsolt minket, ide ebbe a purgatóriumba, ebbe a pokolba. S amit főztünk, most azt esszük, s valahogy nem úgy sikerült, ahogy azt terveztük, nem olyan az íze, mint amilyet vártunk. A szakács az ember. Főztje a világ, mely olyan, amilyenné főzte. Nem lett túl jó. Nem az igazi. (Nem persze, mert az igazit nem kevertük bele a fazékba). Így az élet minden területén, mindenféle eszközökkel, intézményekkel, szabályokkal, erkölcsiséggel, szociális intézkedésekkel, pedagógiai módszerekkel és iskolákkal, segélyprogramokkal, családvédelemmel, különböző vallásokkal stb. próbáljuk toldozgatni és foltozgatni a jóvátehetetlent - írom Pilinszky után szabadon. Vagyis az ételt (az életet) följavítani. Az éhség, mely az ételt főzi oly kielégíthetetlen, hogy azt e keretek között nem lehet kielégíteni. Nem lehet és nem is lesz jó az étel, mert épp azt hagytuk ki belőle, ami az ízét adja. Éppen azt, amitől finom. Ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Ami a kvinteszenciája. Így lett az étel (az élet) keserű és rossz ízű. De le kell nyelni, mert az ember folyton éhes. Folyton szomjas. Folyton sóvárog, folyton a kielégíthetetlenség erői hajtják, s folyton azt gondolja, kielégülni csak a saját főztünkkel lehet. Nem hagyja, hogy más főzzön neki. Ha hagyná, igazi ételt ehetne. Az igazi étel, az Élő Kenyér, s ki abból eszik örökké él.

2012 október 1.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Poós Gergely
Regisztrált:
2008-03-05
Összes értékelés:
398
Időpont: 2012-10-02 09:31:03

Kedves Kata!

Köszönöm, hogy olvastál. Ha van időd, energiád, kedved, ajánlom a többi részét is e témának. Természetesen örülnék, ha akár ezt is újra elolvasnád....

Üdvözlettel,

Gergő

Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12595
Időpont: 2012-10-01 19:40:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Gergely!
Az ízes magyar közmondások értelmét alaposan felboncolgattad. Nagyon érdekes, mélyre ásó a munkád, s nem könnyű magunkat beleélni. Nehéz az anyagot, az egyes részek fejtegetéseit első olvasásra feldolgozni. Mondandódat világosan, szép magyarsággal tárod elénk. Azt hiszem, még visszatérek rá.
Üdvözlettel: Kata

Legutóbb történt

alberth alkotást töltött fel Megjött a kedves Mikulás címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szakadárok címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)