Belémhasít a villám
Akár 'munkálandó fába a véső,
Megsebez, húsom tépi
Elfogadom,
Menekülnöm úgy is késő.

Érzem a fájdalmat
Így legalább érezhetek,
Őrjöng körülöttem a vihar
Mégis tudom, elfogad, s szeret
Ízébe, illatába beleveszek.

S mikorra,
Csak a csend marad hátra
Felfogom lassan,
Lelkemről a tombolás
Testem teljesen lecibálta.

A természet lélegzete
Egyre hallhatóbbá válik
Hogy hová indulok most?
Sejtelmem sincs
Még sincsen bennem pánik.
És, hogy hová érkezem?
Hát az sem számít!

Már nem érzek félelmet
Magam mögött hagytam,
Ott fekszik lent a földön
Egy fa mellett
A friss latyakban.

2004.08.