HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1841

Írás összesen: 46258

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Haász Irén
2018-04-19 19:28:35

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Milton GrayFeltöltés dátuma: 2012-11-26

Egy gondozónő naplójából


Ha tehetném, akkor ezt a kis történetet apámnak ajánlanám, de mivel ő már elment közülünk, így csak emlékül írom le, és mindenkinek.


1922 Karácsonyának másnapja csikorgóan hideg volt. Az uradalomban, hogy az állatok ne maradjanak alom és takarmány nélkül, lovas ekékkel takarították el a majd egy méternyire duzzadt havat. Ekkor tájban sírt fel cérnavékony, rekedtes hangján egy újszülött, aki az eljövendő idők szinte minden örömének és szenvedésének részese lett. A majorbeliek estefelé még viccelődtek is apjával, hogy a kis Jézus két napot késett ugyan, de még ráért volna, mert már eddig is két éhes szájat kellett etetnie az egyébként jóravaló szorgalmas embernek. A gyermeknek nagyapja után Feri lett a neve. Hamar cseperedett, de kellett is, mert anyja az elkövetkező néhány évben még három gyermekáldással örvendeztette meg, az amúgy sem búslakodó férjét. Nagycsalád voltak a hat gyermekkel, de azok gyorsan felnőttek. Kitört a második világháború és Feri, mire férfivá érett, ott tolta a villámgéppuskát a Nagykanizsa környéki lövészárkok sarában, majd a talicskát hadifogságban, a donyeci szénbányában. Öt évvel később, hazatérésekor majd halálra rémítette édesanyját. Szegény, szellemnek vélte az öreg vályogház verandáján besétáló, már régen halottnak hitt gyermekét.
Kemény idők következtek, az újjáépítés időszaka, a lelkesedésé és a tettrekészségé. A környéken újabb és újabb tárnák nyíltak, és az ország minden részéből özönlöttek a bányába a jobb életre vágyók. Feri, munka végeztével, a fejtés elhasznált, szénporral és párával teli levegőjét, az esti általános iskola padjára cserélte, hiszen a háború előtt az uradalomban, az egyházi iskola négy elemiének elvégzésére futotta csak. Rengeteget segített otthon, a szülői háznál is, különösen vetésnél és aratásnál. Egy ilyen alkalommal ismerte meg a szomszéd falubeli Veronikát. Sokáig csak titokban leste, aztán egyre többet sündörgött körülötte. Tette ezt akkora elszántsággal, hogy hamar házasság lett belőle. Az ifjú párnak rövidesen választania kellett a biztonságosabb, jobb életkörülményeket ígérő szocialista bányavárosi élet, vagy az egyre inkább leszakadó és elmaradó falu valósága között. Az aggódó szülőkkel folytatott kilátástalan, és sokszor veszekedésbe torkolló viták után, Feri egy napon egy lakás kulccsal állított haza. Alig melegedtek meg új, városi otthonukban, amikor jött az első gyerek. Még három év és Veronika egyre kövéredő pocakjából előbújt a várva várt második is, beteljesítve szülei gyermekáldással kapcsolatos terveit, és a társadalom népesedéspolitikai elvárásait. Aztán jött 1956 a maga önálló történelmével. Feri ekkor tájt lépett be a pártba, ráadásul fegyverrel védte a városi pártházat, s ezért, - mint a rendszer kiszolgálóját -, napokig keresték a forradalmárok. Volt, hogy a padlásfeljáróban aludt, mert félt haza menni, és volt, hogy a sógornője bújtatta a ruhásszekrénybe üldözői elől. Teltek a napok, jöttek az oroszok, és akkor hazamerészkedett.
Új világot ígért a jövő. Az évek a bányában gyorsan teltek, s tenyerének bőrével együtt lelke, szíve is megkérgesedett. A bányász haverokkal egyre gyakrabban átmulatott részeg, duhajkodással végződő éjszakák, másfajta énjét engedték ki, addig gondosan építgetett egójának palackjából. Egyre durvább, és egyre agresszívabb lett. Már ő sem emlékezett rá, hogy hányszor és miért verte meg Veronikát és gyermekeit. Egy szerencsétlen napon aztán a fél lábát is elvesztette a bányában, egy munkahelyi balesetben. Hogy bizonyítsa teljes értékűségét, sokszor, csonk lába vére fakadásáig hajszolta magát. Hol a munkába, hol pedig a kocsmába menekült. Ahogy teltek az évek az alkohol legázolta személyiségét, lassan felélte egészségét és családját is. Felesége 37 év házasság után vált el tőle. Alig túl a hatvanon magára maradt. No, nem teljesen, mert a kocsmában mindig akadt, aki hazavitte, és sokszor meglátogatták inni, vagy pénzt akaró újdonsült ismerősei is. Ám amikor egy napon hiába kereste a ruhásszekrényben eldugott pénzét, rádöbbent helyzete keserű valóságára. Mogorva, komisz emberré vált. Italért már csak a közeli boltba járt, egyre ritkábban főzött, s fejében sűrűn fordult meg a halál gondolata. Amikor fia rátalált, a fürdőszoba padlóján hevert már másfél napja, s alig volt benne élet. Rohammentő vitte kórházba, s csak három hét múlva térhetett haza, mikor elégé felerősödöttnek vélte orvosa. Nehezen békélt meg a gondolattal, hogy a sorsot nem lehet siettetni, jön majd minden a maga idején. Idegenkedve, és zsörtölődve nyitott ajtót az őt felkereső szociális gondozó-nőnek.

Amikor a hétfő reggeli eligazításon a főnökasszony ismertette az új gondozott személyi adatait és néhány fontosabb tudni valót, ismerősnek tűnt Feri bácsi. Mintha korábban, talán a közeli élelmiszer boltban láttam volna. Egy kép sejlett fel emlékeimben, amint egy literes borosüveget szorongatva kezében, falábának halkan nyikorgó lépteivel, botjára támaszkodva, éppen távozott a pénztártól. Csontos vékony ember volt, feje tetejét gyéren borította őszes haja, határozott vonalú orra fölött, vastag, összeérő szemöldökei alól, fáradt szempár kereste az üzlet kijárati ajtajának kilincsét. Miközben a nyilvántartó kartonját nézegetve azon tűnődtem, hogy miként tudom beilleszteni az ő ellátását az egyébként is zsúfolt napi programomba, megpróbáltam elképzelni első találkozásunkat és azt a helyzetet, amivel meg kell majd birkóznom. Főnökasszonyom ugyanis figyelmeztetett, hogy egy szokatlanul mogorva, és házsártos idős úrral lesz dolgom. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött biztos lehettem a találkozásunk sikerében, mégis feszült és zavart voltam. Másnap telefonon felhívtam Feri bácsi gondozását igénylő fiát, aki egyébként az ország jóval távolabbi részében lakott. Beszélgetésünk során elmondta, hogy apját szerette volna magához venni, de ő nem volt hajlandó elhagyni otthonát. Hónapokig tartó győzködés után végül abban állapodtak meg, hogy legalább meghallgatja a gondozónőt és nem dobja ki azonnal. Csoda, hogy tartottam egy kicsit a találkozástól?


Kétszeri csengetés után, a bejárati ajtó résén át, érdes hang szólt ki. Néhány mondatos bemutatkozás után Feri bácsi végre beengedett lakása konyhájába. Miután végig hallgatott, kijelentette, neki nem kell gondozó, ez az ő lakása, idegen ne nyúlkáljon a dolgaihoz. Egyébként is, meg tud ő csinálni mindent, csak nem akar. Amit a konyhában láttam meggyőzött arról, hogy mennyire nem akarta. Miután végre szóhoz jutottam, megbeszéltük ellátásának fontosabb részleteit, és azt, hogy szükség esetén miként értesíthet engem. Kiléptem az ajtón, s ahogy köszönni visszafordultam, a zár határozott, egymás utáni gyors kattanásai egyértelművé tették számomra a látogatás végét. Következő találkozásaink is csak a legszükségesebb ideig tartottak. Igyekeztem felmérni Feri bácsi egészségi állapotával kapcsolatos teendőimet, gyógyszerei állapotát, tárolási körülményeit, és általában azokat az alapvető igényeit, amelyekről egyáltalán hajlandó volt beszélni. Talán a negyedik alkalom után fordult elő először, hogy az ajtót nyitva hagyta maga mögött, amikor bement a szobába. Két hétbe telt mire összeállt a kép otthonáról. Először azt tisztáztuk, hogy a lakás mely helységeit használja rendszeresen, melyek azok a napi szokások, amelyeket az ellátása alatt mindenképpen figyelembe kell vennem. Valamivel később már azt is elmesélte, hogy legtöbbször fél lábon ugrál ki a WC-re, mert a mankókat utálja, a falábat azért pedig nem húzza fel. Ilyenkor gyakran előfordult, hogy elcsúszott a csupasz padlón és rettenetesen beverte, hol a fejét, hol végtagjait, de volt már borda repedése is emiatt. A következő héten egy kicsit átalakítottuk a szobáját. Az ágyához fordítottam a dohányzó asztalt, hogy nagyobb felületen tudja elhelyezni rajta a legszükségesebb eszközeit, az ajtó elé raktam egy szőnyeget, így csúszásmentes felület volt a talpa alatt, amikor ki kellett mennie. Falábának a heverő ajtó felőli végénél csináltam helyet, így könnyebben elérte azt. A szobáját melegítő villamos olajradiátort pedig az asztal végéhez állítottam. Ott ugyanis nem közlekedett, ráadásul így a heverőn ülve is elérte kapcsoló gombjait. Ahogy telt az idő egyre többet beszélt, s bár hangjában még ott bujkált a tettetett méltatlankodás, már nem volt elutasító. Sőt, a maga módján legtöbbször várt. Apró jelek voltak ezek, de hatalmas hibát követtem volna el, ha nem veszem észre. Az érkezésemhez félig kifordított szék, a már kulcsra sem zárt bejárati ajtó, a gyógyszereinek gondosan megtervezett sora megbeszélt helyükön, sőt, a ráncoktól redős, frissen borotvált néha, már elmosolyodó arca. Egy alkalommal észrevettem, amint bedug egy füzetet a díszpárna alá. Óvatos, de rámenős unszolásomra, zavarában nagyokat nyelve, végül mégis megmutatta. Igen meglepődtem, mert lapjai teles teli voltak Feri bácsi által írt versekkel.
Néhány hónap múltán úgy fogadott, mintha haza járnék, éppen csak nem szólított lányomnak. Már nem csak megengedte, hogy ellenőrizzem, szedi e rendesen a gyógyszereit, hogy használja az alapvető higiéniai eszközöket, hanem elvárta. Voltak esetek,- nagyon ritkán -, amikor felkereste néhány régi cimborája. Másnap, az öreg falak kopott tapétái a gyors szellőztetés ellenére is, ontották magukból a dohány füst és az alkohol szagának gyomorforgató elegyét. Érezhető bűntudata volt, és úgy tűnt mindent megtenne azért, hogy ne vegyem észre az előző este történéseinek árulkodó nyomait. Egy idő után már megengedte, hogy csonk lábának vérző sebeit én kötözzem át. Felkerestem háziorvosát és egyeztettem vele Feri bácsi egészségügyi ellátásának fontosabb részleteit. Az orvos elmondása szerint szemmel látható állapotának javulása, élettel teltebb, egyre inkább elfogadja az őt körülvevő világot és nem menekül múltja emlékeibe. Viszont arra is felhívta a figyelmemet, hogy ez a javulás csak átmeneti, mert kora miatt, és utolsó vizsgálati leletei szerint is, a folyamat bármikor váratlanul az ellenkezőjére fordulhat.
A közeli közétkeztetési konyháról napi rendszerességgel vittem neki az ebédet. Már kritika nélkül elfogadta, s miután befejezte az evést, azonnal elmosta edényeit, eszközeit, pedig az, az én feladatom lett volna. Néha sétáltunk a háztömb körül. Láthatóan jól esett a friss levegő és a napfény, de bármennyire is kímélők és rövidek voltak e séták egyre inkább fárasztották. Egyszer a szobája falára akasztott képeket nézegettük. Ágya felett két egymásba karoló gyermek képe lógott, egyikük komolyabb gondosan elválasztott hajú legényke a másik göndör barna hajú kislány volt.

- Ők a fiaim! - mondta egy alkalommal
- Ez a Laci. - és kézfejével végig simította a göndör hajtincsűt - Már kopaszodik.
- A másik pedig, a nagyobbik, a Feri. -vetett szomorú pillantást a képre.
- Őt már négy éve nem láttam, pedig itt él ebben a városban. Egyszer részegségemben, baltát emeltem rá. Azóta nem jött, nekem meg nem volt bátorságom hozzá menni.

Alkalmanként orvosi vizsgálatra, ellenőrzésre kellett mennie. Indulás előtt felkerestem, átkötöttem sebes lábát, segítettem a tisztálkodásban és az öltözködésben, megvártam, míg a betegszállító elindul vele s csak aztán mentem további dolgaim után. Teltek a hónapok, az évszakok gyorsan váltották egymást. Október végén beszerelték a lakásába a telefont, így szükség esetén már segítséget tudott kérni. A karácsony előtti napon fenyőágakból, tobozokból és egy gyertyából asztali csokrot készítettem neki meglepetésül. Amikor átadtam, szó nélkül ült a heverőjén, meredt szemekkel nézte az ajándékot s közben könnyei lecsordultak az arcán. Szilveszterkor a telefonban koccintottunk egymással. Az első hó január második hetében hullott, de olyan mennyiségben, amely egyértelművé tette, hogy most már tényleg a tél az úr. Fokozott figyelmet igényelt Feri bácsi közlekedésének és ellátásának megszervezése. Érkezésem idejére rendszerint megfontoltan összeállított bevásárlási listát készített. Ellenőriztem ruhatárát és kikészítettem azokat a ruhadarabokat, amelyeket szükségesnek véltem a téli séták alkalmával. A hideg levegő eleinte felélénkítette, de aztán hamar elfáradt. Egy alkalommal, váratlanul lehajolt, felvett egy maréknyi frissen hullott havat és az arcomhoz nyomta.

- Istenem, milyen régen volt, hogy lányokat mosdattam hóval. - mondta nevetve.

A vállán szétfröccsenő hógolyóm volt a válasz. A sétákat teázás követte a meleg szobában, majd gyors vérnyomásmérés. Rövid volt a tél, a tavasz határozottan és virágözönnel köszöntött be. A házak között foltokban virított a kikerics, s a fák éppen rügyet bontott ágait virágok halmaza borította be. Feri bácsi állapota, talán a gyorsan változó időjárásnak köszönhetőn is, egyre labilisabbá vált. Ismét rendszeresen figyelnem kellett test hőmérsékletét és vérnyomását. Néha elképesztően közönyös volt, máskor látható ok nélkül türelmetlenné és ingerülté vált. A dohányzás egyre jobban megviselte szervezetét. Hosszú percekig köhögött egyfolytában, és a tüdejéből felszakadt váladékot hörögve köpte ki. Néhány nap múlva minden gondoskodásom ellenére állapota szemmel láthatóan rosszabbodott, ezért kihívtam hozzá a háziorvost. Az új gyógyszerek könnyítettek állapotán, de már nem volt olyan életerős, mint néhány hónappal korábban. A nap egyre erősödő fénye, melege, egy időre mégis színeket lopott fáradt arcára, és látható izgalommal készült a beígért húsvéti látogatásomra. Napokig szinte könyörgött, hogy ha csak öt percre is, de keressem fel, mert szeretne meglocsolni, életében talán utoljára. Persze én is készültem egy piros tojással és a családomnak sütött almás pite két szeletével. Amint Feri bácsi kölnije végig csordult hajamon, furcsa érzés kerített hatalmába. Meleg kellemes érzés volt ez. Egy olyan emberből áradt, kiből kiszabadult élete egy részének minden elfojtott szeretete. Büszkén mutatta meg a nyuszi fészket, melyet úgy készített mintha gyermekeit, unokáit várná. Néhány nap múlva állapota ismét rosszabbodni kezdett. A kihívott háziorvos mentővel azonnal kórházba szállíttatta. Két nappal azután felkerestem, és legnagyobb meglepetésemre különleges látogatót találtam nála. A nagyobbik fia, Feri állt a kopott vaságy mellett, s apja sápadt, ráncos homlokát simogatta. Nem akartam zavarni a családi idillt. Felírtam, hogy mit kell hoznom másnapra és elköszöntem. Délután kiszellőztettem a lakását, elmosogattam az ott maradt edényeket, levettem a fürdőszoba polcáról a borotva habot és a borotvát, összekészítettem az otthon maradt gyógyszereket, egy váltás pizsamát. Másnap reggel, nyolc óra után néhány perccel, már a kórházban voltam, de a szobában nem találtam senkit. A folyosón érdeklődtem egy nővértől, hogy hova vitték a bácsit, mert hoztam neki a kért dolgait. Szomorú tekintettel nézett néhány pillanatig.

- Neki azokra nem lesz szüksége. Este elaludt, és reggel már nem ébredt fel. Elment, sajnálom.

Bár próbáltam erőt venni magamon, mégis kicsordult a könnyem. Egy gondozónőnek az a legkegyetlenebb dolog az életében, ha érzelmileg közel kerül a gondozottjához. Megmagyarázhatatlan üresség járta át szívemet, s szinte fizikai fájdalommal hasított elmémbe a gondolat, hogy többé már nem kell Feri bácsihoz mennem. Bármennyire nem akartam, és bármennyire csak a feladatra, a munkára igyekeztem összpontosítani, mintha édesapám halt volna meg megint.

Amikor kiléptem az épületből friss tavaszi szél kapott az arcomba. Szemben, a templom hatalmas szürke tornyának keresztje körül madár csapat keringett, feljebb, ezüstösen csillogó apró pont hasított fehér barázdákat az égre. A domb tövében, a templom előtti téren, szél sodort egy papírzacskót, majd felkapta, felemelte a szemközti iskola tetejéig, s ott eltűnt a rügyekkel teli, hatalmas nyárfák ágai között. A templom harangja tompán, fájdalmasan kondult. Hangja átjárta az utcákat, házak falán visszhangzott, remegve terült a város fölé, - s mint a lélek. mely megfáradtan, nyugalmat és megbocsájtást remélve elhagyja e világot, - tovább emelkedett, és a fátyolfelhőkön túl, elhalt az ég végtelen kékjében.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8281
Időpont: 2012-11-28 21:09:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Örülök, hogy idetaláltam írásodhoz. Gratulálok neked.

Szeretettel:Selanne
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
837
Időpont: 2012-11-27 13:10:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon megható történet a megbánásról és a megbocsátásról.
Szeretem ezt a fajta prózát, remélem, sokat írsz még ide.
Gratulálok.
Üdvözlettel:
Andrea

Legutóbb történt

Sarlai Mózes alkotást töltött fel AZ EMBER TEREMTÉSE címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A láthatatlan kötél című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - angyalszárnyak VIII című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Bujdosó 8. - Baranta című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista Ifjak...MK IX/2. című alkotáshoz

marioatreides bejegyzést írt a(z) Bujdosó 8. - Baranta című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista Ifjak...MK IX/2. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Időzavar című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Végre című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A folyékony pszichiáter című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Égig érő árnyak - Angyalszárnyak VII című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)