HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45255

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2013-01-09

Mennyben az Istennel

Emlékeztek még a történetemre Antónia hercegnővel, és a mórokkal? Ott fejeztem be, hogy megöltek Kataluniában, Omes várfala alatt, s így már, mint öreg hulla utaztam vissza Budapestre. Említettem azt is, hogy azonmód helyben eltemettek Ferihegyen, ami jogos volt, mégse mászkálhat valaki régi, körözött hulla létére szabadon. Testem tehát a földbe került, ahonnan vétetett, lelkem viszont szabadon repült fel, egyenesen Istenhez. A mennyek országában voltam, amit földi életemben sokszor próbáltam elképzelni, Isten mellett ültem egy padon, egy szépen ápolt park árnyas fái alatt, és láttam, milyen Isten!
Egyszerű, közvetlen, barátságos, középkorú férfi volt. Beszélgettünk erről, arról.

-Hogy tetszik itt? -kérdezte.
-Nagyon -mondtam. -Csak....
-Csak?
-Csak ez a hely nekem úgy tűnik, hogy olyan, mintha egy földi hely lenne. Mintha például Budapesten lennénk a Margitszigeten.
-Mert ott vagyunk - mondta Isten. -Nézz csak körül!
Körülnéztem és láttam, igaza van Istennek! Tényleg a Margitszigeten voltunk! A parkot körbevevő fák törzsei között lehetett látni a Duna ezüst csíkját, s azon túl az ismerős pesti part látképét.
-Ez egészen fantasztikus - mondtam. -Hogy lehet az...?
-Képzeld magad elé most egy másik, szívednek kedves táj képét - mondta huncutul somolyogva Isten - egy olyan táj képét, ahol éppen lenni szeretnél!
Elképzeltem erre, hogy Jasnán vagyok a sífelvonók alsó állomásán, és tél van. Ahogy erre gondoltam, már ott is voltunk Istennel. A kolbász-sütő előtt ültünk a padon, sört ittunk, kolbászt ettünk, és élvezettel nézegettük a havas lejtőn lefelé kanyargó síelőket. Isten nevetett.
-Szeretnél te is síelni? Itt a léced!
Lenéztem a hóba és tényleg ott volt kék színű, csicsás, matricával teleragasztott carving lécem a pad mellett!
-Gyere - mondta Isten -üljünk fel az ülőszékre, menjünk fel a hegy tetejére, és csússzunk néhány menetet!

Amikor később kifáradva, átizzadva letelepedtünk újra a kolbász-sütő elé, azt mondta:
-Nincs kedved most kikapcsolódásképpen fürödni egyet a tengerben? Mondjuk a Sottomarina-i Lidón, Velence alatt?
-De van! - vágtam rá.
Egy szempillantásba sem telt, máris a tengerparton voltunk. Úszónadrág volt mindkettőnkön, és a forró homokon óvatosan emelgetve a lábunkat, bementünk a vízbe megmártózni.
-Mi ez az egész? - kérdeztem, ahogy lábaltunk a sekély, langyos vízben. -Valami bűbáj, vagy varázslat?
- Egyik se, és mindkettő - nevetett az Isten. Ez az én országom!
Bennem nyiladozni kezdett a megértés fakó rózsája.
-Ezek szerint Isten országa úgy működik, hogy elképzelek egy helyet, és rögtön ott termek egyenes adásban, élőben, színesben, széles vásznon?
-Pontosan. De több annál, nem, mint szemlélő vagy jelen ugyanis, hanem mint tevékeny főszereplő.
-Főszereplő?
-Ja. Az én darabomban te vagy a főszereplő!
-Én? És a többi emberrel mi van? Már úgy értem, azokkal ez egykor élt emberekkel, akik ide kerültek a te országodba?
Isten jót mulatott a kérdésemen.
-Mindenki főszereplő a saját darabjában, és mellékszereplő a te darabodban. Te, én és a többiek egy közös, nagy, darabnak vagyunk részesei. Én rendezem a darabot, de a ti kívánságaitok szerint, ami egyezik az én tetszésemmel és akaratommal.
-Ez túl bonyolult nekem - mondtam. -Nem teljesen értem. Maradjunk most még egyelőre a színdarab helyszíneinél. Nem bánod?
Nevetett. -Nem!
-Azt állítod tehát, hogy csak el kell képzelnem egy helyet, s máris oda jutok?
-Persze. Láttad az előbb.
-De, ha most például a világ végén lévő legkisebb atomnak az atommagjába szeretnék belerepülni, mert kíváncsi lennék arra, milyen érzés a világ legvégén tartózkodni egy kis atommag belsejében, akkor azon nyomban odajutnék?
-Próbáld ki!

Kipróbáltam! Odaképzeltem magam az atommag belsejébe a világ végére, s már ott is voltam! Nem bántam meg! Nem a látvány miatt, bár az is fantasztikus volt. Láttam a kéklő tengert, a nagy semmit, ami a nagy valami partján elterült, s éreztem, a testemet jótékony kézzel masszírozó erőhatásokat az atommag belsejében, -ezek az erőhatások tartották egyben az atommagot - hallottam a szférák zenéjét, ami a szakadatlan örvénylésből származott. Einstein jött oda hozzám, rám mosolygott és így szólt: e egyenlő emszer cénégyzettel! Rávigyorogtam, aztán együtt élveztük tovább azt a fantasztikus világot!
-Van a világnak vége? - kérdeztem a tudóst.
Vállat vont nevetett. -Persze, hogy van - mondta -ha te azt gondold, hogy van, akkor van!
-Azt akarod mondani ezzel, hogy együtt, egyszerre igaz minden állítás és minden cáfolat?
-Így van! - mondta. -Sajnos erre én is csak itt jöttem rá!

Mindent értettem már, csak egy dolgot nem! Amit tapasztaltam Isten országában, az, arra mutatott, hogy nincs objektív valóság, csak olyan valóságok vannak, amelyeket a szubjektum elképzel magának.
Isten azt mondta fejtegetésemet végighallgatva: majdnem eltaláltad, de csak majdnem. Van ugyanis objektív valóság, én vagyok az! A szubjektív valóságok csak bennem, s általam léteznek! Én a szubjektív valóságok összessége vagyok, ezért vagyok objektív valóság.

-Aki tehát nem hiszi, hogy el tud jutni a Himalája tetejére a perc tört része alatt...
-Az nem is jut el oda -fejezte be a mondatomat Isten.
-És, aki nem hisz Benned....-át se mertem gondolni, hogy van tovább. A "hogy van tovább" a meredély szélén egyensúlyozott. Ő megint kisegített.
-Aki nem hisz bennem, annak számára én sem létezem!
-Ezek szerint a nem hívőknek éppen úgy igazuk van, mint azoknak, akik hisznek?
-Ez a szomorú helyzet! -nevetett rám vidáman.

Hát ez kolosszális volt! Megoldódott a dialektika rejtélye - mondtam magamban, de most már özönnel jöttek fel bennem a további kérdések.

-Figyelj csak - szögeztem neki - te férfi vagy, vagy nő vagy? Mert olvastam egyszer egy könyvet, az volt a címe, hogy Isten női arca...
-Férfi vagyok, ha férfinak szeretnél látni, s nő vagyok, ha nőnek. Igazából egyik sem vagyok. Isten vagyok - válaszolta. -Láthatsz kisfiúnak, nagylánynak, öreg bácsinak, vagy fiatal atlétának. Holdnak, napnak, tűznek, víznek. Tőled függ!
-Értem - bólogattam. -De most egy nagyon rázós kérdést szeretnék feltenni. Nem is tudom, hogy merjem-e?
-Kérdezz csak - mosolygott rám.- Itt nálunk nem léteznek rázós kérdések!
-Van itt a mennyek országában olyan, hogy férfi és nő?
-Persze, hogy van! Te például férfi vagy. De nézz csak oda, ott egy nő jön éppen!
Odanéztem, s Antóniát láttam közeledni! Karján kosár volt, a kosárban rózsák. Elment mellettünk, ránk mosolygott. Azt hittem menten megőrülök. Felpattantam, hogy utána rohanjak, de Isten szelíden megfogta a karomat, és azt mondta: folytassuk még egy kicsit, jó?

-És, van-e olyasmi itt - folytattam bénán-sután - olyasmi, ami a földön létezik... ha két ember szereti egymást?
-A szexre gondolsz -kérdezett vissza rám kacsintva.
-Ó, igen!
-Hogy te milyen prűd vagy! Nem mered kimondani?
-Hááát....?
-Szeretkezni szeretnél a szerelmeddel?
-I...igen, nyögdécseltem.
-Semmi akadálya. Menj utána, vidd el egy árnyas ligetbe, bőven találsz errefelé ilyet, és legyetek boldogok!
Felpattantam, aztán lezöttyentem mégis. Egy gondolat bántott még.
-Nem lesz az, izé, tudod mi, - bűn?
-Nem - mondta. -Ha szerettek engem, itt az én országomban mindent megtehettek.
-Szóval, ami bűn a földön, az nem bűn a mennyek országában?
Istent rázta a nevetés. Nagyon jókedvű volt ez a valódi, igazi Isten. Nem ilyennek képzeltem el őt a földi életemben.
-A földön sem bűn!
-Nem bűn?! -Akkorát csuklottam meglepetésemben, hogy Isten ijedten rezzent össze. -Nem bűn, azt állítod? Hát nincs-e beleírva a tízparancsolatba, hogy ne paráználkodj?
-Felejtsd el az írásokat - mondta Isten. -Csak arra figyelj, amit én mondok. Aki szeret engem, az mindent megtehet. A szex sem kivétel.
Csak hápogtam.
-De hát a fiad...Jézus azt mondta a házasságtörő asszonynak, amikor megbocsátott neki: menj és ne vétkezz többé! Itt van Jézus? Menjünk oda hozzá, és kérdezzük meg!
-Nem kell menni - mondta - én vagyok Jézus.
Rá néztem, és tényleg láttam, hogy ő Jézus.
-Akkor mit jelentettek a szavak, amelyeket Jézus mondott, akarom mondani, amit te mondtál, vagy mit tudom én melyőtök mondta: ne vétkezz többet?
-Azt - mondta Jézus - hogy szeress engem, s szeresd embertársaidat, mint ahogy én szeretlek tégedet. Ez ugyanis az, az állapot, amelyben nem létezik bűn. Vagyis más szóval, az én országom. Isten országa. Isten országa ugyanis nem hely, hanem állapot. A szeretetben való lét állapota.
-Nagyon érdekes - mondtam. -Hej, ha én ezt tudtam volna lenn a földön, nem lett volna lelkiismeret-furdalásom!
Jóízűen felnevetett. Láttam, valójában rajtam nevet.
-Hiába tudtad volna, ha szeretni nem tudtál volna! Vagy tudtál volna, mondd meg igaz lelkedre?

Elgondolkodtatott Isten váratlan kérdése. Ó, Ő a vesémbe látott. Mert könnyű az embernek a mellét vernie: én szeretem Istent, én szeretem Istent, ha embertársait nem tudja szeretni.
-Nem állítasz fel te túlzott követelményeket?! - pöröltem vele.
-Igen is, meg nem is - mondta. - Ami az egyik embernek nehéz, az a másiknak könnyű!
-De hát az emberek lenn a földön rettenetesek -dünnyögtem egészen lelombozva. -Én sem voltam kivétel, amíg éltem. Önzők vagyunk, mohók vagyunk, élvhajhászók, hazugok, szívtelenek, közömbösek. Képmutatók, rablók, gyilkosok, tolvajok. Az embereknek nincsenek szeretetreméltó tulajdonságaik!
Isten úgy nevetett, hogy rázkódott belé a válla.
-Hát ez szép! Mi az ördögöt kezdjek akkor én most veled itt az én országomban!
Abbahagyta a nevetést, gondolkodott. Amíg ő gondolkodott, én is gondolkodtam. Átfutott a fejemen egy rémületes gondolat: ez most veszi magát és lezavar a pokolba!

-Nincs pokol - mondta Isten - legalább is abban az értelemben, ahogy ti elképzelitek a földön: loholó, fekete ördögök, óriási rotyogó üstök, az üstökben vörösre fővő, sikoltozó bűnösök. Marhaság! Ördög és pokol nem léteznek, de ha én nem vagyok jelen valahol, mert az emberek kivetettek szívükből, az, bizony tényleg pokoli állapot lehet! A hoppon maradt szerelmes szerető emésztő kínja, és a kőszívű elutasító közös kínja, mert szeretetlenségük saját fejükre hullik vissza! Na, mondd, mit eszeltél ki!

-Uram -mondtam szomorúan - olyasmire gondoltam, ami úgysem válhat valóra.
-Vissza szeretnél menni a földre!
-Jézusom! - kiáltottam fel teljesen ledöbbenve. -Hogy találtad ki?
-Talán azért tudtam kitalálni, mert én vagyok a Jézusod - s újra Jézus volt. -De, ha jól sejtem, nem egyedül akarsz utazni, hanem egy lánnyal, akit szeretsz. Antóniának hívják, ugye?
-Uram te mindent tudsz!
-Na, jó! -Úgy tűnt nekem, hogy elhatározásra jutott. -Tudod, sok valóság létezhet egyszerre, egymással párhuzamosan. Én, most a kedvedért megváltozatom azt a valóságot, amelyben meghaltatok. A hercegnő az új valóságban nem hercegnő lesz, és te sem leszel keresztes-lovag. Nem mászol fel a toronyablakba, Omes kastélyában, nem ölnek meg a mórok, és Antónia nem veti le magát a magasból bánatában. Egy nagyvárosban éltek majd, mondjuk Budapesten, ez Antóniának is meg fog felelni. Te Kovács Lajos leszel, felnőtt korodban író leszel, s egy íróolvasó-találkozón összetalálkozol Antóniával, akit Süle Gizellának fognak hívni és egyetemre fog járni, hova is, mondjuk az ELTE-re magyar irodalom szakra. Egymásba szerettek, összeházasodtok. Sok gyereketek lesz, s boldogan éltek, amíg meg nem haltok. Csak egyetlen feltételem van -nézett rám kutatva.
-Mi az Uram?
-Szeressétek egymást, cselekvő-szeretettel szeressétek az embereket, s szeressetek engem! Amit nem tesztek meg a legkisebbel a hozzám tartozók közül, azt velem nem teszitek meg!
-Megpróbáljuk, uram!
-Jó - mondta. -Hiszek bennetek. Menj akkor, keresd meg Antóniát. Megváltoztatom értetek a valóságot. Ami megtörtént, azt meg nem történtté teszem, s az új valóság lesz számotokra az egyetlen valóság.

Minden úgy lett, ahogy Isten mondta. Nem létezett Antónia, s nem létezett Bizonyos Béla, keresztes-lovag sem a Práter utcából. Csak Süle Gizi létezett, és Kovács Laja, az író. Szerelmesek lettek egymásba, összeházasodtak. Szép, nagy családjuk volt, és magas kort éltek meg. Szerették Istent, egymást, és az embereket.
De a mórok, napjuk leáldozván, magukkal vittek Marokkóba, az afrikai partokra egy kicsiny, aranykeresztet, melynek négy sarkán négy gyönyörű gyémánt ékeskedett. Azt mesélték: egy bizonyos Antónia hercegnőé volt, aki levetette magát Omes kastélyának toronyszoba-ablakából s halálra töretett a mélyben gyönge teste. De, hogy mit mesélnek a mórok, mit nem, azzal még a Jóisten sem törődik! A gyémántokkal kirakott aranykereszt azonban ma is látható Orán városának múzeumában!




Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Poós Gergely
Regisztrált:
2008-03-05
Összes értékelés:
401
Időpont: 2013-01-17 12:43:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ja, ma leginkább az élet kellékeit tartják fontosnak az emberek...

én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2013-01-17 11:30:54

válasz Poós Gergely (2013-01-17 10:59:52) üzenetére
Köszönöm! Ez az írás sztem túl hosszú itt, hogy sokan elolvassák. És talán a témája szerint sem kit érdekel, ma a mennyország. Kit érdekel az Isten?
Alkotó
Poós Gergely
Regisztrált:
2008-03-05
Összes értékelés:
401
Időpont: 2013-01-17 10:59:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ez kedves Bödön, ez zseniális... Talán az egyik legjobb írásod...

Viszont hiányolom a sok sok hozzászólást, a sok-sok, "ez igen, nagyon tetszett" üzenetet.

Örülök, hogy olvashattam.

Gergő

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2013-01-12 18:41:18

válasz Müszélia (2013-01-12 14:03:29) üzenetére
hát izé...mindenki oda megy, ahova akar, nem igaz :)
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2013-01-12 14:03:29

nem szeretem az objektív valóságot. menjünk valahova máshova, de maradjunk is ott.

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Esti zene címmel a várólistára

festnzenir alkotást töltött fel Az én hősöm címmel a várólistára

F János alkotást töltött fel A lóápoló 20. fejezet címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Gyulai Pál. Búcsú / Abschied címmel

harcsa bejegyzést írt a(z) Egy kávéházi játszma című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Halpucolás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Szappanbuborék ez a szerelem címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel De jó volt látni címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Levegőváltozás címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)