HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1839

Írás összesen: 46938

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: sunbirdFeltöltés dátuma: 2013-02-08

Ade ideje

A metronóm az asztal végén ült, és egyhangú kattogásával a legtöbb embert az őrületbe kergette volna. De Ade csak ült, és nézte ahogy a mutató oda, aztán vissza táncol.
Hosszú és unalmas napja volt. Már megszokta; a rohanást, a taxi vadászást, a pénz kellemetlen hiányát, a rohanást és a zsúfolt tömeget. A három műszakot. A kasszát, a takarítószer citromos illatát, és a meggyűrődött lepedőket. Már a szeméről felismerte a rossz vendéget.
Az ujjával megbökte a fém rudat, ami egy pillanatra elhallgatott. Aztán tovább kattogott. Ade, sötétbarna haja a meztelen vállára, és az öreg tölgyfára omlott. Valami rideg emésztette fel a bensőjét, ez volt az utolsó műszakja. Az utolsó pár, borzasztó perc és szabad lesz. Nagyjából hat órára, és kezdődik az egész, elölről.
Érezte ahogy az idő vasmarkai megragadják a csípőjét és elragadják a melankolikus másodpercektől. Felsóhajtott, csak huszonnégy volt mikor Hollywoodba költözött. Álmokkal, vágyakkal, reményekkel. De lejárt az ideje. Az érzés átkarolta a derekát, durva tapintások cirógatták a bőrét. Élveznie kellett volna, úgy lett volna rendjén. Megkeményedett bensővel, pattanásig feszült idegekkel kellett volna vergődnie. De csak arra volt képes, hogy mélyről jövő nyögésekkel hívja harcra az időt.
Ez az utolsó! - erőlködött a bensője. A leges-legutolsó... Az idő, belemarkolt, megharapta. A vasfogak ott maradtak a bőre alatt, és rothadás szaga az orrába kúszott. Rothadás volt, az élet sörpácban megforgatva, és droggal ízesítve. Az ócska anyag a felsőtestének dörzsölődött, és összeszorította a szemét. Valami bizarr hang áttörte a fejében épített várat, bekúszott a fülei mögé, és a térdére taszították. Olcsó, műanyag... rideg padló. Sajogtak az ízületei.
Soha többé... súgta egy újabb hang, és a nyakát hátrafeszítve nézett szembe minden reményével. A haja az izzadtságtól tapadt a hátára és takarta el a kebleit. Az undorító, kecskeszakállat viselő pasas nézett vele farkas szemet. Már jól ismerte.
Visszajáró vendég volt, többnyire tiszta és tisztességes. Fizetett, bejött, kiment és elment. Ade nyelt egyet, aztán még egyet. Ezúttal nem merte lehunyni a szemeit - csak nézte a kéjtől könnyes kék szemeket- mert tudta, hogy a tudatalattija, valami sokkal rosszabbra , valami teljesen másra összpontosítana. Valami olyanra amitől megijedne.
Nyelt, és nyelt. Mást nem is tehetett. Aztán a durva ujjaik végig simították a hibátlan, hófehér bőrét, félre söpörték a fakó haját, volt valami különös az egészben. Valami nem stimmelt. Felsikított. Kiskorában nem így történt, kiskorában mindig a szép lányok nyertek. Szép és jó lányok lettek a hercegnők. De ő valamiért, valakiért elbukott és soha nem jött rá, hogyan tudna felállni a térdeiről. De a férfi most talpra kényszerítette, már régen rájött, hogy nem az idejével hanem az életével játszik. Merészen nézett szembe vele, mintha csak az el-rablójával flörtölne. Egy pillanatra megemelkedett, nem érezte a talajt, csak a fájdalmat, ami megtöltötte, átjárta. ÉS ekkor hunyta le a szemét.
Nem kellett nyelnie, nem kellett sikítania. Sőt még azt sem kellett előadnia, hogy élvezi. Már kifizették, megfizették. Visszalökték a durva szövet ágyra. Észre sem vette, hogy vége, hogy a fájdalom felhagyott lüktetni az ereiben. Csak feküdt az ágyon, az izzadságtól és ondótól nedves ócska lepedőn és nézte a pókhálókat a szobája sarkában.
Még hallotta ahogy az ajtó becsukódik, ahogy megreccsen az ágy a súlya alatt, amint a dollárjaiért nyúl. Az utolsó menet... emlékeztette magát. Siralmat és szánalmat érzett, és a zöld bankókat a mellkasára fektette, tudta, hogy most véget ért, hogy eddig tartotta harc a rosszal, hogy elkezdi, újra. Előröl.

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

oroszlán alkotást töltött fel Őszi dal címmel

túlparti alkotást töltött fel Útinapló V. Harmadik nap – délután címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

majusfa bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Megérinthetlek-e valaha 18+ című alkotáshoz

horge alkotást töltött fel Bolondok merengése címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Őszikék című alkotáshoz

Janó Nataniel Dávid alkotást töltött fel Piramis címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A függöny 8/8 című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)