A temetőben sokan összegyűltek. A család, a barátok, közeli s távoli ismerősök. A tömeg apraja-nagyja felöltötte a fekete ruháját, szépen kiöltözve jelent meg a szertartáson; kivétel nélkül egy emberként hallgatták a pap szavait, melyeket a jelenlévőkhöz intézett, de arról a valakiről szóltak, aki most ott feküdt a koporsóban. Az éjfekete láda fedele még nyitva volt, s a benne fekvő békésen pihent... látszólag.
- János egyszerű ember volt, aki szerette az életet és a családját. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy oly hirtelen eltávozott tőlünk... - visszhangzott a pap hangja.
Ekkor egy fáradt férfihang sóhajtott fel valahonnan a tömeg hátsó soraiból. Ám senki sem mozdult vagy fordult arra, mintha nem is hallották volna. Hogy is hallhatnák....
- De már a mennyek kapuja felé tart, s ott fog tovább élni - folytatta a pap.
Erre a férfi csak kelletlenül legyintett egyet közben a fejét csóválva.
- Ühhm - köszörülte meg a torkát egy ismeretlen hang a férfi háta mögött, mire az lassan megfordult és láthatóan meglepődött a látványtól. Egy alacsony, szakállas emberke állt előtte, talpig fehér ruhában és egyenesen rá nézett. Ő látta. De hogyan?
- Ühhm - ismételte meg az előbbihez hasonlóan torkának köszörülését az idegen, majd hozzátette - János, ugye?
- Mondjuk, az voltam... Ki maga? - pislogott laposan az emberkére a szólított.
- Nem fontos - válaszolt kurtán a szakállas - Nos?
János értetlenül bámult az idegenre. Egyáltalán nem értette, miért tette fel azt a kérdést, hogy "Nos?".
- Na, mire vár még, he? Az örökéletre? Tessék, töltse ki!
- Mit? - vonta meg a vállát dühösen János.
- A papírt!? - lengette meg János orra előtt az aranybetűkkel rótt, hófehér lapot a szakállas, majd hozzátette ellentmondást nem tűrő hangon: - Ez egy hivatalos eljárás, mindenkinek kötelező kitöltenie!
János közönyösen átvette a lapot egy fehér tollal egyetemben és olvasni kezdte... Nagy meglepetésére ez állt a papír fejlécén szép termetes betűkkel szedve:

Halálbevallás
Halotti kérdőív és felmérés

Forgalmazó: Miatyánk & Co
Mottó: "isa pur és homou vogymuk"

(Az Új Szent Péter-terv által jóváhagyva, senki se próbáljon meg hamis adatokat közzétenni, mert az Úr mindent lát...)

- Ez valami vicc? - förmedt János az alacsony emberkére.
- Miért mit gondol, csak szórakozásból vagyok itt, he? - tárta szét a kezét a szakállas. - Olvassa tovább és töltse végre ki!
János ismét olvasni kezdett, majd megállt az első három kitöltendő mezőnél, ahol ez állt:

Halálkori név:
Halál(i) ideje:
Mennyei azonosító (ha nem tudja, vegye fel a kapcsolatot védőszentjével):

János fintorogva nézett az emberkére, de az csak sürgetően legyintett, így nagy, ákombákom betűkkel rárótta a megfelelő adatát, a megfelelő mezőbe. A mennyei azonosítót az utasítás szerint nem töltötte ki. Mikor végzett, jöttek a következő mezők.

(A következő kérdések megválaszolásához karikázzon a két opció közül. Őszinte legyen!)
Igényel életutáni halálbiztosítást? Igen / Nem
Kívánja támogatni lelkének egy százalékával a Miatyánk & Co-t? Igen / Nem
Milyennek találja halálát? Meg vagyok elégedve. / Miért pont én?!

János a kérdések elolvasására egyre dühösebb lett, hogy mit zargatják a halálban ilyenekkel, de azért minden kérdésen rágódott egy kicsit és karikázott. Végül ezzel is megvolt. Alul az aláíráshoz is odabiggyesztette kusza vonalait, majd értetlenül nézett a szakállas emberkére.
- Ennyi az egész? És mikor tudom meg, hova jutok eztán? - kérdezte mérgesen.
- Ennyi - vágta rá foghegyről a szakállas. Aztán a második kérdésen elgondolkodott egy kissé, majd felnevetett.
- Ez az első halála? - kérdezte szórakozottan.
- Igen... Miért lesz több is? - hökkent meg János.
- Valószínűleg... - biggyesztette le az ajkát az emberke, majd hozzátette - De persze ez időbe telik. Remélem, megérti...
- Nem! - gerjedt hirtelen haragra János - Végigszenvedek egy életet, meghalok és ez így folytatódik? Ráadásul minden halálomkor jön majd maga, és ilyen kérdésekkel zaklat? Nem értem meg! - háborodott fel a halott. - Sosem lehet nyugta az embernek? Nem üdvözülnöm kéne?
- Az csak szóbeszéd, nincs keret a fenntartásra...
- Mi az, hogy nincs keret? Miféle túlvilág vár rám? Sőt! Még elvárják, hogy lelkem egy részével támogassam a munkájukat? Fenét! - mordult fel János.
- Hát, valamiből élni kell, uram, még nekünk is...