HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2013-08-14

Fekete vér? 17-18 fejezet

17. fejezet

Barna már tíz napja feküdt kómában, Károly bácsi minden nap ott ült az ágya mellett. Ma is.
- Fiam, - kezdte a szokott módon - valamit el kell mondanom. Lehet, hogy már előbb szólnom kellett volna, de nem tudtam, hogy reagálnál rá. Így most kész tények, elé állítalak. Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az őrnagy, és Barbara beszéltek rá. Én pedig nem ellenkeztem. Tegnap egy ügyvéd előtt aláírtam a papírokat, így hivatalosan is a gyámod lettem.
Kezét most is szorosan fogta, és nézte a gyógyulófélben lévő arcát. Nem volt már teljesen bebugyolálva. Arcszíne is kezdett visszatérni, már csak helyenként játszott sárgászöldes árnyalatban. A sérült szeme még le volt ragasztva, de Seres professzor azt mondta, hogy az is szépen gyógyul. Az agy tevékenység egyelőre nem javult. A professzor megnyugtatta, hogy ez hosszú folyamat, és annak is örülni kell, hogy nem romlott.
- Folytathatnánk az agy tornát? - kérdezte Károly bácsi, és válaszra nem várva folytatta élete történetét.
- Emlékszel? Otthagytam abba, hogy már egy éve voltam századparancsnok. Az első újonc csoportot már megfelelően kiképeztük a rajparancsnokokkal. Ismét vártuk a bevonuló fiatalokat. Ebben az időszakban nem volt más feladatom, mint felkészülni a következő kiképzési időszakra. Átgondolni, mit lehetne másképp csinálni, hogy még hatékonyabbak legyünk.
Május eleje volt, a fák szépen kirügyeztek, többségük már elvirágzott, de volt, ami teljes virágpompában állt, amikor megérkeztek az újoncok. A szép zöld, friss fűvel beborított sportpályán sorakoztatták fel Őket. Siralmas látvány volt. Sok nyegle minden katonásságot mellőző fiatal fiú. Tudtam, hogy egy év múlva anyjuk sem ismerne rájuk. Kiálltam eléjük. Az első raj parancsnoka, vigyázz-t, vezényelt. Az újoncok felkapták fejüket. Mit kell csinálni? - kérdezgették egymást.
Jót mosolyogtam rajtuk, és középre mentem, hogy minden irányból jól lássanak és haljanak.
- Pihenj. - kiáltottam feléjük.
A reakció az előzőhöz hasonló volt.
- Egyelőre nem tudják - kezdtem a beszédemet parancsnokhoz illő keménységgel - mit jelentenek ezek a parancsszavak. Van rá egy hónapjuk, hogy az alapkiképzésen elsajátítsák, a teendőket mikor ezeket hallják.
Belül jót mosolyogtam rajtuk, olyan esetlenek voltak még, de tudtam hamar belerázódnak. Arcomon a szigorúságot fenn kellett tartanom, tudniuk kell, hogy ki a parancsnok.
- Első ránézésre - folytattam a beszédemet - nagyon trehányul áll magukon az egyenruha. A rajparancsnokok majd segítenek a szabályzatban előírt módon elrendezni magukon. Ezentúl annak megfelelően kell hordani. És megrovással jár, az ettől eltérő módon való viselése. Egy katona legyen minden körülmények között jól öltözött.
- Elég kemény voltam velük - nézett Barnára.
Mivel választ nem kapott folytatta.
Másnap reggel sorakozót rendeltem el a századépület folyosóján. Valamivel már katonásabban ment a dolog. Ahogy közeledtem a katonák felé, elhangzott ismét a parancs.
- Vigyázz.
Már nem kérdezgették egymást, mindenki kihúzta magát.
- Remélem jól aludtak?
- Igen, de szokatlan az ágy - szólalt meg néhány katona.
- Költői kérdés volt elvtársak. Ha nem tudnák mi az, akkor elmondom, hogy arra nem szokás válaszolni. - mondtam nekik színlelt bosszúsággal.
- A mai napon tovább fokozzuk katonás kinézetüket, mert tegnap láttam, hogy néhányuknak nem megfelelő a hajviselete. A rajparancsnokok, most járják végig a hozzájuk tartozókat, és akinek hosszú a haja azt léptessék ki. A laktanyától háromszáz méterre van egy fodrász, az majd rendbe hozza a frizurájukat. Két perc alatt sorba állítottak tizenkét katonát, akiknek a haja nem felet meg az előírásoknak.
- Balogh őrmester, hozzám, - adtam ki a parancsot - ezzel a tizenkét honvéddel kimegy a faluba, és rendbe teteti e fejüket.
- Értettem - volt a válasza az őrmesternek.
Ekkor furcsa dolog történt, ilyet még amióta katona vagyok nem hallottam.
- Kápitány úr, kápitány úr - hallatszott a sorban maradók felöl.
Odafordultam, és a második sorban egy cigánygyereket pillantottam, meg aki úgy jelentkezett, mint ha iskolában lenne, és közben kiabált. Oda léptem elé és megkérdeztem.
- Hogy hívják katona?
- Lákátos Lájos - mondta, és hozzá tette - de ídesanyám csak Lájkónák szólít.
- Lakatos honvéd, a megfelelő válasz, az Én megszólításom pedig, ha eddig nem mondták volna, főhadnagy elvtárs. Értette?
- Igenis, kápitány úr, csak,...
Nem engedtem neki folytatni, de majdnem elnevettem magam, mert láttam milyen zavarban van.
- Főhadnagy elvtárs, kérek engedélyt szólni. Ezentúl így kezdje Lakatos honvéd.
- Igenis.
- Értettem a helyes válasz - mondtam neki egyre hangosabban - magával sok bajom lesz, úgy látom.
- Főhádnágy elvárs, kírek engedílyt szóni - szedte össze bátorságát "Lájkó"
- Hallgatom katona - mondtam neki és el sem tudtam képzelni mivel áll elő.
- Hágy mennyek ín is.
- Miért menne? - kérdeztem - ahogy nézem, a haja rendben van.
- Áz lehet, de ídesanyám ott lakik a borbíjtúl kít sárokrá. Áddig ín méglátogátnám, áztán égy órá múva visszá gyüvök. - mondta.
Majdnem elnevettem magam, de tartanom kellett a felettesnek megfelelő komoly képet.
- Hogy képzeli katona, ez nem egy úttörőtábor, és szerintem még onnan sem lehet csak úgy haza menni.
- Hát csák árrá gondutam biztos örűne neki.
- Vegye tudomásul, hogy most katona, és viselkedjen annak megfelelően.
- Oszolj - adtam ki a parancsot lezárva az eddigi beszélgetést.
Már akkor éreztem, hogy belopta magát a szívembe, mert még ilyen őszinte családszerető, bátor magatartással a katonaságon belül nem találkoztam. Utána is figyelemmel kísértem tevékenységét Lajkónak.
- Bevallom neked - nézett ismét barna arcára Károly bácsi - ezentúl magamban csak Lajkónak neveztem. Nehezen illeszkedett be a többi újonc közé, állandóan gúnyolták, és ahol csak tudtak kitoltak vele. Mindig csak mosolygott ilyenkor, és nem sértődött meg soha. A gépkocsivezetést is hamar elsajátította, de műszaki érzéke egyenlő volt a nullával.
Két hónappal azután, hogy a vezetői engedélyüket megszerezték, és már jól mozogtak a laktanyában, kiadtam a parancsot, hogy járművekkel sorakozó a gyakorlótér bal oldalán. Öt perc alatt oda kellett volna érkezni mindenkinek, de Lajkó nem volt sehol. Neki kellett volna legelsőnek állni. Azt nem is mondtam neked, hogy rá bíztam a parancsnoki autót. Engem kellett neki fuvaroznia. Eltelt még negyed óra, de nem jött. A többieket ott hagytam a sorban, és elmentem a telephelyre ahol Lajkó vesztegelt a parancsnoki Jeep-el.
- Lakatos honvéd, mit csinál itt, miért nem állt be a menet élére? - kérdeztem felháborodva.
- Jelentem, nem indul - mondta, és szeme egyre jobban csillogott, már majd nem elsírta magát - pedig Én minden olyan rendben tartok, le is mostam egy órával ezelőtt. Még a motort is.
- Lajkó - néztem rá csodálkozva - most nem cigány tájszólással beszélsz?
- Ja, kapitá..., bocsánat főhadnagy elvtárs, csak akkor beszélek úgy, ha sok parasztgyerek van körülöttem, mert azt hiszik, hogy a cigánynak csak úgy szabad beszélni.
- Értem, és azt mondom neked, ha kettesben vagyunk, szólíts kapitány úrnak.
- Tudod, Lajkó. - szólíthatlak így?
- Persze, kapitány úr - nézett rám mosolyogva - de csak akkor, ha kettesben vagyunk.
Olyan jóízűen kezdett el nevetni, hogy félretéve a rendfokozatbeli különbséget Én is nevettem vele.
- Tudod Lajkó, a határtalan bizalom jele, ha hátat merünk fordítani valakinek. Én hátat mernék neked fordítani.
- Kapitány úr, - mondta Lajkó könnyes szemmel - köszönöm a bizalmát, bennem nem fog csalódni. Ha kéri, Én tűzbe megyek magáért.
- Köszönöm - mondtam Én is kicsit elérzékenyülve, - mit is mondtál? Lemostad a motort?
- Igen, és nagyon gondosan.
- Akkor sejtem mi a probléma.
- Tudod mi ez? - mutattam az elosztóra.
- Igen.
- És mi a feladata ennek?
- Elossza a szikrát.
- Igen, és mi folyik benne?
- Hát az biztos, hogy nem a petró - mondta mosolyogva - már leesett a tantusz, víz került bele?
- Igen - levettem az elosztófedelet - látod?
- Igen, mindjárt kitörlöm.
Ott hagytam, tudtam innen már megoldja a problémát, visszasétáltam az alakulat élére. Mire oda értem ár Lajkó is beállt a sor elejére.
A történetéből kopogás zökkentette ki Károly bácsit.
- Szabad - szólt ki.
Ahogy kinyílt az ajtó, szeme szája elkerekedett. Hosszú szőke hajú, karcsú, magas lány állt az ajtóban. Mint ha egy divatlapból lépett volna ki. Kedvesen mosolyogva nézett Károly bácsira.
- Elnézést a zavarásért, Farkas Barnát keresem.
- Jó helyen jár, kedves - állt fel Károly bácsi, és kinyújtotta kezét a belépő lány felé.
- Engem Takács Károlynak hívnak.
- Vágó Melinda vagyok - fogta meg a felé nyújtott kezet. Én csak Barnát szerettem volna látni.
- Foglaljon helyet - mutatott az egyetlen székre Barna ágya mellett.
- Köszönöm, de inkább maga üljön vissza, én tudok állni is.
- Mennyit hallott a balesetről?
- Arról nem sokat, vagyis semmit - mondta Melinda, és le sem tudta venni a szemét Barna meggyötört arcáról - de a nővérek mondták, hogy ha akkor nem jár arra, akkor Barna már nem élne.
- Mindig túlértékeli az eseményben betöltött szerepemet. Azt tettem, amit abban a helyzetben bár ki megtett volna.
- Ön már rég óta ismeri Barnát? - kérdezte Károly bácsi.
- Egyszer találkoztunk egy könyvtárban, de tegezzen nyugodtan, valószínűleg a gyereke lehetnék. Azóta engem lekötött a szakdolgozatom, de nem tudtam kiverni a fejemből Barnát. Azt hittem, valahogy megtalál. Ahogy múlt az idő rájöttem, hogy nekem kell lépnem, mert különben soha többé nem találkozunk. Az igaz, Én mondtam neki, hogy amíg a dolgozatommal foglalkozom, nem akarok senkivel találkozni, de annak már több mint egy hónapja. Már majdnem kész volt a dolgozatom, és úgy gondoltam, jó lenne ismét találkozni. Kis pihenés bele kell, hogy férjen a határidőbe. Azon kívül, hogy melyik könyvtárban találkoztunk, meg, hogy Farkas Barnának hívják, semmit nem tudtam róla. Ezért először a könyvtárba mentem. Féltem tőle, hogy nem fognak adatokat kiadni, de úgy gondoltam, próba szerencse. Nagyon kedvesek voltak velem. Hangsúlyozták, hogy adatokat nem adhatnak ki. Mivel azonban furcsának találták, hogy a lejárt könyveit nem hozta vissza, ezért kivételt tettek. Elmesélték, hogy sűrűn ült az olvasósarokban, és olyan könyveket tanulmányozott, amiket nem lehet kikölcsönözni. Ilyenkor pihenés képen besegített a könyvtáros munkába. Az egyik hölgy meg is jegyezte, hogy olyan ügyesen segít, mintha Ő is lett volna könyvtáros. Megadták a címét. Nem lakott messze onnan, ezért azonnal oda vettem az irányt. Akitől a szobát bérelte, felvilágosított, hogy több mint egy hete nem járt otthon, és ez nem jellemző rá. Ő is azért kereste, mert a lakbérrel is elmaradt, pedig pontosan fizette eddig. Akkor már kezdtem ideges lenni, és elmentem a rendőrségre. Ott kaptam a rossz hírt, hogy ebben a kórházban fekszik.
Megszakadt a történet, és elgondolkozva ismét Barna arcát nézte. Szeme egyre jobban csillogott, majd egy könnycsepp elindult lefelé szomorú arcán. Károly bácsi megkerülte az ágyat, és ellentmondást nem tűrően megfogta Melinda kezét és a székhez vezette. Nem kérdezte, le akar-e ülni, csak leültette.
- Miért kellett így megverni - kérdezte könnyeivel küszködve - el sem tudom róla képzelni, hogy ártott volna valakinek. Akkor miért?
- Ezt a kérdést Én is már nagyon sokszor feltettem, magamban is, és hangosan is, de nem kaptam választ.
- Mikor gyógyul meg?
- Erre a kérdésre Seres professzor jobban tudna felelni, de eddig nem sok jóval kecsegtetett. Jelenleg kómában van, de azt mondta, ha nem hagyja el magát, vagyis, ha nem hagyom, hogy elhagyja, magát akkor hamarosan fel kell, ébredne a kómából - magyarázta Károly bácsi - ezért ami tőlem telik azt Én megteszem.
- Köszönöm - nézett hálásan Károly bácsi szemébe.
- Ne köszönd Melinda - tegezte le most először - jelenleg az életemben ennél fontosabb teendő nincs. Megfogadtam, hogy mindent megteszek érte, és ezt be is tartom. Tóth II őrnagy, és Barbara elintézték, hogy engem jelöltek ki gyámjának. Ezért már hivatalosan is rám van bízva. Felkeresem majd az albérletét, és azt is elintézem.
- Ha valamiben tudok segíteni, kérem, szóljon - mondta Melinda, és elővette a mobiltelefonját - megadhatom a számomat?
Károly bácsi a zsebébe nyúlt, elővette a sajátját.
- Ha értesz ehhez, - nyújtotta Melinda felé a készüléket - beírnád nekem a számodat?
- Természetesen, nem olyan bonyolult - már nyomkodta is az idegen telefon gombjait.
- Megengedi, hogy Én is elmentsem az önét - kérdezte Melinda.
- Igen, de annyit kérek, ha egy ilyen szép fiatal hölgyet letegezhetek, akkor Te se magázz. Mindig is szerettem a fiatalokat - magyarázta Károly bácsi - és tudom, hogy a tisztelet megadása nem azon múlik, hogy tegezel, vagy nem.
- Köszönöm a bizalmat. Úgy beszél, akarom mondani, beszélsz velem, mintha sok fiatallal lett volna dolgod, esetleg tanítottál valahol?
- Így is lehet mondani - kezdett a mesélésbe Károly bácsi - sok fiatal került ki a kezem alól, először mikor katonatiszt voltam, utána meg mikor művezető, lakatosok között. Erről még barna sem tud.
- Ezt, hogy érted - már korábbam is ismertétek egymást?
- Nem csak, terápia gyanánt elkezdtem elmesélni neki az életemet. Még csak a katonaságnál tartok. Amikor megérkeztél épp egy nagyon jó történetben voltunk.
- Jaj, akkor nem is zavarok - állt fel mosolyogva Melinda - de ha nem zavarok, Én is szeretem a jó történeteket.
- Dehogy zavarsz, örülök, ha fiatalok vesznek körül. A történetmesélésbe pedig beszállhatsz Te is. Szerintem tudsz újat mondani Barnának.
- Ez nagyon valószínű, mivel nem ismerjük egymást, csak akkor előnyben lesz velem szemben, amikor felébred.
- Arra gondoltam - váltott komolyra Károly bácsi - amikor nekem elintézni valóm van, például, amikor elmegyek az albérletébe, helyettesíthetnél.
- Megbeszélhetjük - mondta Melinda örülve a feladatnak, mert akkor kettesben lehet Barnával - meg van a telefonszámom, Melinda néven találod a telefonodban. Amikor szükséged van, rám hívj fel, és jövök beszélgetni Barnával.
- Akkor szerintem most kellene megbeszélnünk, hogy mondjuk holnap után, elmennék elintézni az albérletet.
- Mikorra jöjjek - kérdezte Melinda lelkesen.
- Délelőtt bejövök - gondolkodott el Károly bácsi - Te ráérsz délután bejönni, és szerintem bő egy óra alatt elintézem. Utána ismét szabad vagy.
- Nem teher ez számomra - nézett kicsit mérgesen Károly bácsira - ha gondolod, délután már vissza sem kell jönnöd, szóval tartom Én Barnát.
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam, de ha nem jövök vissza, akkor azt hiszem, cserbenhagytam.
- Nem haragudtam meg, csak azt hittem, ennyit sem nézel ki a fiatalokból.
- Nem így van, Én eddig csak nagyon megbízható fiatalokkal találkoztam. Nem foglak zavarni, ha mégis bejövök délután?
- Nem, dehogy örülni fogunk neki, és remélem, nem gondold, hogy valami furcsát terveztem, amíg nem vagy itt.
- Eszembe sem jutott - szabadkozott Károly bácsi - csak arra gondoltam, hogy felszabadultabban beszélgetsz vele, ha nem vagyok itt.
- Akkor ezt megbeszéltük - mondta Melinda és felállt Barna mellől - most el kell mennem, mert szüleimmel találkozom, fél óra múlva.
- Üdvözlöm a szüleidet, így ismeretlenül, és holnap után találkozunk, várlak.
- Itt leszek, és mond meg Barnának, hogy jobbulást kívánok.

18. fejezet

Kőbányai úton egy tízemeletes ház előtt ált Károly bácsi. A kezében lévő papírra nézett, majd a házszám táblára. Ez az állapította meg. Ismét a papírra nézett, harmadik emelet tíz, olvasta. A kaputelefonon felszólt a megfelelő lakásba, elmondta mi járatban van. Beengedték a kapun. Lifttel ment fel. Ahogy ki nyílt az ajtó egy ősz hajú köpcös emberrel találta szemben magát. A kezében lévő meleg szendvicset majszolta, és kíváncsi szemekkel nézett az érkezőre. Házi kabátjáról Károly bácsi azonnal le tudta olvasni az elmúlt hét menüjét, és megállapította magában, nem táplálkozik valami változatosan. A szendvicset tartó kezének mutató, és középső ujján sárgás barna folt volt. Meg erősítve a feltevést a következő falat harapása közben kilátszott a nikotintól erősen megsárgult foga.
- Jó napot kívánok, Takács Károly vagyok, Barna mellé kijelölt gyám.
- Üdvözlöm - mondta a lakás tulaj a lehető legkedvesebben, és mosoly közben ismét kivillantotta sárga fogait - Kovács Pál vagyok - nyújtott kezet.
Ezzel a felkínált lehetőséggel inkább nem élt volna Károly bácsi, de illetlenségnek tartotta, nem elfogadni, a barátság jelét. Kezet fogtak. A kézfogás még inkább taszította, mer a felé nyújtott kéz nem csak zsíros volt, de megfogva, puhány, vizes mosogató rongyra emlékeztető érzést keltett. Gyorsan visszahúzta és zsebébe nyúlva, a benne lévő zsebkendőbe megtörölte a kezét. Így már kicsit jobban érezte magát, de hátra volt még egy megrázkódtatás. Be kellett menni a lakásba. A tulaj nagyon szívélyesen invitálta. Az előszobában Kovács úr kedvesen mosolyogva felajánlotta a kabátjának az egyszerűen a falra csavarozott egyetlen akasztót. Károly bácsi nem élt a lehetőséggel, félt, hogy amikor elmegy, nem tudja leválasztani a koszos falról a kabátját. Elnézve a falat, ez lehetett a házikabátjának a helye mikor nem volt vendégfogadáshoz öltözve. A levegő oxigénmentes. Cigarettafüst, égett zsiradék és olvadt sajtszag elegye. Az ablakok valószínűleg már hetek óta nem voltak kinyitva.
- Úgy tudom, - kezdte gyorsan, hogy minél előbb szabaduljon - Farkas Barna az Ön albérlője.
- Igen, de az a semmire kelő elmaradt a lakbérrel.
- Tudok róla - nézett mérgesen a tulajra - kómában fekszik.
- Bocsánat Én nem tudtam - húzta össze magát - itt voltak a rendőrök tegnap előtt, de csak annyit mondtak, hogy baleset érte. Persze gondolhattam volna, hogy komoly, mert eddig olyan rendes gyerek volt.
- Most is az. Azért jöttem, hogy rendezzük a dolgokat. Meddig van kifizetve a lakbér?
- Csak egy héttel van elmaradva.
- Amikor kivette az albérletet, kért tőle előleget?
- Igen egy hónapot.
- Akkor vegye úgy, hogy felmondtam a bérleményt, és a maradék három hétben ki fogom vitetni Barna holmiját. Nem hagyom, hogy egy ilyen koszfészekben lábadozzon, ha kikerül a kórházból. - ezt már csak gondolta. Nem volt szimpatikus a tulajdonost, de azért megsérteni sem akarta.
- Megnézhetném a szobáját?
- Igen, mindjárt hozom a kulcsot. Nem szoktam bemenni a szobájába, szabadkozott, de tudja, hogy van az ilyesmi, nekem is kell, hogy legyen kulcsom, végül is az Én lakáson.
- Értem - mondta Károly bácsi, de biztos volt benne, hogy rendszeresen bejárt a szobájába, ha nem volt itthon. A szeme sem állt jól.
Megfordult és az előszobában lévő kredencről felvette a tartalék kulcsot. Károly bácsi mögött lévő ajtót nyitotta ki. Előre engedte a vendéget.
Mintha a világegyetem egy másik részébe értek volna, akkora volt a különbség az előszoba és az albérleti szoba között. Tisztaság és rend volt mindenhol, mintha most ment volna el a takarítónő. Virágillat keveredett a sós tengerpart levegőjével. Körbe a falakon szinte mindenhol könyvek. Az ablak alatt egy egyszemélyes heverő, az ajtótól jobbra, kis főzősarok, egymedencés mosogatóval. A tulajdonos észrevette, hogy megakadt a szeme a mosogatón.
- Ezt Barna szereltette be, a fal túlsó oldalán van a fürdőszoba, így meg tudta oldani a szerelő.
Szeme elszakadt a mosogatótól és körül nézett a szoba többi részén is. Felmérte a méreteit, és nagyjából hasonló lehetett az Ő másik szobájával, amit jelenleg csak lomtárnak használt. Kezdett benne körvonalazódni a terv, hogy hova költöztesse Barnát.
- Rengeteg könyv - állapította meg.
- Igen, az ágyneműtartó is majdnem tele van velük - mondta Kovács úr, de rögtön hozzá tette - legalábbis ezt mondta Barna.
- Köszönöm, hogy megmutatta - mondta Károly bácsi és szeretett volna minél előbb kívül lenni ebből a lakásból.
- Nagyon szívesen.
- Akkor hamarosan jövök a szállítókkal a holmikért. A bútorból mi az, amit Barna hozott ide?
- Csak az ágy, az íróasztal, meg a könyvek, a többit Én adtam neki. A mosogató felszerelést pedig már lelakta.
- Hamarosan jelentkezem lépett ki gyorsan az ajtón, és igyekezett, hogy még véletlen sem biztosítson alkalmat a kézfogás kezdeményezésére! Megúszta.

A lakásvizit hamar véget ért ezért úgy gondolta, gyalog megy vissza a kórházba. Amúgy is már régen sétált egy kiadósat. Ezzel egy kis időt még biztosít Melindának, mert gondolta, hogy szívesen van kettesben Barnával. Séta közben eltervezte, hogy amikor a szállítókkal megy ismét az albérletbe, visz magával fényképezőgépet, és körbe megörökíti a szobát. Keres egy megfizethető asztalost, és a képek alapján könyvespolcokat csináltat, és ugyan úgy rendezi be a szobát, ahogy a régi volt. A főzősarokra nem lesz szükség, így az ágyneműtartóban lévő könyveknek is lesz helyük. Boldogan szívta be a friss levegőt, és úgy érezte, valami jót fog cselekedni.
Azért örömét kicsit beárnyékolta, mikor bele gondolt, mi van, ha nem tetszik Barnának az új helyzet. Lehet, hogy erőszakosnak gondolja majd, és nem akar hozzá költözni. Ha így alakul, akkor, majd segít neki albérletet keresni, a polcokat meg úgy csináltatja, hogy máshol is fel lehessen szerelni.

A történtek óta először járt ismét a Planetárium mögött. Most világosban furcsa volt felidézni a sötétben történteket. Megállt azon a helyen ahol felhívta a rendőrséget. Döbbenten mérte fel, hogy így világosban milyen közel volt a helyszínhez, ahol Barna feküdt. Ha kicsivel később érkeznek a rendőrök, már lehet, hogy Ő sem élne. Leült az aznap is használt padra, mert nem tudott továbbmenni. Úgy remegett a lába, mintha most történt volna. Térdére könyökölt, tenyerébe fektette az arcát. Próbált mélyeket lélegezni.
Körülötte jöttek mentek az emberek. Senki nem kérdezte meg tőle, hogy rosszul van-e, vagy, hogy kér-e segítséget.
Pár perc múlva felemelte a fejét, körül nézett, és a sok ember között teljesen egyedül érezte magát.
- Mi lett ebből a világból - mondta ki hangosan.
Többen ránéztek, és értetlenül mentek tovább. Arra gondolhattak - szegény öreg, már magában beszél.
Ekkora közöny láttán, megértette, mért mondták, hogy nagy dolog, amit tett. Ha nem Ő jár, akkor arra, senki nem telefonál, inkább minél messzebb menekült volna a helyszíntől, nehogy még tanúskodni keljen. Összeszedte magát felállt és folytatta a sétát, és bízott benne, hogy nem támadja meg senki, mert neki nem lenne megmentője.

Bekopogott a kórterem ajtaján.
- Szabad - hallotta Melinda boldogan csengő hangját.
- Benyitva, látta, hogy abban a pillanatban engedte el Barna kezét, és zavartan Károly bácsira nézett.
- Én is fogni szoktam a kezét - mondta biztatóan - az olyan közelséget, és meghittséget ad. Ha lehetne, a kezén keresztül átsugároznám belé az életet.
- Nekem is jólesett a kezemben tartani - mondta Melinda, már szégyenkezés nélkül, és ismét megfogta Barna kezét. - Nagyon sokat meséltem neki magamról. Kíváncsi leszek, ha felébred emlékszik-e valamire.
- Én is mesélni szoktam. Azt olvastam valahol, hogy a kómában fekvők halják amit, mondanak körülöttük. Szerintem ez így is van.
- Én is olvastam ilyesmit - mondta Melinda, és felállt Barna mellől, majd odahajolt fölé, és gyors csókot nyomott, a már csak sárgászöldben játszó homlokára. - Remélem, felébred.
- Ahogy nézem, ez nem kettőnkön fog múlni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-20 15:37:50

Kedves Ylen
Mint írtam már egyszer, érzékeny ember vagok. Bevallom neked, amikor ezt a regényt írtam, sokszor azért kellett abahagynom az írást, mert nem láttam a billentyűzetet a könnyeimtől.
Javaslom, szerezz még be egy párcsomag zsepit, szereintem szükség lesz rá.
Azért további jó szórakozást kívánok.

Üdv: FJ.
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1743
Időpont: 2016-06-20 14:08:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves János!
Eddig jutottam, és jó pár papírzsebkendő lett nedves az olvasás alatt.
Az igaz emberségről írsz, amikor nem számít a bőrszín, a származás, az életkor. Ha jól sejtem, lesznek a történetben még csavarok...
Üdv:
Ylen

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)