HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45559

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Mákvirág
2017-12-13 13:35:54

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: F JánosFeltöltés dátuma: 2013-08-16

Fekete vér? 19-20 fejezet

19. fejezet

Ma egy kicsit későn érkezett Károly bácsi Barna ágyához.
- Fiam, ne haragudj a késésért - kezdte a mentegetőzést - nem tudtam előbb jönni, mert mára ígérték az árajánlatot a szállítók. Tudod, már mondtam, hogy a hamarosan kik kell ürítenem az albérletedet. Két ünnep között elintézem a költözést.
Kopogtak, szinte egy időben nyílt is az ajtó. Seres professzor és Kriszta nővér léptek be rajta.
- Üdvözlöm - nyújtotta kezét a professzor - jó, hogy találkozunk, jó hírem van.
- Jó napot kívánok - állt fel és fogott vele kezet Károly bácsi - üdvözlöm Kriszta nővér. Látom hozta a reggelit Barnának - bökött a mutató ujjával az infúziós üveg felé. Remélem mákos, vagy diós bejgli kakaóval, elvégre karácsony van. Erről jut eszembe, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Önöknek, már amennyire kellemes itt a kórházban.
- Köszönjük a jókívánságokat - mondta Seres professzor - úgy mondja, mintha Ön nem lenne itt állandóan. Ha már így összefutottunk, karácsonyra való tekintettel ajándékként mondok egy újságot.
- Hallgatom professzor úr, ne csigázzon tovább.
- Tegnap este - kezdte a jó hírt - már nem volt itt, elvittük Barnát, ismét megvizsgáltuk az agyfunkcióját. A jó hír, hogy minimális javulást tapasztaltunk. Jelenleg annak is örülni kellene, ha nem változott volna, de nála egyértelmű az agytevékenység szaporodása. Időnként már a fájdalomra is reagál.
- Köszönöm a jó hírt - fordult oda Barnához - hallottad fiam, javul az állapotod, hamarosan felébredsz.
- Azért ennyire ne szaladjuk előre - nyugtatta a professzor - addig még nagyon sok dolga lesz. Folytatni kell a beszélgetéseket, mert határozottan úgy látom, használ Barnának.
- Itt leszek professzor úr - húzta ki magát Károly bácsi mintha katonai parancsnoka előtt állna.
Seres professzor, megnézte Barna pulzusát, majd felemelve a kórlapját, valamit jegyzetelt rá, és megnézte az előtte készült feljegyzéseket.
- Esténként még - nézett ismét Károly bácsi szemébe - van egy kis hőemelkedése, de ez teljesen normális. Ha ennél komolyabb nem lesz, akkor kezdhetünk bizakodni.
- Köszönöm doktor úr, ennél jobb hírt nem is kaphattam volna.
Kriszta nővér közben elkészült az infúzió cserével, indult az ajtó felé, de közben odaszólt Károly bácsinak.
- Remélem, már nem sokszor kell infúziót cserélnem neki. Már így is nagyon lefogyott.
Választ sem várva, nyitotta az ajtót, és visszanézett Seres professzorra.
- Professzor úr, marad még.
- Nem maradhatok, - nyújtotta ismét kezét Károly bácsi felé - rengeteg dolgom van ma.
- Viszont látásra.
- Viszont látásra - szorította meg a kezét Károly bácsi. Én még maradok.
- Jó beszélgetést - mosolygott rá Seres professzor.
Be sem csukódott az ajtó, mikor Károly bácsi már ismét Barna ágya mellett ült, és megfogta a kezét.
- Fiam, ez tényleg nagyon jó hír - kezdett el beszélni - pedig még rengeteg mesélni valóm van. Ettől függetlenül azon drukkolok, hogy minél előbb felébredj. Amit addig nem tudok elmesélni, majd elmondom, ha felébredtél, - feltéve, hogy érdekel.
Például, azt, hogy miként váltam meg a katonaságtól, vagyis, Ők, hogy váltak meg tőlem, majd akkor mesélem el, ha tényleg érdekel.
Amikor leszereltem, 1956-ban, a forradalom után nem volt egyszerű munkát találnom. Lakatost nem kerestek Hódmezővásárhelyen. Nem is mondtam, akkor már ott laktunk a feleségemmel. Majd róla is mesélek, ha érdekel. Könyvkereskedésben kerestek eladót. Ilyen munkakörben még nem dolgoztam, de úgy voltam vele, a könyveket szeretem, elég sokat olvastam már, ezért jelentkeztem az állásra. A tulaj először gyanakodva nézett rám. El sem tudta képzelni, hogy egy katona is lehet olvasott. Elbeszélgettünk egy pár könyvről, közben észre sem vettük, hogy bejött egy vevő.
- Szeretnék venni egy jó könyvet - mondta ránk nézve - tudnának segíteni.
- Persze - mondtam lelkesen, és elfelejtettem, hogy még nem is vagyok felvéve eladónak.
Felnyúltam a polcra egy könyvért, tudtam, nem nyúlhatok rossz helyre, mert a kötésből felismertem a Magyar Irodalom Remekei sorozatot. Már szinte mindet olvastam, ezért mindegy volt melyiket veszem le. Megnéztem a borítót. Egy Jókai könyv volt a kezemben. A fekete vér. volt a címe, már olvastam. Letettem a leendő vevő elé a pultra. Ekkor ránéztem az előttem álló asszonyra. Alacsony termetű piros pozsgás arcú, enyhén molett, szőke hajú asszonnyal álltam szembe. Megfordult a fejemben, talán nem a legjobb választás ez a könyv. Ekkor megpezsdült bennem az eladói vér, nem is tudtam, hogy ilyen is van bennem. Az eladó dolga, hogy eladjon.
- Asszonyom - kezdtem rábeszélni - ez a könyv egy nemrég megjelent sorozat része. A sorozatban minden olyan könyv benne van, amit a magyar irodalomból érdemes elolvasni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha valaki magát olvasott embernek tartja annak ez kötelező olvasmány. Ugye szereti a romantikus regényeket?
- Igen, - vidult fel a hölgy arca - általában azt olvasok.
- Ennek örülök, mert amit most mutatok, az romantikus regény, de mégsem a megszokott történettel. Ebben a magyarság örök témájával foglalkozik Jókai. A magyarság, és a cigányság együttélésével. A regényben az anya, Manga olyan jellem milyennek minden cigányt szeretnénk, persze valamilyen szinten Ő is bűnös ember. A vére, vagyis a fia pedig az a fajta cigány, akit nem szeretünk. Ennek a történetnek a vége, természetesen nem lehet happy-end, de ettől függetlenül nagyon tanulságos.
- Ahogy elmondja, egyre jobban érdekel a könyv.
- Amit még nem mondtam, meglehet venni az egész sorozatot, kedvezményesen.
A tulajra néztem, mert fogalmam sem volt róla mit szól a hirtelen kitalált akcióra. Csak mosolygott, ettől vérszemet kaptam.
- Annyi pénzem nincs, hogy megvegyem az egész sorozatot - szabadkozott a hölgy.
- Az nem baj - nyugtattam meg - ma megveszi ezt a kötetet, holnap visszajön, és kötünk egy szerződést a sorozatra.
- Egészen felvillanyozott, - örvendezett a hölgy - milyen feltételekkel vehetem meg a sorozatot?
- Megegyezünk egy méltányos havi törlesztésben, amit gond nélkül ki tud fizetni, és mellesleg tíz százalék kedvezményt kap a sorozat teljes árából. A ma vásárolt könyvet beszámítjuk az első részletnek. Így megfelel Önnek?
- Nagyon tetszik - mondta - most mennyit fizetek?
Megmondtam neki, kifizette, és boldogan távozott. Kicsit félve tekintettem a leendő főnökömre, mert semmilyen kedvezményben nem egyeztünk meg előre, egyáltalán semmiről sem csak belevágtam, mert elkapott a hév.
- Fel van véve - nézett rám mosolyogva - nekem egy hete nem sikerült eladni egy könyvet sem. Az ellenforradalom után, - akkor még így hívták - nincs az embereknek pénze, ételre sem nem hogy könyvre. Ezt a kedvezmény dolgot nem beszéltük meg, de jó ötletnek tartom. Beavatna a részletekbe, hogy gondolta?
Beavattam. Én is meglepődtem milyen könnyen ment.
Szerettem ott dolgozni. Nem is tekintettem munkának, minden újonnan megjelent könyvet elsőnek olvashattam, ez benne is volt a munkaköri leírásomban. A főnök azt mondta különben nem tudom ajánlani a vevőknek. A forgalom meglepően meg nőt - ezt nem én mondom, hanem a tulaj jelentette ki két hónap után. A sorozatból négyet adtunk el amióta ott voltam. Egyet készpénzben fizettek, amiért külön prémiumot kaptam.
A mesélés közben Károly bácsi tekintete Barna arcára tévedt, megesküdött volna rá, hogy mosolyog. Nem akarta kizökkenteni ebből az állapotból ezért gyorsan folytatta a történetet.
Már féléve ott dolgoztam, egyre jobban nőt a forgalom. Rendszeresen betérő vevőink lettek. Előfordult, hogy úgy jött be egy törzsvevő. - Meséljen a legújabb könyvekről - mondta tágra nyílt szemekkel pásztázva a polcokat - most nincs pénzem könyvre, de ahogy elmeséli, egy-egy könyv tartalmát az felér, azzal mintha elolvasnám.
Meséltem neki, nem esett nehezemre, az új könyvekről nagyon szerettem beszélni. Előfordult, hogy visszajött a vevő mikor elolvasta a könyvet, és megbeszéltük, melyikünknek miért tetszett, vagy nem. A könyvesboltban egyre többen fordultak meg, időnként egész kis csapattal beszélgettem a könyvekről.
Tekintete ismét Barnára tévedt, nyugodt, volt az arca mintha csak aludna. Erről eszébe jutott egy olyan történet, amit még nem mesélt senkinek.
Elmélyülten olvastam a pult mögött, már nem emlékszem, hogy melyik könyvet, de biztos jó volt, mert észre sem vettem, hogy bejött egy vevő. Arra kaptam fel a fejem, hogy érces hangon megszólított.
- Lehet itt vásárolni? - kérdezte morcos tekintettel.
Felálltam, és szemügyre vettem az új vevőt. Új volt, mert még soha nem járt a könyvesboltban. Csak rápillantottam, és már tudtam, hogy a cigány-vajda áll velem szemben. Fekete kalap, fekete haj, fekete bajusz, fekete öltöny, fekete ing, vajszínű nyakkendő enyhítette a sok feketét, és nem kevés arany. Mind két kezén három pecsétgyűrű, egyenként sem elhanyagolható értékű. Nyakkendője két oldalán az inge jellegzetes dudorokkal rajzolta ki az alatta lévő vastag feltehetően aranylánc körvonalát. Kalapját levéve köszöntött, egyáltalán nem érzékeltetve a nálam sokkal kedvezőbb anyagi helyzetét.
- Jó napot kívánok - mondta - nem akartam megzavarni.
- Jó napot kívánok, nem zavar, azért vagyok itt, hogy kiszolgáljam a vevőket - mondtam neki, bízva benne, hogy nem haragszik meg.
- Ott a polcon abból a pirosból - mutatott a mögöttem lévő könyvespolcra - kérek egy métert.
Mélyen a szemébe néztem, és láttam nem viccel.
- Azt így nem szokták venni - mondtam neki kicsit félszegen.
- Miért, hogy szokták?
- Így azért nem szokták - kezdtem magyarázni - mert az mind ugyan az a könyv.
- Igen - kérdezte, őszinte csodálattal - Én még soha nem vettem könyvet. Tudja,.. de miért ne tudná, ahogy nézem, maga olvasott ember. A romáknál az asszony mondja meg, hogy rendezzük be a lakást. Vagyis, ha bele gondolok, mindent az asszon, mond meg. A csávó, ahogy mi mondjuk, pedig mindent megtesz, hogy a kedvébe járjon. Ma azért küldött el, hogy az új szekrény egyik polcán piros könyvek legyenek. Megmértem pontosan egy méter. Mit javasol, látom ért a könyvekhez. Az a szín nagyon tetszene neki.
- Van egy javaslatom, - kezdtem az eladót játszani - a magyar irodalom remekei mind ebben a szép piros vászonkötésben jelentek meg.
- Akkor azt kérem - mondta felcsillanó szemmel.
Láttam a szemében, asszonyáért mindent megtenne. Arra is képes, hogy elviselje azt az érzést, hogy lenézik műveletlensége miatt. Pedig nem néztem le.
- Csak annyi a probléma, hogy a sorozat egymás mellé rakva több mint egy méter.
- Milyen hosszú - kérdezte.
Kezdtem magam méteráru eladónak érezni, de elhatároztam, megoldjuk ezt a problémát.
- Majd nem két méter - mondtam - de biztos lesz abban a szekrényben még egy polc, ha tényleg ennyire szereti a felesége ezt a színt.
- Ezt már bízza rám - mondta gyerekes boldogsággal a szemében - legfeljebb veszek még egy ugyanolyan szekrényt.
- Ezek a regények egytől egyig remekművek - mondtam, elgondolkozva, vajon elolvassa majd valaki - érdemes elolvasni egyet, kettőt belőle.
- Kedvet csinált hozzá - mondta mosolyogva - ígérem, hogy bele kóstolok. Ha megtetszett az olvasás, ismét találkozunk.
Eszembe nem jutott volna, hogy még egyszer találkozunk. Három hét múlva ismét ott volt az üzletben, lelkesen újságolva, hogy megváltozott az élete.
- Már három könyvet elolvastam a sorozatból. Egyik jobb volt, mint a másik. Csak azért jöttem, hogy megköszönjem.
Akkor úgy éreztem, ebből a munkából kihoztam, amit lehetett. Nekem kellett volna megköszönnöm, hogy itt dolgozhattam. Nem maradhattam tovább, mert a bennem feszülő alkotásvágy küldött olyan munkahelyre ahol új dolgot lehetett létrehozni, ezért választottam valamikor a lakatos szakmát. A hódmezővásárhelyi mérleggyárban lakatost kerestek a prototípus műhelybe. A könyvesbolt tulajdonosa megértette, hogy tovább kell állnom, de nagyon sajnálta.

20. fejezet

A Kőbányai úton, Barna volt albérlete előtt bútorszállító teherautó állt meg. Károly bácsi a kapuban várta.
- Jó reggelt kívánok - lépett a sofőrhöz - a harmadik emeleten van a szoba, amit ki kell üríteni.
- Jó reggelt, de Én csak a sofőr vagyok. Ott a főnök - mutatott a másik oldalon kiszálló pocakos emberre - vele tessék tárgyalni.
- Jó reggelt - lépett hozzá a főnök, és kezet nyújtott - személyesen még nem találkoztunk, Péter Lóránd vagyok, velem beszélt telefonon.
- Kérem, mutassa az utat, mert az idő pénz, ma még három fuvarom van. Itt egy óra alatt végezni szeretnénk.
- Jöjjenek utánam - indult Károly bácsi a bejárat felé, de csodálkozva vissza nézett - csak ketten vannak.
- Igen, azt mondta, egy heverő egy íróasztal és pár könyv.
- Majdnem így van, csak Én azt mondtam, hogy sok könyv.
- Pár könyv, vagy sok könyv nem mindegy?
- Majd meglátják. - mondta Károly bácsi, és már nyomta a kaputelefon gombját.
A szobába érve a két szállító álla leesett, és földbe gyökerezett a lába. A sofőr csodálkozva felkiáltott.
- Te jó ég, mennyi könyv?
- Én szóltam - mosolygott Károly bácsi.
- Semmi gond - mondta Péter úr - Én gyorsan telefonálok Sanyinak, meg Viktornak, Te meg rohanj, vissza a telepre hozz még vagy húsz dobozt. Abba talán belefér ennyi könyv.
- Azt nem mondta, hogy komplett könyvtárat kell költöztetni - nézett Károly bácsira kissé szemrehányóan.
- Én felajánlottam, hogy az ajánlatkészítés előtt nézzen körül.
- Semmi gond, megoldjuk, nem maga a hibás. Mondtam egy árat, akkor annyiért meg is csináljuk. Menjen nyugodtan haza, készítse elő a terepet ennek a rengeteg könyvnek.
- Már mindent előkészítettem, csak amint mondtam, két szekrényt és egy heverőt le kell vinni a pincében lévő tárolóba.
- Rendben, ahogy megegyeztünk, azaz nem, ahogy megegyeztünk, hanem egy órával később ott leszünk a cuccal. És ne idegeskedjen minden rendben lesz. Most kezdett csak ideges lenni, mert ha ezt a mondatot hallotta, akkor biztos, semmi nem volt rendben.
Mielőtt Károly bácsi haza indul volna elővette a fényképező gépét, és körbe fényképezte a szobát. Az íróasztalt külön befogta a gép keresőjébe, és akkor tűnt fel neki, hogy az asztalon egy könyv nyitva van. Ezt a részletet külön lefényképezte, hogy az oldalszám is olvasható legyen a képen. Eltette a gépet, és felvette a könyvet. Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig. Elég agyon olvasott példány, valószínű Barna kedvenc könyve. Betette a táskájába, úgy gondolta ezt nem bízza a szállítókra.
A költöztető főnökre nézett. Még mindig telefonált, ezért nem zavarta, csak odaintett neki, hogy a lakásán találkoznak. Örömmel távozott a lakásból, és még egyszer nem akart ide visszajönni. A tulajdonos most is meleg szendvicset majszolt a lakásban terjeszkedő szag rosszabb volt, mint amire emlékezett. Gyalog indult haza, a szállítók úgysem végeznek egy óra alatt. Barna miatt sem aggódott, Melinda biztosan örömmel szóval tartja, amíg távol van. Lelkesen vállalta a mai napot. Látszott rajta az öröm, hogy együtt töltheti az egész napot Barnával.

A szobában lévő még mindig egyetlen széken ülve Barna kezét fogta, és mosollyal az arcán fürkészte az emlékeire egyre jobban hasonlító arcot. A színes foltok szinte teljesen lehúzódtak már. A felrepedt száját olyan szépen varrták össze, hogy már csak halvány vonal húzódott a repedés vonalában. Az már soha nem fog elmúlni. Élete végéig emlékeztetni fogja akkori kiszolgáltatott helyzetére. Belegondolni sem mert, - nem is tudott, mivel ilyen helyzetben még nem volt, - min ment keresztű azon az éjszakán.
- Sok mondani valóm van - kezdte bizonytalanul Melinda - azt hiszem a legjobb, ha valahol az elején kezdem. Láttam rajtad, amikor először találkoztunk, hogy elakad a lélegzeted, és a szavad is. Remélem, nem tartasz megközelíthetetlennek. A látszat, vagyis az első benyomás, nem midig felel meg a valóságnak. Én nem vagyok megközelíthetetlen. Nem tartom magam felsőbbrendűnek, mivel Én is lentről jöttem.
Kicsit elgondolkodott.
Helyesbítenem kell, Én már nem, de a szüleim lettről kezdték. Anyagi gondokkal, igazad van soha nem küszködtem. A pénzt, lehet, hogy nem Én keresem meg, de megbecsülöm.
Könny szökött a szemébe, keze fejével gyorsan elkente arcán, mintha szégyellné Barna előtt.
Nagyon elkeserít, ha szembesülök azzal, hogy vannak olyanok, akik nem engedhetik meg maguknak, mindazt, amire vágynak. Én mindent megkaptam, sokszor még azt is, amire nem vágytam. Az ilyen holmikat általában elajándékoztam olyanoknak, akik csak álmodnak róla, de esélyük sincs, hogy megkapják. Neked mindenem odaadnám, ha lehetne. Nagyon sokan szeretnének közelebbi kapcsolatba kerülni velem. Nem érdekelnek.
Tekintete ismét a távolba révedt, eszébe jutottak régi események.
Kislány koromban, olyan nyolc éves lehettem, szüleim elvittek egy búcsúba. A tömegben kicsit elsodródtam a mellőlük. Már majdnem elsírtam magam, amikor megfogta a kezem egy cigány asszony. Meleg volta keze, barátságos barna a szeme. Fekete alapon rengeteg virág volt a ruháján, amitől vidámnak és világosnak tűnt. Asszonyhoz képest mély és rekedtes hangja volt.
- Kedveském - mondta.
Felnéztem rá, és ijedtségem elszállt. Úgy éreztem jó helyen vagyok, baj nem érhet. Eszembe sem jutott visszahúzni a kezem, pedig mindig arra tanítottak, hogy idegennel nem szabad szóba állni.
- Elvesztek a szüleid? - kérdezte, és azonnal megnyugtatott - gyere, velem megkeressük őket.
- Itt egy szép kislány - kiabált bele a nyüzsgő tömegbe - valakinek biztos hiányzik.
Pár méterről kerültek elő a szüleim, akik éppen a másik irányba indultak volna a keresésemre.
- Köszönjük, hogy megtalálta - hálálkodtak - és apám már nyúlt a zsebébe, hogy pénzel, honorálja a megtalálásomat.
- Ne sértsen meg a pénzével - mondta - csak annyit kérek, engedje, hagy beszéljek pár szót a lányával.
Apám elengedte a kezemet. Addig nem féltem, de abban a pillanatban, hogy a cigány asszony ismét megfogta a kezemet félelem töltött el.
- Ne félj tőlem - mondta, és meleg kezébe zárta a kezemet.
Úgy éreztem, bíznom kell benne.
Pár méterrel arrébb, a földre egy szőnyeg volt leterítve. Hátra nézve láttam, hogy szüleim két lépéssel mögöttem követnek minket. Leült a szőnyegre, és maga alá húzta a lábát.
- Ülj le velem szemben - mondta.
Az azóta is kezében lévő kezemet maga felé fordította, és hosszan tanulmányozta. Addig még nem találkoztam tenyérjóssal, ezért nem tudtam mit csinál, és miért nem szól semmit. Legalább egy perc eltelt mikor, mélyen búgó hangon megszólalt. Úgy éreztem nem azzal az asszonnyal ülök szemben, aki megtalál. Jobb kezének mutató ujjával a vonalakat simogatta a tenyeremben. Felemelte a fejét, rám nézett, de a tekintete mintha a mögöttem lévő távolságot fürkészte volna. Úgy éreztem, egyedül vagyok, pedig fogta a kezem, és láttam az alakját velem szemben. Körülöttem a világ elcsendesedett, lebegtünk együtt a semmiben. Csak a hangja maradt körülöttem.

A fekete, barna, a vér, piros
Mindkét talpad viszket,
Táncolsz, míg bírod,
Ha ezt érzed, tapsolj,
Megtaláltad, mit kerestél,
A szíved egy dobbanást kihagy,
Rögtön tudod ki vagy,
Barna szeme rád mered,
Kezét elengedni nem mered.
Életed ekkor lesz teljes.

A hátam borsózott, a keze megremegett. Hirtelen elengedte a kezem. Tekintete, már tényleg rám nézett. Az először hallott mély rekedtes hangon szólalt meg.
- Soha ne feledd, amit mondtam.
Kicsit bódult voltam, azt hiszem fel sem tudtam volna állni. Ekkor apukám felemelt, és magához ölelt. Alig tettünk két lépést, válla felett hátra néztem. Kerestem a leterített szőnyeget, de nem láttam sehol. Mintha a föld nyelte volna el, az asszonnyal együtt.
Tekintete Barna arcára tévedt. Vonásai már nem voltak olyan meggyötörtek. Arca fürkészése közben a szájához ért tekintete, ami határozottan felfelé görbült. Ezt eddig nem látta, ilyen egyértelműen.
- Kinevetsz? - kérdezte.
Pedig ha hiszed, ha nem ez így történt. Nem foglalkoztam a jóslattal az óta, mert szerintem ez egy jóslat volt, egyre inkább így érzem. Találkoztam életemben sok fiúval, de egyik sem keltette fel az érdeklődésemet.
Kicsit elgondolkodott Melinda, hogy folytassa-e a vallomást. Valójában hallja-e amit elmesél, vagy csak reflex mozgatja arcizmát?
Amikor megszólítottalak a könyvtárban, és rám néztél, eszembe jutott, amit a jósnő mondott a versében. A verest azóta nem tudtam felidézni. Nyolc éves voltam, egyszer hallottam, nem volt időm megtanulni. De akkor ott minden eszembe jutott.


A fekete, barna, a vér, piros
Mindkét talpad viszket,
Táncolsz, míg bírod,
Ha ezt érzed, tapsolj,
Megtaláltad, mit kerestél,
A szíved egy dobbanást kihagy,
Rögtön tudod ki vagy,
Barna szeme rád mered,
Kezét elengedni nem mered.
Életed ekkor lesz teljes.

Tényleg viszketett a talpam, legszívesebben táncoltam volna, a szemed olyan meleg barna volt, hogy a világ összes feketéjét elnyomta. Azóta sem ment ki a fejemből ez a vers. Ami nem is egy jó vers. Csak meghatározza az életemet. Ha nem lennék ilyen makacs, - vagyis a szüleim ilyen zsarnokok - a dolgozatomat sem tudtam volna megírni. Azért hajtottam annyira, mert addig nem találkozhattunk. Akkor még nem gondoltam, hogy így látlak viszont.
Kopogtak.
- Szabad - szólt ki Melinda.
Nyílt az ajtó, Károly bácsi dugta be a fejét rajta.
- Nem zavarok? - kérdezte mosolyogva.
- Dehogy zavarsz, Károly bácsi - ugrott fel Melinda - soha nem zavarsz, gyere be nyugodtan.
- Csak azért kérdezem - mentegetőzött Károly bácsi - mert azt ígértem, hogy ma nem fogok jönni.
- Tudtam, hogy nem bírod ki - nyugtatta meg Melinda.
- Elég hamar végeztek a szállítók, pedig rosszul indult a nap. Mondtam nekik, hogy sok könyvről van szó, de amikor meglátták, közölték, hogy nem a Szabó Ervin Könyvtár egyik fiókjáról volt szó.
- Azért sikerült befejezni? - kérdezte Melinda - és mennyivel kértek többet.
- Szerencsére rendes embereket fogtam ki, azt mondta a főnök, hogy amennyit mondott annyiért megcsinálja. Most jut eszembe a legfontosabb, hogy telt a nap, hogy viselkedett a fiatalúr?
- Nagyon rendesen, - mesélte Melinda - sajnos. - tette hozzá, és kissé legörbült a szája.
Megölelte Károly bácsit, vállára hajtotta a fejét, könny szökött a szemébe. Fog még valaha nem rendesen viselkedni? - kérdezte és érezhetően rázkódott a sírástól, amit szeretett volna vissza folytatni, de nem tudott.
- Egyre inkább biztos vagyok benne, - simogatta Melinda hátát - Nem kell már sokat várnunk erre. Tegnap mikor egy történetet meséltem - bontakozott ki Melinda ragaszkodó öleléséből, hogy szemébe tudjon nézni - ránéztem az arcára és azt láttam, hogy mosolyog.
- Az előbb Én is hasonlót láttam - mondta Melinda és közben könnyeit törölgette - azt hittem kinevet, úgy elhúzta a száját.
- Seres professzor szerint egyre intenzívebben működik az agya. Én nem tudom jól elmondani, de ez volt a lényege annak, amit mondott. Biztatott, hogy folytassuk a beszélgetést vele, mert szerinte sokat javul tőle az állapota.
Kopogás zavarta meg beszélgetésüket.
- Szabad - szóltak ki egyszerre.
Csinos, magas asszony lépett be a nyíló ajtón, mögötte Tóth II őrnagyot ismerte meg Károly bácsi.
- Jó napot kívánok - lépett ki felesége mögül, és kezét nyújtotta Károly bácsi felé a rendőr - engedje meg, hogy bemutassam a feleségemet.
- Üdvözlöm - fogadta el a felé nyújtott kezet Károly bácsi, és közben végig nézett a hölgyön. Harmincas évei végén járhatott, de már lehet, hogy negyvenen is túl. Domborodó hasa, nem arról árulkodott, hogy jól lakott. Legalább az ötödik hónapban volt.
- Kocsis Barbara vagyok - lépett előre, és nyújtotta kezét Károly bácsi felé.
- Üdvözlöm, Takács Károly vagyok - mondta, és nevetve az asszony hasára mutatott - legalább olyan jó gyerek legyen, mint Barna!
- Remélem úgy lesz, Barnában nagyon sok örömöm volt az intézetben. Én voltam az egyik nevelőnője.
- Igen, az őrnagy úr már említette.
- Hogy van Barna - kérdezte Barbara közelebb lépve az ágyhoz, aggódó arccal ült az ágy mellé, és Ő is megfogta a kezét.
- Seres professzor szerint, már van okunk a bizakodásra. Ettől függetlenül még nem kecsegtet a gyors felépüléssel. De mi mindent megteszünk - fogta meg Melinda kezét - milyen udvariatlan vagyok, be sem mutattam a legjobb segítőmet. Ő Vágó Melinda. Azt hiszem, mondhatom, hogy Barna legjobb barátja. Vagy barátnője? - mosolygott Melindára.
- Örülök, hogy megismertük - üdvözölte a rendőr - régóta ismerik egymást? Barna nem is említette, hogy jár valakivel.
- Az igazság az - szabadkozott Melinda - összesen egyszer találkoztuk, de rám nagyon mély benyomást tett.
- Ketten felváltva vagyunk, mellette amennyit csak tudunk - újságolta Károly bácsi.
- Kis túlzással - tette hozzá Melinda - Én csak akkor helyettesítem Károly bácsit, amikor rá érek, mert egyelőre nagyon leköt a szakdolgozatom.
- De nagyon hatékonyan - erősködött Károly bácsi, hogy minél jobb színben tüntesse fel Melindát. Ma is, ahogy mesélt, olyan jó volt a története, hogy még nevetett is Barna.
- Na, jó, mosolygott, de lehet, hogy csak bebeszélem magamnak - szabadkozott tovább Melinda. - Károly bácsi csak nem rég érkezett, ma ürítette ki Barna albérletét.
- És hova szállítatta a holmiját? - kérdezte Barbara - olyan büszke volt a szobájára, és a könyveire.
- Igen a könyvei - nevetett Károly bácsi - meg is gyűlt a szállítók baja velük. Azt mondták, hogy annyi könyve van, mint ha a Szabó Ervin Könyvtár egyik fiókját költöztetnék. A kérdésre válaszolva, egyelőre az Én lakásomba vitettem. Van egy ugyan akkora szobám, azt akarom berendezni Barnának, hogy majd ott lábadozzon.
- Szerintem - kezdte aggódó tekintettel Barbara - ezt azért előtte beszélje meg Barnával. Nagyon ragaszkodik az általa kialakított környezethez, és nehezen szokik meg még apró változásokat is. Amikor ki kellett neki költözni az intézetből, hónapokig, de lehet, hogy egy évig is eltartott, míg hozzá szokott az új helyzethez. Eleinte minden nap, később hetenként háromszor, négyszer visszajárt a megszokott környezetbe. Akkor szűntek meg a látogatásai, végleg amikor Én is otthagytam a nevelő otthont.
- Járt abban a lakásban? - kérdezte felháborodva Károly bácsi. Az egy szeméttelep. Ennél bármi jobb lehet.
- Igen jártam - mondta Barbara megértve az indulatot. Nekem sem tetszett, de Barna nagyon büszke volt rá. Azt mondta, az előszobán csak át kell menni és utána jön a kánaán. Mindig nagy rendet tartott, és ha becsukta az ajtót egy szigeten érezte magát, és Ő volt az egyedüli lakó. Vendégeket sem hívott, nem szerette, ha a holmija között matatnak.
- Ugyan azt a szobát felépítem neki. Ha nem tetszik, még ráérünk másikat keresni.
- Ahogy gondolja Károly bácsi, de javaslom, előre készítse fel Barnát.
- Mindent megteszek, hogy ezentúl jobb élete legyen. Amint hallottam nem volt fenékig tejfel. Ha felépül utána minden másképp lesz.
- Örülök, hogy ennyire szívén viseli a sorsát - zárta le a beszélgetést Barbara.

- Te hogy ismerted meg Barnát - fordult Melindához Barbara.
Felállt és átengedte a széket Melindának.
- Könyvtárban. - mondta Melinda kicsit lesütve a szemét - Az igazság az, hogy leszólítottam.
- Kár volt kérdeznem, hol máshol, Barna a könyvek között érzi jól magát. Abban is biztos voltam, hogy nem Ő kezdeményezett. Lányok társaságában egy kicsit félszeg.
- Meg kell védenem Barnát - kezdte túlságosan is határozottan Melinda - igaz, először meglepődött, de hamar feltalálta magát. Pár mondat után, már Ő kezdeményezett. Most már sajnálom, de akkor elég elutasító voltam vele.
- Szerintem, rég elfelejtette - vigasztalta Barbara.
- Remélem - zárta le a beszélgetést Melinda. Magának sem vallotta be, de féltékeny lett Barbarára, mert sokkal többet tudott Barnáról, mint Ő. Visszafordította tekintetét Barnára, és csak annyit mondott, alig hallhatóan - ez már egyáltalán nem számít.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
F János
Regisztrált:
2013-07-18
Összes értékelés:
375
Időpont: 2016-06-24 08:00:53

Kedves Ylen
Ez a regény, mint látod, sok novellából áll össze, csak egy vezérfonal összeköti őket. Szerintem így válik egy hosszú történer, mindig érdekessé, és folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését. A fő vonal, pedig esetenként, mint mellékes történet folytatódik.

Remélem a további belerejtett novellák is tetszeni fognak.

Üdv: FJ.
Alkotó
Ylen Morisot
Regisztrált:
2015-05-02
Összes értékelés:
1743
Időpont: 2016-06-23 21:32:27

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves János!
Álom az álomban, mese a mesében - Károly bácsi könyveladásai és Melinda elveszése önmagukban is nagyszerű történetek!
Üdv:
Ylen

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Karácsony címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ha majd egyszer című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Reggeli kaland című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Ázott kutya című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kihívás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Nem e világból való című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ha megkérdezed... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Léptek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Téli szél című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)