HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48384

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: zsolóFeltöltés dátuma: 2013-08-21

Szereposztás

Tartoznék itt egy rövid bevezetővel. Ez a kis írás az átkos, lázadó időszakomban- a hőskorban- keletkezett, amikor még harc dúlt felhasználó és adminisztrátor - a virtuális valóság e két néha ellenérdekelt, és pozícióban is igen eltérő tagja közt a nagybetűs Igazságért és Jogosságért. Legalábbis, amit mindketten annak véltek. Ennek állít emléket e szándékoltan burkolt -személyességtől és konkrét helyszíntől mentes történet, mely abszurditása ellenére nagyon sok valóságelemet tartalmaz. Persze elsősorban bennfentesek számára, akik talán még ma sem akarják így látni.
Bevallom így sem lesz egyszerű az értelmezés, de azért próbáljuk ki!
Végső soron egy független történetként is meg kellene állnia a helyét...


Szereposztás

1. rész
Tudta jól.
Tudta, hogy vissza fog jönni.
Egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy abbahagyja. Mint sok más, ez is egyfajta drog lett, a szellem kényszeres megnyilvánításának kikerülhetetlen csapdája.
Az álmok nem érnek véget a börtönben, s nem szűnnek lehetetlen körülmények között sem.
Lehet játszani, hogy beszélget magával az ember, egész épületes kis párbeszédekké fajulhat egy ilyen diskurzus, sőt több szereplőt is imitálhat, közöttük mindenféle konfliktushelyzetekbe élve magát.
Egész arzenálját vonultatta fel a különböző személyiségeknek, ugyan kicsit bosszúsan kellett tudomásul vennie, hogy a stílus, és a személyiségjegyek félreérthetetlenül hasonlítanak egymásra, és a dramaturgia forgatókönyve, szerteágazása ellenére is vontatott, mivel csapnivaló színész és rendező volt. Ugyan lekötötte a mélyben megfogalmazódó gondolatmagvak és a jellemfejlődés kimunkálása, de a heves érzelmi reakciók hiteles előállításával és főleg lekezelésével sehogyan sem bírt. A végeredményként mindig szanaszét heverő hullák hegyén az egyetlen életben maradott értelmiségi figura önmarcangoló lelki tusájával záruló ˝lenni, vagy nem lenni˝ - szerű megoldás maradt.
De ez a fajta kiterjesztett üzemmód végül belehal saját véges létébe, abba a háttértudatba, hogy minden arc mögül az a sajnálkozó, saját arc bukkan elő, aki elől menekülve színpadot épített.
A harmadik nap kínszenvedése után nem bírta tovább.
Felszínre jött fegyvertelenül, kiszolgáltatottan, mint a sarokba szorított állat.
Ami maradt az önbecsüléséből, azt odahányta a lábak elé, bár nem könyörgött, szeme mindent elárult, mielőtt meghajtva magát letérdelt.
Mint a legtöbb majdnem megmenekült, ő sem érzékelte, hogy csupán karnyújtásnyira lehetett a valódi szabadságtól. Szomjasan kortyolt a poshadt vízből, és szaporán belélegezte a gyilkos gázt.
Ott halt meg előttük, szóra, figyelemre sem méltatva tőlük, temetetlen, undorító hulláját a férgek távolították el, bűzös csendben...

2. rész
Nem azért ez így mégsem jó, elővette az ótvar zöld javítótollát és kihúzta az egész utolsó mondatot. Nem! Csak azért sem fog meghalni idő előtt. Ha hínárosban is, tavirózsa-levélnek kell is álcáznia magát, bizony megközelíti a másik partot. Túl sokba került már eddig ez a vállalkozás...
... fuldokló köhögés lett úrrá rajta, és úgy, ahogy volt, prüszkölve, krákogva kiokádta a förtelmes, rothadás ízű szörnyűséget. Térde zsibbadt volt, alig akart engedelmeskedni, ahogy felugrott, és vonszolva bevette magát a sáfrányleveles bozótrengetegbe. Hallotta a hangjukat, megpróbálták utolérni és megfogni, ha eddig önkéntesen megadásba vonuló szerepet mért magára, most megfordult a kocka, üldözötté vált, akire elkezdtek vadászni.
Kinyíltak a némának hitt szájak és ordító hangjuk felverte az erdőt...
Megállt fülelni néhány pillanatra... csak nem?... a halk énekszó, mint jó illatú füstölő szalagként kígyózó füstje mely izgatja az orrsövényt, úgy birizgálta fülbolyhát és izgalommal töltötte el. Kétségtelenül és félreérthetetlenül a föld alól jött, talán nem is az emberi szférából. Álmodik talán?
A zöldet félrehajtva kis, ovális nyílás ásított hunyorogva a délutáni fénybe, mögötte, nagyon mélyen, mintegy üreggé, vagy teremmé öblösödő gyéren megvilágított térben bizonytalanul imbolygó fénypontocskák sora vonult. Lihegve-fújtatva még a rohanástól, de kíváncsian és fedezéket keresve görnyedve belépett az alagútba, gondosan visszahúzva az álcázó lombokat.
Mellbe vágta a hűs léghuzat de legalább leszárította izzadt testét. Araszolva közeledett a folyosó terembe torkolló végéhez, honnan szinte életnagyságban láthatta az alakokat. Minden kétséget kizáróan emberek voltak, sápadt, viasz szerű arcukon elragadtatott, visszafojtott indulat tükröződött. A szemközti, széles ajtón haladtak befelé, lassan, szinte méltóságteljesen.
Mi ez? Hová került? Mint valami templomi körmenet, ájtatoskodóan, révült tekintettel helyet foglaltak, megtöltve a termet.

3. rész - Tanítványok
Már gyülekeztek odakinn, erőt vett az izgalom mindannyiukon, mintha éreznék a közelgő események nagyszerűségének elő-illatát. Szertartásosan elhaladtak az alapító szobra előtt és egy-egy révült magasztaló jelzővel illetvén megérintették köntösének szegélyét.
Mondd a neved! -súgták egymásnak tovább láncon - lépj be a fénykörébe!
Az aranyveretes ige időtlen tündökölt a pulpitust jelképező dísztelen emelvény felett
Sokan olvasták, de csak kevesen értették meg, pedig fontos lett volna. Valahogy így hangzott:˝ Nem az a jobb...˝ Türelmetlen csengetés szakította félbe a gondolatokat...
Valami végigfutott a hátak érzőidegein, valami félelmetes, amikor a felsőbbrendűséget sugárzó, bár nyájas és közvetlen szemekkel megtörtént a kontaktus, megborzongató hűvös szellő volt, baráti kézfogást sejtető, de kimondatlanul is alattvalói szerepre invitáló mozdulat. A szabadság totális, mégis udvarias kizárásának sajnálkozó részvétnyilvánítása.
Helyet foglaltak a teremben. A fények, és effektusok pulzálása nyugtatólag hatotta át érdeklődő, kérdő elméjüket, a hang pedig bölcs igazságokra kezdte oktatni őket:
... üdvözöljétek egymást, szívélyesen, barátod legyen a teljes tábor...
... ne legyél túl hangos, és mértéktelenül minden titkot tudni akaró...
... a korlátok figyelembevételével lassan vedd a levegőt, hogy kilehellésével ne sértsd meg barátodat...
... egyszerre 3 mondatnál többet ne mondj...
... azért vagyunk felettetek őrzőn, hogy el ne tévelyedjetek a hely igazságától...
... ha itt vagytok, teljes békességben, különleges bánásmódban részesültök, ti szabályosak...
... ti elfogadtátok önként, ezért jobb az, bármit mondjanak is mások...
A bódító gáz elkezdett beáramlani, édes, nyálas íz benyomását társítva, nagyon kellemesen andalító volt, minden tiltakozó gondolatot elsimított, minden kérdőjelet ponttá zsugorított.
A mosolyok végleg rögzültek az elkábult arcokon és boldogan gügyögve ismételték a Nagy Alapító bölcsességeit, el is híve a szavakat...
Mély transzban alig-alig lélegeztek már. A demokratikus és toleráns elvek szónoklat áradata teljesen lekötötte a figyelmüket, senki sem figyelte a csappantyút, amely ütközésig kinyílt és töményen pumpálta a maszlagot. A Szabálytalan, kirívó akasztásának hírére épp csak felocsúdtak, (ilyen esemény elrettentésképpen történt néha) de a gépezet, mint úthenger, kérlelhetetlenül haladt tovább. Önként, csendben, üdvözült, bágyadt mosollyal és az alapító nevével ajkán távozott sorban egymás után mindegyik ˝bárány˝. Mire az utolsó szertartási pont véget ért, az ˝ ismételjük együtt: ugye jobb...?˝ felvezetése, szanaszét hevertek élettelenül.
Egy másik kar elforgatására kiszivattyúzódott a gáz, majd bejöttek az eltakarítók és kicsit később csengetés jelezte a következő turnus érkezését, akik már gyülekeztek odakinn...

4. rész
A gáz! Ugyanaz az émelyítő, hányásra ingerlő szag!
A hömpölygő gáz visszaűzte a borzalom helyszínéről, vissza a nyílás mellé, ki a szabadba.
Keserves volt megint átélni, inkább pusztult volna el, mondjuk ott helyben, először,... ez mintha meg is történt volna, úgy élte át déjavu-ként az érzést. Micsoda komédia! Bár be kellett vallania, volt némi hasonlóság, az a fazon, ott a pulpituson, meg aki elé odarogyott... háát...
Ezek a szerencsétlenek talán nem is tudják, mi történt!
Az üldözők szerencsére messze jártak már, vezényszavaik halkuló ugatásként hatottak, távolról.
Fáradt volt, el-elkalandozó gondolatai - ej, mindig ezek sodorták bajba- ismét szárnyra keltek, míg ő félálomba süllyedve elnyúlt a barlang szájánál.
Újra ott volt, sötétzárka vette körül, és kínlódott egyedül a végeérhetetlen játékokban, lánc csörrenése ébresztette öntudatra.

5. rész
Meg kell, hogy mondjam, ennél a pontnál nemcsak hősömet fogták el a kínok, jómagam is vacilálni kezdtem, folytassam-e, s ha igen merre, hova küldjem nyomorult szereplőmet, melyik szerep az, amely kevésbé küzdelmes, de intellektusára még nem káros, aztán támadt egy ötletem...
... Gyönyörű, fiatal lány volt, ránézésre a dzsungel bennszülötte is lehetett volna.
Talán a karkötője vonzotta oda, melynek csillogó ezüstje messziről elejtett már jópár ˝vadat˝
A lánc természetesen valódi volt, a csuklóján hordott finom, míves, egy felmenőjétől örökölte.
Kaparászást, motozást érzett, s a párduc fürgeségével pattant talpra, hogy támadójával szembenézve megküzdjön. Ám a határozott, erőteljes lendületű csapást még idejében sikerült megszelídítenie, így a vaktában felkapott husáng a lány teste mellett pár arasszal zúgott el.
Semmi. A lány meg sem rezdült, mintha számított volna rá, de ennek most nem tulajdonított sok jelentőséget, bocsánatkérően felemelte mindkét karját, a békés szándék jeleként. A lány rámosolygott, szája sarkában mintha villant volna egy icipici, ismerősen zavarba ejtő érzelemre utaló redő.
Gyanakvó, szúrós nézése mintha felhasította volna a leányzó belsejét, úgy egyszerre, minden átmenet nélkül elkezdte mondani.
-Láttalak, én is elbújtam, tudtam, hogy nincs visszaút odabentről. Tudom, mit érzel, átéltem én is, azóta kinn élek itt, majd megmutatom, hogy kell használni a...-és semmi kérdés, ˝és Te?˝, vagy valami hasonló
-Ki vagy?- kérdezte. A lányon most először látszott, hogy megdöbben, szemmel láthatóan nem tudva hova tenni ezt a kérdést
-Mindketten tudjuk, kik vagyunk...!- értetlenkedett
-Nem, fogalmam sincs, ki vagy - a hatásszünetet követően félelmetes látomás kerítette hatalmába, mintha egy vicsorgó oroszlán eltorzult pofája meredne rá, üvöltésének érzete szinte elsodorná
-Na jó, Celine vagyok, apám egyike volt kulturális forradalom érdemtelenül mellőzött egyéniségeinek. Együtt szöktünk a kritika terápiás kezelőből. Útközben rajtunk ütöttek, ... őt... őt... agyonlőtték.
Villámgyorsan leperegtek száműzetésének képei, valamint a vezérkar alakjai és a ˝fogadtatás˝
-Hát persze! - gondolta belemegy a játékba- most már mindent értek - egy kukk fogalma nem sok, annyi sem volt, ami megvilágosodott volna e kis keretbeszámolótól, legfeljebb a körülmények, ami hasonló lehetett
-... addigra elhittük, hogy bármit megtehetünk, amit a belső kör támogatására építve...-hogy mióta és mennyit beszélt, nem tudta visszaidézni, de kétségtelenül fontos ember lehetett, de ez az utolsó mondata megragadta
-Miért hinnék neked?
-Nincs más választásod..., ez olyan, mint egy álomcsapda, rekurzív illúziókba kényszerítenek, míg magad is valóságnak érzed
Valami szörnyű képzet kezdett feltörni benne. Megpróbálta elhessenteni, mint rosszindulatú énjének gunyoros fricskáját. Mindezt nagyon is jól tudta, de ez a lány honnan...? Netán Ő is?
-Ki vagy Te?
A lány most határozottan neheztelő pillantást küldött
-Már mondtam, Ce...
-Nem, nem erre vagyok kíváncsi, milyen pozíciót töltöttél be ott? - most már hamar dűlőre akarta vinni a dolgot
Hátra sem nézve válaszolt:
-Tanácsadó voltam, de adminisztrációs feladatokat is el kellett látnom, hozzám futottak be bizonyos kontrollszálak, de illegalitásban a fedőterven munkálkodtunk.
Ekkorra erősödött meg a kétség, tudnia kell variáns verziószámát, azon a szinten, hacsak...
-Nyilván tudod a variánst...
Szembefordult. Arcán nyoma sem volt a szelíd, gyöngéd vonásoknak. Mint alattas énvariációnak nem is lehetett joga hozzá. Nem tudott sosem jól hazudni, főleg magának
Arcáról úgy foszlott le mosoly, mint az elképzelt gyönyörű szempillák, és hajzuhatag... Meggörnyedve állt a tükör előtt, és nézte, csak nézte az ismerőst, aki elől soha el nem menekülhet immár

6. rész
Az álom nem ért véget.
Az ébredés egyúttal mélyebb megismerési zónába kergette.
Bár határozottan emlékezett arra, hogy elindult, már nem volt biztos abban, hová és miért,
csak arra, hogy ki kell törnie innen valamiképp
Találkozni a névtelen, láthatatlan vezérekkel, és kinyilvánítania, amiért létezik, s ami folyton eltávolítja a helyszíntől.
Radikálisan fogyott mentális ereje, közelítve az áttörést jelentő kulcspontokhoz, mégis ezek nélkül legfeljebb elbeszélne a dolgok valódi tartalma mellett - Ezt jól tudtam én is, de a szereposztást nem változtathattam meg a dolgok menetével ellenkezve önhatalmúlag. Nem science-fictiont szándékoztam írni, mint ahogy a középkor lidércnyomásos árnyait sem kívántam valósággá emelni amúgy is eléggé labilis személyiségében. Csakis a cél lebeghetett a szemem előtt és ezt hitelesen, a későbbi kívülállók számára is elfogadható módon kellett tolmácsolnom. Viszont kétségtelenül volt egy előnyöm.
... ekkor eszébe jutott a megoldás-vagy legalábbis a hozzá vezető út-és ez tetteit megsokszorozó örömmel töltötte el, már tudta a ˝hogyan˝ - t és ez rövid időre jótékony homályba borította a végső konfliktus elemeit.

7. rész
Ugyanott feküdt. Már negyedik napja mozdulatlanul. Alélt, önkívületi állapotában meg-megfeszültek inai, mintha futna valami elől, és értelmetlenül nyöszörgött. Puha gyolcs takarójára helyezett kézfejére melegen rásimult a délelőtti nap. Gyöngyöző homlokát kedves, együtt érző ápoló kéz törölgette, itatta fel. Szívhangjait megjelenítő kardiométer néha veszettül kilengett, most nyugodt lassú ütemeket rótt a papírra. Aludt. Szinte megbékélten. Eltűnt a vasrács és a börtön, legalábbis látszólag. Minden viszonylagos, ezt kívül is tudták. A folyamatok éppúgy hirtelen fejlődésnek indulhatnak, mint, ahogy le is épülhetnek. Ez a mostani stagnálás talán hasznos lehet.
Az orvos szigorú pillantást vetett a kartonra, a kedélyesen csicsergő nővérkék mintha elfeledtetni látszották volna gondterhelt, ezernyi ráncba futó homlokán is érzékelhető feszültségét. Nem lehetett olvasni a tekintetében.
-Két adag morphinszteroxot és a szokásos serkentőket, de a gázt ne, próbáljon egyedül boldogulni. Kontroll holnap. Vigyázzanak rá! - leszignálta a lázlapot és már ment is tovább
-Igen, doktor úr!- köszönt hangjában melankolikus, lemondó vágyakozással az ügyeletes, miközben megigazította kifogástalan kontyát és hosszan utánanézett.
A tízórás vizit után a nővérszoba enyhén befülledt a visszavonuló tanulók és a rangidős, de jól karbantartott ügyeletes nővér megjegyzései közepette.
11. kor a takarító kinyitotta az ablakokat és felmosott, úgy számította, hogy a kórtermeken visszaérve majd bezár, addig meg hadd legyen friss levegő.
Senki sem tudta felidézni, hogy hogyan került a műanyag padlóra. A megkávézott, munkája után siető ˝megbízott ügyeletes˝ tanuló elé kétségbeejtő látvány tárult, amikor belépett a kórterembe, a szabálytalanul vonagló testből kiszakadtak az elektródák és a tápcsövek. A légzéskontroll és szívmotor gépek egyenletes, tompa zúgó hangjára halálra sápadt és a mellére nehezedő súly alatt alig nyögve préselte az S. O. S. - t:
-Nővér, azonnal jöjjön, baj van...!

8.
Már majdnem elkészült. Innen a hegytetőről belátta az egész környéket. Ellenőrizte a rögzítő szalagokat a karján. Fantasztikus, hogy szinte minden hozzávaló alkatrészt megtalált ebben a környezetben. Megcélozta az ismerős távoli pontot, ahova számítása szerint előbb fog odaérni. Másodszor nem hibázik a történelem. Nem, neki nincsenek olyan merész elképzelései, mint fiatal sorstársának, ráadásul korszerűbb technológiával is rendelkezik. Kisebb lankákon előgyakorlatképpen nekifutott már, hogyha örvénybe kerülne, tudja, mihez kezdjen. Szerkesztett egy kezdetleges, de a célnak megfelelő stabilizátort is.
Elrugaszkodott a meredek sziklafaltól. Biztos volt a dolgában. Hosszan vitorlázott. Csodálatos érzés volt repülni, talpai alatt érzékelni a bizsergető mélység tapinthatatlan sodrását. Szédült és a szédülés közben behunyta a szemeit.
Azt álmodta, hogy egy kórházi ágyon fekszik, és kedves arcok hajolnak fölébe. Illúzió - gondolta nevetve - az élet puszta illúzió. Végre tudta, hogy amit tesz, nem saját egoista érdekeit szolgáló lépés lesz.
Hányszor, de hányszor dobták cellájába a hústalan koncot: egy beteg elme képzelődése csupán, ami a kimeneti oldalon megjelenik. Hazugság volt, de erejét felemésztette e földöntúli árnyakkal való viaskodás.
Talán magához tér, talán felébred, és akkor értelmet nyer minden. Álommá lesz a valóság és valósággá az álom, s a szereplők írják a forgatókönyvet és a rendező lesz a madzagon rángatott marionett-báb.
A levegő tiszta volt, s ahogy belekortyolt, mintha csak a szabadság ízét érezte volna meg. Nem kell többet térden csúsznia, mint ahogy bizonyítania sem alkalmasságát, vagy vélt igazát, mert a börtönt őreivel maga mögött hagyta.
Átsiklott vitorlázva a végtelen kék égen és már tudta, hogy nem fog leszállni. Tudta, hogy a szereposztás végérvényesen, visszavonhatatlanul megváltozott, és azt is, hogy a színdarab ezzel az utolsó felvonással számára véget ér.
A reflektorfények kialudtak és sötét hullott a nemlétbe tűnő színpadra.

vége

2010.11.11

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Csak így, egyszerűen 05. címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel J. W. von Goethe: Rózsák, ti pompázók... címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 10. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis címmel

oroszlán alkotást töltött fel Sárga vers címmel

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Elmúlás /Szonettkoszorú W. Shakespeare LXXIII szonettjére/ címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Apák napi köszöntő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 7. című alkotáshoz

Scherika bejegyzést írt a(z) Múlt című alkotáshoz

Scherika alkotást töltött fel A szél... címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)