Nyirkos föld nyög a talpam alatt.
Visszahúzódott medrébe a kristályvizű patak.
Füstös köd ül a dombokon,
A közeledő ősz lépéseit hallgatom.
Szívemben még tombol a nyár, de
Tudom, hogy vége már. Kár.
Árnyas erdő rejtekében megbújik a fény,
Kékülni látszik a kökény.
Múlik a nyár. - Ez tény.
Bágyadt napsugarak unottan színezik
A gyűrött leveleket,
Lágy szellő terelgeti magasba a fellegeket.
Porlepte ökörnyálat feszít a szél,
De még minden, minden a nyárról mesél!
Hosszúra nyúlnak az árnyak,
Látom, amint átkarolják a tájat.
Esténként ezüstharmat hullik a földre,
Egykedvűen nézek körbe,
Pedig most is csodálni kéne
A természet varázslatát,
Miként veszejti el, s újítja meg magát.
Nyirkos föld nyög a talpam alatt.
Esteledik, fázom.
A Nap bíborpalástját még megvárom.
Karomba veszem, vállamra terítem.
Istenem!
Ezt az őszt is megértem.