Az idő napos,
az ég mosolya habos.
Nagymosás lesz, villan elő:
anya háta görnyedt a teknő
felett, ruhát dörzsölt, szappanozott,
s a duzzadó szappanhabot,
mi a teknőből kimagaslott
markoltam két tenyérrel,
s fújtam felfelé a széllel,
szállt-szállt szanaszéjjel...
csodáltam a hófehér habot,
tán az ég is attól ragyogott...

Nagymosás van az égben,
talán angyalok mosnak ott,
apró angyalgyerekek
merik tele tenyerüket
és fújják szét a szappanhabot -
tán az ég most attól ragyog...

Nagymosás van az égben,
s illatot küld a széllel,
érzem a varázsát;
Ha bekopogott az este, anya
a mosott ruhát vasalta
s magát, egész a lelkemig belopta
a szappan, s a tisztaság illata...