HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45255

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2013-11-12

A Pszichotanyán 42.

Teltek a napok. A kezdeti nehézségeket már fátyol borította, az izgalmak nemcsak alábbhagytak, hanem teljesen elmúltak. Marie elszántan, és nagy önbizalommal tekintett minden új nap elé. Laura megszelídült, szófogadó lett, betartotta ígéretét. Bár olykor dühöngött magában, Marie ezt látta, de nem törődött vele. Meg kell tanulnia uralkodni az indulatain. Titokban örült, hogy tudott hatni rá.
Max naponta többször is megjelent nála, megkérdezte tud-e segíteni valamiben. Marienak azonban nem volt szüksége segítségre, égett a keze alatt a munka. Olykor öt-tíz perces randiért könyörgött, hiszen alig látta ezekben a napokban kedvesét. Marie ilyenkor azt mondta huncutul: - Nem fog megártani egy kis böjt, aztán úgysem szabadulsz tőlem, míg élsz! - Egy ilyen alkalommal azt mondta Max: - Ha visszajön Adélaide, azonnal megkérem a kezed! - Szavadon foglak - kacagott Marie - most telefonált, hogy ma este érkeznek.
Tíz napig voltak távol. Tíz napig kellett Marienak megbirkóznia a lehetetlennel, legalábbis kezdetben annak hitte. Most nagy volt a sürgés-forgás a konyhán. Ünnepi vacsorával készültek köszönteni a hazaérkezőket. Mindenki izgatottan várta őket. Laura különösen izgatottnak látszott. Többször megkörnyékezte Mariet, aztán egyszerre összeszedte a bátorságát úgy kérdezte:
- Ugye, nem árulsz el semmit Pamelának?
- Ahogyan te álltad a szavad, ugyanúgy állom én is! No, megnyugodtál? - ekkor a kislány váratlanul a nagylány nyakába ugrott, s szinte könnyek között suttogta.
- Olyan jó lenne, ha a testvéred lehetnék!... - Marie egészen meghatódott.
- Miért is ne lehetnénk nővérek? Fogadott nővérek. Kezet rá! - és nyújtotta a kezét fogadott húga felé, és végtelenül boldog volt, amikor annak szemeiben felragyogni látta a fényt.

Az aulában összetologatták az asztalokat, s így kaptak egyetlen hosszú asztalt, amit mindannyian körülülhettek. Az ünnepi terítéket szedték elő. Megterítettek. A gyertyatartókat is előkészítették. Valaki a kapuban leste, mikor fordulnak be a kanyarban, akkor meggyújtották a gyertyákat, az asztalra helyezték azokat is. Kellemes, halk zene szólt. Minden készen állt egy szeretetteljes, gyertyafényes vacsorára. Az egész háznép futott ki az érkezők elé. Természetesen Laura volt a legfürgébb, s ott csüngött Pamela nyakában, pedig őt még nagyon sokan szerették volna megölelni. Amikor beléptek a kapun, szinte egyszerre szakadt fel a sóhaj Adélaidból, Pamelából és Tomból:
- De jó, újra itthon!
Hát még amikor beléptek az aulába, akkor ámultak igazán, hogy milyen ünnepi hangulat fogadja őket. Egészen elérzékenyültek. Adélaide remekül nézett ki, látszott rajta, hogy jót tett neki ez a kikapcsolódás a mindennapi munkából, gondokból. Kipihenten, újult erővel érkezett haza. Tom úgyszintén, csak Pamela tűnt fáradtnak, meggyötörtnek, de ezt csak nagyon kevesen vették észre. Hangulatos este volt. Elköltötték a finom vacsorát, majd behozták a hatalmas marcipános meggytortát, üdítő italokat, s az mellett kellemesen elcsevegtek éjfélig. Persze voltak akik korábban elköszöntek, azok, akik hajnalban keltek, vagy éppen ügyeltek a kórházban, Lorát is korábban ágyba küldték. Aztán éjféltájban Marie is kidőlt a sorból, aludni ment, Max viszont ügyelni a kórházba. Pamela is elköszönt a társaságtól, fáradtságra hivatkozva, Tom is vele tartott. Akik még tovább maradtak, azok eltüntették a maradékot, aztán elmosogatták még a tányérkákat, poharakat, a fiúk visszarakták helyükre az asztalokat, s reggelre nyoma sem maradt az esti nagy evés-ivásnak. Visszatértek a hétköznapok.

Másnap reggel még Marie indította a napot. Ő készítette a munkabeosztást. Ott állt az aulában előtte Pamela és Tom is. Már amikor mindenki szétszéledt, akkor kérdezte:
- Hát ti? Miért keltetek fel, miért nem pihentek még?
- Én a kertben szeretnék dolgozni. Los Angeles után igazi felüdülés lesz. Kérlek Marie...
- Jól van menj, majd Pierre megmondja mit kell tenned. Jó lenne valamikor összejönnünk, igazán elmesélhetnéd mit sikerült elintéznetek.
- Ebéd után jó lesz? Akkor cseveghetünk kicsit. Most alig várom, hogy dolgozhassak.
- Én meg megyek, megnézem a lovakat - mosolyodott el Tom.
- Én is szeretném, sőt lovagolni is jó lenne délután. Mit szólsz? No, add át üdvözletem Jacknek! Ja, puszild meg a csikót helyettem - kacagott Pamela, s futott ki a kertbe.
- Azt hiszem, holnap már én is veletek tartok! - kiáltott utánuk Marie.

Tehát lassan visszatért az élet a régi kerékvágásba a tanyán.
A március csodaszép tavaszi idővel köszöntött rájuk. Kinyíltak az első tavaszi virágok, a fákon bokrokon pattanásig feszültek a rügyek. A gyümölcsfák is virágba borultak, a fű zöldült. Gyönyörű színek s ragyogó napsütés kápráztatta a szemeket. A fecskék is megérkeztek, a magasban pacsirta dalolt, csak úgy vibrált a levegő a hirtelen érkező tavaszi fényözöntől. Pamela elégedetten nézett szét. Bárhová fordította a tekintetét, gyönyörű látvány fogadta. Ez az első tavaszom itt a tanyán - gondolta. És ez lesz a végleges otthonom! Hazataláltam! Ideje volt, éppen ideje volt!...

Marie lépett ki az ajtón s feléje tartott. Őt várta, hiszen azóta nem is beszélgettek, amióta visszajöttek Amerikából. Nagyon beindultak a tavaszi munkák, a földeken, a konyhakertben, s itt a parkban is. De most már gyönyörű minden, eltisztogatták a tél romjait, most már zöldülhet, nyílhat minden kedvére. A ház is épül már. Tom szokott ott is dolgozni, de ha nem dolgozik, akkor is megnézi minden nap "mekkorát nőtt" - szokta mondani, s olyankor olyan boldognak látszik.
- Na, végre, csakhogy elszabadultam - köszönt rá Marie. Régóta vársz?
- Nem számít - szólt Pamela - nézelődtem, gondolkodtam...
- Olyan boldognak látszol!
- Az is vagyok, Marie! Még soha nem voltam ennyire boldog.
- Úgy örülök neked, nektek... meg annak, hogy itt maradsz végleg. Mindig attól tartottam, hogy egyszer eljön a búcsú napja? Rettegtem tőle? Én is nagyon boldog vagyok! Mesélj, mi volt odaát? Mesélj, mert nekem is van ám mesélni valóm... Mit sikerült elintézned?
- Mindent, Marie, mindent! Azt hiszem lezártam életem azon szakaszát...
- Nem hiányzik, kicsit sem a régi otthonod?
- Nem, egyáltalán nem. Annak örülök, hogy mindenki nagyon jól érezte magát ott a házamban. Szerencsére senki sem vette észre, hogy csak én nem. Olyan idegen volt minden, el sem tudtam képzelni, hogy ott éltem... talán nem is én voltam... Csakis úgy bírtam ki, hogy Tom ott volt mindig mellettem... nélküle nem ment volna.
Aztán elmondta, hogy mennyire ódzkodott attól, hogy a Long Beach-i nyaralóba betegye a lábát. Tom segítette át ezen is, mert neki elmondta előre. Aztán nem is voltak ott sokáig, hivatkozva más elintéznivalóra ők ketten továbbmentek. Adélaide meg az a házaspár mindent körbejárt, volt ott ember, aki körbevezette őket. Hát ők el voltak ájulva, annyira tetszett nekik. Az a házaspár ott is maradt. Mert ő javasolta nekik, hogy csináljanak egy aukciót, s adják el, amire nem lesz szükségük, van ott sok festmény, értékes bútorok, ő nem hozott el onnan semmit. Most már örül, hogy megszabadult tőle, s nem kell odamennie többé. Sikerült átíratnia a Pszichotanyára, adomány címén. Az le lett rendezve teljesen, most már csinálják ahogy akarják. Természetesen az igazgató ott is Adélaide lesz. Ennek nem nagyon örült, de belátta, hogy másként nem megy, később meg már örült is neki. Persze, több dolga lesz neki egy kicsit, de a végén már nagyon beleélte magát, hogy hogyan lesz berendezve, mi hol lesz, hogyan fogják lerekeszteni a kórházat. Az aukcióból, ha jól sikerül, be is jöhet annyi, hogy berendezzék a kórházat. Aztán meg megkapják a ház árát is, ha el tudom adni. Az is lesz olyan 10 millió, dollárban persze. Abból már elindulhatnak, sőt, Adélaidenek az is eszébe jutott, hogy talán itt is épít még egy épületet, az lesz a kórház, ezt meg felújíttatja, s az egészben lakások lesznek. Nagyon beleélte magát.
- Te semmit sem akarsz megtartani magadnak?
- Nem, semmit. Itt épül a házunk, van munkánk, megélhetésünk. Mi kell még? Persze, egy autót szeretnénk venni, de rengeteg ékszerem van. Már adtam is el belőlük most, meg hoztam magammal, majd itt adom el. Talán egy két kedvencet megtartok, meg neked hoztam, és Laurának. Neki már odaadtam, te meg majd hamarosan megkapod, ha meghívunk benneteket tanúnak az esküvőnkre.

Folytatása következik...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2014-02-02 19:09:00

válasz T. Pandur Judit (2014-02-02 15:34:41) üzenetére
Kedves Judit!

Köszönöm.

Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2014-02-02 15:34:41

Kedves Ida!

Itt jártam, olvastam.

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2013-12-14 10:25:49

válasz oroszlán (2013-12-13 15:48:56) üzenetére

Nagy változásokon ment át Pamela. Akár a környezet, akár az emberek bizalma, szeretete óriási változást hozhat egy ember életében.

Köszönöm, hogy itt jártál.

Ölelés!
Ida
Szenior tag
oroszlán
Regisztrált:
2012-04-25
Összes értékelés:
6438
Időpont: 2013-12-13 15:48:56


Úgy látszik, hogy a múltjából ott hagyott mindent.

Szeretettel olvastalak: ica
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2013-11-26 19:09:51

válasz Susanne (2013-11-26 11:42:03) üzenetére

Drága vagy Zsu. Örülök, hogy tetszik.
Nagy koncentrációt igényel az biztos, felépíteni fokról fokra, sok mindenre oda kell figyelni, de mondhatom, élvezettel írtam. Igaz nyolc havi munkám van benne, azonban így, hogy már túl vagyok rajta, úgy érzem megérte. Ehhez kellett a Te biztatásod is. Köszönet érte.
Tudod, soha ne mondd, hogy soha... talán egy szép napon, Te is regényírásba fogsz...

Köszönettel!
Ida
Szenior tag
Susanne
Regisztrált:
2012-04-16
Összes értékelés:
5445
Időpont: 2013-11-26 11:42:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Drága Ida !

Egyre jobban tetszik és egyre többször az jut eszembe nem tudnék regényt írni...
Minden tiszteletem:)

Szeretettel: Zsu

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Esti zene címmel a várólistára

festnzenir alkotást töltött fel Az én hősöm címmel a várólistára

F János alkotást töltött fel A lóápoló 20. fejezet címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Gyulai Pál. Búcsú / Abschied címmel

harcsa bejegyzést írt a(z) Egy kávéházi játszma című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Halpucolás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Szappanbuborék ez a szerelem címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel De jó volt látni címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Levegőváltozás címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)