HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48534

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Szondi MárkFeltöltés dátuma: 2013-11-25

Hatodik parancsolat

A kora reggeli köd hidegen ült a katona mellkasán, miközben azt az idegen tárgyat vizsgálgatta a kezében. Valójában korántsem volt idegen, sőt, az elmúlt két hétben szinte állandó társa volt ez a fa és fém nászából született gyilkos fattyú. Egy puska. Egy puska amit hűvös esőcseppek és kíméletlen vezényszavak záporán vonszolt végig, hogy most itt üljön egy lövészárok nyirkos gyomrában.
Mindez miért? Még mindig nem értette. Miért támadtak rájuk? Miért kell Nekik ez a földdarab? Vagy nem is a föld kell? Persze, tudja, hogy az évszázados sérelmek, a pénz és hatalom utáni sóvárgás ugrasztotta egymásnak ezt a két megvakított és fogatlan oroszlánt. Mégis, olyan valószerűtlen volt minden. Mint azon a bizonyos kora tavaszi napon...
Egy langaléta diák rontott be az órára: Kitört a háború! Végre kitört!
Az egész előadó felbolydult. Páran ijedt képet vágtak, páran még csak fel sem fogták mi történik. Néhányan éljenzésbe kezdtek: Végre! Jöjjenek csak! Most megmutatjuk nekik! Szinte mindenki az utcára futott. Érdekes módon még őt is magával ragadta a hangulat. Valami nagy dolog történik! Történelmi dolog! Aztán, amikor éppen az egyetemi fúvósok rögtönzött menete haladt el előtte, megállt egy pillanatra. A látvány émelyítő volt.
Hiszen ez háború! Ha tanultunk valamit is a történelemből, akkor az az, hogy ennek nem volna szabad örülni! Persze, csak ha tanultunk...
De valahol benne is ott rejlett az az évezredes vad. Az az ősi ösztön ami először látta meg a földön heverő kődarabban és botban a fegyvert. A vadász aki becserkészi és elejti a legnemesebb vadat. A hős aki kardot ránt az igazságért. Aki vérrel és verítékkel írja a történelmet... Mások vérével.
A puska mégis csak idegen volt. Nehéz és hideg.
- Valami van ott!- hallatszott valahonnan.
- Készültségbe! - kiáltotta egy tiszt. - A távcsövet!
A százados hosszan kémlelte a túloldalt az árok széléről, miközben feszült csend állt be. Lassan ereszkedett vissza.
- Semmi. Úgy tűnik még hagynak nekünk egy kis időt...
A tiszt éppen a katonával szemben huppant le egy üres lőszeresládára. Megigazította viharvert sisakját majd nagyot sóhajtott. Ajkait egy apró párafelhő hagyta el, ami talán nem csak pára volt. Talán a lelke egy darabja.
A katona hirtelen nagyon rosszul érezte magát. Hisz ő nem akart itt lenni!
A legtöbb barátja önként jelentkezett. Ő nem.
Folytatnia kell a tanulmányait. Különben is. Az ő fizikumával nem sok hasznát vennék a fronton.
Sosem felejti azt az eltökéltséget és magabiztosságot ahogyan harcba indultak. Szinte irigyelte őket.
Aztán a barátai meghaltak. Ő pedig behívót kapott.
Sokáig bámulta az asztalon heverő papírdarabot. Meg akart szökni. Nem gyávaságból. Egyszerűen képtelennek tartotta magát a gyilkolásra. Azelőtt sohasem gondolt erre. Most miért kellett ezen gondolkoznia?
Mégis itt volt.
Újabb pillantást vetett a puskájára, majd elhatározásra jutott. Felállt és a tiszthez lépett. Tisztelegni akart, de a mozdulatot félbehagyta. Mindig is röhejesnek tartotta ezt az egészet. A tiszteletet igenis ki kell érdemelni.
A százados érdeklődve pillantott fel, a katona pedig ünnepélyes hanglejtéssel a következőket mondta:
- Uram! Ezennel felmondok. - A fegyvert a tiszt kezébe nyomta majd azon gondolkozott, hogy ennél idétlenebb kijelentést nem is tehetett volna. Ezt támasztotta alá feljebbvalója elképedt arca is.
- Sajnos képtelen vagyok az emberi élet kioltására, és úgy vélem, hogy minden egyes katonának hasonlóképpen kellene cselekednie a frontvonal mindkét oldalán. - Ez már jobban hangzott, bár még mindig kissé esetlennek érezte magát.
A tiszt továbbra is értetlenül bámulta. Szemöldöke egyre feljebb kúszott, majd halkan kuncogni kezdett. A kuncogásból nevetés lett a nevetésből pedig hangos hahota. A körülöttük üldögélő többi katona is nevetésben tört ki. Keserű, fájó nevetésben. Olyan nevetésben amiben nincs remény.
Aztán történt valami ami véget vetett ennek a szürreáliának. Először csak a meleg fuvallatot érezte, aztán azt ahogyan az apró földgöröngyök az arcához csapódnak. Balra fordulva még látta amint páran eltűnnek valami fehéres izzásban, majd olyan erővel vágta mellbe a robbanás lökéshulláma, hogy jó néhány másodpercig nem kapott levegőt. Ekkor már a földön hevert, részben földdel borítva. A tiszt rángatta fel onnan miközben kezébe nyomta a fegyverét és valamit kiabált. Az árok falához lökte, majd arrébb szaladt egy sebesülthöz. A katona sárral tömött füleibe csak lassan kúsztak vissza a hangok, de még így is hallotta amint egy újabb lövedék éles sikolya szaggatta szét a levegőt. Ezúttal kissé távolabb csapódott be.
Az árok ezen részén lassan úrrá lettek a káoszon és a megmaradt katonák ott sorakoztak mellette, hátukat a falnak vetve. Itt-ott holttestek hevertek, de valahogy senkit sem rendített meg a látvány. Mindenki a saját életének örült e percben. A testek csupán élettelen tárgyak voltak. Részei ennek a groteszk alternatív valóságnak amibe csöppentek. A bombák súlyosan és szakadatlanul záporoztak, mint az őszi eső. Hosszú percek teltek el így. Zajban, füstben, tűzben és halálban.
Aztán csend lett. Mély, puskaporszagú csend.
Egyik társa előkotorta a nyakában függő apró feszületet. Megcsókolta, majd visszarejtette a gelebébe.
Én vagyok az Úr a te Istened. Ne legyen más istened rajtam kívül!
A távolból sípszó hallatszott.
- Szuronyt szegezz!
Fémes kattogás vette kezdetét.
Ne csinálj magadnak faragott képeket. Ne imádd és ne tiszteld azokat!
- Nem hallotta katona? Vegye már elő azt az istenverte szuronyt!
Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd!
Idegesen kapott az övéhez. Valóban ott volt. Hosszú és éles, épp ahogyan emlékezett. Remegő kézzel illesztette a cső alá, ahol éles kattanással rögzült a helyére. Tompán csillogva, fenyegetően meredt a vasárnapi ég felé.
Emlékezz meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt!
- Mindenki a helyére! Tüzelésre felkészülni!
Már az árok szélén találta magát. Gépiesen húzta fel a závárt. Töltött és célzott. Pontosan úgy, ahogyan azt a kiképzésen tanították.
A kiképzésen ahol közölték velük: Mától a hadsereg az új családotok!
Tiszteld atyádat és anyádat!
A célgömb előtt csak a köd kavargott, majd tétova emberi körvonalak bontakoztak ki a távolban.
- Tüzelésre felkészülni!
Ne ölj!...
- Tűz! - A tiszt hangja felperzselte a levegőt. Megannyi apró gyilkos indult útnak, hogy szövetet, húst és csontot átszakítva osszon halált az ellenségnek.
Egy azonban egészen biztosan célt tévesztett.
Az utolsó pillanatban rántotta fel a csövet. Az ő gyilkosa most éppen az ég felé tört. Talán elég magasra jutott, és még mielőtt erőtlenül visszazuhant volna, meglátta a reggeli nap tiszta fényét e fölött a köd lepte pokol fölött.
A katona visszabucskázott az árokba. Patakokban folyt róla a veríték, nehezen kapkodta a levegőt.
A fegyverek dörgő hangja, a géppuska szüntelen zakatolása és a földre hulló, egymáshoz ütődő töltényhüvelyek üres, fémes csengése mindent betöltött.
Vajon valóban csak én vagyok az egyetlen?
Azok az alakok jártak az eszében. Ott a túloldalon. Valóban ők az Ellenség? Hiszen ők is csak emberek. Talán percekkel ezelőtt valaki éppen "felmondott" náluk is...
Minden bizonnyal ott helyben kivégezték.
Egyik társa liszteszsákként zuhant mellé a gödör aljára. Élettelen szemeivel az eget fürkészte.
El kell tűnnöm innen!
Zavartan tekintett körbe.
Ott!
Alig 50 méternyire volt egy oldalsó járat. Ha jól emlékezett az egyenesen a vonalak mögé vezetett. A sebesülteket is ott vitték ki.
Soha életében nem volt még ennyire elszánt. Kár, hogy nem emberelte meg magát már korábban. Jóval korábban...
Istenem segíts! - suttogta, majd elrugaszkodott.
Egy lépés... Kettő... Három...
Majd megtorpant.
Talán mégis Nietzschének volt igaza és Isten halott.
Ha ez így van, akkor egészen biztosan egy eltévedt puskagolyó végzett vele... Mint ahogyan most velem is.

Térdre rogyott, majd az oldalára dőlt. Mindeközben - ki tudja miért - még mindig görcsösen szorongatta a fegyverét. Arcán érezte a nyirkos, hideg sarat és várt. De nem történt semmi. Talán rövidke élete nem is volt érdemes arra, hogy valaki megrendezze azt a bizonyos filmet. Csak a köd, az a füsttel, vérrel, dühvel és halállal kevert köd sűrűsödött a szeme előtt. Mígnem teljesen sötét lett.
Utoljára még egy tompa gondolat hasított át a feketeségen:
Pedig milyen szép lehetett volna...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2014-03-12
Összes értékelés:
160
Időpont: 2014-10-03 17:18:10

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedved Márk!
Bárcsak mindenki úgy állna hozzá a háborúhoz, mint ahogy azt a történetedben olvashattuk. Máris szebb lenne a világ.
Jolcsi
Alkotó
Regisztrált:
2013-11-06
Összes értékelés:
87
Időpont: 2014-04-20 18:50:31

Kedves Kata!

Elnézést, hogy csak most válaszolok. Igen, a háború szörnyű dolog, bár mindezt úgy mondom, hogy szerencsére még egyet sem kellett közelről átélnem. Ezért is örülök, hogy valaki, akinek személyes tapasztalatai vannak, ilyen elismerően nyilatkozik az írásomról! És igen, kár, hogy a világ sajnos még nem tanult a történelem borzalmaiból. Remélem ez egyszer majd megváltozik. Örülök, hogy itt jártál!

Tisztelettel: Márk
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12536
Időpont: 2014-01-31 23:25:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Márk!
Csúnyán kezdem: undorodom és gyűlölöm a háborút, harcokat, gyilkosságokat. Még azokat is, akik kitalálják a háborút és milliókat küldik halálba - és miért? Nem sorolom. S azokra az okos férfiakra is csak haraggal tudok gondolni, akik ezt kitalálják. Eszüket sokkal kellemesebb, jobb dolgok előállítására használhatnák... Mennyi vér, szenvedés jár ezzel, nem csupán a besorozott katonáknak, hanem családjuknak is. Tudom, mert átéltem már egy háborút, édesapám pedig mindkét háborúban részt vett, s legidősebb bátyám és harcolt a fronton és 3 évig kegyetlen fogságban szenvedett...
Csak sosem legyen többé háború.
A sok borzalmat nem folytatom. Írásod címétől másra számítottam. De maga amit leírtál bármilyen szörnyű is, de remekül alkottad meg. Tisztán, szépen, hibátlanul fogalmazol, gördülékeny.
Írásodhoz gratulálok
szeretettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2013-11-06
Összes értékelés:
87
Időpont: 2014-01-31 20:05:31

válasz eferesz (2014-01-26 09:43:05) üzenetére
Üdvözletem! Nagyon érdekes amit írsz, ez az értelmezés biztosan nem jutott volna eszembe. Örülök, hogy ilyen sajátos gondolatmenetet sikerült elindítanom szerény írásommal! :)
Ígérem, amint időm engedi, igyekszem majd újabb írásokat is feltölteni!

Minden jót!
Szerkesztő
eferesz
Regisztrált:
2013-09-06
Összes értékelés:
2636
Időpont: 2014-01-26 09:43:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kérem szépen, a parancs az parancs!?
Írásodat olvasva igen érdekes gondolat merült fel bennem, mert ugyebár több féle fordítás és felosztás létezik a Parancsolatokkal kapcsolatosan. Ne ölj! - Ne paráználkodj! (Ne légy házasságtörő!) Én tehát ezt a két parancsot összevontam, és arra jutottam, hogy a legnagyobb paráználkodás, vajon nem éppen az, hogy kioltjuk az életet, legyen akár szó mások, vagy a saját életünkről, hiszen valóban ez a legnagyobb házasságtörés, mert megbontjuk a lélek és test egységét (házasságát).
Érdeklődve várom további írásaidat!
Alkotó
Regisztrált:
2013-11-06
Összes értékelés:
87
Időpont: 2013-12-05 13:58:42

válasz Hedge Hog (2013-11-28 18:58:23) üzenetére
Örülök, hogy tetszett! Kösz az ötöst!
Alkotó
Regisztrált:
2013-10-22
Összes értékelés:
27
Időpont: 2013-11-28 18:58:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hangulatos. Benne van a kőkemény üzenet az erőszak ellen. A cselekmény gördülékeny, jól olvastatja magát. Többször is elolvastam. és nekem nagyon tetszett, nyomok egy ötöst!

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 08. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 07. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 17. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Három lány 17. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság V. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)