A kívánság, mint a só elfogyott,
Az érzés, mi létre hívott, elhagyott,
A képzelet, a vágy, akár mint az álom,
Örvénye szerint éltem e világon.

Tudásnak éhe űzött öröklétre,
Tapasztalatok örökös beszerzése,
Nyugtalanság kísér, gyötör és lázít,
Mit hittem rég, ma már nem számít.

Kinyújtózom a kertben, a homokban,
Olyan vagyok, mint egy hologram,
Már nem is én vagyok. Rég lemállott
Rólam a világ, Őt nézem, csak áll ott:

A létezést csak álmodd, én emberem.
Te én vagyok, s ím, most félreteszem
E tudatom táplálta kétes, múló viszonyt,
E relációkból készült megtévesztő iszonyt,

Mely közénk állt, s elhált egy újabb életet,
Nélküled, melletted, ellened... Nem veled.
Visszavágyom a bölcsőbe, ahonnan vagyok,
Ahol veled vagyok. Ahol vagyok, aki vagyok.