Készült négy szonettből.
1
Nyár 2006-ban
Minden másképp van, mint gyermekkoromban
akkor évenként tavasz után nyár jött
utána ősz és tél rendben pontosan.
A tudósok se tudnák megjósolni,
hogy ez a mostani melyik évszak?
Tavaly novemberben-decemberben
fagyos hideg helyett jött a meleg,
nem csak egyszer, többször is húsz fok lett.
A tavasz pedig egyre késlekedett,
mivel még nagy hó esett márciusban,
s az idő tavaszra váltott hirtelen.
Pusztító ár zúdult az országra,
a temérdek hó meg olvadni kezdett,
a föld nem bírta nyelni a sok vizet.

2
A föld nem bírta nyelni a sok vizet,
nagy kárt hozva egész hazánkra.
Mi jöhet ezután? Mindenki félt,
Időjósok is hideg nyarat vártak,
de ezúttal jó nagyot hibáztak.
Őket és bennünket az időjárás
is jól átvert; talán csoda történt,
mivel a naptár nyarat mutatott,
(és) valóban nyár lett! Az emberek
szidták a hőn kívánt kánikulát, mert
forró nyári napok következtek,
nagy melegtől szenvedtek, milyen
az élet? Semmi se jó az embernek;
Ki tudna nekünk eleget tenni?

3Megáradt az Ipoly
Ki tudna nekünk eleget tenni?
Árad az Ipoly, de folyónak nem nagy,
örülök, mert magyarnak születtem.
Tudom, nem divat a hazaszeretet,
sokszor mégsem értem, hogy is van ez?
Mint az Ipolynál, hóolvadás után...
minden változáskor vágyunk jobb létre,
csak reménykedhetünk, hogy beválik!
Ha megtelik a medre, egyszerre lecsitul
mint az életünk, akár a szegény
Duna, régóta mennyi mindent átélt,
hurcolja egész Európa szennyét. Mély
medrében lefolyt már annyi tetem,
lassan minden elvész e mocskos vízben.

4
Lassan minden elvész e mocskos vízben.
Kis nemzetünkre ugyan ki tekintne?
a szegény népet Isten is feledte,
s a jóvátételt mindig csak ígérték,
pedig nagyon ránk férne a segítség.
Kis patakok-folyók, ha megduzzadnak,
nagy medret keresve, Dunába folynak,
de hová igyekezzen a szegény nép?
Azt kérditek most: lesz-e jobb jövőnk?
Úgy lehet: mindnyájuk szíve kőből lett,
hisz süket fülbe szól baja szegénynek!
Ki merne válaszolni most igennel?
Ki segít rajtunk, ha csattan az ostor?
Kit érdekel most a szegény nép sorsa?

5
Kit érdekel most a szegény nép sorsa?
Mindig volt gazdag, de sokkal több szegény,
falat kenyérért napestig dolgoztak.
Éhezni? E szót soha nem hallják meg!
Mi bajunk, pedig ezt nem most találták
ki, mert mi szegénységet örököltünk!
Gazdagot jólétbe szülik, ujjukat se
kell mozdítani, vagyon ölükbe hull.
Voltak és vannak mindig ügyeskedők,
vagyont fortéllyal-fillérért szerzők,
kik szégyen nélkül nyúzzák a szenvedőt,
a gazdagok utaznak repülővel,
tengervíz mossa elhízott hájukat,
luxusbárokban költik a vagyont.

6
Luxusbárokban költik a vagyont,
ami sosem elég, kedvtelésükre
számolatlanul szórják a pénzt, hogy
zsíros falatjuk meglegyen mindég.
Az is nagy baj nálunk, hogy nagyjaink
ahelyett, hogy egymással torzsalkodnak,
azért dolgoznának a parlamentben:
minden szegénynek jusson jó falat.
Jó lenne, ha úgy gondolkodnának
jutna eszükbe bársonyszékeikben:
jólétben kéne élnie a szegénynek!
E helyett növelik a vagyonukat.
Jobb híján két-ballábas focistáknak
luxus-stadionokat emelnek.

7
Luxus-stadionokat emelnek.
Inkább azon fáradoznának, hogy
legyen munkája minden embernek,
kenyér kerüljön minden családnak
asztalára, tanuljon minden gyermek,
rendes ruhában járjon iskolába.
Nélkülözés és félelem helyett
béke és nyugalom legyen e hazában,
akkor reménykedhetünk, ne csüggedjünk,
nem hagyhat magunkra Magyarok Istene,
higgyük, hogy jön még jobb világ nekünk.
Ha mindnyájan tejes erőnkkel (a)
jólétünkért küzdünk, akkor meglátjuk,
sorsunk kereke végre jóra fordul!

8
Naplemente az Ipoly utcai fák felett
sorsunk kereke végre jóra fordul.
Halad a Nap Nyugat felé, ajtóm
előtt állva, csodálom a naplementét.
Mindig újabb képek jelennek meg,
s elbűvölve nézem, ahogy kúszik
a napkorong lefelé, az Ipoly
utcai fák fölött. Lassan megint
lefelé indul, már a perceket
számlálom, de még egészben látom.
Sötét felleg borítja felső részét,
középen napsugarak vibrálnak.
fölötte tarka színfoltok keringnek.
A napkorong egyre lejjebb ér, az
alsó felét a fák eltakarják.

9
Nap alsó felét a fák eltakarják,
fölötte vidáman kergetőznek a
felhők. Lassan csend borul a városra,
kigyulladnak az utcai lámpák.
Az Ipoly utca fái fölött a Nap
elbújik a hegy ölelő karjába.
Még látom a Nap halványodó pírját,
ami fáradtan visszanéz utána.
A csend megpihen a fák tetején,
s én tovább a sötétedő tájat
látom, mert a csodát figyelem:
a naponta mindig más-más, ragyogó
színben váltakozó naplementét
az Ipoly utcai fák lombja fölött.

10.Hazám és otthonom
Az Ipoly utcai fák lombja fölött.
Sok éve már, hogy sorsom ide sodort,
Az egész könyék ismerős nekem,
fél évszázada kis otthonomban
élek itt, kedves emberek között.
Ebben a városban jól érzem magam,
itt az otthonom. Az Ipoly közel,
látom, ahogy fűzfák között lomhán
csordogál, ott van az országhatár.
Látom Tátra vonulatát, a kéklő
hegyeket, ott született édesanyám,
siratta otthonát, mert őt örökre
a szülőföldjéről elűzte Trianon.
Régen itt lakom, itt munkálkodom.

11
Régen itt lakom, itt munkálkodom,
családom kenyerét is itt kerestem,
s itt született a három gyermekem,
vidáman játszottak kiskertemben,
az udvaron kergetőztek szabadon,
cicák után futottak, itt voltak
óvodások, itt jártak iskolába,
majd a fővárosban okultak tovább.
Elkerültek innen, felnőttek gyorsan,
máshol raktak fészket, s családjukkal
éltek, én meg magamra maradtam,
pihentem, az évek sietve múltak,
kötögettem, tornacsarnokba jártam,
magamnak tündérkertet varázsoltam.

12
Magamnak tündérkertet varázsoltam.
Nemsokára unokáim születtek,
hozzájuk jártam, majd az iskolai
szünetekben, minden nyáron nálam
nyaraltak: ők is játszottak cicákkal,
a kertben epret-málnát majszoltak,
játékszerszámokkal ők is dolgoztak;
néha kergetőztek-futkároztak;
Velem jöttek nyaralni, szereztek
barátokat. Boldog évek követték
egymást, hamar ifjúkorba léptek.
Így teltek az évek, megint egyedül
maradtam, itt élni mégis szeretek,
megszoktam a várost, mindenki ismer.

13
Megszoktam a várost, mindenki ismer,
egyedül élek, de itt az otthonom,
magányosnak magam soha nem érzem,
ismerős nekem minden, rétek, a táj,
ablakon kinézve ezüst nyárfán
fészkel egy gerlepár, minden délután
talán hálából; nekem turbékolnak.
Ha eljő az alkony, ajtóm előtt állva
nézem a naplementét. Miden este
a színes égboltot csodálom, ahová
a lemenő Nap festi a képeket.
Téli estéken a csendes szobában
sokat olvasok, idézem a múltam,
s eszembe jut boldog ifjúságom

14
Eszembe jut boldog ifjúságom:
feledhetetlen emlékeim jönnek,
mikor éltem kedves szüleimmel,
gondolatban a múltba visszaszállok.
Nem unatkozom, elfoglalom magam
számítógéppel, ekként születtek meg
az írott könyveim, mert életem
titkait versbe-regényekbe véstem.
Ipoly felől enyhe szellő lengeti
a fákat, gerlék őrzik fiókáit.
Ide kötnek emlékeim és sorsom,
a rosszat feledem, boldog is voltam.
E város otthonom, e föld a Hazám,
itt búcsúztatnak, ha majd üt az órám.

**

15. Mesterszonett
Naplemente az Ipoly utcai fák felett c. versére

Minden másképp van, mint gyermekkoromban
A föld nem bírta nyelni a sok vizet.
Nekünk eleget tenni ki tudna?
A mocskos vízben lassan elvész minden.
A szegény nép sorsa kit érdekel?
Gazdagok luxusbárban költik a vagyont,
luxus-stadionokat emelnek.
sorsunk kereke végre jóra fordul!
Nap alsó felét a fák eltakarják
az Ipoly utcai fák lombjai fölött.
Már régen itt lakom, itt munkálkodom,
magamnak tündérkertet varázsoltam,
megszoktam a várost, ismer mindenki,
eszembe jut boldog ifjúságom,
itt búcsúztatnak, ha majd üt az órám.
**-**