Szél, por és hamu vagyok.
Nem élhetek önmagam tovább így,
Megfordít, ha a te hangod szólít,
Tied vagyok, neked éneklem imám,
Hozzád kiált hálát a szám,
Fényed vakít, átölel,
Két karoddal úgy ölelsz,
Mint nyári szél,
Életem rád tartozik,
Mint a remény.

Mit adsz nekem?
Belőled van a nevem,
Hozzád tartozom.
S ez részben
Az én határozatom is.
Tarts, míg úgy gondolod,
Te tudhatod a napot,
De ne engem ments,
Ezt én meg nem érdemlem,
Én legyek az utolsó,
Induljon feléd sok-sok
Vitorlás hajó.
Én maradnék még...

S ha már körötted mind
Az ünnepre összegyűltek,
Én is elibéd léphetek,
S végre, utoljára,
A derűs feltámadásra,
Boldogan megnyugodhatok.